Halász Mihály (plébános)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Halász Mihály
Életrajzi adatok
Születési név Halász Mihály
Született 1809. szeptember 22.
Pécs
Nemzetiség magyar
Elhunyt 1885. április 1. (75 évesen)
Pécs
Munkássága
Vallás keresztény
Felekezet római katolikus
Felavatás 1832. szeptember

Dabasi Halász Mihály (Pécs, 1809. szeptember 22. – Pécs, 1885. április 1.) katolikus plébános.

Élete[szerkesztés]

Halász János és Vinkovics Katalin polgári állású szülők fia. Ősei már akkor Pécsen éltek, amikor a várost a török Pécset megszállva tartotta. Halász a gimnáziumot 1824 augusztusában Pécsett fejezte be; a bölcselet hallgatására októberben a pesti egyetemre ment, ahol Müller Henrik pék, akinek gyermekeit tanította, élelemmel és szállással látta el. 1826 augusztusában fejezte be bölcseleti tanulmányait, és az év őszén Zircen felvették a ciszterciek rendjébe. Egy év múlva azonban kilépett és Pesten belépett az 5. tüzérezredbe. A katonai szigorú életmód következtében megbetegedett és szülei kiváltották.

1828 szeptemberében a pécsi papnövendékek közé lépett. 1832 szeptemberében felszentelték miséspappá és Szepessy püspök irodájában alkalmazták. 1833-ban Rácpetrén lett segédlelkész; ezután mint magyar, német és horvát káplán Szigetváron, Bogdásán és Szenterzsébetben működött; végül 1838 decemberében Pécsre helyezték át káplánnak. 1843. november 1-jén Bogdására nevezték ki plébánosnak, ahol 1848-49-ben igen zaklatott életet folytatott. 1855. november 1-jén áthelyezték Németibe, ahol 1864-ben az ott kalandozó Gölöncsér rablóbandájával kellemetlen találkozása volt (melyet a Magyar Államban 1876. március 23-án, 24-én le is írt).

1870. november 1-jén betegeskedése miatt nyugalomba lépett és november 8-ától külföldön, nevezetesen Triesztben, Nápolyban, Rómában, Genfben, Nizzában, Párizsban (ahol 1873-ban fájdalmas orvosi műtétnek vetette magát alá), Londonban, Kölnben, Berlinben tartózkodott 1875. június 30-áig. Ismét Budapestre, azután Pécsre tért vissza. 1878. május 1-jén ismét Párizsba indult és ott egy évet töltött el; 1879. május 1-jén Belgiumba és Német- és Oroszországon keresztül Svédországba ment; Torneot és a lappok földjét látogatta meg, mire Norvégia hosszában utazott vissza Németországba, s a telet Drezdában töltötte. 1880. május 1-jén Budapestre jött; kinyomatta munkáját és 1881 májusában ismét útra kelt: Berlinen és Stralsundon át Skandináviába ment Hammerfestig és onnan hajón megkerülte kontinensünk északi fokát. 1881-82 telén Drezdában ismét munkájának megírásával foglalkozott. 1882. május 15-én Budapestre utazott, hogy útirajzait, melyek a Magyar Államban levelekben jelentek meg, sajtó alá rendezze. 1883 májusának közepén Konstantinápolyba utazott, ahol a várfokról egy mélységbe esett, de némi vérzésen kívül egyéb baja nem történt; augusztusban Budapestre jött és kiadta Konstantinápoly c. munkáját. Az utazás fáradalmai megtörték, betegen tért haza Pécsre. 1884 nyarán azonban újra elfogta utazási vágya s Daruvárra indult. Útközben, postakocsin utazva, az egyik közbeeső állomásnál észrevette, hogy az utazás pillanatában egyik útitársuk hiányzott, kikiáltott a kocsivezetőnek, kibukott a véletlenül kinyíló ajtón és a nehéz szerkezetű kocsi keresztülgázolt testén. Felépült ugyan és visszatért Pécsre, de emlékezőtehetsége hanyatlani kezdett, és 1885. április 1-jén meghalt.

Elsajátított több európai nyelvet; beszélt a magyaron kívül angolul, franciául, olaszul és németül. Irodalmi munkái hazafias és egyházi irányú cikkgyűjteményei; külformájukra nézve levelek, melyeket barátjához Zsinkó István apátkanonokhoz intézett s jórészt a Magyar Államban (1876-tól) tett közzé.

Munkái[szerkesztés]

  • Vándor emlékeim Európa nevezetesebb helyeiről. Bpest, 1881.
  • Svéd-Norvég missiók. Bpest, 1882. (Térképpel.)
  • Konstantinápoly. Bpest, 1883.
  • Drezda. Bpest, 1884. (A város tervrajzával.)

Források[szerkesztés]