Höhlenstein-völgy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Höhlenstein-völgy
Höhlensteintal / Val di Landro
A völgy déli fele a Monte Pianáról nézve. Háttérben a Puster-völgy és az osztrák Alpok
A völgy déli fele a Monte Pianáról nézve. Háttérben a Puster-völgy és az osztrák Alpok
A Dürren-tótól északnak tekintve: balra a Monte Piana lejtője, szemben a Cristallo-hegység
A Dürren-tótól északnak tekintve: balra a Monte Piana lejtője, szemben a Cristallo-hegység
Közigazgatás
Országok Olaszország
Megye Bolzano
Régió Trentino-Alto Adige
Települések Schluderbach (Carbonin)
Höhlenstein (Landro)
Toblach (Dobbiaco)
Földrajzi adatok
Forrásszint1438 m
Forrás Schluderbach (Carbonin)
Torkolat Toblach, Puster-völgy
é. sz. 46° 41′ 42″, k. h. 12° 13′ 19″Koordináták: é. sz. 46° 41′ 42″, k. h. 12° 13′ 19″
Elhelyezkedése
Dél-Tirol (jobb szélén a Höhlenstein-völgy)
Dél-Tirol (jobb szélén a Höhlenstein-völgy)
A Wikimédia Commons tartalmaz Höhlenstein-völgy témájú médiaállományokat.

A Höhlenstein-völgy vagy Landro-völgy, németül: Höhlensteintal, olaszul: Val di Landro, egy délről észak felé lejtő alpesi völgy Észak-Olaszországban, a dél-tiroli Dolomitokban, Toblach község közigazgatási területén. A Pragsi-Dolomitok és Sexteni-Dolomitok csoportjait választja el egymástól. Folyója a Rienz, amely a völgy északi kijáratánál a Puster-völgyben folytatódik. A völgyet szegélyező hegyvidék mindkét oldala természet- és tájvédelmi terület, a Fanes-Sennes-Prags Natúrpark része. Az első világháborúban az osztrák–olasz frontvonal a völgyön keresztül húzódott (1915–17). A környező hegyekben (Monte Piana, Drei Zinnen-csoport) heves harcok folytak, melyek emlékét a Landro-erőd, a naßwandi katonatemető és több emlékkápolna őrzi. A völgyben halad az SS51 számú országos főútvonal, a történelmi „Strada di Alemagna”. Települések (délről észak felé haladva) Schluderbach (Carbonin), Höhlenstein (Landro) és Toblach (Dobbiaco).

Fekvése[szerkesztés]

A Höhlenstein-völgy Dél-Tirolban, a Dolomitok két jelentős hegycsoportja között fekszik. Keleti oldalán a Sexteni-Dolomitok (Sextener Dolomiten / Dolomiti di Sesto), nyugati oldalán a Pragsi-Dolomitok Pragser Dolomiten / Dolomiti di Braies) csoportja határolja. A völgy mindkét oldala természetvédelmi terület, a keleti hegyvidék a Drei Zinnen Natúrpark, a nyugati hegyvidék a Fanes-Sennes-Prags Natúrpark része. A völgy történelmi nyelvi határt is képez. Tőle keletre a helyi lakosság alapvetően német, tőle nyugatra ladin anyanyelvű.

A völgy nagyjából egyenes vonalú, délről észak felé lejt. Schluderbach (Carbonin) község fölött, az 1450 m magas Im Gemärk-hágóban (Passo Cimanche) indul, a 3216 m magas Monte Cristallo északi lejtőjéről. A Gemärk-hágó túlsó, délnyugati oldalán a Boite-völgy kezdődik, amely a Belluno megyei Ampezzo-völgybe, Cortina d’Ampezzo városába vezet.

A Gemärk-hágóról érkező út Schluderbachnál lép a Höhlenstein-völgybe (keletről itt csatlakozik be a misurinai út). A völgy bejáratát meredek sziklahegyek őrzik, baloldalt (nyugaton) a Strudelkopf (Monte Specie) és a Geierwand (a „keselyűk fala”), jobbról (keleten) a Monte Piana (2324 m). A kettős ormú plató kisebb, északkeleti csúcsa a Monte Piano (2305 méter). Utóbbi lábánál fekszik a kis Dürren-tó (Dürrensee / Lago di Landro). Itt lép be a völgybe keletről a Rienz patak, amely a Monte Piana mögött, a Drei Zinnen fennsíkján ered. A Rienz átfolyik a tavon, és a völgy (német) nevét adó kis dolomitkő-árkon (Höhlenstein), és északnak fordulva követi a völgyet.

