Hatfield–McCoy-viszály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Disambig.svgEz a szócikk a történelmi eseményről szól. Hasonló címmel lásd még: A Hatfield–McCoy viszály (televíziós sorozat).
A Hatfield–McCoy-viszály színhelye a Big Sandy River vízgyűjtő területén található Tug Fork mellékfolyó (jobbra) és környéke.

A Hatfield–McCoy-viszály (1863-1891) két, Nyugat-Virginia és Kentucky határán, a Tug Fork folyó két partján élő család ellenségeskedése volt. A nyugat-virginiai Hatfield család feje William Anderson „Démon Anse” Hatfield, míg a kentucky-i McCoy családé Randolph „Ole Ran’l” McCoy volt. A viszályban érintettek Efraim Hatfield (született 1765 körül) és William McCoy (született 1750 körül) leszármazottai voltak. A viszály bekerült az amerikai néprajzi lexikonba, mint a keservesen küzdő rivális felek metonímiája. Több mint száz évvel az eseményeket követően a viszály története a családi becsület, az igazságosság és a bosszú veszélyességének modern szimbólumává vált.

William McCoy, a McCoy család legidősebb férfi tagja 1750 körül született Írországban, majd később kivándorolt a virginiai Doe Hill-be.[1][2] A család, amelyet William unokája, Randolph „Ole Ran’l” McCoy vezetett, főként a Tug Fork (a Big Sandy River mellékfolyója) kentucky-i oldalán élt. Az angol származású[3] Hatfieldek, akiket William Anderson „Démon Anse” Hatfield, Ephraim és Nancy (Vance) Hatfield fia vezetett, többnyire a folyó nyugat-virginai oldalán éltek. Mindkét család az úttörők első hullámával érkezett Észak-Írországból (Ulster), hogy a Tug-völgyben (más néven a Grand Horse-völgyben) telepedjenek le. A Mingo megyében (akkor még Logan megye része) élő Hatfieldek többsége harcolt az amerikai polgárháborúban, a konföderáció oldalán. A Kentucky-i Pike megyében élő McCoyok többsége is a konföderáció oldalán harcolt, Asa Harmon McCoy kivételével, aki az unióért küzdött.

A Hatfield család 1897-ben. Démon Anse Hatfield a középső sor szélén másodikként ülő szakállas férfi, puskával a kezében. A kutya neve Sárga Figyelő (Yellow Watch).

A Hatfieldek tehetősebbek voltak a McCoyoknál, és jó politikai kapcsolatokkal bírtak. Démon Anse Hatfield fakitermelő vállalkozása volt a család gazdagságának forrása; de ő sok nem-Hatfieldet is foglalkoztatott, még a McCoy család egyes tagjait is felfogadta: Albert McCoy-t, Lorenzo Dow McCoy-t és Selkirk McCoy-t.

A viszály[szerkesztés]

Kezdetek[szerkesztés]

Az első igazi erőszak a viszály történetében a hazatérő uniós katona, Asa Harmon McCoy halála volt, akit exkonföderációs nemzeti gárdisták (Confederate Home Guard) egy csoportja, az úgynevezett „Logan Wildcats” (Logan-i Vadmacskák) gyilkolt meg. Harmon McCoyt, akit Jim Vance megvetett a polgárháborúban való részvétele miatt (mivel Harmon az unionisták oldalán harcolt), törött lába miatt 1864 karácsonyán a hadiszolgálat alól felmentették. Hazatérésekor Vance figyelmeztette Harmont, hogy számíthat egy látogatásra Démon Anse Vadmacskáitól. Harmon vizet húzott fel a kútjából, amikor lövéseket hallott és megijedt; majd egy közeli barlangban elrejtőzött. A szolgája, Pete látta el élelemmel és egyebekkel mindennap, de a Vadmacskák követték Pete nyomait a hóban, felfedezték a gyengélkedő Harmont, és 1865. január 7-én agyonlőtték.[4]

Az első gyanúsított Démon Anse Hatfield volt, ám később bebizonyosodott, hogy a gyilkosság idején otthonában betegeskedett. Ezután a gyanú közvetlenül a nagybátyjára, Jim Vance-re terelődött, aki tagja volt a Vadmacskáknak; és széles körben elterjedt, hogy a gyilkosságot ő követte el.[5] De egy olyan területen, ahol Harmon katonai szolgálata sokak számára hűtlenségnek számított, még Harmon saját családja is úgy gondolta, hogy ő hozta magára a bajt.[4] Végül az ügy elévült, és nem került vádlott a bíróság elé.

