Gibraltári csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gibraltári csata
Battle of Gibraltar 1607.jpg
Hendrick Cornelisz Vroom (1566–1640): A gibraltári csata (Amszterdam, Rijksmuseum).

Konfliktus Nyolcvanéves háború
Időpont 1607. április 25.
Helyszín Gibraltári-öböl, Gibraltár városához közel
Eredmény Holland győzelem
Szemben álló felek
Prinsenvlag.svg Egyesült Holland Tartományok Escudo Felipe II.pngAz Ibériai unió (Spanyolország és Portugália)
Parancsnokok
Jacob van Heemskerk Juan Álvarez de Ávila
Szemben álló erők
26 hadihajó
4 felfegyverzett kereskedelmi hajó
21 hadihajó
Veszteségek
100 halott
60 sebesült
4,000 halott
21 hajó
é. sz. 36° 08′ 20″, ny. h. 5° 23′ 55″Koordináták: é. sz. 36° 08′ 20″, ny. h. 5° 23′ 55″

A gibraltári tengeri csatában 1607. április 25-én a németalföldi szabadságharc egyik mozzanataként a holland flotta kikötőhelyén meglepte és szinte teljesen megsemmisítette a gibraltári öbölben horgonyzó spanyol flottát. Ez volt az első olyan eset, amikor a „tengeri koldusokból” kialakult holland flotta nyílt csatában le tudott győzni egy spanyol hajóhadat. A négy órás csatában elsüllyedt mind a 21 spanyol hadihajó, több mint 4000 spanyol halt meg. A hollandok vesztesége kb. 100 halott és 60 sebesült volt.

Szemben álló erők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A holland flotta 26 kisebb hadihajóból és négy szállítóhajóból állt. Parancsnoka Jacob van Heemskerk admirális volt, zászlóshajója az Æolus. A név szerint ismert holland hajók között volt a De Tijger (Tigris), De Zeehond (Fóka), De Griffioen (Griff), De Roode Leeuw (Vörös Oroszlán), De Gouden Leeuw (Arany oroszlán), De Zwarte Beer (Fekete medve), De Witte Beer (Fehér medve) és De Ochtendster (Hajnalcsillag).

A spanyol flotta 21 hadihajóból állt, közte volt 10 galleon, vagyis a korabeli haditengerészet legnagyobb, legjobban felfegyverzett és legnehézkesebb hadihajója. A flotta parancsnoka Don Juan Álvarez de Ávila volt.

A spanyol flotta zászlóshajója a San Augustin (Szent Ágoston) volt, a hajó parancsnoka Ávila fia volt. A flotta része volt a Nuestra Señora de la Vega és a Madre de Dios.

A csata lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata leírását John Lothrop Motley krónikája, a History of the United Netherlands rögzítette.

A (holland) admiralitás 26 kisebb, de jól felszerelt hajót biztosított és mellé négy bárkát biztosított (a spanyol kincses flotta elfogására) és a parancsnokságot Jacob van Heemskerk-nek adták. Ő szokásos alázatával, de önbizalommal fogadta a megbízást és kifejezte reményét, hogy élve vagy holtan, de a köztársaságnak nem kell csalódnia benne. A hazaszeretettől fűtve semmilyen más fizetséget nem kért szolgálataiért, csak a zsákmány tizenhárom százalékát az első félmillió aranyforint után.

A flotta április első napjaiban hajózott ki Spanyolország és Portugália felé. Az admirális szabad kezet kapott a köztársaság ügyének előmozdítására. Helyettese a zeelandi ellentengernagy, Laurenz Alteras volt, és a flottával hajózott még egy másik híres kapitány, az amszterdami Henry Janszoon, becenevén Long Harry.

Április 10. után az admirálist kémei értesítették, hogy a portugál kincses flotta még jó pár hétig a kikötőben fog vesztegelni és Amerikából még nem várható a flotta, azonban egy hadiflotta, köztük néhány a legnagyobb galleonokból, a gibraltári szoros vizein hajózik. A holland kereskedők, visszatértükben a levantei kikötőből és azok, kik a Mediterrán-tenger vizeire kívántak behajózni a szoroson keresztül, minden bizonnyal áldozatul estek volna a spanyol flottának. Jacob Heemskerk szíve repesett az örömtől, hiszen nem a zsákmány, hanem a dicsőség reményében vállalta el a felkérést, és íme, gazdag de védtelen kereskedők helyett rettentő erejű ellenfelet hozott elé a sors. A kémek jelentése annyira részletes volt, hogy az admirális meg volt győződve arról, hogy mind a hajók számát, méretét, felszereltségét, mind a katonák számát tekintve a spanyol flotta jóval felülmúlta a hollandokat, de ezt csak tovább tüzelte vágyát, hogy megmérkőzzön velük, és a szoros felé vette az irány.

Április 25-ének reggelén hajózott be a szorosba, és meggyőződött arról, hogy az egész flotta a Gibraltári-öbölben horgonyzott… Az öböl védett vizein ringatózott 10 galleon a legnagyobb fajtából, kisebb hadihajók és bárkák, összesen 21 hajó. A flotta parancsnoka Don Juan Alvarez d'Avila volt, számos tengeri csata veteránja, aki Lepantónál Don John of Austria alatt harcolt a törökök ellen. Fia volt a flotta zászlóshajójának, a San Augustino-nak parancsnoka, helyettese a Nuestra Señora de la Vega fedélzetén hajózott…és minden spanyol hajót a legszentebb nevek ékesítettek.