A Dürren-tótól 1 km-re északra, a völgyet nyugatról szegélyező 2839 méteres Dürrenstein sziklagerinc alatt, szemben a Monte Piano északi vállával, a völgy keleti oldala lapos mezővé szélesedik. Itt a Monte Piano és a Schwabenalpenkopf hegyek közötti nyiladékon át kilátás nyílik a Drei Zinnen hármas csúcsára, ezért a turistatérképek e helyet gyakran „Dreizinnenblick” néven jelölik. Itt áll a Drei Zinnen szálloda (Hotel Baur Drei Zinnen / Tre Cime), amely eredetileg 1870-ben épült, 1915-ben a frontvonal közelsége miatt a csász. és kir. hadvezetőség felrobbantotta, később újjáépült. Több túraút indul innen a Drei Zinnen-menedékházhoz és a Monte Piana fennsíkra.

Ezután a völgy ismét összeszűkül a Dürrenstein és a Haunold (2943 m) hegyfalai közé. Az út keleti oldalán áll az első világháborús osztrák–magyar Landro-erőd. A környező lejtőkön (részben az erdő takarásában) további erődök, bunkerek és sziklába vágott védművek találhatók, egyrészük első világháborús osztrák, más részük az 1930-as évekből való olasz építésű. Tovább észak felé a bal (nyugati) oldalon található az első világháborús naßwandi katonatemető, a Toblachi-tó, majd a völgy északi kijáratánál Toblach (Dobbiaco) városa. A Rienz folyó itt nyugatnak kanyarodva a Puster-völgy (Val Pusteria) dél-tiroli szakaszán folyik tovább. A keleti lejtőn ered a Dráva folyó, amely a Puster-völgy ausztriai szakaszán Kelet-Tirol és Karintia felé folyik.

A völgyet minden oldalról a magas dolomitkő-csúcsok veszik körül:

A völgy nevei[szerkesztés]

A völgy és az itt fekvő kis falu német neve (Höhlenstein) valószínűleg az egyik kis nyugati oldalvölgyének nevéből (Höllental, Hölltal, Helltal) ered, ennek olasz neve Valchiara. Itt a Rienz patak mellett van a Höhlenstein nevű barlang, vagy üreges szikla. A völgy olasz nevét (Val di Landro) a völgy közepén fekvő Höhlenstein település olasz nevéről (Landro) kapta.

Történelme[szerkesztés]

Középkor[szerkesztés]

A viszonylag alacsonyan futó völgyben még a keresztes háborúk idején is csak szűk ösvény vezetett, fokozatosan szélesítettek ki málhás úttá. Az itáliai háborúk idején a császári csapatok vonultak át rajta a Peutelstein vár és Hayden (Cortona d’Ampezzo) meghódítására. A hegyi legelőkön folyó hagyományos pásztorkodás, legeltetés, szénégetés mellett a 12. században fémolvasztó kohók is épültek a völgyben, ahol főleg ólmot és cinket, kisebb mennyiségben ezüstöt és aranyat állítottak elő. Az ércbányák a nyugatra fekvő Hohe Gaisl oldalában feküdtek, az érceket a Knappenfuß-völgyön (Valle dei Canopi) és a Gemärk-hágón át hozták le.[1]

Újkor[szerkesztés]

A 17. században az utat 2,5 m széles szekérúttá szélesítették. A 18. század végéig az Habsburg Birodalom és a Velencei Köztársaság államhatára a völgytől néhány kilométerre délre húzódott. Ma is sok helyen találhatók egykori határkövek, melyekre rávésték mindkét állam címerét: a Habsburg kétfejű sast és a velencei szárnyas oroszlánt. 1815 után az egykori velencei terület Ausztriának alárendelt Lombard–Velencei Királysághoz került. 1829-ben a Habsburg Birodalom utászai megnyitották a kövezett „Németország-utat” (Strada Alemagna), amelynek megépítését Rainer főherceg, I. Ferenc osztrák császár öccse, a Lombard–Velencei Királyság alkirálya kezdeményezte. 1832. május 3-án az utat beillesztették a Birodalom hivatalos postaút-hálózatába. Postakocsi-váltóállomásokat építettek.