A második összetűzés a viszály történetében 13 évvel később, 1878-ban kezdődött: egy sertés tulajdonjogáról szóló vita képében. A disznó Floyd Hatfieldé volt, de Randolph McCoy azt állította, hogy az övé.[6] A disznó csak azért került a küzdelembe, mert néhány Hatfield azt gondolta, mivel a disznó az ő földjükön volt, az az övék. „Megjegyzendő, hogy akkoriban a disznókat nem ólban tartották, hanem a disznóvágásig szabadon kóboroltak; csupán jelölésük alapján különböztették meg azokat.”[4] A McCoyok tiltakoztak, mondván a disznó fülén található „bevágás” (jelölés) McCoy volt, és nem Hatfield. Az ügyet a helyi békebíró, Anderson „Prédikátor Anse” Hatfield elé vitték,[7] aki Bill Staton vallomására alapozva a Hatfieldek javára döntött. Habár Staton mindkét családdal rokonságban állt, 1880 júniusában két McCoy testvér, Paris és Sam megölte. Sam McCoyt bíróság elé állították, és később – egyes vélemények szerint Démon Anse-nek a megbékélés érdekében tett nyomására – az esetet önvédelemnek minősítve felmentették.

A Tug Fork folyó árvízvédelmi falának részlete, mely a Hatfield-McCoy viszályt ábrázolja Matewan közelében.

A viszály fokozódott, amikor Démon Anse fia, Johnson, becenevén „Johnse” (egyes források „Jonce”-nak írják) udvarolni kezdett Roseanna McCoynak, aki elhagyta a családját, hogy a Hatfieldekkel éljen Nyugat-Virginiában. Roseanna néhány hónappal később visszatért a McCoyokhoz, de amikor a pár megpróbálta folytatni a kapcsolatukat, Johnsont a McCoyok csempészet vádjával letartóztatták. Csak úgy sikerült kiszabadulnia, hogy Roseanna egy kétségbeesett éjféli lovaglással figyelmeztette Démon Anse-et, aki mentőcsapatot szervezett. A Hatfield csapat körülvette a McCoyokat, és visszavitték Johnsont Nyugat-Virginiába, mielőtt még másnap a Kentucky megyei igazságszolgáltatás elé szállíthatták volna Pikeville-be.

Annak ellenére, hogy úgy tekintették, mint aki elárulta a családját, Johnse Hatfield ezt követően elhagyta a terhes Roseanna-t, az unokatestvéréért, Nancy McCoyért, akit 1881-ben feleségül is vett.

A fordulópont: Ellison Hatfield halála[szerkesztés]

Az ellenségeskedés tovább folytatódott 1882-ben, amikor Démon Anse testvérét, Ellison Hatfieldet megölte Roseanna McCoy három fiatalabb testvére: Tolbert, Pharmer és Bud. Ellisont huszonhat szúrással megkéselték, majd végül lelőtték egy összetűzésben, a választás napján Kentuckyban. A McCoy testvéreket eredetileg Hatfield csendőrök tartóztatták le, és vitték Pikeville-be tárgyalásra. Tudtukon kívül, Démon Anse követőiből nagy csapatot szervezett, feltartóztatták a csendőröket és McCoy foglyaikat, még mielőtt azok elérték volna Pikeville-t. A testvéreket erőszakkal Nyugat-Virginiába vitték, hogy megvárják a halálosan megsebesült Ellison Hatfield sorsát; amikor Ellison három nappal később belehalt a sérüléseibe,[4] a McCoy testvéreket válaszképpen kivégezték. Papaja bokrokhoz kötötték őket, majd mindegyiküket számos alkalommal meglőtték. A holttestüket úgy jellemezték, mint „szitává lőtt”.[8]

