Horvát Parasztpárt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horvát Parasztpárt
Mottó: Istenhit és a paraszti egység
Adatok
ElnökKrešo Beljak
Alapítva1904. december 22.
SzékházZágráb
Tagok száma10 200 (2021)
Ideológia
Politikai elhelyezkedésközép,[1][2] balközép[3]
Parlamenti jelenlétSzábor:
2 / 151
Nemzetközi szövetségekNemzetközi Parasztszövetség
(1921–1988)
Hivatalos színeizöld
Weboldala

A Horvát Parasztpárt (horvátul Hrvatska seljačka stranka vagy HSS) centrista politikai párt Horvátországban, amelyet 1904. december 22-én Antun és Stjepan Radić alapított Horvát Népi Parasztpárt (HPSS) néven. A Horvát Parasztpárt vezetői befolyásának köszönhetően történelmileg az egyik legjelentősebb horvát politikai párt volt Ausztria-Magyarországon, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban és a Jugoszláv Királyságban. Kiállt a horvát társadalom általános demokratizálódása és a horvát nemzeti kérdés megoldása mellett. Elvei szerint haladó nemzeti/néppárt volt, amely a horvát társadalom akkori nagy többségét jelentő horvát parasztságot tekintette a horvát nemzet alapjának. A 20. század első felében ez volt a legelfogadottabb politikai párt a horvátok körében. Szervezetein (Hrvatsko srce, Seljačka sloga) keresztül a HSS jelentős szerepet játszott a nők emancipációjában. Ezeket a szervezeteket azért hozták létre, hogy „a nők társadalmi és kulturális fejlődését előmozdítsák”, valamint „felébresszék a nők és férfiak közötti egyenlőség tudatát”, valamint „elismertessék a nők szavazati jogát”[4] Ausztria-Magyarországon a párt elfogadta az osztrák-szlávizmus eszméit, és a Monarchia négy szövetségi egységre – német, magyar, csehszlovák és horvát, illetve délszláv – föderalizálása mellett érvelt. A Radić testvérek az Osztrák-Magyar Monarchián belül, amelyet kettő helyett három részre osztottak volna, lehetségesnek tartották a horvát államiságot. Amikor 1918-ban létrejött a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, a párt ezen belül önállóságot követelt Horvátországnak. Ez akkora támogatást szerzett a számukra, hogy az 1920-as parlamenti választáson a párt nyerte el a Horvátországnak fenntartott összes, 58 mandátumot.

1920-ban, a horvátok rossz helyzetével elégedetlen a párt a nevét Horvát Köztársasági Parasztpártra (HRSS) változtatta, és elkezdte szorgalmazni a királyságtól való elszakadást és a „békés paraszti Horvát Köztársaság” létrehozását. Az 1923-as és 1925-ös választásokon a HRSS megduplázta a megszerzett szavazatok számát, és ezzel a jugoszláv parlament második legnagyobb pártjává vált. 1927-ben a rezsim folyamatos zaklatásai miatt a HRSS kénytelen volt enyhíteni politikáján. Nevét Horvát Parasztpártra (HSS) változtatta, elismerte a Vidovdan-alkotmányt, és koalíciót kötött a Szerb Népi Radikális Párttal. Ez azt eredményezte, hogy a HSS elvesztette népszerűségét, ami az 1927-es választásokon vált nyilvánvalóvá, amikor az előző választásokon szerzett szavazatok csaknem harmadát elvesztette. A radikálisokkal kötött koalíciós megállapodás felmondása után a HSS Pribičević Független Demokrata Pártjával létrehozta a Paraszt-Demokratikus Koalíciót. Idővel egyre erősödő konfliktusba került az országban a Népi Radikális Párt vezette unitarista erőkkel, és a konfliktus tetőpontja a HSS vezetése elleni 1928. június 20-i nemzetgyűlési merényletben csúcsosodott ki, amikor a radikális Puniša Račić megölte Đura Basaričkot és Pavlo Radićot, valamint megsebesítette Ivan Pernart, Ivan Granđát és Stjepan Radićot, akik még ugyanabban az évben meghaltak. 1928-ban, Stjepan Radić meggyilkolása után Vladko Maček lett a HSS új elnöke.

Miután I. Sándor jugoszláv király 1929-ben bevezette a diktatúrát, a HSS-t betiltották, tagjait pedig eljárás alá vonták. Válaszul az usztasák a bolgár nacionalistákkal együttműködve 1934-ben Marseille-ben egy merénylet során megölték Sándor királyt. Utódja Pál régens herceg lett, aki újra engedélyezte a politikai pártok működését. A HSS az 1935-ös és 1938-as választásokon az Egyesült ellenzéki koalíció tagjaként vett részt, ami segített visszaszerezni befolyását. Maček a Jugoszláv Demokrata Párttal együttműködve végül a közte és Dragiša Cvetković között kötött megállapodással megoldotta a horvát kérdést Jugoszláviában, amely Jugoszlávia azon területén, ahol a horvátok voltak többségben, létrehozta a Hrvatska Banovinát, és létrehozta az országot vezető koalíciós kormányt. A történészek a Banovina létrehozását Jugoszlávia további föderalizálására tett kísérletnek tekintik. Cvetković miniszterelnökként 1941 márciusában aláírta a hármas paktumot a náci Németországgal, de a hónap végén a Dušan Simović tábornok vezette katonai puccsal megbuktatták a koalíciós kormányt. A náci Németország és szövetségesei 1941 áprilisában megtámadták Jugoszláviát, amely a hadsereg általános szervezetlensége miatt hamarosan kapitulált. A Független Horvát Állam (NDH) nevű náci bábállam 1941-es megalakulása után a HSS-t ismét betiltották, tagjainak fele az Usztasához, vagy a partizánokhoz csatlakozott, egy része pedig hűséges maradt Mačekhez, aki úgy gondolta, hogy a szövetségesek győzelme liberális demokráciát hozna Horvátországba, mellyel a HSS visszatérne a hatalomba. Maček felszólította a horvát népet, hogy működjön együtt az új rezsimmel, de az usztasák előbb rövid időre a Jasenovaci koncentrációs táborba zárták, majd Kupinaciba internálták. 1944 májusában Ivan Šubasic a párt emigráns politikusa az Egyesült Királyság támogatásával aláírta a Vis-i megállapodást Titóval, amelyben megállapodtak a háború utáni úgynevezett koalíciós kormányról. 1944 augusztusában a HSS a lázadó usztasa miniszterekkel, Mladen Lorkovićcsal és Ante Vokićcsal, valamint a Horvát Honvédség több tisztjével együttműködve megpróbálta megdönteni az usztasa rezsimet és átadni Horvátországot a szövetségeseknek, de az összeesküvés tömeges letartóztatásokkal ért véget.