A 19. század végéig a völgy ritkán lakott terület volt, pásztorok, favágók, szénégetők éltek itt. Később a Misurina-tóhoz nyaralni járó arisztokraták „felfedezték” az addig szinte érintetlen Höhlenstein-völgyet is. 1870-ben a Rienz-völgy nyílásában megépült a Baur Drei Zinnen Nagyszálló, ahonnan szép kilátás nyílt a hármas hegycsúcsra. A 20. század elejére Höhlensteinben és környékén több főúri nyaraló épült, nyaralt itt többek között II. Lipót belga király és Erzsébet császárné is.

Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háborút lezáró bécsi békeszerződés értelmében az Osztrák Császárság elvesztette Veneto és Friuli tartományokat. Az Olasz Királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia közötti határvonal itteni szakasza Cortina d’Ampezzótól délre húzódott. A további olasz terjeszkedés megakadályozására a cs. és kir. hadvezetés az 1880-as évektől kezdve Lombardiától a Tofanákon át Sextenig összefüggő alpesi erődvonalat épített. Ez történt a Sexteni és a Pragsi-Dolomitokban is. 1884–1897 között a Höhlenstein-völgy középső szakaszán, Höhlenstein (Landro) községtől északra, megépültek a völgyet lezáró Sperre Höhlensteintal záróerőd-rendszer létesítményei, melyek a Dürren-tó és Toblach közötti völgyszakasz mindkét oldalán rejtve feküdtek. Jól védett, erős tüzérséggel szerelték fel őket. A Höhlenstein-erőd, olaszos nevén Landro-erőd főépülete közvetlenül az országút mellett áll, ma is látható.[2] Ez volt az első, teljes egészében vasbetonból épült alpesi erődítmény.[3] A völgy nyugati oldalát a Tofanáktól a Plätzwiese fennsíkig terjedő védőállások biztosították.[4]

Az első világháború[szerkesztés]

Térkép: a Höhlenstein-völgy erődjei (piros) és a katonatemető (X)

1915. május 23-án Olaszország hadba lépett az Osztrák–Magyar Monarchia ellen. Az olasz front tiroli szakasza a Karni-Alpokon és a Dolomitokon át húzódott, itt kialakult az alpesi háború(wd). A cs. és kir. hadvezetés kiürítette a védhetetlennek ítélt Cortina d’Ampezzót, a védelmet a hegyi erődvonalakba vonta vissza. A Cortinába délről bevonuló olaszok a Cristallo-hegységet megkerülve, Misurina és Schluderbach felől hatoltak be a Höhlenstein-völgybe. Az itteni védelem gerincét a Sperre Höhlensteintal erődjei képezték. A kissé délebbre, a völgy szűkületében fekvő Höhlenstein (Landro) község házait, az 1870-ben felépült Grand Hotel Baur nagyszállóval együtt a csász. és kir. hadvezetés kiürítette és felrobbantotta, hogy a házak ne akadályozzák a vártüzérség szabad kilátását. Csak az út menti kápolnát hagytak állva, ez ma is látható.[5][6] Az olasz támadók a záróerődök megkerülésére törekedtek, az arcvonalak fokozatosan felhúzódtak a völgyet körülvevő magas hegyoldalakra (Monte Cristallo, Monte Piana, itt két éven át véres harc folyt a stratégiai pontokért. Az osztrák–magyar védők kitartottak. 1917 végén, az isonzói fronton elért caporettói áttörés nyomán az olasz hadvezetés kivonta csapatait a Dolomitokból, hogy elkerülje a stratégiai bekerítést. Átmeneti nyugalom állt be, majd a központi hatalmak 1918-as összeomlása után az osztrákoknak kellett kivonulniuk. A vidék, Tirol déli felével együtt (a saint-germaini békeszerződés értelmében) a győztes Olasz Királyság fennhatósága alá jutott.

