Gillingham FC
Gillingham | |||
Csapatadatok | |||
Teljes csapatnév | Gillingham Football Club | ||
Mottó | Domus clamantium (A kiabáló férfiak otthona) | ||
Becenév | The Gills | ||
Székhely | Gillingham, Anglia | ||
Alapítva | 1893 (New Brompton néven) | ||
Klubszínek | kék, fehér | ||
Stadion | Priestfield Stadion (11 582 férőhelyes) | ||
Vezetőedző | Martin Allen | ||
Elnök | Paul Scally | ||
Bajnokság | League One | ||
Csapatmezek | |||
Hivatalos honlap | |||
Gillingham honlapja | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Gillingham témájú médiaállományokat. |
A Gillingham Football Club egy angol labdarúgócsapat, melynek székhelye Gillinghamben, Kentben található. Hazai mérkőzéseit a 11582 szurkoló befogadására alkalmas Priestfield Stadionban játssza. Jelenleg a League One-ban, az angol labdarúgás harmadik legmagasabb osztályában szerepel, miután a 2012/13-as szezonban bajnok lett a League Two-ban.
A csapatot 1893-ban alapították és 1920-ban csatlakozott a The Football League-hez. Az 1938/38-as szezon végén az Ipswich Town javára, szavazás útján kikerült onnan a csapat, de 12 évvel később ismét visszakerült, amikor a The Football League 88-ról 92 csapatossá bővült. Az 1980-as évek végén kétszer is közel állt hozzá, hogy feljusson a másodosztályba, de az 1990-es évek elején komoly visszaesés következett és a Gillingham kis híján az Conference Nationalben kötött ki. 2000-ben sikerült története során először feljutnia a második vonalba, ahol 2005-ig maradt. Legjobb helyezése ebben az időszakban egy 11. hely volt.
Klubtörtének
[szerkesztés]Kezdeti évek
[szerkesztés]Egy helyi ificsapat, a Chatham Excelsior FC sikerein felbuzdulva gillinghami üzletemberek egy csoportja úgy döntött, itt az ideje alapítani egy labdarúgócsapatot, mely nagyobb bajnokságokba is benevezhet. 1893. május 18-án gyűlést tartottak, aminek eredményeképp létrejött a New Brompton FC.[1] Az alapítók egyúttal megvásároltak egy földterületet, ahol ugyanebben az évben felépült a máig használt Priestfield Stadion.[2] A csapat első meccsét 1893. szeptember 2-án, a Woolwich Arsenal tartalékai ellen játszotta, 2000 néző előtt és 5-1-es vereséget szenvedett.[3] A New Brompton 1894-ben alapító tagja lett a Southern League-nek, melynek a másodosztályban került elhelyezésre. Az első szezonban az élen végzett és az osztályozón legyőzte a Swindon Townt, így feljutott az első osztályba.[4]
A következő idényekben szenvedett a csapat és az 1907/08-as szezonban az utolsó helyen végzett aSouthern League-ben[5] és csak a bajnokság bővítése miatt kerülte el a kiesést. Bár a klub bajnoki szereplése kiábrándító volt, az FA Kupában nagy meglepetésre legyőzte a The Football League első osztályában szereplő Sunderlandet és a Manchester City ellen is csak újrajátszott meccsen kapott ki.[6] A csapat igazgatói 1912-ben névváltási kérelmet nyújtottak be. Bár a klub már az 1912/13-as idényben is Gillingham FC néven, a fő részvényesek csak a szezon után fogadták el hivatalosan az új nevet.[7] Az 1919/20-as idényben a Gillingham a Southern League első osztályának utolsó helyén végzett, de nem esett ki, mivel az első osztály csapataiból ekkor megalapult a The Football League harmadosztálya.[8]
Az első próbálkozás a The Footbal League-ben
[szerkesztés]A Division Three első szezonjában a csapat az utolsó helyen végzett. A helyzet a következő években sem javult számottevően, a klub rendszeresen a tabella alsó felében tanyázott. 1938-ban, a harmadosztály déli csoportjának utolsó helyén végzett a Gillingham, így már ötödik alkalommal kellett a The Football League illetékeseinek a bennmaradásáról szavazniuk. Ezúttal úgy döntöttek, hogy a Southern League-be száműzik a csapatot és az Ipswich Townt szavazzák be helyette a The Football League-be.[9] A Gills hamar a Southern League egyik legerősebb csapata lett, az 1945/46-os szezonban pedig komoly sikert ért el területi szinten, amikor bajnok lett a Kent League-ben és elhódította a Kent Senior Cupot is.[9] Egy szezonnal később a Southern League-ben tudott duplázni, a bajnoki címet és a Southern League Cupot is megnyerve. Ebben az idényben a klub 12-1-re legyőzte a Gloucester Cityt, ami máig klubrekordnak számít[10] The Gills also won the league title in 1948–49.[11] Az 1948/49-es évadban ismét bajnok lett a Southern League-ben.
