Giovanni Schiaparelli

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Giovanni Schiaparelli
Giovanni Schiaparelli
Giovanni Schiaparelli
Született 1835. március 14.
Savigliano[1]
Elhunyt 1910. július 4. (75 évesen)
Milánó
Sírhely Cimitero Monumentale di Milano
Nemzetisége olasz
Foglalkozása csillagász
Iskolái University of Turin
Díjak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Schiaparelli témájú médiaállományokat.

Giovanni Virginio Schiaparelli (ejtsd: dzsovanni virdzsinio szkiaparelli, 1835. március 14.1910. július 4.) olasz csillagász és tudománytörténész. Az Olasz királyság szenátora, a római Accademia dei Lincei professzora, emellett majd negyven éven át a milánói Brera Obszervatórium igazgatója. Számos tudományos megfigyelés és felfedezés köthető a nevéhez, ismertségét mégis annak köszönheti, hogy a Mars megfigyelése közben csatornákat vélt felfedezni a felszínen, amelyet mások intelligens lények munkájának véltek.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Tanulmányait Berlinben és az oroszországi Pulkovóban (Oroszország) végezte. 1862 és 1900 között a milánói Brera Obszervatórium igazgatója volt. Schiaparelli korának egyik legnagyobb tudósa volt a klasszikus asztronómia területén. Legfőbb kutatási területe a meteorok és a kettőscsillagok vizsgálata volt. A Perseida és Leonida meteorrajok vizsgálatával igazolta, hogy a meteoresők összefüggésbe hozhatók egy nagyobb üstökös csóvájával, ami ebben az esetben a Tempel-Tuttle üstököst jelentette. Ennek a felfedezésnek az alapján bizonyították be, hogy a meteorok az üstökösök után, azok csóvájában haladnak. Felvetette annak lehetőségét (ez később beigazolódott), hogy a Merkúr és a Vénusz bolygók is - hasonlóan a Földhöz - saját tengelyük körül forognak.

1889-ben felvetette, hogy a Merkúr forgási periódusa 88 nap, azaz megegyezik keringési idejével. 1964-ben derült csak ki, hogy a Merkúr kötött keringése nem 1:1, hanem 2:3 arányú.[2] 1861-ben felfedezte a Hesperia nevű kisbolygót.

Mars[szerkesztés]

Schiaparelli megfigyeléseit kora távcsöveivel végezte, melyek felbontása még csekélynek mondható. Megfigyelései alapján óceánokat és kontinenseket feltételezett a Marson, illetve ezeken a kontinenseket párhuzamos vonalakat vélt találni. Ezt olaszul 'canali'-nak írta, amit tévesen fordítottak és felszíni képződmény helyett mesterséges csatornaként került be a köztudatba, és ezzel tápot adva évtizedeken át a bolygó lakott voltát feltételezőknek. Később Vicenzo Cerulli csillagász megállapította, hogy a "csatornák" vélhetően optikai csalódás következményei.

A Mars felszíne Schiaparelli térképén

Elismerések[szerkesztés]

Életében kapott díjak

Róla nevezték el

Könyvei[szerkesztés]

  • 1873 - Le stelle cadenti (Hullócsillagok)
  • 1893 - La vita sul pianeta Marte (Élet a Marson)
  • 1925 - Scritti sulla storia della astronomia antica (Klasszikus asztronómiáról szóló írások) három kötetben Bolognában adták ki. Reprint: Milanó, Mimesis, 1997.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Senato Website
  2. Balázs, Bartha, Marik: Csillagászattörténet. TIT. 1982.

További információk[szerkesztés]