A két világháború között[szerkesztés]

A két világháború között az Olasz Királyság új, korszerű erődöket épített a völgyben, a frissen megszerzett területek védelme érdekében. 1938–1942 között a Hitlerrel szemben bizalmatlan Musslini megépítette az egész Dolomitokat átszelő Dél-Tiroli Alpesi Védősáncot (Vallo Alpino in Alto Adige). Ennek részeként a Höhlenstein-völgyben is, Toblachnál és Höhlensteinnél új olasz záróerődök épültek (Sbarramento della Val di Landro). Ezek sohasem vettek részt katonai akcióban. A második világháború után az Olasz Köztársaság NATO-taggá vált. A Dél-Tiroli Védőfal létesítményeit a NATO vette igénybe, a semleges (de Dél-Tirol miatt sokáig kiszámíthatatlannak tartott) Ausztria államhatárának közelsége miatt. Az Európai Unió megalakulása és Ausztria csatlakozása után az erődök egy részét elhagyták, ezek turistalátványossága váltak, köztük a Landro-erőd is.

A Dolomit-vasút a Landro-erődnél (1920-as évek)

Az egykori Dolomit-vasút[szerkesztés]

1915-ben, Olaszország hadba lépése után a Höhlenstein-völgyi frontszakasz ellátására a csász. és kir. hadvezetés katonai vasútvonalat épített Toblach és a Landro-erőd között. A Dolomit-vasút (Dolomitenbahn) vonalát az 1917-es caporettói áttörés után meghosszabbították a visszaszerzett Cortina d’Ampezzóig, ott összekötötték az olaszok által délről, Calalzo felől kiépített vonalszakasszal. Az 1918-as összeomlás után az egész Dolomitok Olaszország birtokába került, az 1920-as évektől a vonalat az olaszok civil vasútként működtették. A Cortinában rendezett 1956-os téli olimpia idején még üzemben volt, de 1962-ben leállították, a vonalat felszámolták.[7]

A régi Dolomit-vasút felszedett sínjeinek nyomvonalát kerékpárúttá építették át (ciclabile delle Dolomiti).[8] Télen sífutó pályaként szolgál.

A naßwandi katonatemető[szerkesztés]

Első világháborús katonai kórház a Naßwand (Croda Bagnata) alatt

Toblachtól 8 kmre (az SS51-es út 128. kilométerénél), a völgy nyugati oldalán, a Naßwand (olaszul: Sorgenti vagy Croda Bagnata) nevű sziklafal alatt az első világháborús harcok idején (1915–17 között) osztrák–magyar tábori kórház (Feldlazarett) működött. A közeli hegyoldalakon (elsősorban a Monte Pianán) folyó harc sebesültjeit, betegeit ide hozták, a halottakat ideiglenes temetőkben földelték el. A két világháború között a maradványokat állampolgárság és nemzetiség szerint „szortírozták”: az olasz királyi hadsereg elesettjeit a győzelmi emlékművekben és emlékparkokban, az osztrák-németeket Brixen város temetőjében temették el. A csász. és kir. hadsereg nem német etnikumú katonáit a tábori kórház helyén létesített katonatemetőben helyezték el. Az 1950-es években a temetőt a tiroli német lakosság kezdeményezésére rendbe hozták, látogathatóvá tették. A sírkereszteken magyar, horvát, cseh, lengyel, szlovén, spanyol, sőt olasz családnevek is olvashatók.[9][10]

Turizmus, sport[szerkesztés]

Sziklamászás[szerkesztés]

Túraútvonalak[szerkesztés]

A völgy egyik leglátványosabb pontja a Rienz-völgy betorkollásánál fekvő mező. Innen a keleti hegyfalak nyiladékán át kilátás nyílik a Drei Zinnen (Tre Cime di Lavaredo) hármas hegycsúcsra. Innen indulva a Rienz völgyén és a Schwabenalm fennsíkján át könnyű túrával fel lehet jutni a Lange Alm fennsíkra, a Drei Zinnen-menedékházhoz (mai hivatalos olasz nevén Rifugio Antonio Locatelli – Sepp Innerkofler).[11] Innen számos irányban indulhatunk tovább: rátérhetünk a hármas hegycsúcsot körbe kerülő túraösvényre, vagy elérhetjük a közeli Paternkofel és Toblinger Knoten sziklatornyokat, vagy a tovább vándorolhatunk keletnek, a Fischlein-völgy és Sexten irányában.

