Holics László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Holics László
Holics László egy 2001. évi érettségi találkozón
Holics László egy 2001. évi érettségi találkozón
Született1931. február 10. (93 éves)
Salgótarján
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásafizikus, pedagógus
A Wikimédia Commons tartalmaz Holics László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Holics László (Salgótarján, 1931. február 10. –) matematika-fizika-ábrázoló geometria szakos tanár, tankönyvszerző.

Tanulmányai[szerkesztés]

1941-től a Ciszterci Rend Szent Imre Gimnáziumában tanult, ahol 1949-ben érettségizett. Ugyanebben az évben nyerte meg az Eötvös-fizikaverseny második díját (első díjat nem osztottak ki). Ekkor felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, 1950-ben ennek jogutódjában, az ELTE Természettudományi Karán folytatta tanulmányait. Addigi szakjaihoz az ábrázoló geometria szakot is felvette. 1953-ban diplomázott.

Oktatói pályafutása[szerkesztés]

A diploma megszerzése után a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban fizikát, matematikát és ábrázoló geometriát tanított. 1959-ben került az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba, ahol először matematikát és fizikát oktatott, majd fizika vezetőtanár lett. Az utolsó osztály, amelyet tanított, 2010-ben ballagott. Eközben az ELTE Természettudományi Kar (ELTE TTK) általános fizika tanszékén óraadó tanár és gyakorlatvezető.

A Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) fizikarovatának egyik alapítója, 1959 óta a szerkesztőbizottság tagja. 1965 és 1992 között a Fizikai Szemle szerkesztőbizottságának is tagja volt. 1967 óta a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) fizikai szakosztályának vezetőségi tagja, ugyanebben az évben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat középiskolai oktatási szakcsoportjának vezetőségi tagja lett. 1971 és 1976 között a Társulat titkára, majd 1979-ig ügyvezető elnöke, ettől az évtől elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett.

Két szabadalma és három újítása van. Több középiskolai fizika tankönyv, ill. OKTV-feladatsor szerzője.

Családja[szerkesztés]

Nős, felesége (Holicsné Csejk Gabriella) matematika-fizika szakos tanár. Két fiúgyermekük született: László (1980. május 21.) zongoraművész, Tamás (1982. június 4.) pedig szoftverfejlesztő informatikus.

Díjai[szerkesztés]

Könyvei[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]