Hermann Róbert

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hermann Róbert
A Magyar Történelmi Társulat elnöke
Hivatali idő
2015 – 2023
ElődOrosz István
UtódFodor Pál

Született1963. augusztus 24. (60 éves)
Székesfehérvár

Foglalkozás
  • történész
  • publicista
  • író

Díjak

Hermann Róbert (Székesfehérvár, 1963. augusztus 24. –) Széchenyi-díjas magyar történész, publicista, író. Számos, az 1848-as forradalom és szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. 2015 és 2023 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Életpályája[szerkesztés]

1963-ban született Székesfehérváron. A Teleki Blanka Gimnáziumban[1] és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte tanulmányait. 1987-től a Hadtörténeti intézet és Múzeumban dolgozik, 2011 óta a parancsnok tudományos helyettese. Emellett a Károlyi Gáspár Református egyetem egyetemi tanára, a Történettudományi Doktori Iskola vezetője, valamint a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Dualizmuskori Kutatócsoportjának vezetője.

Egyetemi doktori értekezését (Hatvani Imre szabadcsapatvezér és az abrudbányai katasztrófa. A magyar-román megbékélés meghiúsulása 1849-ben) 1995-ben védte meg, ezt az ELTE doktori tanácsa 1997-ben PhD fokozatra minősítette át. 2009-ben védte meg akadémiai doktori értekezését (Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei). Számos, főleg az 1848-as forradalommal és szabadságharccal foglalkozó könyvet publikált.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Könyvei[szerkesztés]

  • A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok (1994)
  • Perczel Mór első honmentő hadjárata (1995)
  • Mindig az elsők között. Poeltenberg Ernő honvédtábornok élete (1997)
  • Szemere Bertalan (1998)
  • Győr város és megye hadtörténete 1848-49-ben (1998)
  • Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I-II. (1998)
  • Az ihászi ütközet emlékkönyve 1849-1999 (1999)
  • A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (1999)
  • Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után (1999)
  • Az abrudbányai tragédia, 1849 (1999)
  • Aggházy Kamil: Buda ostroma 1849. május 4-21.; szerk., sajtó alá rend. Hermann Róbert; BFL, Bp., 2001 (Budapest történetének forrásai)
  • 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete (2001)
  • Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése 1848-1849 (2001)
  • Kossuth Lajos élete és kora (2002)
  • Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái (2004)
  • Reform - Revolution - Emigration, Herne (2006)
  • Gáspár András honvédtábornok (2006)
  • Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei (2007)
  • A Drávától a Lajtáig (2008)
  • I. Ferenc József és a megtorlás (2009)
  • Forradalom és szabadságharc 1848-1849 (2009)
  • Petőfi halála (2016, Kovács Lászlóval közösen)
  • A Zichy-gyémántok (2016)
  • Reformkor, forradalom, szabadságharc. Válogatott tanulmányok; Line Design, Bp., 2016 ('48-as könyvtár)
  • Illustrated military history of Hungary; szerk. Hermann Róbert, angolra ford. Alan Campbell; jav., bőv. kiad.; Zrínyi, Bp., 2017.
  • Görgei Artúr válogatott írásai. Értekezések, vitairatok, cikkek, interjúk 1848-1915. Zrínyi Kiadó, Bp., 2018.
  • Komáromi csataképek 1848-1849. Képes album a szabadságharc 170. évfordulójára. Komárom, 2019.
  • A rendszerváltástól a megtorlásig. Válogatott tanulmányok; Line Design, Bp., 2020. ('48-as könyvtár)
  • Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Osiris, Bp., 2022. (Nemzet és Emlékezet)
  • Leiningen-Westerburg Károly vezérőrnagy, Magyarhon német hőse. Line Design, Bp., 2023, (Aradi Vértanúk sorozat)
  • Pákozdtól Schwechatig. Az 1848 őszi hadműveletek a Dunántúlon és Alsó-Ausztriában. Bp., 2023. (Hadiakadémia)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]