Visszatérés a The Football League-be
[szerkesztés]1950-ben a The Football League harmadosztályának déli csoportja 22-ről 24 csapatosra bővült. A szavazás eredményének köszönhetően a plusz két csapat egyike a Gillingham lett.[11] A csapat nyolc szezont töltött itt, majd 1958-ban a harmadosztály két csoportját összevonták és létrejött a negyedosztály is, melynek alapító tagja lett. 1964-ben, Freddie Cox irányítása alatt a klub bajnok lett a Division Fourban és feljutott a harmadosztályba. A tabella élén a pontok tekintetében holtverseny alakult ki 60-60 ponttal a Gillingham és a Carlisle United között, így a gólátlag döntött a bajnoki címről. A kék-fehérek 1,967 gólátlagukkal felülmúlták ellenfelüket, akik meccsenként 1,948 gólos átlagot produkáltak. Máig ez a legszorosabb eredmény a The Football League történetében.[12]
Az 1970/71-es szezonban a Gillingham visszaesett a negyedosztályba, de az 1973/74-es idényben visszajutott a Division Three-be.[13] Ezután sikerült megszilárdítania ott a helyét és többször is harba szállt a feljutásért. Az 1986/87-es szezonban a rájátszásba is bejutott a csapat, ahol sikerült továbbjutnia a döntőbe, de ott végül kikapott a Swindon Towntól.[14] Ebben az időszakban olyan fiatal tehetségek játszottak a csapatnál, mint Steve Bruce vagy Tony Cascarino, akik a későbbiekben óriási sikereket értek el. Utóbbi játékos a Crockenhill csapatától érkezett, egy ládányi melegítőért cserébe.[15]
1987-ben a klub azzal került a címlapokra, hogy két egymást követő fordulóban előbb 8-1-re legyőzte a Southend Unitedet, majd 10-0-ra kiütötte a Chesterfieldet. Utóbbi jelenleg is a csapat legnagyobb arányú győzelmének számít a The Football League-ben. Mindössze néhány hónappal később Keith Peacock menedzsert nagy meglepetésre menesztette a vezetőség.[16] 1989-ben kék-fehérek visszaestek a negyedosztályba.[14] A gyors visszajutás nem sikerült és az 1992/93-as szezonban ahhoz is közel került a Gills, hogy kiessen a The Football League-ből.[14]
Eredmények a '90-es évek közepe óta
[szerkesztés]A súlyos anyagi problémákkal küzdő csapat 1995 januárjában csődeljárás alá került és úgy tűnt, hogy az 1994/95-ös szezon után száműzik a The Football League-ből és végleg bezárják.[14] Júniusban azonban egy londoni üzletember, Paul Scally felvásárolta a klubot, ezzel megmentve azt.[17] Tony Pulist ültette a kispadra, aki első szezonjában a második helyre vezette a Gillinghamet, így feljuttatva harmadosztályba.[5] 1999-ben a másodosztályba is feljuthatott volna a csapat, miután bejutott a rájátszás döntőjébe. Ott kétgólos előnyben volt a Manchester Cityvel szemben, de a manchesteriek két perccel rendes játékidő vége előtt két gólt lőve kiegyenlítettek. A feljutásról végül büntetőpárbaj döntött, melyet a City nyert 3-1 arányban.[18]