A hatóságok vádat emeltek 20 ember, köztük Démon Anse és fiai ellen.[9] A Hatfieldek azonban a vádak ellenére elkerülték a letartóztatást, amely tovább növelte a McCoyok felháborodását. Az ügyben 1887-ben történt előrelépés, amikor Kentucky kormányzója különleges tisztviselőt jelölt ki Frank Phillips személyében, hogy kézre kerítsék a McCoy fiúk gyilkosait. Mindezek mellé Perry Cline, a McCoy családdal rokonságban álló ügyvéd vérdíjat tűzött ki a Hatfieldekre, ez fejvadászok tömegét vonzotta a környékre.[4] Cline egy évekkel korábban történt perben 5000 ac (2 023,5 ha) földterületről szóló okiratot veszített el Démon Anse-el szemben.[4][9]

A viszály 1888-ban az úgynevezett „Újév Éji Mészárlással” érte el a tetőfokát. A Hatfield család több tagja körbevette a McCoy házat, és tüzet nyitottak az alvó családra. A házat felgyújtották, hogy ezzel kifüstöljék Randolph McCoyt a szabadba. Neki sikerült megszöknie; de két gyermekét, Alifairt és Calvint meggyilkolták, amikor azok kimenekültek az égő házból; feleségét pedig súlyosan megverték, majd magára hagyták. A fennmaradó McCoyok Pikeville-be költöztek, hogy elmeneküljenek a nyugat-virginiai portyázó csapatok elől.

1880 és 1891 között a viszály több mint egy tucat ember életét követelte mindkét családból; az évek alatt szalagcímmé vált, országos ismertségre tett szert; és arra kényszerítette Kentucky és Nyugat-Virginia kormányzóját, hogy a rend helyreállítására szólítsa fel az állami milíciákat. Egy alkalommal Nyugat-Virginia kormányzója még azzal is fenyegetőzött, hogy a milíciájával megszállja Kentucky-t. Erre válaszul S. B. Buckner, Kentucky kormányzója Pike megyébe küldte Sam Hill adjutáns tábornokot,[10] hogy kivizsgálja a helyzetet. Közel egy tucat ember meghalt, és legalább 10-en megsebesültek.

1888-ban, néhány nappal a mészárlás után Frank Phillips üldözőbe vette Jim Vance-et, és Cap Hatfieldet; ennek során Vance-et meg is ölte.[9] Letartóztatta Wall Hatfieldet, és nyolc másik Hatfield családtagot és követőt; majd az Újév Éji Mészárlás elkövetésének vádjával bíróság elé állította őket Kentuckyban.[11] Az eljárás tisztességességét és az illegális kiadatást érintő kérdések miatt az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága is bekapcsolódott (Mahon kontra Bíróság, 127 U.S. 700 (1888)).[12] A Legfelsőbb Bíróság 7-2 arányban Kentucky javára döntött, azzal a megfontolással, hogy még ha egy szökevény jogszerű kiadatási eljárás helyett, illegálisan térne is vissza a menedékjogot adó országból, nincs olyan szövetségi törvény, amely megtiltaná, hogy bíróság elé állítsák. Végül a férfiakat valóban bíróság elé állították Kentucky-ban, és mindegyiküket bűnösnek találták. Nyolcan életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, míg a kilencediket, Ellison „Cottontop” Mounts-ot akasztás általi halálra ítélték.[13] Az akasztáson ezrek vettek részt Pikeville-ben.