1945 márciusában civil pártok, köztük a HSS, csatlakoztak a Demokratikus Szövetségi Jugoszlávia Ideiglenes Kormányához. 1945 májusában Maček elhagyta az országot, míg a HSS két frakcióra szakadt. Voltak ekik a kommunistákkal szembeni ellenállásuk miatt bojkottálták az 1945-ös választásokat, ímg mások együttműködtek a kommunistákkal. Amikor azonban az általános és demokratikus választásokat megtartották, a kommunisták választási csalással magukhoz ragadták a hatalmat, és kizárták a polgári pártokat a kormányban való részvételből. Hamarosan a kommunista párt kivételével minden politikai párt tevékenységét betiltották, így a HSS ismét külföldre került. A szocialista Jugoszlávia időszakában (1945–1991) a HSS külföldön tevékenykedett. Maček halála után a pártot Juraj Krnjević vette át, aki 1988-ban bekövetkezett haláláig vezette azt.

1991. május 25-én az úgynevezett Egyesítési Közgyűlésen Drago Stipac vezetésével a HSS-t újraalapították, a HSS-nek azonban nem volt akkora ereje, mint a korábbi években, és a vezető párt a Dr. Franjo Tuđman vezette Horvát Demokratikus Közösség volt. A párt először a 2000-es választások után került be a kormányba, amelyben a liberális koalíció (HSS-IDS-HNS-LS-SDA) tagjaként vett részt. A miniszterelnök Ivica Račan (SDP), a szábor elnöke pedig Zlatko Tomčić volt. Miután a HSS elvesztette a 2003-as választásokat, a párt ellenzékbe került. A 2007-es választásokon a HSS egy újabb liberális koalíciót hozott létre (HSLS-PGS-ZDS-ZS), és végül Ivo Sanader második kabinetjében a Turisztikai és Mezőgazdasági Minisztériumot, míg Jadranka Kosor kabinetjében a Turisztikai és Regionális Fejlesztési Minisztériumot vezette. 2011-ben a párt mindössze egy parlamenti helyet szerzett, amivel ellenzékbe került. A 2015-ös választásokon a HSS a konzervatív Hazafias Koalíció tagjaként egy mandátumot szerzett, és Tihomir Orešković kormányát támogatta. A 2016-os választásokon a HSS a liberális Népkoalíció tagjaként 5 mandátumot szerzett.

Története[szerkesztés]

Radić elnöksége[szerkesztés]

Stjepan Radić

A Horvát Népi Parasztpártot (Hrvatska pučka seljačka stranka, HPSS) 1904-ben hozták létre a Radić testvérek Stjepan és Antun a dualista Ausztria-Magyarország magyar részéhez tartozott Horvát-Szlavón Királyságban. Az alapítási folyamat hivatalosan 1904. március 10-én kezdődött[5] kilenc hónappal később, december 5-én pedig megalakult az ideiglenes bizottság, amely úgy döntött, hogy a párt neve „Horvát Népi Parasztpárt” lesz, majd 1904. december 22-én[6] elfogadták a pártprogramot, így ezt a napot kell a pártalapítás napjának tekinteni. Stjepan Radić hosszú ideig készítette elő a Horvát Népi Parasztpárt létrehozását. Ennek során 1904 májusában Dörnyén és a környező falvakban (Torčec, Gyelekóc, Sigetec, Hlebine) tartózkodott, ahol magánházakban szervezte a parasztokat, első nyilvános tömeggyűléseit pedig 1904 augusztusában Kamarcsán, Molnán és Prodavízen tartotta. December 5-én Zágrábban találkoznak Stjepan Radić, Antun Radić, Svetimir Korporić, Milan Krištof, Ivan Gmajner és Benjamin Šuperina, és megállapodnak egy új, Horvát Népi Parasztpárt nevű politikai párt létrehozásáról, és létrehozták a párt ideiglenes bizottságát. A pártprogramot december 22-én fogadták el, így ezt a napot tekintik a párt alapításának napjának. Az első helyi szervezet 1905. január 29-én alakult meg Prodavízen.[7] A HPSS megalapítása az Egyesült Horvát Ellenzék széttöredezési folyamatának része volt.[8] A párt egy átfogó, alulról építkező hálózat, nemzeti egység és agrárizmus kialakítására törekedett. Bár a HPSS az első világháború vége előtt csekély jelentőséggel bírt, a párt 1918 után fokozatosan tömegmozgalommá vált. Ezzel központi szerepet kapott a horvát nemzeti integráció kiteljesítésében.[9] A HPSS antimilitarizmus és pacifizmus platformja, amelyet a zöld káderekkel kapcsolatos széles körű zavargások érintettek a háború utolsó évében különösen Horvátországban és Szlavóniában vált nagyon népszerűvé. Továbbá a korlátozott szavazati jogok 1918 után az általános férfiúi választójog bevezetésével bővültek, lehetővé téve, hogy az arányosan nagy paraszti lakosság (akkor Horvátország-Szlavónia 80%-a) túlnyomórészt a HPSS-re szavazzon.[10] Antun Radić 1919-ben halt meg, így Stjepan a HPSS egyedüli vezetője lett.[11]

