Giuseppe De Santis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Giuseppe de Santis szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Giuseppe De Santis
Giuseppe De Santis.jpg
Született Giuseppe De Santis
1917. február 11.
Fondi
Elhunyt 1997. május 16. (80 évesen)
Róma
Állampolgársága
  • olasz (1946. június 18. – 1997. május 16.)
  • olasz (1917. február 11. – 1946. június 18.)
Gyermekei Luisa De Santis
Foglalkozása forgatókönyvíró, filmrendező
Iskolái Experimental Centre of Cinematography

A Wikimédia Commons tartalmaz Giuseppe De Santis témájú médiaállományokat.

Giuseppe De Santis (Fondi, 1917. február 11.Róma, 1997. május 16.) olasz forgatókönyvíró, filmrendező. Testvére Pasqualino De Santis (1927–1996) olasz filmoperatőr volt.

Életpályája[szerkesztés]

Az egyetemen filozófiát és jogbölcseletet tanult. A filmfőiskola rendező szakán szerzett diplomát. Újságíróként a Cinema számára írt kritikákat, majd forgatókönyvírással kezdett foglalkozni. 1942-ben Luchino Visconti, 1943-ban Roberto Rossellini, a háború után Aldo Vergano rendezőasszisztense volt. Első önálló művét 1947-ben rendezte. 1964–1971 között, valamint 1971–1995 között nem rendezett filmet és nem írt forgatókönyvet sem.

Munkássága[szerkesztés]

Az olasz neorealizmus vezéralakja, egyik legkiválóbb mestere volt. Elképzeléseit hazája viszonyai között a lehető legkövetkezetesebben valósította meg. Filmjeit bátor állásfoglalás, szenvedélyes hit, gyengéd költőiség és éles kritikai hang jellemezte. Eszmei mondanivalója a legfilmszerűbb köntösben jelentkezett. Alkotásai közül kiemelkedik a rizsarató idénymunkásnők életét ábrázoló, igaz hagyományokból táplálkozó Keserű rizs (1949), amely híven tükrözi a társadalmi problémákat. A Nincs béke az olajfák alatt (1950) az olasz falu társadalmi viszonyainak drámai képe, míg művészetének – s mondhatni az egész neorealista iskolának – legtökéletesebb darabja a Róma 11 óra (1952). Társadalombírálata ebben hatolt a legmélyebbre, s kimondta, hogy a tömegszerencsétlenség áldozatává lett állástalan gépírónők sorsáért, a valóságban is megtörtént szerencsétlenségért nem a terhelést el nem bíró lépcsőház, nem is a kivitelező építész, hanem egyedül a kapitalizmus a felelős. Fejlődése eddig töretlen volt, itt azonban – többé-kevésbé önhibáján kívül – megrekedt. A cenzúra szorításából úgy próbált menekülni, hogy szabadabb légkörben Jugoszláviában vagy koprodukciós társakkal forgatott filmeket.

Filmforgatókönyvei[szerkesztés]

Díjai[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]

  • Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 251. old.

További információk[szerkesztés]