Gyertyános–kocsánytalan tölgyes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A gyertyános–kocsánytalan tölgyes (Querco petreae-Carpinetum) a Magyar Középhegység egyik meghatározó erdőtípusa, a gyertyános–tölgyes öv névadó növénytársulása. Alatta a cseres–tölgyesek (cseres–kocsánytalan tölgyesek), fölötte a bükkösök zónája húzódik. Extrazonális helyzetben:

  • 600 m fölött a délnek néző hegyoldalakon és
  • az Alföld egyes, nedvesebb részein nő.

Jellemzői[szerkesztés]

Elegyes, üde, többnyire mély talajú hegy-dombvidéki erdők.

Lombkoronaszint[szerkesztés]

A lombkoronaszint meghatározó fajai:

További, jellemző fái:

Ezek a fák jól növekednek, ezért az idősebb erdők átlagmagassága többnyire több mint 20 m. Természetes körülmények között szerkezetük és fajösszetételük is igen változatos. A hosszú ideje tartó erdészeti beavatkozás eredményeként többnyire két lombkoronaszintjük különíthető el (de ezek helyenként összefolynak. A felső lombszintet a fényt jól áteresztő, az alsót az árnyaló fafajok uralják. Együtt találjuk meg bennük az árnyas és a napfényes erdők sajátosságait: az erdő belseje inkább részben, benne a napfényes részek aránya igen változó. A természetszerű állományok mozaikosak, kis, sűrűn váltakozó napfényes és árnyas foltokkal. A kezelt erdők gyakran egyenletesen árnyasak, de ha a második lombszint az erdészeti beavatkozás miatt részben vagy egészen hiányzik, az erdő belseje is napfényes.

Cserjeszint[szerkesztés]

A cserjeszint nem vagy csak kisebb foltokban jelentős; többnyire ritkás, rosszul záródik – a tartósan második szint nélküli állományokban viszont akár igen fejlett is lehet (bár ez szintén függ az erdészeti beavatkozásoktól). A cserjeszintben leggyakrabban az üdébb erdőkre jellemző fajok nőnek:

Előfordulhatnak itt a környező, szárazabb erdők mész- és melegkedvelő cserjéi is:

A cserjeszintet gyakran egyes fafajok (gyertyán, hársak, mezei juhar) uralják el.

Gyepszint[szerkesztés]

A gyepszintben leginkább az általános és az üde erdei fajok nőnek. A gyepszint tavasszal többnyire jól fejlett, nyáron a lombszint árnyalásának megfelelően igen változó – a semmitől a közel 100%-os zárásig.

Üde erdei fajok:

Általános erdei fajok:

Ezek egy része tavasszal virágzó geofiton:

Fényigényes fajok:

Nedvességigényes fajok:

Északkeletről délnyugat felé egyre gyakoribbá válnak az atlanti és illír jellegű fajok:

Termőhelye[szerkesztés]

Hegyoldalakon, tetőkön és völgyek alján is nőhet. Talaja többnyire mély barna erdőtalaj, ritkábban kőzethatású erdőtalaj vagy lejtőhordalék-erdőtalaj; az alapkőzet gyakorlatilag bármi lehet.

A hegylábakon gyakran a völgyek aljára szorul vissza, magasabban a Középhegység egyes részein (elsősorban északkeleten) jól felismerhető régiót alkot. A Dunántúli-középhegység egyes részein és a Délnyugat-Dunántúlon szórványosan vagy a környező erdőtípusokkal többféle átmenetet alkotva fordul elő.

Magyarországon megtalálható típusai[szerkesztés]

Források[szerkesztés]