Heinrich Matthias von Thurn

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Heinrich Matthias von Thurn
Arolsen Klebeband 01 363.jpg
Született 1567. február 24.
Csehország
Elhunyt 1640. január 26. (72 évesen)
Pärnu
Állampolgársága cseh
Foglalkozása
Sírhely Szűz Mária-templom
A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Matthias von Thurn témájú médiaállományokat.
Heinrich Matthias von Thurn arcképe

Heinrich Matthias von Thurn, magyarosan Thurn Mátyás Henrik vagy egyszerűen Thurn Mátyás, csehül Jindřich Matyáš Thurn (1567. február 24.1640. január 28.) a harmincéves háborúban fontos szerepet játszó cseh gróf.

Életpályája[szerkesztés]

Ifjú korában II. Rudolf szolgálatában állt; a törökök ellen küzdött, amiért jutalmul a karlsteini várgróf rangját kapta. Buzgó protestáns létére tagja volt a cseh ellenzéknek és többedmagával kieszközölte Rudolf királytól a felséglevelet. 1618. május 23-án Prágában a felkelés élére állott és a rendek által a cseh zsoldoshad vezérének választatott. Ebben az állásban barátságot kötött Bécsben Bethlen Gábor bizalmi emberével, Thurzó Szaniszlóval, aki azután a pozsonyi országgyűlés (1619), sőt Bethlen Gábort is megnyerte a cseh szövetség eszméjének. Bethlen elhatározta, hogy kardjával megsegíti a cseheket és megkezdte első felkelését. Míg ő maga a felvidéket és Pozsonyt kerítette hatalmába, Rhédey Mihály lovasvezérét Morvaországba küldötte, ahol ez 1619. október 12-én Neumühlnél Thurn csapataival egyesült (Thurn ekkor a morva hadakat vezényelte, a csehek Anhalti Keresztély alatt állottak). Miután a magyar, morva és cseh csapatok Pozsonynál Bethlen főhadával egyesültek, Bécs előtt termettek és a székváros ostromához fogtak. El is foglalták volna, ha ostromágyúik lettek volna és ha Homonnai Gy., Bethlen régi ellensége és versenytársa, lengyel zsoldosok élén be nem tört volna a Felvidékre. E hírre azonban Bethlen Gábor otthagyta a floridsdorfi sáncokat és Pozsonyban fegyverszünetet kötött Ferdinánddal. De nyomban rá védő és támadó szövetséget kötött Frigyes cseh királlyal, akit segédcsapatokkal is támogatott. Ezek azonban Thurn tanúsága szerint a Fehérhegyen vívott csatában megfutottak, Csehország pedig II. Ferdinánd bosszújának áldozatul esett. Maga Thurn kétségbeesésében Bethlen udvarába menekült, akinek követét, Kapy Andrást (1622 augusztus) azután Konstantinápolyba kísérte. A török fővárosban mind a ketten azon fáradoztak, hogy a nagyvezírt és Thomas Roe-t, I. Jakab angol király követét szövetségre bírják II. Ferdinánd ellen. Az angol követ és ura azonban erről hallani sem akartak, míg a porta csak feltételesen biztatta Bethlent támogatásáról. Május 23-án Thurn visszaérkezett Erdélybe és ezentúl Bethlen zászlaja alatt harcolt. Részt vett az 1623. évi második felkelésben, amelynek folyamán a Nagyszombat előtt táborozó német zsoldosokat megtámadta és elfogta. A hadjárat befejezése után Hágába utazott a földönfutó «téli király»-hoz, akit Bethlen nevében kitartásra buzdított. Azután Mansfeld táborába ment, de itt arról értesült, hogy a velencei köztársaság őt Bethlen ajánlatára 500 arany fizetéssel fővezérré választotta. Miután két évig a signoriát szolgálta, visszatért Németországba, ahol 1626-ban Sziléziában kis hadat vezényelt, de Wallenstein legyőzte őt. Ezután Gusztáv Adolfhoz csatlakozott, részt vett a breitenfeldi (1631) és a lützeni (1632) csatában. A svéd király halála után Sziléziában harcolt a császáriak ellen, Wallensteinnal folytatott (eredménytelen) alkudozásokat és 1633 októberében az Odera melletti Steinaunál a császáriak fogságába esett. Nemsokára azonban szabadságát visszanyerte és a svédek soraiban folytatta a harcot. 1636-ban Stockholmban emlékiratot tett közzé, amelyben eljárását igazolta (Defension-Schrift). Hazáját többé nem látta.

Forrás[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]