Röviddel a rájátszásbeli kudarc után Pulist botrányos körülmények között elküldte a kispadról a vezetőség, mondván, megszegte a szerződése feltételeit.[19] Helyét Peter Taylor vette át.[20] Az 1999/00-es idényben a klub ismét kvalifikálta magát a rájátszásra és bejutott a döntőbe, ahol a Wigan Athletic volt az ellenfele. A Wembleyben rendezett találkozó rendes játékideje 1-1-gyel zárult, a hosszabbításban azonban a csereként beállt Steve Butler és Andy Thomson is betalált, így a Gillingham nyert 3-2-re, ezzel fennállása során először feljutott a másodosztályba.[18]
Taylor a feljutás után a Leicester Cityhez szerződött. A csapat irányítását Andy Hassenthaler vette át játékos-menedzserként.[21] A 2002/03-as szezonban a 11. helyre vezette a klubot, ami máig a legjobb eredménye a The Football League-ben.[5] A következő évadban a csapat csak jobb gólkülönbségének köszönhetően kerülte el a kiesést. 2004 novemberében Hassenthaler lemondott,[21] helyére Stan Ternent vette át,[22] de nem tudta elkerülni a kiesést. A 2007/08-as idényben még egy osztállyal lejjebb került a Gills,[23] de egy év után visszajutott a League One-ba, miután a play-off döntőjében legyőzte a Shrewsbury Townt.[24] A 2009/10-es idény utolsó napján a csapat a kiesőzónába került és visszaesett a negyedosztályba. Az egész szezon során egyetlen idegenbeli meccset sem nyertek meg a kék-fehérek.[25] Az akkori menedzserrel, Mark Stimsonnal szerződést bontott a klub[26] és ismét Andy Hassenthaler került a csapat élére.[27] A 2012/13-as szezon kezdetén Hassenthalert Martin Allen váltotta, aki bajnokként feljuttatta a klubot a League One-ba.[28]
Pénzügyek
[szerkesztés]2002 óta a csapatnak többször akadtak komoly anyagi gondjai, amihez több különböző esemény, így például az ITV Digital összeomlása, a másodosztályból való kiesés és a stadion felújítása is hozzájárult.[29] 2006-ban az EDF Energy energiaszolgáltató cég kikötötte az áramot a Priestfield Stadionban, mivel a csapatnak körülbelül 100 ezer fontos elmaradása volt felé.[30] 2008-ra a Gillingham összes adóssága már körülbelül 13 millió fontra rúgott. Ez drasztikusan lecsökkent, amikor 10 millió fontért eladta a Priestfield Stadiont egy holding társaságnak.[29] 2011-ben 1 millióért aztán visszavásárolta az építményt.[31]
A 2012/13-as idényben jelentősen javult a csapat anyagi helyzete, miután váratlan forrásokból is plusz bevételekhez jutott. Ezek közé tartozik például Paulo Gazzaniga eladása a Southamptonnak, a Matt Jarvis klubváltásából származó részesedés és a korábban a még ifiként a Chelsea-nek eladott Ryan Bertrand szerződésében foglalt bónuszok aktiválódása.[32]
Stadion
[szerkesztés]A Gillingham megalapítása óta a Priestfield Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.[33] A földterületet, melyre a stadion épült, a klub alapítói vásárolták meg, 1500 fontért.[2] A vélemények megoszlanak a névválasztással kapcsolatban. Egyesek szerint az építmény a mellette található Priestfield Roadról kapta a nevét,[2] míg mások azt állítják, hogy az út kapta a későbbiekben a nevét a stadionról.[34] Ha az utóbbi változat az igaz, akkor ismeretlen a stadion névválasztásának az oka. A pálya az 1930-as évekig folyamatosan fejlődött, de ezután az 1990-es évekig, Paul Scally érkezéséig nem történt rajta komolyabb átalakítás. 