Stjepan Radić beszédet mond egy dubrovniki naggyűlésen

A háború után, az 1920-as horvát parasztlázadást követően a HPSS lett az egyetlen jelentős politikai párt Horvátországban, és a második legnagyobb párt az újonnan megalakult (később Jugoszláviára átkeresztelt) Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban. Az 1920-as években a HPSS politikája a republikanizmuson, az új állam további egyesítésével szembeni ellenálláson, a semleges horvát paraszti köztársaság követelésén és a nemzeti önrendelkezés támogatásán alapult. A köztársasági üzenet megerősítése érdekében a HPSS-t 1920-ban formálisan Horvát Köztársasági Parasztpártra keresztelték. [12] Nem sokkal a Paraszt Internacionáléhoz való csatlakozása után, az 1925-ös jugoszláv parlamenti választások előtt, politikai, rendőrségi, katonai és félkatonai nyomást alkalmazva, a rezsim kampányt indított a párt tevékenységének visszaszorítására és letartóztatta annak vezetőit. Annak ellenére, hogy a választásokon a párt a második legtöbb szavazatot kapta, a kormányoldal megtartotta parlamenti többségét. Mindazonáltal nem sokkal a választás után tárgyalások folytak Radić és Sándor király követei között. A tárgyalások azzal végződtek, hogy cserébe szabadon bocsátása és a Népi Radikális Párt (NRS) vezette koalíciós kormányban való részvétele fejében Radić lemondott a republikanizmusról és elfogadta a monarchiát. A pártot Horvát Parasztpártra (HSS) nevezték át.[13] Radić később elismerte, hogy népe védelmében fogadta el a monarchiát.[14] Az országot 1927-ig kormányzó koalíciós kormányban azonban a HSS-nek csekély valódi befolyása volt. Ugyanakkor Horvátországban és a HSS-ben is – bár nem eléggé ahhoz, hogy a vezetést fenyegesse – bírálták Radić koalícióban való részvételét. A tagság egy része tiltakozásul kivált a pártból, megalakítva a Horvát Föderalista Parasztpártot. A Jugoszlávia Kommunista Pártja (Komunistička partija Jugoslavije, KPJ) a rendszerrel való együttműködése miatt szintén bírálta Radićot. A KPJ akkoriban a föderalista megközelítést alkalmazta az ország megreformálására, és a HRSS köztársasági mozgalmát potenciális toborzási célterületnek tekintette. A HSS ezzel szemben, a KPJ formális föderalista politikájától függetlenül, a KPJ-t egységpártinak tekintette, és lényegében a szerb célok előmozdítására irányuló politikai törekvésnek tartotta.[15]

A HSS tagjai elleni merénylet 1928. június 20-án a belgrádi parlamentben

A HSS 1927 januárjában kilépett a kormányból.[16] Radić folytatta a horvát kérdés megoldását azzal, hogy szorgalmazta a horvát területek, köztük Szlavónia és Dalmácia egyetlen önkormányzati egységbe való egyesítését, és az olasz bevándorlásnak az 1925-ös nettunói szerződés eltörlésével történő megállítását.[17] A HSS novemberben a Független Demokrata Párttal (Samostalna demokratska stranka, SDS), a horvátországi szerbek legnépszerűbb pártjával megalakította a Paraszt- Demokratikus koalíciót.[18] Az ellenzék és a kormány közötti feszült viszony tovább fokozódott, mígnem a parlamentben egy kiabálás odáig fajult, hogy 1928. június 20-án az NRS képviselője Puniša Račić lelőtt több HSS parlamenti képviselőt. Közülük kettőt megölt és hármat – köztük Radićot – súlyosan megsebesített. Radić azt állította, hogy a lövések a rezsim tervének eredményeként dördültek el, és a HSS-nek fel kell hagynia a pacifizmussal. Nem sokkal ezután, augusztus 8-án Radić belehalt sérüléseibe. A merényleteket követően a horvátok körében – akik egységesnek tűntek az állam átalakítását követelően – a jugoszláv állam elveszítette legitimitását.[19] A HSS így a horvátok egyetlen jelentős politikai pártja lett.[20] Radić halála után szinte azonnal megválasztották Vladimir Mačeket Radić helyére.[21]

Maček elnöksége[szerkesztés]

Maček elöksége alatt a HSS továbbra is a rendszer politikai ellenfele volt. A HSS-t is magába foglaló Egyesült Ellenzék részt vett az 1935-ös és 1938-as jugoszláv parlamenti választáson. Az utóbbiban az Egyesült Ellenzék szerezte meg a szavazatok többségét, de a választási törvény sajátossága miatt a 373 parlamenti mandátumból csak 67-et kapott.[22] A kormánynak a jogállamiság és a közrend biztosításának terén produkált kudarca miatt a HSS 1936-ban megalapította a Horvát Polgári- és Parasztvédelem (Hrvatska gradanska i seljačka zaštika; HSZ) nevű félkatonai szervezetet, amelyet azért hoztak létre, hogy megvédjék a horvátokat a rezsim által támogatott vagy tolerált félkatonai szervezetekkel szemben. A haderőt, mint a velebiti felkelést követően fizikai védelmet nyújtani képes haderőt a horvátok közötti uralomra törekvő Usztasa tevékenységre adott válaszul is tervezték. Az volt a célja, hogy bebizonyítsa, hogy a HSS nem egy pacifista szervezet, amely beletörődött a passzivitásba. A városokban a HSZ Horvát Polgári Védelem néven működött.[23]