A viszály után[szerkesztés]

Mounts felakasztása után a viszály enyhült. Mindkét családfő igyekezett visszahúzódni; Randolph McCoy egy komphajó kapitánya lett Pikeville-ben.[14] Egész hátralévő életében kísértette gyermekei elvesztése.[4] Végül 1914. március 28-án, 88 évesen halt meg egy véletlen tűz okozta égési sérülések következtében. William „Démon Anse” Hatfield továbbra is a család feje maradt; a vallással szembeni korábbi szkepticizmusa ellenére 73 évesen megkeresztelkedett. 1921. január 6-án tüdőgyulladásban halt meg.[4][9]

  • Valentine „Wall” Hatfield, Démon Anse idősebb bátyja a börtönben halt meg ismeretlen körülmények közt, 1900-ban.[15]
  • Johnse Hatfieldet utolsóként, 1901-ben ítélték börtönbüntetésre;[4] ám később kegyelmet kapott, mert egy börtönlátogatás során megmentette William Pryor Thorne kormányzó-hadnagy (Lieutenant Governor of Kentucky) életét.[16] Johnse még négyszer házasodott.
  • Cap Hatfield ügyvédnek tanult, majd biztonsági őr lett. 1930-ban halt meg, a viszályban részt vett Hatfieldek közül utolsóként.[17]
  • Nancy McCoy később feleségül ment Frank Phillipshez.[18]
  • Roseanna McCoy, miután apja, Randall McCoy szégyenében elküldte otthonról, Pikeville-ben élt 1888-ban bekövetkezett haláláig.[19]

Elhunytak[szerkesztés]

  • 1865. január 7. – Az uniós exkatona Asa Harmon McCoy; feltehetőleg a Jim Vance vezette Logan-i Vadmacskák ölték meg.[20]
  • 1878. – Bill Staton (Randolph McCoy unokaöccse); Sam McCoy (szintén Randolph McCoy unokaöccse) bosszúból lelőtte,[21] amiért Floyd Hatfield mellett tanúskodott az állítólagosan ellopott disznó ügyében.[22]
  • 1882. augusztus 9. – Ellison Hatfield; augusztus 7-én megsérült Tolbert, Pharmer és Randolph McCoy Jr. elleni küzdelemben, majd két nappal később belehalt sérüléseibe.[23]
  • 1882. augusztus 9. – Pharmer McCoy; Ellison Hatfield halála miatt bosszúból még aznap papaja fához kötözve lelőtték.
  • 1882. augusztus 9. – Tolbert McCoy; Ellison Hatfield halála miatt bosszúból még aznap papaja fához kötözve lelőtték.
  • 1882. augusztus 9. – Randolph McCoy Jr.; Ellison Hatfield halála miatt bosszúból még aznap papaja fához kötözve lelőtték.[24]
  • 1886 ősze – Jeff McCoy; „Cap” Hatfield lelőtte[21] azt követően, hogy Jeff meggyilkolta a postását, Fred Wolfordot.[25]
  • 1888. január 1. – Calvin McCoy; meghalt a Randolph házát ért támadásban, melyet Jim Vance és nyolc társa követett el. A kilenc támadó kudarcot vallott abbéli igyekezetükben, hogy ne hagyjanak szemtanút maguk után.[26]
  • 1888. január 1. – Alifair McCoy; meghalt Ellison Mounts által Randolph házában.
  • 1888. január 7. – Jim Vance; meghalt Frank Phillips keze által.[21]
  • 1888. január 18. – Bill Dempsey különleges sheriff-helyettes; Jim McCoy megsebezte, majd Frank Phillips megölte a Grapevine Creek-i csatában.[27]
  • 1890. február 18. – Ellison Mounts;[28] felakasztották Alifair meggyilkolásáért.[13]

Hatfieldek és McCoyok a modern korban[szerkesztés]

1979-ben a két család tagjai közösen vettek részt a népszerű játék-show, a Family Feud (Családi Viszály) különleges egyhetes forgatásán; melyben pénzjutalomért, és egy, a játék során a színpadon szereplő malacért küzdöttek.[29] Az egyhetes játéksorozatot három-kettő arányban a McCoy család nyerte meg. Miközben a Hatfield család több pénzt nyert – 11 272 $-t szemben a McCoyok 8459 $-jával – az a döntés született, hogy a McCoy család nyereményét 11 273 dollárra egészítik ki.[30]

A Hatfield–McCoy-viszályból esténként musicalt rendező bár (Pigeon Forge, Tennessee).
A Hatfield–McCoy-előadás részlete.