1995 és 2000 között a négy lelátóból hármat lebontottak és újjáépítettek. Később a Town End lelátó is lebontásra került, hogy egy új kerüljön a helyére, mely a néhai Brian Moore sportkommentátornevét viselné, aki nagy Gillingham-rajongó volt. A csapat anyagi gondjai miatt az új lelátó egyelőre nem készült el és a lebontott Town End helyett egy mobil lelátó található a stadionban.[35] 2007-től 2010-ig a létesítmény neve hivatalosan KRBS Priestfield Stadion volt, a Kent Reliance Building Societyvel kötött szponzori szerződés értelmében.[36] 2011-ben hasonló okokból a stadion neve MEMS Priestfield Stadion lett.[37]
A Priestfield Stadion befogadóképessége az 1940-es években volt a legmagasabb. Bár pontos adatot nem tudni, a fennmaradt iratok szerint befogadóképesség 25 és 30 ezer között volt.[1] Az azóta történt átalakítások következtében ez mára 11 582-re csökkent.[38] A 2007/08-as szezonban az átlagnézőszám a hazai meccseken 6077 volt, ami azt jelenti, hogy a stadion teljes befogadóképességének mindössze az 52%-a volt kihasználva.[39] Az angol női válogatott is játszott mérkőzéseket a Priestfield Roadon.[40]
A csapat edzőpályáját Beechings Crossnak hívják, mely a Grange Roadon, Gillingham városában található. 2012-ben a klub nézeteltérésbe keveredett az önkormányzattal, mely azt állította, hogy 30 ezer fontos elmaradása van a kék-fehéreknek az edzőközponttal kapcsolatban.[41]
Klubszínek és címerek
[szerkesztés]Bár a Gillingham már hosszú ideje kék-fehér szerelésben játszik, a kezdetekben az akkor még New Brompton néven futó csapat meze fekete-fehér csíkos, rövidnadrágja pedig egyszínű fekete volt.[2] 1913-ban, a névváltoztatás hivatalossá válásakor a csapat elhagyta a fekete-fehér mezt és piros szerelésre váltott, kék ujjakkal és felkerült rá az önkormányzat címere is.[42] Az első világháború után egy időre visszatértek a csíkos mezek, majd 1931-ben a klub elkezdte használni a ma már megszokottnak számító kék mez, fehér nadrág összeállítást.[43] Azóta a csapat játékosait a leggyakrabban kék és fehér színösszeállítású szerelésekben lehet látni a hazai mérkőzésen. Az 1990-es évek végén egy rövid időre visszatér a fekete-fehér csíkos felső, a kezdeti évekre és a New Bromptonra való utalásként.[44] 2003 nyarán a vezetők nagy szurkolói felháborodást váltottak ki azzal, hogy bejelentették, a Gillingham a 2003/04-es idényben olyan mezt fog viselni, melyen az uralkodó szín a kék helyett a fehér. A szokatlan szerelés fogadtatása olyan kedvezőtlen volt, hogy a csapat inkább úgy döntött, hogy egy kék-fekete csíkos mezben vág neki a szezonnak, mely eredetileg csak a harmadik számú szerelés lett volna.[45] A 2010/11-es szezon erejéig a csapat ismét visszatért a fekete-fehér csíkos szereléshez,[46] a 2012/13-as évadban pedig kék ujjú piros mezt viseltek a játékosok, az önkormányzat címerével, utalva a 100 évvel korábbi névváltoztatáskor bevezetett szerelésre.
