Földi bodza
 | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Virágzó gyalogbodza
| ||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
| Sambucus ebulus L. | ||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Földi bodza témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Földi bodza témájú médiaállományokat és Földi bodza témájú kategóriát. |
A földi bodza vagy gyalogbodza vagy népiesen borzag (Sambucus ebulus) a pézsmaboglárfélék (Adoxaceae) családjának bodza (Sambucus) nemzetségébe tartozó, Magyarországon őshonos növényfaj. A másik két hazai bodzafajtól, a fekete és a fürtös bodzától eltérően nem cserje, azaz nem fásodó szárú, hanem magaskórójú lágy szárú, évelő növény. Élelmiszer-, festő- és gyógynövényként egyaránt használatos: gyöktörzsét, terméseit és virágzatát használják fel megfelelő módon, máskülönben mérgezést okoz.
Alaki jellemzői[szerkesztés]
Legfeljebb 2 m magas lágyszárú. Gyöktörzse 1-2 ujjnyi vastag, kívül világosbarna színű, elágazó és a talajban mélyen szertekúszó; belül sárgás színű, húsos-rostos állomány építi fel, aminek a legbelső része puha vagy üreges; enyhe szagú, íze enyhén undorító. Tarackoló, sarjtelepeket alkot, azaz egy telep több szárat is hajt. Kopasz szára egyenes, henger alakú, de csöves, kívül barázdált, többnyire egyszerű (azaz nem elágazó), kórós, szívós.
Lomblevelei rövid nyelűek, szárnyasan összetettek, páratlanul szárnyaltak, 5–13 levélkéből állnak. A levélkék ülők vagy rövid nyelük van, sötétzöld színűek, alakjuk hosszúkás lándzsás-elliptikus, szélük finoman fűrészes, csúcsuk hegyes, alapjuk lekerekített és általában részaránytalan, válluk ferde, a fonákuk sokszor pelyhes. Pálhaleveleinek széle fogazott, alakja lándzsás-elliptikus, kissé tojásdad, emlékeztet a lomblevélkék alakjára.
Virágzata és termése hasonlít a fekete bodzáéra: fehér szirmú virágai lapos vagy alig domború tetejű virágzatokba – egyesek szerint bogernyőkbe,[1][2][3][4] mások szerint bugákba[5][6] – tömörülnek, azonban a földi bodzáé legfeljebb 10–15 cm átmérőjű, és bíboros-rózsás árnyalatú a virágok egyes részein (csészecimpák csúcsa, sziromcsúcsok, portokok) megjelenő pirosas színeknek köszönhetően. Virágai kétivarúak, kissé kellemetlen illatúak; az 5 csészelevél összeforrt egymással, csak felső részük, az 5 pirosas csúcsú csészecimpa különül el egymástól; az 5 sziromlevél fehér színű, alakjuk keskeny elliptikus, csúcsuk röviden kihegyezett, szélük kissé kidomborodik, a fonákjuk pedig a sziromcsúcsnál sokszor rózsaszínű; a magház alsó állású; az 5 porzó szála fehér színű, a portokok azonban kárminpirosak és kifelé irányulnak (kicsüngők).