Minden évben turisták utaznak Nyugat-Virginiába és Kentuckyba, hogy a lássák a történet helyszíneit és relikviáit, amelyek fennmaradtak a viszály napjaiból. 1999-ben egy nagyszabású projekt keretében a viszály több helyszínén is fejlesztéseket hajtottak végre. Helyi történészek bizottsága hónapokat töltött azzal, hogy kutatásukkal tényszerű adatokat tudjanak meg a viszályt övező történelmi eseményekről. Az eredményeket Hatfield–McCoy Feud Driving Tour címmel egy kompaktlemezen (CD) foglalták össze, és adták ki; így a térképeket és képeket is magában foglaló CD segítségével audio-guide túra tehető a helyreállított helyszíneken.

Randolph McCoy ük-ük-ük unokái, Bo McCoy (Waycross, Georgia), és unokatestvére, Ron McCoy (Durham, Észak-Karolina) egy történelmi közös családi összejövetelt szervezett a Hatfield és a McCoy családok között 2000-ben. Az összejövetelen több mint ötezren vettek részt, és országos érdeklődésre tett szert.[31]

A 2000-es években egy 500 mérföld (800 km) hosszú quad útvonalat hoztak létre, amely végigvezet a helyszíneken.[32]

2003. június 4-én a kentucky-i Pikeville-ben a McCoy unokatestvérek csatlakoztak Reo Hatfieldhez (Waynesboro, Virginia), hogy szerzői legyenek egy hivatalos tűzszünetnek a családok között. Reo Hatfield azt mondta, meg akarta mutatni, hogy ha a két család meg tudja találni a közös hangot, akkor mások is. Azt mondta, hogy ő egy széles körű üzenetet akart küldeni a világnak; amikor a nemzetbiztonság forog kockán, az amerikaiak félreteszik az ellentéteiket és összefognak: "Mi nem azt mondjuk, hogy nem kell harcolni, mert néha igenis kell," – fogalmazott – "De nem kell harcolni örökké." A negyedik Hatfield–McCoy-fesztivál során több mint hatvan leszármazott írta alá a fegyverszünetet, amelyet a béke kiáltványaként tartanak számon. Paul E. Patton Kentucky, és Bob Wise Nyugat-Virginia kormányzója aláírt egy nyilatkozatot, kinyilvánítva, hogy június 14-e a Hatfield és McCoy Megbékélés Napja.

2011-ben egy zenés vígjáték produkció, a Hatfields és McCoys Dinner Show nyitott meg a Tennessee állambeli Pigeon Forge üdülőközösségben; a Great Smoky-hegység Nemzeti Park bejárata közelében. A műsort minden nap este nyolckor tartják; az idegenforgalmi csúcsszezonban az ebédidő alatt pedig délután kettőkor is.

A Hatfield and McCoy Reunion Festival and Marathon nevű rendezvény évente kerül megrendezésre júniusban egy három napos hétvégén. Az események három helyszínen zajlanak: Pikeville, KY., Matewan, WV., és Williamson, WV. A fesztivál visszaemlékezik a híres viszályra; és megrendezésre kerül egy maratoni illetve félmaratoni futóverseny, melynek mottója: “no feudin’, just runnin’” (semmi viszálykodás, csak futás); továbbá egy quad-túra mindhárom városban. Mindemellett szerte a Tug Fork folyó mentén rendeznek kötélhúzást, újra átélve ezzel a viszály nagyobb csatáit, jeleneteit. A 2000-ben indult fesztivál látogatók ezreit vonzza, több mint háromszáz résztvevővel a versenyeken.[33]

Média[szerkesztés]

Filmek[szerkesztés]