A Gillingham jelenlegi címere pajzs alakú, mely vertikálisan ketté van választva. A bal oldal háttere fekete-fehér csíkos, a jobb oldalé pedig kék, utalva az eredeti és a jelenlegi csapatszínekre. A kék oldalon megtalálható Kent megye jelképe, egy ágaskodó fehér ló. Az eredeti ló alak némileg módosítva lett úgy, hogy az állat sörénye a "Gills" szót adja ki. A jobb oldal hátterének színe gyakran változik pirosra vagy rózsaszínre az idegenbeli mezeken, igazodva azok színéhez. A logó tetején fehér háttéren kék betűkkel a csapat teljes neve olvasható. A címer alatt gyakran látható egy szalag, melyen az alapítási év és a latin Domus clamantium felirat olvasható, mely a klub mottója. Ez magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "a kiabáló férfiak otthona".[47] Ezt a jelzőt gyakran használják Gillingham városára is.[48] A Gills kabalafigurája egy Tommy Trewblu fantázianevű ló,[49] aki 1998 októberében, egy Macclesfield Town elleni meccsen lépett először közönség elé.[50]
Az első szponzor, melynek neve felkerült a csapat hazai mezeire, az olasz, konyhai és fürdőszobai elektronikus eszközöket gyártó Zanussi volt, mely az 1980-as évek közepén támogatta a klubot. Azóta sok más mezszponzora volt már a Gillinghamnek, például a Chatham Maritime, a Medway Toyota, a Cannon Tool Hire, az Invicta FM, a Kool, a Medway News, a SeaFrance,[51][52] az MHS Homes Group, a Kent Reliance Building Society,[36] az Automatic Retailing,[53] és a MEMS Power Generation.[54]
Játékosok
[szerkesztés]Jelenlegi keret
[szerkesztés]2013. június 14. szerint.[55]
|
|
Tartalékcsapat
[szerkesztés]
|
|
Korábbi híres játékosok
[szerkesztés]A klub a 2008/09-es szezon előtt létrehozott egy dicsőségfalat, melyre az első öt játékos szurkolói szavazás útján került fel.[56] A tervek szerint minden évben egy újabb játékost szavazhattak volna be a drukkerek, de ez nem valósult meg.[57]
Válogatott játékosok
[szerkesztés]A Gillingham hét olyan játékost tart számon, akit a Priestfield Stadionban töltött ideje alatt hívtak be hazája válogatottjába. Egyes források szerint azonban Freddie Fox már nem volt a csapat tagja, amikor pályára lépett az angol válogatottban.
Név | Ország | Válogatottság | Forrás | |
Andrew Crofts | Wales | 12 | [58] | |
Ian Cox | Trinidad és Tobago | 11 | [14] | |
Simeon Jackson | Kanada | 10 | [59] | |
Mamady Sidibe | Mali | 7 | [14] | |
Brent Sancho | Trinidad és Tobago | 6 | [14] | |
Tony Cascarino | Írország | 3 | [14] | |
Rimmel Daniel | Grenada | 3 | [60] | |
Terry Cochrane | Észak-Írország | 2 | [14] | |
Damien Richardson | Írország | 2 | [14] | |
Jason Brown | Wales | 1 | [61] | |
Freddie Fox | Anglia | 1 | [62] |
2006-ban a Trinidad és Tobagó-i Brent Sancho lett az első Gillingham játékos, aki világbajnokságon szerepelhetett. A Paraguay elleni csoportmeccsen az első gólszerző is ő lett, igaz, öngólt vétett.[63]
Szakmai stáb
[szerkesztés]2013. június 14. szerint.
Vezetőség
[szerkesztés]2013. június 13. szerint[64]
Munkakör | Név | |
---|---|---|
Elnök | Paul Scally | |
Elnökhelyettes | Michael Anderson | |
Nem-ügyvezető igazgató | Mike Quarrington | |
Szövetségi igazgató | Yvonne Paulley | |
Szakmai igazgató | Andy Hessenthaler |
Edzők
[szerkesztés]Munkakör | Név | |
---|---|---|
Menedzser | Martin Allen | |
Menedzserasszisztens | John Schofield | |
Erőnléti edző | James Russell | |
Kapusedző | Carl Muggleton | |
Fizikoterapeuta | Gary Hemens | |
Tartalékcsapat edzője | Mark Patterson | |
Ifiedző | Darren Hare | |
Iskoláskorú játékosok edzője | Bryan Bull |