Kis méretű, 3–5 magvú, éretten fekete színű bengetermései (bogyószerű csonthéjas termései) vannak, felfelé állnak; sokan áltermésnek tekintik őket, mivel a magház részben besüllyed a vacokba, s így a vacok is része a termésnek. A termések íze és szaga jellegzetes, de nem kellemes, az orvosi macskagyökéréhez hasonló;[3] a madarak terjesztik.[1][2][3][4][5][6][7][8][9][10]
Élettani jellemzői[szerkesztés]
Mivel lágy szárú, évelő növény, szára minden ősszel elhal, s a következő évben új szár fejlődik. A talajban mélyen kúszó és elágazó gyöktörzzsel terjed, tarackoló, erőteljesen sarjadzik, rendszerint nagy állományokban él. Növekedése szintén erőteljes. Magyarországon júniustól szeptemberig nyílnak virágai, amik önmeddők és rovarbeporzásúak. A virágzatok csak a lomblevelek kifejlődését követően jelennek meg. A termések augusztustól kezdve érnek.[1][3][4][5][6][7][8]
Előfordulása, élőhelye[szerkesztés]
Őshonos Európában (Észak-Európa kivételével), Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában; Magyarországon gyakori. A domb- és hegyvidéki övben egyaránt előfordul. Erdővágásokban, erdőszéleken, ligeterdőkben, legelőkön, mezsgyéken, havasi esztenák, síkvidéki legelők és vetések széle mentén, parlagokon, útszéli és árok menti gyomtársulásokban, romok körül, törmelékhalmokon, szemetes, televényes helyeken található meg. Szereti a szivárgástól nyirkos (vagyis a nem pangóvizes), mély rétegű, tápanyagokban és bázisokban gazdag talajt, többnyire meszes talajokon él.[1][3][5][6][7][9]
Megkülönböztetése[szerkesztés]
Levele, virágzata és termése is hasonlít a fekete bodzáéra. A földi bodza azonban lágyszárú (és nem fásszárú), legfeljebb 2 méter magasra nő meg (a fekete bodza ennél általában nagyobb), kellemetlen szagú virágzatában a portokok vörösek (a fekete bodza kellemes illatú virágzatában a portokok sárgák), termései ugyanúgy felállók mint virágzatai (a fekete bodza felálló virágzataiból lecsüngő termések fejlődnek).[11]
Felhasználása[szerkesztés]
Élelmiszernövény[szerkesztés]
Mag nélküli érett bogyóiból szörpöt, lekvárt (gyümölcsízt),[4][9] illetve Nógrád megyében pálinkát főznek.[12][13][14]
Festőnövény[szerkesztés]
Érett bogyóinak vörös levét borfestésre, édesipari termékek színezésére használják.[12] Festékanyagai a cianidin glikozidjai: szambucin, szambucianin, krizantémin.[9]
Gyógynövény[szerkesztés]
A népi gyógyászatban használt gyógynövény,[9] de a homeopátia is felhasználja.[7] A gyökérben és a termésben keserű észter-iridoid-glikozidok találhatók, köztük az ebulozid és az izoszferozid.[7]
A gyöktörzséből készült drogban (Sambuci ebuli rhizoma, Ebuli rhizoma seu radix, Ebuli rhizoma, Ebuli radix)[3][9] keserűanyag, szaponin, cseranyag és glikozida is található. Gyöktörzs-drogját vizelethajtó, enyhén hashajtó, izzasztó hatású teakeverékek egyik összetevőjeként használják fel; de tisztán is fogyasztják a vesebetegség következtében kialakult ödémák (vízkór) ellen. A drogot a növény gyöktörzsének szárításával készítik: mintegy 4 kg gyöktörzsből lesz 1 kg gyöktörzs-drog.[3]