  • Az 1923-as Buster Keaton komédia, az Our Hospitality a "Canfield–McKay-viszályra" fókuszált; amely a Hatfield–McCoy-viszály egy alig leplezett fiktív változata volt.[34]
  • 1949-ben, a Samuel Goldwyn rendezte Roseanna McCoy című játékfilm mesélte el a címadó Roseanna McCoy (Joan Evans), és Johnse Hatfield (Farley Granger) románcának történetét.[35]
  • Az 1951-es, Abbott és Costello rendezte Coming Round the Mountain tartalmaz egy viszályt a Winfield, és McCoy családok között.[36]
  • Az 1975-ös The Hatfields and the McCoys című TV-film a történet egy kitalált változatát dolgozta fel Jack Palance, mint "Devil Anse" Hatfield; és Steve Forrest, mint "Randall" McCoy főszereplésével.[37]
  • 2012-ben, a Lionsgate Films kiadott egy direct-to-DVD filmet Hatfields & McCoys: Bad Blood címmel; főszerepben Jeff Fahey, Perry King és Christian Slater.[38]

Irodalom[szerkesztés]

  • Ann Rinaldi The Coffin Quilt című történelmi regénye a viszály fikcionizált változatán alapul.[39]
  • Mark Twain Huckleberry Finn című regénye kiparodizálja a viszályt, amikor Huck a Shepherdson és Grangerford családok vitájának közepébe csöppen.[40]

Televízió[szerkesztés]

  • A viszály megjelent a Flintstone családban is, a Hatrocks és a Flintstones család közt a The Flintstone Hillbillies című epizódban (adásba került 1964. január 16.), amely enyhén a Hatfield–McCoy-viszály eseményein alapul.[41]
  • A Hatfield–McCoy-viszályt mondják a hosszú-életű játék-show, a Family Feud ihletadójának; a Hatfield és a McCoy családok ténylegesen szerepeltek a showban 1979-ben.[42]
  • 2012. május 28-30-ától A Hatfield–McCoy-viszály (Hatfields & McCoys) címmel adásba került az amerikai History televízió-csatorna három részből álló minisorozata;[43] Kevin Costner (William Anderson "Devil Anse" Hatfield) főszereplésével, illetve Bill Paxton (Randolph "Ole Ran'l" McCoy), Tom Berenger (Jim Vance) és Powers Boothe (Judge Valentine" Wall "Hatfield) társ-főszereplésével.[44][45] A minisorozat nézettsége rekordot állított fel, mint a legnézettebb szórakoztató közvetítés a kereskedelmi televíziózás történetében.[46]

Színház[szerkesztés]

