Gradistye (Kutjevo)
| Gradistye (Gradište) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Pozsega-Szlavónia |
| Község | Kutjevo |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 34343 |
| Körzethívószám | (+385) 33 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 94 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 190 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 24′ 11″, k. h. 17° 56′ 31″45.403000°N 17.942000°EKoordináták: é. sz. 45° 24′ 11″, k. h. 17° 56′ 31″45.403000°N 17.942000°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gradistye témájú médiaállományokat. | |
Gradistye (horvátul: Gradište, 1910 és 1991 között Gradište Bekteško) falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Kutjevohoz tartozik.
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Pozsegától légvonalban 22, közúton 25 km-re északkeletre, községközpontjától 6 km-re délkeletre, a Pozsegai-medencében, a Pozsegáról Nekcsére menő 51-es főúttól északra, Bektež és Bošnjaci között fekszik.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A határában előkerült régészeti leletek alapján itt már a történelem előtti időkben lakott emberi település volt. A középkori Gradistye első írásos említése feltételezhetően 1251-ben a közeli horsovai birtok határleírásában Szent Miklós templomának földjeként szerepel. Szent Miklós tiszteletére szentelt templomát és Péter nevű papját az 1335 körül kelt pápai tizedjegyzék említi. 1330-ban Károly Róbert király utasítására a pozsegai káptalan oklevelében leírják a gotói (Kutjevo) és a gradistyei birtokok határát, mely szerint a gradistyei birtok via magnaként említett ősi kereskedelmi úttól délen egészen a Longya folyóig terjedt. 1343-ban Lajos király a gradistyei birtokot Szécsi Miklós szlavón bánnak és testvérének Ivánkának adományozta. Az adománylevélben a birtok „Poss. Gradyscha” alakban szerepel. Az ő utódaik a Szécsiek és felső-lendvai Herczegek birtokolták az uradalmat a 14. és a 15. században is az 1413-ban itt épített várkastéllyal együtt. Róla kapta a nevét a település. 1347-ben, majd 1413-ban is említik Szent Miklós tiszteletére szentelt kőtemplomát. 1413-ban 68 jobbágytelek tartozott hozzá és vámszedőhely volt.[2] 1440-1441-ben I. Ulászló hívei megostromolták, majd újra a Szécsieké volt. 1483-ban vásártartási joggal rendelkezett, 1499-ben pedig mezővárosként (oppidum) említik. Utolsó írásos említése 1535-ben történt, amikor Ferdinánd király Tahy Istvánnak engedte át. A török az 1536. szeptember 15. és november 6. közötti időben foglalta el. Megmaradt lakossága áttért az iszlám hitre, melléjük Boszniából pravoszláv szerbek érkeztek. A török kiűzése után a muzulmán lakosság Boszniába távozott. 1698-ban „Gradische” néven 11 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában.[3] Középkori templomának maradványai 1702-ben még látszottak. A 18. században újabb szerbek települtek be.
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Gradiste” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Gradistye” néven szerepel.[4] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Gradistye” néven 76 házzal és 482 ortodox vallású lakossal találjuk.[5]
A településnek 1857-ben 468, 1910-ben 704 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 87%a szerb, 10%-a horvát, 3%-a cseh anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 88%-a szerb, 10%-a horvát nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 152 lakosa volt.
Lakossága
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Lakosság változása[6][7] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 468 | 482 | 467 | 574 | 654 | 704 | 696 | 833 | 575 | 551 | 522 | 385 | 324 | 301 | 246 | 152 |
Nevezetességei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Legszentebb Istenanya születése tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima". 2021 Croatian census: population data by age, sex, settlement. Horvát Statisztikai Hivatal. 2022. szeptember 22.
- ↑ Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye.
- ↑ "Ive Mazuran: Popis naselja i stanovistva u Slavonii 1698. godine. - Szlavónia 1698-as összeírása". 2021. december 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. augusztus 2..
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 215. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 26. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ "Archivált másolat" (PDF). 2014. augusztus 19. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2019. augusztus 2..
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A község hivatalos honlapja (horvátul)
- Kutjevo turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- Az első katonai felmérés térképe
- Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Archiválva 2020. november 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
- Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye.
- Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine – diplomamunka (horvátul)
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- Stanko Andrić: Podgorje Papuka i Krndije u srednjem vijeku (drugi dio) (horvátul)
- Hrvoje Potrebica: Požeška kotlina – Europsko kulturno središte (arheološko perspektiva) (horvátul)
- Konzervatorska podloga Park prirode Papuk[halott link] (horvátul)
- Kutjevo kulturális emlékei Archiválva 2019. december 21-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