Vladko Maček

Maček 1936-ban és 1937-ben sikertelenül tárgyalt Pál régensherceg miniszterelnökével, Milan Stojadinovićtyal a horvát földek bizonyos fokú autonómiájának Jugoszlávián belüli megszilárdítása céljából, majd miután több európai kormánnyal is felvette a kapcsolatot, és nem kapta meg a támogatásukat, 1938-ban az olasz külügyminiszterhez Galeazzo Cianohoz fordult. Maček egy közvetítőn keresztül elmagyarázta Cianónak a HSS által elképzelt Horvátországot, amely Jugoszlávia szövetségi egységeként egyesítené az egykori Horvátország–Szlavónia területeit az Újlak és Szávaszentdemeter közötti vonallal határolt területtel, a Kotori-öböl nélküli Dalmácia területével, valamint Bosznia-Hercegovinának a Vrbas és a Neretva folyóktól nyugatra fekvő területeivel. Abban az időben Olaszország, a horvát nacionalista csoportot, az Usztasát támogatta, de Ciano inkább a Mačekkel való együttműködésre törekedett, mert a HSS sokkal nagyobb támogatottságot élvezett a horvátok körében, és mert Ciano úgy gondolta, hogy ez az együttműködés gátolná a HSS és a náci Németország közötti kapcsolatokat – megakadályozva a német hozzáférést az Adriai-tengerhez. Ciano visszaírt Mačeknek, hogy nagyobb területet követeljen, és fejtse ki elképzeléseit.[24]

1939-ben Stojadinovićot Dragiša Cvetković váltotta fel, akit Maček ugyanezzel az elképzeléssel keresett meg. Előzetesen megegyezésre is jutottak, de Pál herceg megvétózta a Bosznia-Hercegovina felosztását kilátásba helyező ötletet. Maček ezután visszaírt Cianónak kifejtve, hogy Horvátország a Jugoszlávián belüli szövetségi egység formáját keresi, közös külügyekkel, védelemmel, központi bankkal, állami monopóliumokkal és vámokkal. Módosította a területi igényeket is azzal, hogy a Vrbas vonalat a Boszna folyóhoz helyezte át. Cserébe az olasz külügyminisztérium kidolgozott egy dokumentumot, amelyben kölcsönt ajánlott fel Mačeknek egy felkelés finanszírozására, amelyet a HSS indítana, majd felkérné az olaszokat a katonai beavatkozásra. A terv egy olasz védnökség alatt álló horvát állam létrehozását is előirányozta. Maček visszautasította az ajánlatot, és azt mondta, hogy ez nem az, amit kért, és időközben alkut kötött a Cvetković-kormánnyal.[25] Végül 1939. augusztus 26-án megkötötték a Cvetković–Maček-megállapodást, amellyel létrehozták a Jugoszlávián belüli autonóm Horvát Banovinát. Maček Jugoszlávia miniszterelnök-helyettese lett, és a Paraszt-Demokratikus Koalíció több tagja is bekerült a kormányba. A megállapodás feldühítette az Usztasát, amely propagandakampányt indított Maček és a HSS, mint a horvát érdekek árulói ellen, miközben Olaszország ismét az Usztasát támogatta.[26]

A második világháború alatt[szerkesztés]

Vladko Maček leteszi a miniszterelnök-helyettesi esküt 1941. márciusában

Lengyelország 1939-es német inváziója után a Cvetković–Maček-kormány kinyilvánította semlegességét.[27] 1940. november 20-án, illetve 23-án a tengelyhatalmak Háromoldalú Paktumához a Jugoszláviával szomszédos országok, Magyarország, Románia, majd 1941. március 1-jén Bulgária is csatlakoztak.[28] Jugoszlávia 1941. március 25-én követte példájukat[29] és csatlakozott a szövetséghez. Két nappal később a kormányt megbuktatták, és helyette új kormány alakult Dušan Simović tábornok vezetésével, aki kivonta Jugoszláviát a háromoldalú egyezményből. Simović azzal a céllal, hogy a horvátok körében is javítsa kabinetjének támogatását, továbbra is együttműködött a HSS-szel, és kiterjesztette a Horvát Banovina hatáskörét a rendőrségre és a fegyveres erőkre. Ennek eredményeként a HSS elnöke és Jugoszlávia miniszterelnök-helyettese Vladimir Maček megfontolta a HSS félkatonai szervezetének feloszlatását.[27] Jugoszlávia háromoldalú egyezményből való kilépése miatti megtorlásként Adolf Hitler azt tervezte, hogy felosztja az országot, és területének egy részét a náci Németországhoz és szövetségeseihez csatolja.[30] Az olasz diktátor Benito Mussolini ezt támogatta, mivel Jugoszlávia egyes részeit a fasiszta Olaszországhoz kívánta csatolni.[31] A német tervek Jugoszlávia felosztására a horvátok számára is valamilyen autonómiát irányoztak elő,[30] majd napokkal később Németország úgy döntött, hogy létrehoz egy horvát bábállamot.[30]