Érett termésének húsából készült drogban (Ebuli fructus, Ebuli bacca)[3][9] keserűanyag, cukor, lila festék, kevés illóolaj és nyomokban kéksavglikozida fordul elő, az érett termés magjában zsírosolaj. A termésdrogja – gyöktörzs-drogjához hasonlóan – enyhén hashajtó, vizelethajtó és izzasztó hatású; a belőle készített lekvárt tbc-ellenes háziszerként is,[3] egyes helyeken a lekvárt és a szörpöt szívszerként[4] is alkalmazták. Termésdrogját ugyanúgy állítják elő, mint a fekete bodza termésdrogját, és a hozam is hasonló:[3] Az érett bogyókat tartalmazó fürtöket egészben leszedik, és felaggatva szárítják, majd amikor „borsszárazak” lettek a bogyók, kocsánymentesen lemorzsolják őket a fürtökről. Mintegy 5 kg fürtből lesz 1 kg kocsánymentes termésdrog.[15]
A virágából készített drogot (Ebuli flos) a népi gyógyászatban hasonló célra alkalmazzák, mint gyöktörzs- és termésdrogját.[9] Virágdrogja a Kneipp-tea fő összetevője.[16]
Levelét a népi gyógyászatban sebek kezelésére használják.[4]
Magát a növényt ugyancsak a népi gyógyászatban egyes helyeken az alomba rakják az állatok alá, hogy egészségesek maradjanak.[4]
Mérgező növény[szerkesztés]
Keserűanyagai (pl. cianogén glikozidok)[9] miatt enyhén mérgező: az érett nyers termések túladagolása (gyermekeknél kisebb mennyiség is túladagoláshoz vezet), de különösen az éretlen termések fogyasztása hányingert, hányást, hasfájást, hasmenést, látászavarokat okozhat, haláleset is előfordult már.[7] Gyógynövényi drogjainak túladagolása heves hányást, hasmenést okozhat.[7] Melegítés hatására azonban a mérgezést okozó anyagok tönkremennek, így a magvaktól elkülönített terméshús élelmiszer- és festékalapanyagként már felhasználható.[9] A magvai mérgezők.[2]
A művészetekben[szerkesztés]
Petőfi Sándor Kutyakaparó című versének tizedik versszakában olvasható a növény gyalogbodza neve:
| „ | …És amilyen maga ez a csárda, / Olyan a vidéke, / Körülötte a homokbuckáknak / Se’ hossza, se’ vége. / A meztelen homokban alig teng / Egy-két gyalogbodza, / Mely fekete gyümölcsét nyaranként / Kedvetlenül hozza.… | ” |
| – Petőfi Sándor: Kutyakaparó[17] | ||
Mikszáth Kálmán A sipsirica című művében megemlíti a növényt a népies borzag nevén:
| „ | …Kiértek a mezőre. Wildungen megmutatta a Kopál-tagját, árkos, szakadékos földek, itt-ott egy tábla satnya vetemény, bokáig érő rozs, másutt már rég arattak, ez még zöld s kalászát keresztül lehetne húzni a pipaszáron; arra csakugyan jó volna. Ami nincs bevetve, azon a borzag nő az ő fekete bogyóival, meg a boróka lepi el, az is a fekete bogyóival.… | ” |
| – Mikszáth Kálmán: A sipsirica[18] | ||
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d Növényi adatlap: Sambucus ebulus L. – Földi bodza. terra.hu. (magyarul) Debrecen: TERRA Alapítvány (2011. márc. 28.) (Hozzáférés: 2019. jún. 15.) (html)
- ↑ a b c Termés adatlap: Sambucus ebulus L. – Földi bodza/Gyalogbodza. terra.hu. (magyarul) Debrecen: TERRA Alapítvány (2010. jún. 18.) (Hozzáférés: 2019. aug. 3.) (html)
- ↑ a b c d e f g h i j Földibodza. In Rápóti Jenő – Romváry Vilmos: Gyógyító növények. Az ábrák Csapody Vera, a borító Urai Erika munkája. Hetedik, változatlan kiadás. Budapest: Medicina Könyvkiadó. 1983. 149–150. o. ISBN 963-241-190-0 (Ez a könyv az 1977-ben megjelent ötödik kiadás fényképmelléklet nélküli változatlan kiadása.)