  • 1999-ben került először színre a Rodeo és Julie-Ed című interaktív játék. A játék Shakespeare klasszikusának "istállósított" változata, melyben a Hatfieldek és a McCoyok játsszák a viszálykodó családokat.[47]
  • A Tennessee-i Pigeon Forge-ban található a Hatfield-McCoy Dinner Theatre, amely zenés műsort ad elő, amely nagy vonalakban a viszály eseményein alapul. A résztvevők akár a Hatfield, akár a McCoy szakasz asztalainál helyet foglalhatnak.[48]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Morton, Orec Frederic (1910), A history of Pendleton County, West Virginia, Franklin, W.V.: Genealogical Publishing, p. 257, <https://books.google.com/books/about/A_history_of_Pendleton_County_West_Virgi.html?id=JzcTAAAAYAAJ>
  2. ↑ History of West Virginia, old and new, Vol. II: Biographical, American Historical Society, 1923, pp. 390–391, <http://www.archive.org/stream/historyofwestvir02call#page/390/mode/2up>
  3. ↑ From Roots to Nuts: Hatfield, Thomas I.
  4. ↑ a b c d e f g h i Norma Lugar – Hatfield-McCoy Feud BlueRidge Country
  5. ↑ Pearce 59–60. oldal
  6. ↑ Hatfield-McCoy Feud, Beckley Post-Herald August 7, 1957
  7. ↑ Anderson „Preacher Anse” Hatfield. [2012. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 12.)
  8. ↑ Rice, p. 26.
  9. ↑ a b c d The Hatfield & McCoy Feud. [2013. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  10. ↑ Hill, Samuel E., Adjutant General of Kentucky: 1887 - 1891.: What in Sam Hill ... started the Hatfield and McCoy Feud? Report from the Adjutant General of Kentucky, 1888. National Guard History eMuseum. Kentucky.gov. [2012. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 31.)
  11. ↑ Rice p. 70.
  12. ↑ Mahon v. Justice, 127 U.S. 700 (1888)
  13. ↑ a b Rice p. 111.
  14. ↑ Amazing end to the Hatfield-McCoy Feud
  15. ↑ Valentine 'Wall' Hatfield a wikitree.com weboldalán.
  16. ↑ Johnson "Johnse" Hatfield a Geni.com weboldalon.
  17. ↑ William "Cap" Anderson Hatfield, Capt. a Geni.com weboldalon.
  18. ↑ Nancy McCoy az ancestry.com weboldalon
  19. ↑ Roseanna McCoy a Geni.com weboldalon.
  20. ↑ Rice p. 13.
  21. ↑ a b c Munsey Magazine.p.508
  22. ↑ Rice p. 17.
  23. ↑ Rice pp. 24, 27.
  24. ↑ Rice p. 28.
  25. ↑ Rice pp. 33–35.
  26. ↑ Rice pp. 62–63.
  27. ↑ Edward Jewitt Wheeler, Frank Crane. Current Opinion, Volume 1 - Volumes 702-707 of American periodical series, 1850-1900. Current Literature Publishing Co., 1888, 375. o. 
  28. ↑ The Evening Bulletin, Maysville Ky, February 19, 1890. p.4
  29. ↑ Game Show Network airs milestone episodes, including Hatfield-McCoy battle.[1]
  30. ↑ Family Feud episode clip on YouTube
  31. ↑ The Hatfield–McCoy reunion at About.com: Genealogy
  32. ↑ Hatfield–McCoy Regional Recreation Area at AmericanTrails.org
  33. ↑ "Hatfield and McCoy Reunion Festival and Marathon." Holidays, Festivals, and Celebrations of the World Dictionary. Detroit: Omnigraphics, Inc., 2010. Credo Reference. Web. 17 September 2012.
  34. ↑ Our Hospitality az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  35. ↑ Roseanna McCoy az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  36. ↑ Comin' Round the Mountain az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  37. ↑ The Hatfields and the McCoys az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  38. ↑ Hatfields & McCoys: Bad Blood az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  39. ↑ The Coffin Quilt on Amazon.com
  40. ↑ Patrick Salkeld, "The Bitter Feud Between the Hatfields and McCoys of West Virginia"[halott link], Yahoo! Voices, 14 Sep 2010.
  41. ↑ The Flintstone Hillbillies.
  42. ↑ Maranzani, Barbara: 7 Things You Didn’t Know About the Hatfields and McCoys. History.com, 2012. május 29. (Hozzáférés: 2012. június 8.)[halott link]
  43. ↑ Imbrogno, Douglas: Hatfield & McCoy feud fuels star treatment. Gazette-Mail, 2012. április 14. [2012. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 16.)
  44. ↑ Hatfields & McCoys. History.com. [2013. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 16.)
  45. ↑ Hatfields & McCoys (2012). IMDb. (Hozzáférés: 2012. április 16.)
  46. ↑ Hatfields & McCoys' is a ratings record-setter, June 1, 2012, <http://www.cbsnews.com/8301-505245_162-57445267/hatfields-mccoys-is-a-ratings-record-setter/>. Hozzáférés ideje: 2012-06-07
  47. ↑ Skagen, Peter: Rodeo and Julie-Ed (1999). Canadian Adaptations of Shakespeare Project. (Hozzáférés: 2012. augusztus 11.)
  48. ↑ HatfieldMcCoyDinnerFeud.com

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hatfield–McCoy feud című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hatfield–McCoy-viszály&oldid=20664791”