A holland flotta viszont egy állatkertet idézett fel, volt itt Tigris, Fóka, Griffmadár, Vörös és Arany Oroszlán, Fekete és Fehér Medve, a parancsnok hajója az AEolus volt.

(Heemskerk beszédet intézett kapitányaihoz majd)…felöltötte páncélzatát, sisakjáról a narancs tollak integettek, vállán keresztbe narancs szalagot vetett.

A támadás terve szinte klasszikusan egyszerű volt: Heemskerk a spanyol admirális hajójának egyik oldalát támadja, míg „Pretty Lambert” hajója, a Tigris a másik oldalról támad. Alteras ellentengernagy és Bras kapitány ugyanígy cselekednek a spanyol ellentengernagy hajójával és így tovább, míg a hollandok körbe nem fogják az összes nagy galleont.

A spanyol hajókon legalább négyezer katona állomásozott, nem számítva a matrózokat, csak a San Augustino-n 700 katona volt. Délután egy óra lehetett, mire a gyenge szélben a hollandok a spanyolok közelébe hajóztak, akik felkészültek a csatára. Heemskerk, aki maga vezette a csatasort, arra szólította fel a tüzéreket, hogy addig ne süssék el ágyúikat, míg hajója neki nem ütközik a San Augustino-nak és 100 aranyat ígért annak, aki megszerzi az admirális zászlóját az árboc tetejéről. Avila, aki korábban egymaga akarta elsüllyeszteni a holland flottát, szerette volna elkerülni az összeütközést és hajója horgonykötelét elvágva az öböl közepe felé sodródott. Heemskerk a nyomában volt és belerohant az oldalába, míg a másik oldalon Pretty Lambert cselekedett ugyanígy. A San Augustino elsütötte ágyúit és a közvetlen közelről leadott lövések közül egy levitte a Heemskerk közelében álló tengerész fejét és vele az admirális lábát. Ő maga a fedélzetre rogyott és mivel érezte, hogy sebesülése halálos, magához intette első tisztjét, Verhoef kapitányt és arra kötelezte, hogy folytassa a harcot és a holland flotta hajói elől titkolja el halálát.

Az AEolus ekkor minden ágyúját elsütötte és a közvetlen közelről leadott sortűz iszonyú pusztítást eredményezett a spanyolok fedélzetén, maga Avila admirális is meghalt.

Alteras támadása nem sikerült és két másik galleon támadta meg, de három másik holland hajó körbefogta a Nuestra Señora de la Vega-t, elhallgattatták ágyúit és lángra lobbantották a hajót. A hollandok sietve visszahúzódtak és a Nuestra Señora de la Vega tehetetlenül sodródott, ágyúi vadul tüzeltek a hőségtől, matrózai a vízbe vetették magukat, a fulladást választva a biztos tűzhalál helyett.

Az öblöt eddigre sűrű füst lepte el és az április délután fényei helyett majdnem éjszakai sötétség uralta a csatateret, olyannyira, hogy a hollandoknak is nehézséget okozott a navigálás. Az öböl szájánál állomásozó hajók, amelyeket Heemskerk a spanyolok kitörésének megakadályozására hagyott hátra, most felvonták a vitorlát, hogy beszálljanak a küzdelembe, mikor egy óriási robbanás rázta meg a levegőt. Egy szerencsés holland lövés telibetalálta a galleonok legnagyobbjának lőporraktárát és a hajó azon nyomban felrobbant. A korábbi sötétséget most egy még félelmetesebb tűzvész váltotta fel és a spanyolok lelkét reménytelen félelem járta át. A San Augustino még mindig a holland hajók szorításában vergődött, de az összes többi galleon elsüllyedt vagy kiégett, a kisebb hadihajók közül is több megsemmisült. A San Augustino ekkor felvonta a fehér zászlót, amit a csata hevében a hollandok nem vettek észre, az AEolus és a Tigris matrózai egyszerre rontottak a fedélzetre és lemészárolták a túlélőket. Kleinsorg kapitány trombitása mászott fel az árbocra az admirális zászlójáért. A hajó fedélzetét ekkor már halottak és haldoklók tömegei borították, a fedélközben láncra vert hollandokat találtak, elfogott kereskedelmi hajók legénységét.

Senki nem kapott kegyelmet a spanyolok közül: aki a hajót elhagyva a tengerbe vetette magát, a hollandok utána eveztek és lelőtték, leszúrták vagy csak vízbe fojtották ezeket. Az egész öbölben hasonló mészárlás folyt, és a víz a halottak tetemeivel volt tele.

Avila flottája teljesen megsemmisült, a San Augustino a partra sodródott, miután a győztesek sorsára hagyták és a fedélzeten rejtőzködő spanyolok felgyújtották, nehogy ismét az ellenség kezébe kerüljön. A csata fél négytől naplementéig tartott. A hollandok másnap egész nap győzelmük színhelyén maradtak, ami félelmet keltett Gibraltár lakóiban, kik minden vagyonukat összepakolva elmenekültek.

A holland hajók ezután szétszéledtek a spanyol partok mentén, az Azori- és Kanári-szigetek irányába, de előbb két hajót hazaküldtek: az egyiken 60 sebesült, a másikon Heemskerk bebalzsamozott teteme utazott. A csata hősét Amszterdamban helyezték nyugovóra, és díszes temetést kapott közköltségen – az első alkalom a köztársaság történelme során.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz A nyolcvanéves háború tengeri csatái témájú médiaállományokat.