Menedzserek
[szerkesztés]A klub fennállásának első három évében egy több személyből álló bizottság látta el a vezetőedzői feladatokat. 1896-ban a csapat titkára, William Ironside Groombridge egyéb teendői mellett magára vállalta az edzősködést, ezzel ő lett a Gillingham első menedzsere.[65] 1906-ban érkezett a Priestfield Stadionba az első, teljes munkaidős vezetőedző, a korábbi angol válogatott Stephen Smith személyében.[66] 1908-as távozásakor ismét Groombridge vette át az irányítást. Groombridge összesen több mint 25 évig volt egyszerre a titkára és menedzsere is a gárdának. Amikor a klub 1920-ban először feljutott a The Football League-be, a vezetőség Robert Brownt ültette a kispadra, de egy hónappal azelőtt lemondott, hogy a szezon egyáltalán elkezdődött volna.[67] A skót John McMillan vette át az irányítást, így ő lett az a menedzser, aki története első The Football League-meccsén irányította a Gillinghamet.[67]
1939-ben – egy évvel azután, hogy a csapat szavazás útján kiesett a The Football League-ből – Archie Clark ült le a kispadra és még akkor is ő volt az edző, amikor a kék-fehérek 1950-ben visszajutottak. Végül 1957-ben távozott a Priestfield Stadionból.[68] 1962-ben Freddie Cox került a gárda élére és az irányítása alatt az 1963/64-es szezonban bajnoki címig vezette a csapatot a negyedosztályban.[69] Amikor a Gills 1971-ben kiesett a harmadosztályból, a vezetőség menesztette az akkori edzőt, Basil Haywardot[69] és Andy Nelsont ültette a helyére. Nelson három évvel később feljuttatta a klubot a harmadosztályba, majd ellentmondásos körülmények között lemondott.[70]
Tony Pulis 1995-ben vette át az irányítást, ekkor a klub ismét a negyedosztályban szerepelt. Első szezonjában kiharcolta a feljutást, majd három évvel később bejuttatta a Gillinghamet a harmadosztály rájátszásába. A csapat bejutott a döntőbe, de ott kikapott, majd ezután a vezetőség szinte rögtön kirúgta Pulist szerződésszegésre hivatkozva.[19] Peter Taylor váltotta, aki a rájátszást megnyerve története során először a másodosztályba vezette a klubot.[71]
Elnökök
[szerkesztés]A következő táblázatban a Gillingham eddigi elnökeinek neve és regnálásuk időtartama olvasható.[72]
|
|
Sikerek
[szerkesztés]- Division Four / Division Three / League Two (negyedosztály)
- Division Two (harmadosztály)
- A rájátszás győztese: 1999/00
- Southern League
- Southern Football League Division Two
- Bajnok: 1894/95
- Southern League Cup
- Győztes: 1946/47
- Kent League
- Bajnok: 1945/46
- Kent League Cup
- Győztes: 1945/46
- Kent Senior Cup
Statisztikák és rekordok
[szerkesztés]A legtöbb pályára lépés rekordját a Gillinghamet 1974 és 1990 között Ron Hillyard kapus tartja 657 mérkőzéssel.[76] Csak a bajnoki mérkőzéseket figyelembe véve egy másik kapus, John Simpson áll az élen, 1957 és 1972 között lejátszott 571 bajnokijával.[77] Brian Yeo a csapat legeredményesebb játékosa, aki 1963 és 1975 között 136-szor volt eredményes.[78] Az egy szezonon belül szerzett bajnoki gólok rekordját szintén ő tartja,[78] Ernie Morgannel holtversenyben, 31 találattal.[79] Az egy meccs alatt lőtt legtöbb gól rekordja Fred Cheesmur nevéhez fűződik, aki 1930 áprilisában, a Merthyr Town hat gólt szerzett.[80]
A hazai nézőcsúcs 23 002 fő, mely egy Queens Park Rangers elleni FA Kupa-meccsen jött össze, 1948. január 10-én.[77] Mivel a Priestfield Stadion jelenlegi maximum befogadóképessége ennek mindössze körülbelül a félszerese, nem valószínű, hogy a közeljövőben megdől ez a rekord.