Alfred Rosenberg, a náci párt külpolitikai tanácsadója azt tanácsolta Hitlernek, hogy ajánlja fel Mačeknek egy ilyen állam vezetését.[32] A Mačekhez küldött német delegáció előtt azonban Maček visszautasította az ajánlatot,[33] melyet ezután az olaszországi székhelyű Usztasa vezetőjének, Ante Pavelićnak ajánlottak fel.[34] Április 8-án, anélkül, hogy kifejezetten Jugoszláviára utalt volna, Maček nyilatkozatot adott ki, amelyben rendet és fegyelmet sürgetett a fegyveres erők körében.[35] Április 10-én az Usztasa legmagasabb rangú, az országban tartózkodó vezetője Slavko Kvaternik kikiáltotta a Független Horvát Államot (NDH).[36] Maček erre újabb közleményt adott ki,[37] melyben őszinte együttműködésre szólít fel az új „nacionalista mozgalom” kormányával.[35] A könnyű fegyverzetű HSS-milíciák – a parasztőrség és a polgárőrség – hűséget fogadtak az NDH-nak,[38] és számos egység segített lefegyverezni a Jugoszláv Királyi Hadsereg egyes részeit.[39]

Juraj Krnjević

Miután az Usztasa megszerezte az irányítást, a milícia egyes egységeit az NDH fegyveres erőibe integrálták, másokat pedig feloszlattak.[40] Maček politikája az volt, hogy megvárja, amíg a nyugati szövetségesek felszabadítják az országot, hogy a HSS folytathassa munkáját.[35] Arra számított, hogy a Szovjetunió olyan mértékben pusztul el, hogy nem tudja befolyásolni a háború utáni rendezést,[41] és a nyugati szövetségesek sem tűrnének meg egy kommunista rezsimet a háború utáni időszakban Jugoszláviában.[42] Arra számított, hogy helyreállítják és területileg bővítik az országot, és akkor Horvátország is területekat nyer. Április 11-én Maček a Zágráb melletti Kupinec faluban levő birtokára költözött.[41] Maček döntését, hogy lemond miniszteri posztjáról, és a HSS titkárának Juraj Krnjevićnek adja át a helyét, a szerb miniszterek nehezményezték, mert ez tovább csökkentette a kormány presztízsét.[38] A HSS két másik minisztere és Maček közeli munkatársa, Ivan Andres és Bariša Smoljan is lemondott posztjáról, annak érdekében, hogy maradhassanak az országban.[43] A HSS 1941-ben különböző frakciókra szakadt.[44] Maček a párt legbefolyásosabb frakcióját vezette, amely a nyugati szövetségesek passzív kivárásának politikáját folytatta[45] egyenlő távolságot tartva az Usztasától és a KPJ vezette partizánoktól.[46] Más prominens HSS-politikusok eltérő megközelítést alkalmaztak. Ivan Šubašić csoportja elmenekült az országból, és csatlakozott a királyi száműzetésben lévő jugoszláv kormányhoz.[45] Egy másik frakció Janko Tortić és Marko Lamešić vezetésével, akik aláírták a Jugoszlávia végét kimondó és a németek segítségét kérő határozatot, az usztasák támogatására váltott.[45] Helyi szinten 7000 HSS-alapszervezetből körülbelül 70 fogadott hűséget az NDH-nak. Miután az NDH 1941 júniusában betiltotta a pártot, a HSS belső struktúrája formálisan is feloszlott. A (volt) HSS-tagoknak az Usztasába való beléptetésére tett erőfeszítés augusztus 10-én tetőzött, amikor 126 HSS-párttag jelentette be, hogy csatlakoztak az Usztasához.[27]

August Košutić

Az Usztasa ellenzett minden együttműködést az emigráns jugoszláv kormánnyal, és kijelentették, hogy Maček áruló.[47] Pozíciója tovább romlott, amikor az NDH meghatalmazott főmegbízottja, Edmund Glaise-Horstenau a nyár végén vagy kora ősszel meglátogatta Kupinecen, hogy rábeszélje, hogy váltsa le Pavelićet. Attól tartva, hogy Németország vagy Olaszország Mačeket állítja az NDH élére, az Usztasa október 15-én elrendelte, hogy Mačeket szállítsák a Jasenovaci koncentrációs táborba.[41] Bebörtönzése gyakorlatilag véget vetett a HSS támogatóinak az Usztasa mozgalomhoz való csatlakozásának.[48] Márciusban azonban Jasenovacról visszaköltöztették kupineci birtokára, ahol házi őrizetbe helyezték.[27] Itt időszakos titkos kapcsolatot tartott fenn elnökhelyettesével, August Košutićcsal és számos más pártvezetővel.[49]

Közben néhány HSS-tag csatlakozott a kommunisták által uralt nemzeti felszabadító mozgalomhoz.[50] Ez a csoport kezdetben Božidar Magovac,[51] Maček közeli munkatársa köré szerveződött, aki a párt nagyra becsült személyisége volt.[52] Magovac 1943. május végén a partizánok által birtokolt területre költözött.[53] A Horvát Kommunista Párt (KPH) hivatalos álláspontja az volt, hogy az újonnan érkezőket szívesen fogadják és szabadon megtarthatják. Vezetőjük, Andrija Hebrang helyesen hitte, hogy a HSS tagjainak nagyobb részvétele a horvátok szélesebb körű részvételét eredményezi a partizánharcban.[54] Abban a hitben, hogy a nyugati szövetségesek elleneznék a kommunista uralmat Jugoszláviában, a HSS arra a következtetésre jutott, hogy a szövetségesek partraszállása várható valahol az Adria partja mentén, valószínűleg Dalmáciában. Hasonló feltételezéseket fogalmaztak meg a csetnikek is, akik a németek és az NDH ellenében a megszálló szövetségesekhez terveztek csatlakozni.[55] 1941-ben és 1942-ben Josip Torbar a HSS nevében több találkozót is tartott Pavelićcsal, ahol megvitatták a hatalom esetleges átadását a HSS-nek. Noha Pavelić tett néhány ígéretet e tekintetben, a találkozók nem hoztak konkrét eredményt.[56] A HSS csak egy demokratikusan megválasztott kormányhoz volt hajlandó csatlakozni, míg Pavelić nem volt hajlandó lemondani diktatórikus hatalmáról.[49]