- ↑ a b c d e f g A gyalog- vagy földi bodzáról (Sambucus ebulus) szóló szövegrészek a Sambucus nigra L. – Fekete bodza című fejezetben. In Babulka Péter – Kósa Géza: Képes gyógynövénykalauz. A fényképeket Babulka Péter készítette. Budapest: Herbária Országos Gyógynövényforgalmi Közös Vállalat – PROPSZERV Kft. 1991. 39. o. ISBN 963-7584-00-5
- ↑ a b c d Sambucus ebulus L., Gyalogbodza. In Jean-Denis Godet: Európai virágai: Lágyszárúak. Fordította: Reményi K. András. Szakmailag ellenőrizte: Horánszky András. [Budapest]: Officina Nova. 1992. 76. o. ISBN 963-7836-691
- ↑ a b c d Gyalogbodza. In Christopher Grey-Wilson: Vadvirágok: Képes ismertető Északnyugat-, Nyugat-, és Közép-Európa több mint 500 növényfajáról. Fényképezte: Neil Fletcher. Szakértő: Francis Rose. Fordította: Molnár Katalin. Lektor: Szerdahelyi Tibor. Budapest: Panem Kft; Budapest: Grafo Kft. 1996. 236. o. = Határozó Kézikönyvek (ISSN 1217-5641), ISBN 963-545-109-1
- ↑ a b c d e f g Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1
- ↑ a b Gyalogbodza (Sambucus ebulus). In Marjorie Blamey – Philip Blamey: Termések: Erdőn, réten. Fordította és hazai viszonyokra alkalmazta: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Fráter Erzsébet. A fedélterv Vida Győző munkája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1988. 199. o. = Fürkész könyvek (ISSN 0237-4935), ISBN 963-282-146-7
- ↑ a b c d e f g h i j A gyalog- vagy földi bodzáról (Sambucus ebulus L.) szóló szövegrészek a Sambucus nigra L. című fejezetben. In Rácz Gábor – Rácz-Kotilla Erzsébet – Szabó László Gy: Gyógynövények ismerete: A fitoterápia és az alternatív medicina alapjai. Műtárgyfotók: Fáryné Szalatnyay Judit. Növényfotók: Babulka Péter. Budapest: Galenus Kiadó. 2012. 369., 370. o. = Galenus könyvek, ISBN 978-963-7157-29-5
- ↑ Földi bodza. In Simon Tibor – Seregélyes Tibor: Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója. Szaklektorok: Priszter Szaniszló és Szollát György. Pedagógiai lektor: Stollmayer Ákosné. A fényképeket készítette: Seregélyes Tibor. A növényrajzokat készítette: S. Csomós Ágnes. A térképeket rajzolta: Németh Ferenc. Felelős szerkesztő: Paál Tamásné. 7. kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2009. 130. o. ISBN 978-963-19-5271-1
- ↑ Fekete Bodza - Gyógynövény. pepikert.hu. (magyarul) Szarvas: Szent István Egyetem Tájépítészeti Kar Szarvasi Arborétum (2018. jún. 2.) (Hozzáférés: 2019. aug. 3.)
- ↑ a b Póczos Sándor: Palócok pálinkája, a borzag: Egy lehetséges újabb nógrádikum. (magyarul) Salgótarján: (kiadó nélkül). 2018.
- ↑ Csongrády Béla: A palócok abból is pálinkát főznek, amiből más nem: íme a borzag titka. nool.hu. (magyarul) Budapest: Mediaworks Hungary Zrt. (2018. szept. 5.) (Hozzáférés: 2019. jún. 11.)
- ↑ Bogyó pálinka illatú őszi Ipoly mente. ipolyszalkam-szalka.eoldal.hu. (magyarul) Budapest: eOldal.hu (Central Digitális Média Kft.) (Hozzáférés: 2019. aug. 3.) (html)
- ↑ Bodza. In Rápóti Jenő – Romváry Vilmos: Gyógyító növények. Az ábrák Csapody Vera, a borító Urai Erika munkája. Hetedik, változatlan kiadás. Budapest: Medicina Könyvkiadó. 1983. 91 (89–91). o. ISBN 963-241-190-0 (Ez a könyv az 1977-ben megjelent ötödik kiadás fényképmelléklet nélküli változatlan kiadása.)
- ↑ Siegfried Danert, Peter Hanelt, Johannes Helm, Joachim Kruse, Jürgen Schultze-Motel: Urania Növényvilág: Magasabbrendű növények II. Fordította: Horánszky András és Stohl Gábor. Szakmailag ellenőrizte: Simon Tibor. 1976 (első kiadás, ISBN 963 280 083 4), 1981 (második, változatlan kiadás, ISBN 963 281 004 X). Budapest: Gondolat Kiadó. 288. o.
- ↑ Kutyakaparó. In Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei. (magyarul) Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó. 1974. ISBN 963-15-0043-8 Hozzáférés: 2019. jún. 11. (htm)
- ↑ A sipsirica. In Mikszáth Kálmán: Mikszáth Kálmán összes művei CD-ROM. (magyarul) Budapest: Arcanum. 1998. ISBN 963-85923-5-4 Hozzáférés: 2019. jún. 11. (htm)
|