A völgy északi végén fekszik a Toblachi-tó (olasz neve Lago di Dobbiaco). A völgy közepén, a Rienz-völgyi tisztástól alig 1 km-re északra fekszik a festői Dürren-tó (olasz neve Lago di Landro). Csendes időben visszatükrözi a környező hegycsúcsokat, a Monte Cristallót és a Monte Pianát. Innen indul a Pionír-út (Pionierweg) nevű meredek és nehéz túraösvény, amely a Monte Piana északi csúcsára, a Monte Pianóra visz.[11] A Monte Piana tetején első világháborús lövészárkok, fedezékek maradványai és különböző emlékhelyek találhatók. Panorámakilátás nyílik az egész Höhlenstein-völgyre, a Cristallo-hegységre és a Drei Zinnen csoportjára. A közelben egy harmadik tó is található: a délkeleti szomszéd Misurina-völgyben található a Misurina-tó, ennek partjáról a Drei Zinnen déli falaira nyílik festői kilátás.

A vidéken áthalad a 3. sz. magashegyi túraútvonal (Höhenweg No.3.) is, amely a puster-völgyi Niederdorftól (Villabassa) a Piave völgyében fekvő Longaronéig vezet.[12]

Kerékpározás, sífutás[szerkesztés]

A Höhlenstein-völgy teljes hosszában (és tovább dél felé a Boite-völgy ampezzói szakaszán is), a toblachi télisport-stadiontól a Gemärk-hágón át Cortina d’Ampezzóig, az egykori Dolomit-vasút felszedett sínjeinek nyomvonalán kerékpárutat építettek (ciclabile delle Dolomiti).[8] Télen ugyanitt a völgy teljes hosszában bejárható sífutópályát alakítanak ki, amely a Dolomitok hegycsúcsai alatt, festői környezetben halad. Telente itt rendezik a Toblach (Dobbiaco) – Cortina futamot.[13][14]

Érdekesség[szerkesztés]

A Höhlenstein-völgy körüli hegyekben forgatták az 1993-as Cliffhanger – Függő játszma című akciófilm külső jeleneteit, a főszerepben Sylvester Stallone-val.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Rudolf Tasser: I forni di fusione al Klauskofel in Val di Landro (olasz nyelven). J. Strobl, 1994
  2. Werk Landro. kuk-fortification.net. Österreichische Gesellschaft für Festungsforschung / Austrian Society for Fortification Research, 2013. augusztus 28. (Hozzáférés: 2018. január 31.)
  3. Anton Holzer. Die Bewaffnung des Auges. Die Drei Zinnen oder Eine kleine Geschichte vom Blick auf das Gebirge (német nyelven). Wien: Turia & Kant, 67. o. (1996). ISBN 3-85132-094-8 
  4. Werk Landro. Sperre Höhlensteintal - 1. Weltkrieg - Festungen - Kriegspfade (videóklip). YouTube.com. (Hozzáférés: 2018. február 7.)
  5. Das Hotel Baur am Toblachersee. Geschichte.. hotelbaur.it/de. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
  6. Höhlenstein, Tobla. tobla.net. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
  7. Tiroler Museumsbahnen. Dolomitenbahn (német nyelven). tmb.at/railways. (Hozzáférés: 2018. február 7.)
  8. a b La lunga via delle Dolomiti. La ciclabile delle Dolomiti… (olasz nyelven). ciclabiledolomiti.com. (Hozzáférés: 2018. február 6.)
  9. Gianfranco Genta: Cimitero di Guerra di Monte Piana-Dobbiaco (olasz nyelven). It.Cultura.Storia.Militare (icsm.it), 2007. március 1. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
  10. Cimitero di Sorgenti (olasz nyelven). itinerarigrandeguerra.it. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
  11. a b Andreas Reimund: Wanderung durch das Rienztal auf die Drei Zinnen Hütte (német, angol nyelven). outdooractive.com, 2016. május 19. (Hozzáférés: 2018. február 5.)
  12. Alta Via delle Dolomiti n. 3 (olasz, német, angol nyelven). infocolomiti.it. (Hozzáférés: 2018. február 7.)
  13. Langlauftouren und Loipentipps: Stadionrunde Neu-Toblach (német, olasz, angol nyelven). drei-zinnen.info/de. (Hozzáférés: 2018. február 7.)
  14. Gemärk - Langlaufstadion (Variante) (német, olasz, angol nyelven). drei-zinnen.info/de. (Hozzáférés: 2018. február 7.)

Kapcsolódó információk[szerkesztés]

Commons:Category:Höhlensteintal
A Wikimédia Commons tartalmaz Höhlenstein-völgy témájú médiaállományokat.
Commons:Category:Dolomites railway
A Wikimédia Commons tartalmaz Dolomit-vasút témájú médiaállományokat.

Lásd még[szerkesztés]