Josip Torbar

Amikor 1944-ben Románia (augusztus 23.) és Bulgária (szeptember 8.) átállt a szövetségesek oldalára, és amikor a szövetségesek normandiai inváziója már javában zajlott, a külügyminiszteri posztot betöltő Mladen Lorković ráébredt, hogy a tengelyhatalmak elveszítik a háborút, és ideje, hogy az NDH átálljon a a szövetségesek oldalára, egyúttal hadat üzennek a náci Németországnak. Mladen Lorković és Ante Vokić miniszterek felvették a kapcsolatot a HSS vezetésével, akik a nyugati szövetségesekhez fűződő ideológiai közelségük és nemzetközi kapcsolataik miatt megpróbálhattak megegyezni az átállásról a szövetségesek oldalra. A HSS megtagadta az együttműködést egy ilyen kísérletben akkor, ha ezzel egyidejűleg nem biztosítják Ante Pavelićnek a hatalomból való eltávolítását.[57] Ezért olyan terv született, hogy Lorkovićot állítsák az állam élére, aki majd bejelenti az NDH átállását a szövetségesek oldalára, míg Vokić katonai támogatást nyújt a puccshoz. Összeesküvésbe beavatták a horvát hadsereg azon tisztjeit, akik szimpatizáltak a HSS-sel, annak elnökével Vladko Mačekkel és másokkal, akik nem támogatták az usztasa rezsimet. Sőt, egyes források szerint maga Maček volt az összeesküvés ötletgazdája, és ő vette volna át a hatalmat az országban.[58] Az összeesküvés azonban megbukott és több HSS-vezetőt, köztük Ljudevit Tomašićot és Ivanko Farolfit letartóztatták. August Košutićot, a HSS prominens tagját, aki összekötőként működött az összeesküvők és NOVJ között és a partizánok által ellenőrzött területen a brit hírszerző tisztek kapcsolata volt a partizánok tartóztatták le és 1946-ig börtönben volt.[59]

A háború után[szerkesztés]

A párthoz hű tagokkal egyeztetve és az NDH vezetése javaslatára Maček úgy döntött, hogy elhagyja Jugoszláviát, mielőtt a partizánok bevonultak Zágrábba, és a száműzetésből folytatja a politikát. Az NDH vezetése úgy vélte, Maček lenne az egyetlen járható alternatíva a kommunista uralmának Horvátország felett. Maček Stjepan Pezeljt hatalmazta fel, hogy Košutić szabadulásáig vezesse a HSS-t az országban, majd 1945. május 6-án az NDH segítségével távozott.[60]Augusztus közepén, a Jugoszláviai Népfront (Narodni front Jugoslavije, NFJ) megalakulása után Šubašić engedélyt kért a KPJ-től a HSS háború előtti szervezetének visszaállítására. A KPJ ragaszkodott ahhoz, hogy megegyezzen a HRSS-szel. A HRSS vezetése augusztus 25-én találkozott Šubašićcsal, de nem született megállapodás.

Ivan Šubašić

A HRSS megtagadta Šubašić felvételét a pártba, Šubašić pedig azt mondta, hogy két horvát parasztpárt nem létezhet együtt.[61] Jugoszlávia 1945 márciusában megalakult 28 fős ideiglenes kormánya 11 nem kommunista miniszterből állt, [62] de közülük csak hatan voltak korábban az emigránskormány tagjai. Ebből a hatból csak három nem volt a partizánok támogatója, vagy más módon nem állt velük kapcsolatban – Šubašić, Juraj Šutej a HSS és Milan Grol a Demokrata Párt részéről.[63] Grol augusztusban lemondott posztjáról, mivel a KPJ nem tartotta be az ideiglenes kormány létrehozásához szükséges demokratikus feltételeket.[64] Szeptember 2-ára Šubašić HSS konferenciát hívott össze az Esplanade Zagreb Hotelbe. Az ott jelenlévők többsége úgy döntött, hogy nem köt koalíciót a HRSS-szel, és kimarad az NFJ-ből. Ehelyett a KPJ egyesült ellenzékéhez való csatlakozásra szavaztak, támogatták Šubašić és Šutej kormányról való lemondását, és arra kérték Šubašićot, hogy kilenc napon belül látogassa meg Mačeket Párizsban. Szeptember 10-én Edvard Kardelj (Tito egyik közeli munkatársa) közölte Šubašićcsal, hogy nem engedik elutazni, és Šubašić aznap éjjel agyvérzést kapott. A Šubašić és Šutej által kezdeményezett lemondások október 8-án léptek hatályba.[65]