A Gills legnagyobb profi győzelmét 1987 szeptemberében aratta, amikor 10-0 arányban legyőzte a Chesterfieldet.[77] Mindent egybevéve azonban nem ez, hanem egy 12-1-es siker a klub legnagyobb arányú győzelme, melyet a Southern League-ben aratott, 1946 novemberében, a Gloucester City ellen.[14]
A kék-fehérek tartják a The Football League-ben az egy szezon alatt kapott legkevesebb gól rekordját, a 46 mérkőzésből álló szezonok tekintetében. Az 1995/96-os idényben mindössze 20 gólt kapott a csapat,[5] Jim Stannard kapus 29 mérkőzésen őrizte meg kapuját a góltól.[81]
Riválisok
[szerkesztés]Egy 2003-as, futballszurkolók körében végzett felmérésből az derült ki, hogy egy csapat drukkerei sem tartják kedvenceik első számú riválisának a Gillinghamet.[82] Földrajzilag a Millwallt tartják a kék-fehérek legközelebbi riválisának.[83] A Gills szurkolóinak egy része a Swindon Townt tartja a csapat első számú riválisának, a két klub a múltban különösen parázs hangulatú mérkőzéseket játszott egymással.[84] A Swindon hívei ezzel szemben nem tartják ekkora vetélytársnak a Gillinghamet, annak ellenére, hogy a 2005/06-os szezonban komoly verekedés alakult ki a két csapat szurkolótábora között a Priestfield Stadionban. Ez volt a két klub első egymás mérkőzése 1987 óta.[85] Miután a Maidstone United második kenti csapatként 1989-ben feljutott a The Football League-be, a Gills riválisává lépett elő és az ellenszenv egyre fokozódott, mielőtt a Maidstone 1992-ben csődbe ment volna.[86]
A Gillingham a médiában
[szerkesztés]Fred Emney angol komikus egyik 1956-ban felvett jelenetében komoly szerep jutott a Gillinghamnek. A Gillingham és a Brighton & Hove Albion elleni mérkőzés előtt rögzített filmen az látható, ahogy a túlsúlyos Emney mici sapkát és monoklit viselve, cigarettázva átviszi a labdát a Gills teljes védelmén és gólt szerez.[87] A Sky1 által vetített Dream Team című sorozat egyik, 2004-ben sugárzott epizódjában a kitalált Harchester United 2-0-ra kikapott a Gillinghamtől.[88] A 2005-ös Huligánok (Green Street) című filmben rövid jelenetek láthatóak a csapat egyik West Ham United elleni meccséből, igaz, a filmben ezt úgy állítják be, mintha a WHU a Birmingham City ellen játszana.[89] A 2010-ben megjelent The Shouting Men (kiabáló férfiak) című film Gillingham-szurkolókról szól és néhány jelenetet a Priestfield Stadionban vettek fel hozzá.[47]
Források
[szerkesztés]- ↑ a b Triggs, Roger. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984. Kent County Libraries, 1. o. (1984)
- ↑ a b c d Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 8. o.
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 4. o.
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 5. o.
- ↑ a b c d Gillingham. The Football Club History Database. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 6. o.
- ↑ Elligate, David. Gillingham FC On This Day. Pitch Publishing, 102. o. (2009). ISBN 978-1-905411-45-0
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 10. o.
- ↑ a b Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 13. o.
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 16. o.
- ↑ a b Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 19. o.
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 26. o.
- ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 54. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k Gillingham FC History (1893– ). Gillingham F.C.. [2007. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Matt Davison: Past Players: Tony Cascarino. Gillingham F.C., 2007. szeptember 24. [2008. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ „Football: Gillingham dismiss Peacock as manager”, The Times, 1987. december 30. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ David Powell: Gillingham find a new way forward – Football. The Times, 1995. október 9. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b Play-Off Finals. The Football League. [2007. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b Jon Brodkin: Pulis 'drank champagne' after sacking. The Guardian, 2001. április 26. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Taylor-made for top job. BBC Sport, 2000. november 14. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b Hessenthaler steps down at Gills. BBC Sport, 2004. november 23. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gills unveil Ternent as manager. BBC Sport, 2004. december 7. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Leeds 2–1 Gillingham. BBC, 2008. május 3. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gillingham 1–0 Shrewsbury. BBC Sport, 2009. május 23. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Wycombe 3–0 Gillingham. BBC, 2010. május 8. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Manager Mark Stimson leaves Gillingham. BBC, 2010. május 10. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Andy Hessenthaler named new Gillingham Manager. BBC, 2010. május 21. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ League Two round-up: Gillingham clinch promotion after Kedwell goal sinks Torquay. Daily Mail, 2013. április 6. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b A Note from the Chairman. Gillingham F.C., 2007. december 6. [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gills in the dark as power company pulls plug over unpaid bill. Eastern Daily Press, 2006. július 21. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Mystery of £1m deal for Gillingham to buy back Priestfield Stadium. The Guardian, 2011. július 21. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gillingham chairman Paul Scally will decide how much manager Martin Allen can spend next season in League 1. Kent Online, 2013. május 6. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Ground history for Gillingham. Soccerbase. [2007. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Local history: Gillingham Football Club. Medway Council. [2004. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ The Changing Face of KRBS Priestfield. Gillingham F.C., 2007. szeptember 7. [2007. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b Gillingham to change stadium name. BBC, 2007. március 19. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ New sponsor named...... Gillingham F.C., 2011. május 23. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gillingham – Priestfield Stadium. Yorkshire Evening Post, 2007. június 27. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Football League Official Stats. The Football League. [2012. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Powell impressed with Kent crowd. BBC, 2006. április 21. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Gillingham ordered to leave training ground by council. BBC, 2012. július 4. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993. Gillingham F.C., 54. o. (1994). ISBN 0-9523361-0-3
- ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 92. o.
