Hoplita
A hoplita vagy pontosabban hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. Fegyverzetének, pajzsának neve hoplon volt, erről kapta a nevét. Az ókori görög polisz legfontosabb haderőneme volt (a dombos görög vidék alkalmatlan volt harcikocsik, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire).
A hoplita phalanx gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal és változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovassággal egészült ki, amely általában arra szolgált, hogy távol tartsa az ellenfél gyors mozgású, dárdahajításra, nyilazásra vagy parittyázásra alkalmas csapatait, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.
A hopliták fegyverzete[szerkesztés]
A hopliták támadófegyverzete egy 2–3 m-es (dorü), de a makedón korra akár 6–7 m hosszú lándzsából (szarisza), a rövidebb, másfél méteres hajítódárdából (akontion) és egy rövid, 60 centiméteres, kétélű, egyenes kardból (xiphosz) állt. A hosszú lándzsa nyele többnyire kőrisfából készült, hegye pedig bronzból vagy vasból, a másik végére pedig egy bronz lándzsavéget szereltek, hogy menet közben kiegyensúlyozza a lándzsát.
A védőfegyverzet legfontosabb része a nagy, majdnem 1 méter átmérőjű kerek pajzs, az aszpisz volt, aminek a kerete fából készült és bőrrel borították be, amit kívülről bronzlemezekkel erősítettek meg. A hopliták pajzsát az attikai írók hoplonnak nevezik, de ez a szó jelenthet nehézfegyverzetet, vagy általában vett fegyverzetet is.[1] Az egyes poliszok a pajzs külsejére a poliszra jellemző jelet (episzémé) festettek, így a spártaiak (lakedaimóniak) lambdát, az athéniak alphát, a sziküóniak szigmát. A pajzsot a hoplita a bal kezében fogta, pontosabban bal kezét átdugta a pajzs belső részén levő bronz karpánton (porpax) és a pajzs belső peremén levő fogantyút (antilabé) markolta meg. Így karja több ponton rögzítette a pajzsot és azt jobban tudta irányítani, nemcsak magát, hanem a neki szemből balról jövő támadással szemben a tőle balra állót is védeni tudta. A jobbról jövő támadással szemben védtelenebb volt, ezért az ellenség általában onnan igyekezett támadni, onnan viszont jobb oldali társa védte. Ez a közelharcmód az egyik oka annak, hogy a hopliták között a gyávaság és a megfutamodás volt a legsúlyosabb vétség: nemcsak magát mentette a megfutó, de védtelenül hagyta a sorban balra mellette álló társának jobb oldalát is.
A hoplita fején az arcot is takaró elterjedtebb korinthoszi típusú, vagy a kevésbé zárt illír típusú sisakot viselt. A mellét mellvért (thórax) védte, ami készülhetett bronzból, de szövetre erősített bronzlemezkékből is. A lábán lábvértet (knémidesz) viselt, ami térdtől bokáig védte a lábszárát elölről.
A hopliták harcmodora[szerkesztés]
A hopliták zárt alakzatban, phalanxban harcoltak. Így próbálták fizikai nyomással és döfködéssel felbomlasztani a szembenálló phalanx zártságát. 30–40 kg súlyú fegyverzetük miatt gyors és hosszú harctéri mozgásra nem voltak alkalmasak. Zárt soraik ellen a könnyűgyalogság vagy a lovasság nem sokat tehetett, de ha felbomlottak a soraik és menekülni kezdtek, akkor a könnyűgyalogság könnyen végzett velük egyenként. A pajzsot ilyenkor ha el is dobták, a nehéz vértezettől nem tudtak megszabadulni. A pajzs elhajítása sokszor a gyávaság jele volt, ezért a spártai nők úgy buzdították hadba induló férjüket, fiukat, hogy hozzák haza a pajzsukat, vagy azon hozzák őket haza (holtan). Ennek ellenére, a mészárlás általában – néhány kivétellel – nem volt célja a háborúnak, és a győztesek megelégedtek az ellenség megfutamításával.
A hopliták kiállítása[szerkesztés]
A hoplitáknak a fegyverzetüket maguknak kellett megvásárolniuk, nem a polisztól kapták, ezért csak bizonyos anyagi szint felett engedhették meg maguknak, hogy nehézfegyverzetük legyen. A szegényebbek könnyűfegyverzetűek és evezősök lehettek. A gazdagabbak a lótartást is megengedhették maguknak (de a görög poliszokban a lovas harcot gyakran kevesebbre tartották). A legegyszerűbb nehézfegyverzet i. e. 510 körül kb. 30 drakhmába, azaz 1–2 ökör árába került.
Árulkodó például Athénban, hogy a legvagyonosabb osztály, az ötszázmérősök (az évi gabonatermés mennyisége) után a második osztály a 300 mérő feletti hippeiszeké, azaz „lovagoké” volt, és ők engedhették meg maguknak, hogy lovasként szolgáljanak, legalábbis Szolón idején. A következő réteg a 2–300 mérő közöttieké, ők a zeugitészek, akikből a nehézfegyverzetű katonák, azaz hoplitészek lettek.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Németh György: A polisok világa (Korona Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9191-11-6)
- Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem – a kezdetektől Kr. e. 30-ig (Osiris, Budapest, 1995, ISBN 963-379-118-9)
- Xenophón: Hellénika, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-389-119-1
További információk[szerkesztés]
- A spártai hadsereg Archiválva 2007. március 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, crowland.uw.hu