Juraj Šutej

Október 20-án a Košutićhoz legközelebb álló HSS-tagok kiadták a „Narodni glas čovječnosti, praviči i slobode'” (A humanizmus, az igazságosság és a szabadság népi hírnöke) című újságot. A kiadvány egyetlen száma, amelyet nagyrészt Košutić felesége, Mira és édesanyja, Marija Radić – Stjepan Radić HSS-alapító özvegye szerkesztett, amellett érvelt, hogy a HSS-nek meg kell tagadnia a hivatalos politikai pártként való regisztrációt, és bojkottálnia kell a közelgő, 1945-ös jugoszláv parlamenti választásokat arra hivatkozva, hogy a rezsim által a szabadságjogok korlátozása miatt nem lehetett kifejezni a nép szabad akaratát. A számot azzal az indokkal tiltották be, hogy sérti a népi szabadságharc vívmányait, az első számot kinyomtató nyomda dolgozói pedig megtagadták az újság további nyomdai munkáit.[66] A november 11-én megtartott választásokat a teljes ellenzék, beleértve a HSS-t, bojkottálta. A bojkott ellen a rezsim egy külön szavazóurnát rendszeresített, amellyel hivatalosan felajánlotta az NFJ elleni szavazás lehetőségét.[67] Két nappal a választások után bomba robbant Marija Radić könyvesboltja előtt, megakadályozva a további számok megjelenését. Nyomozás indult, de nem sikerült azonosítani az elkövetőt.[68] 1946-ban, a tervezett horvát parlamenti választások előtt Šutej újból aktiválni akarta a HSS-t, de kiszabadulása után szeptember 6-án Košutić megvétózta a tervet,[69] mert úgy gondolta, hogy az csak a rezsim elnyomását fokozza, és a HSS-nek még várnia kell. Šutej és Magovac függetlenként próbált indulni, remélve, hogy választási eredményeikkel megerősítik a HSS pozícióját, elkerülve a további elnyomást. A független jelöltségeket azonban a Horvát Népköztársaság miniszterelnöke Vladimir Bakarić elutasította, és a KPJ sorozatos kirakatpereket folytatott le, 1947–1948-ban teljesen szétverve a pártot. Ezt követően a HSS már csak száműzetésben működhetett.[70]

A mai párt[szerkesztés]

A többpártrendszer 1990-es megjelenésével a HSS újjáalakult, és az 1990-es választásokon több mandátumot szerzett a horvát parlamentben. A 2000-es választásokig ellenzékben maradtak, amikor a győztes Horvát Szociáldemokrata Párt vezette koalíció részeként három miniszteri tárcát kaptak.

A 2000-es választásokon a HSS vezette középkoalíció az IDS-HNS-LS és a Koalíció 25 mandátumot szerzett a parlamentben, ebből a HSS 17 mandátummal rendelkezett. A választások után a HSS koalíciót kötött az SDP-vel, és három minisztert (oktatási, mezőgazdasági és vállalkozási miniszter) egy miniszterelnök-helyettest adott a kormánynak. A horvát parlament elnöke, Zlatko Tomčić volt.

A 2001-es helyhatósági választásokon a HSS minden idők legjobb eredményét érte el, és a 21 megyei zsupánból 8-at adott, emellett sok települést és várost megnyert, és a második helyen végzett a helyi választott tisztségviselők számában.

A HSS ma olyan közép-európai politikai pártok közé tartozik, amelyek az agrárpárti politikát és az állam nagyobb gazdasági intervencióját hirdetik. Társadalmi kérdésekben a HSS nagyrészt konzervatív, a közéletben a keresztény alapú erkölcsöt támogatja. A HSS az Európai Néppárt (EPP) társult tagja.

A 2003. novemberi választásokon a párt a szavazatok 7,2%-át, a 151 mandátumból 10-et szerzett.

A 2007-es parlamenti választások előtt a HSS koalíciót jelentett be az ellenzéki pártokkal, a Primorje-Gorski Kotar Szövetséggel és a Horvát Szociálliberális Párttal. A koalíció a szavazatok 6,5%-át és a 153 mandátumból 8-at (maga a HSS hatot) kapott. A választások után Ivo Sanader kormánykoalíciójába kerültek, és két miniszteri tárcát (regionális fejlesztési és idegenforgalmi) kaptak, továbbá ők adták az egyik miniszterelnök-helyettest és a parlament alelnökét.

A 2011-es parlamenti választásokon a párt a párt történetének legrosszabb eredményét érte el, mindössze egy képviselői mandátumot és a szavazatok 3 százalékát szerezte meg.

A párt 2012. január 28-i konvenciója Branko Hrget választotta új elnökévé.

2014-ben a Horvát Demokratikus Közösséggel koalícióban álló Horvát Parasztpárt – Marijana Petir személyben – egy mandátumot szerzett az Európai Parlamentben. 2017. június 6-án azonban Petirt kizárták a Horvát Parasztpártból, így a párt európai parlamenti mandátum nélkül maradt.[71]

Választási eredmények[szerkesztés]

Jugoszláv parlamenti választások
Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok Státusz
1920 230 590 14,3% 50 Ellenzék
1923 473 733 21,9% 70 Ellenzék
1925 545 466 22,2% 67 Kormánypárt
1927 367 570 15,8% 61 Ellenzék
1931 betiltva - 0 Kormánypárt
1935 1 076 345 37,4% 67 Ellenzék
1938 1 364 524 44,9% 67 Kormánypárt
Horvát parlamenti választások
Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok Státusz
1992 111 869 4,25% 3 Ellenzék
1995 441 390 18,26% 10 Ellenzék
2000 432 527 14,70% 17 Kormánypárt
2003 177 359 7,20% 10 Ellenzék
2007 161 814 6,50% 6 Kormánypárt
2011 71 450 3% 1 Ellenzék
20151 744 507 33,46% 1 Ellenzék2
20163 636 602 33,82% 5 Ellenzék
20204 414 615 24,87% 2 Ellenzék