- ↑ Shoot-out success for City. BBC, 1999. május 30. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Shirty fans win kit battle. BBC, 2003. június 19. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gills Go Back to Black. Gillingham F.C., 2010. március 5. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b Movie blockbuster to score with Gills fans plot. Eastern Daily Press, 2008. december 28. [2013. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Steve Tongue: Football: Forgotten club ready to surprise. The Independent, 1999. május 29. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Disney Channels – The Mascot Cup. Southend United F.C., 2004. november 17. [2012. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ On This Day..... Gillingham F.C., 2010. október 3. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Triggs, Roger. The Men Who Made Gillingham Football Club. Tempus Publishing Ltd, 87, 134, 140, 170, 211, 292. o. (2001). ISBN 0-7524-2243-X
- ↑ Fans could decide kit colour. BBC, 2007. március 19. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Automatic Retailing sponsor Gills. Gillingham F.C., 2010. július 1. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ New sponsor named. Gillingham F.C., 2011. május 23. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Player profiles. Gillingham F.C.. [2015. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gillingham Hall of Fame. Gillingham F.C., 2008. április 19. [2012. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ GFC Hall of Fame Winners. Gillingham F.C., 2009. július 18. [2009. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Crofts collects twelfth cap. Gillingham F.C., 2008. június 1. [2012. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2003. június 16.)
- ↑ Jackson capped in Canada defeat. Gillingham F.C., 2009. november 19. [2012. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Rimmel in action for Grenada. Gillingham F.C., 2009. július 9. [2012. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Gills keeper seals Blackburn move. BBC Sport, 2006. június 26. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ The history page Archiválva 2007. november 15-i dátummal a Wayback Machine-ben a Gillingham hivatalos honlapja szerint Fox a csapat játékosa volt, amikor behívták a válogatottba, más források szerint azonban ekkor már a Millwallban játszott.
- ↑ Paraguay 2–0 Trinidad and Tobago. BBC Sport, 2006. június 20. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Who's Who at Gillingham Football Club. Gillingham F.C., 2009. szeptember 23. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 20. o.
- ↑ Manager History for Gillingham. Soccerbase. [2007. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ a b Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 394. o.
- ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 396. o.
- ↑ a b Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 397. o.
- ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 398. o.
- ↑ „Taylor-made for top job”, BBC Sport, 2000. november 14. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 392. o.
- ↑ Trevor Haylett: Everton fail to win Saunders. The Independent, 1995. január 10. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ David Conn: Uncertain future turns fans green about the Gills. The Guardian, 2008. március 26. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
- ↑ Paul Kelso: Scally's rocky road to Highbury. The Guardian, 2002. február 15. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 158. o.
- ↑ a b c Gillingham all time records. Soccerbase. [2007. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ a b Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 344. o.
- ↑ Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 226. o.
- ↑ Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 349. o.
- ↑ Football League Records: Goals. The Football League. [2007. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 21.)
- ↑ Rivalry Uncovered!. The Football Fans Census. [2008. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Millwall 1–2 Gillingham. BBC, 2001. november 24. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Gillingham vs Swindon Town. Gillingham F.C., 2006. január 14. [2011. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Town set to pay price for crowd trouble. Swindon Advertiser. [2010. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Simon O'Hagan: Butler's hat-trick lifts Gillingham to top. The Independent, 1996. január 10. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Elligate, David. Gillingham FC On This Day. Pitch Publishing, 22. o. (2009). ISBN 1-9054-1145-6
- ↑ Dream Team Episode Guide 8.06. Sky TV. [2008. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
- ↑ Elligate. Gillingham FC On This Day, 54. o.