1 a Hazafias Koalíció eredménye

2 kívülről támogatják a kormányt

3 a Népi Koalíció eredménye

4 az Újrakezdés Koalíció eredménye

Európai parlamenti választások
Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma
2013 28 646 3,86% 0
2014 381 844 41,4% 1
2019 55 806 5,19% 0

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Nordsieck, Wolfram: Croatia. Parties and Elections in Europe , 2020
  2. ↑ Key Political Parties in Croatia. Balkan Insight , 2010. szeptember 27.
  3. ↑ HSS usvojio novi Statut stranke: 'Siguran sam da možemo napraviti pozitivno iznenađenje na izborima', 2019. február 9.
  4. ↑ Suzana Leček: Seljačka sloga i uključivanje žena u seljački pokret (1925.-1929.), Radovi Zavoda za hrvatsku povijest, sv. 32-33, 1999.-2000., str. 296.
  5. ↑ Stjepan Radić, Politički spisi, (összeállította: Zvonimir Kulundžić), Znanje, Zagreb, 1971., 14. o.
  6. ↑ Stjepan Radić, Politički spisi, (összeállította: Zvonimir Kulundžić), Znanje, Zagreb, 1971., 18. o.
  7. ↑ Hrvoje Petrić, O braći Radić i počecima Hrvatske pučke seljačke stranke, u: 110 godina Hrvatske seljačke stranke (zbornik), Matica hrvatska Zagreb 2015.. Matica hrvatska. (Hozzáférés: 2016. július 31.)
  8. ↑ Biondich 2000, 59–61. o.
  9. ↑ Biondich 2000, 62–63. o.
  10. ↑ Newman 2015, 139. o.
  11. ↑ Biondich 2000, 162. o.
  12. ↑ Biondich 2000, 150–152. o.
  13. ↑ Biondich 2000, 200–203. o.
  14. ↑ Biondich 2000, 214. o.
  15. ↑ Biondich 2000, 208–214. o.
  16. ↑ Biondich 2000, 222. o.
  17. ↑ Biondich 2000, 234–235. o.
  18. ↑ Biondich 2000, 228. o.
  19. ↑ Biondich 2000, 238–244. o.
  20. ↑ Biondich 2000, 245. o.
  21. ↑ Biondich 2000, 242. o.
  22. ↑ Tomasevich 2001, 40. o.
  23. ↑ Ramet 2007, 215–223. o.
  24. ↑ Tomasevich 2001, 40–41. o.
  25. ↑ Tomasevich 2001, 41–42. o.
  26. ↑ Tomasevich 2001, 42–44. o.
  27. ↑ a b c d Radelić 1995, 443–444. o.
  28. ↑ Presseisen 1960, 363. o.
  29. ↑ Presseisen 1960, 368. o.
  30. ↑ a b c Tomasevich 2001, 47–48. o.
  31. ↑ Tomasevich 2001, 64. o.
  32. ↑ Adriano & Cingolani 2018, 172. o.
  33. ↑ Tomasevich 2001, 49–50. o.
  34. ↑ Tomasevich 2001, 51–52. o.
  35. ↑ a b c Radelić 1995, 442. o.
  36. ↑ Tomasevich 2001, 48–53. o.
  37. ↑ Tomasevich 2001, 445. o.
  38. ↑ a b Tomasevich 2001, 740. o.
  39. ↑ Radelić 1995, 443. o.
  40. ↑ Tomasevich 2001, 56–57. o.
  41. ↑ a b c Radelić 1995, 444–445. o.
  42. ↑ Tomasevics 2001, 444. o.
  43. ↑ Tomasevich 2001, 50. o.
  44. ↑ Banac 1988, 84. o.
  45. ↑ a b c Sirotković 1971, 22. o.
  46. ↑ Radelić 1995, 444. o.
  47. ↑ Tomasevich 2001, 39. o.
  48. ↑ Tomasevich 2001, 360. o.
  49. ↑ a b Tomasevich 2001, 359. o.
  50. ↑ Sirotković 1971, 29. o.
  51. ↑ Radelić 1991, 179. o.
  52. ↑ Tomasevich 2001, 362. o.
  53. ↑ Radelić 1998, 233–234. o.
  54. ↑ Tomasevich 2001, 363. o.
  55. ↑ Tomasevich 2001, 444. o.
  56. ↑ Petrić 2018, 187–189. o.
  57. ↑ "Politički program ratnoga HSS-a »puč Vokić-Lorković«", Jozo Ivčević, "Časopis za suvremenu povijest", Vol. 27 No. 3, 1995.
  58. ↑ Vladimir Dedijer et al., History of Yugoslavia
  59. ↑ Tomasevich 2001, 455. o.
  60. ↑ Radelić 1995, 457. o.
  61. ↑ Radelić 1991, 191–192. o.
  62. ↑ Calic 2019, 162–163. o.
  63. ↑ Roberts 1973, 317. o.
  64. ↑ Tomasevich 2001, 232. o.
  65. ↑ Radelić 2016, 28. o.
  66. ↑ Radelić 2016, 21–22. o.
  67. ↑ Radelić 2016, 30. o.
  68. ↑ Radelić 1994, 313–314. o.
  69. ↑ Radelić 1994, 301. o.
  70. ↑ Radelić 2016, 37–39. o.
  71. ↑ „Marijana Petir izbačena iz HSS-a”, Index.hr , 2016. június 6. (horvát nyelvű) 

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • [1] Hivatalos oldal

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Croatian Peasant Party című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Hrvatska seljačka stranka című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Horvát_Parasztpárt&oldid=26432825”