Gúr-e Mir-mauzóleum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gúr-e Mir-mauzóleum
Gur Emir 2006-2.png
Település Szamarkand
Építési stílus Azari style
Hasznosítása
Felhasználási terület Mauzóleum
Elhelyezkedése
Gúr-e Mir-mauzóleum (Üzbegisztán)
Gúr-e Mir-mauzóleum
Gúr-e Mir-mauzóleum
Pozíció Üzbegisztán térképén
é. sz. 39° 38′ 54″, k. h. 66° 58′ 08″Koordináták: é. sz. 39° 38′ 54″, k. h. 66° 58′ 08″
A Wikimédia Commons tartalmaz Gúr-e Mir-mauzóleum témájú médiaállományokat.

A Gúr-e Mir-mauzóleum az üzbegisztáni Szamarkand városában. Timur Lenk nyughelye, ahová 1405-ben bekövetkezett halála után temették a nagy hódítót. A Gúr-Emir-mauzóleumot Timur Lenk eredetileg az unokaöccse számára építette de később őt is ide temették. Ez még a szeldzsukok nyolcszögletű síremlékeinek egyfajta nagyított változata.[1] Központi eleme az egyedi struktúrájú dob alakú építmény, a 26 méter magas, azúrkék bordázott kupola meghatározza a városrész látképét. A négyszög alakú sírkamrát ónixborítás díszíti. A kupola belső felülete kék-arany mukarnasz-dombormű, amit papírmaséból készítettek.

Leírása[szerkesztés]

A Gur-Emir mauzóleum, vagy Timur Lenk mauzóleuma, mely az iszlám művészet egyik remeke Szamarkandban, és talán egész Közép-Ázsiában is.

A türkizkék csempével bevont és a 14-15. század fordulóján keletkezett épületegyütteshez egy medresze, egy vendégfogadó (hanaka) és egy mauzóleum is tartozott.

Az épületek egy négyzet alakú udvar körül helyezkedtek el. Az épületegyüttes többi része a mauzóleum kivételével teljesen elpusztul az idők során teljesen elpusztult, közülük a mauzóleum két oldalán álló minaretek közül az egyik 1868-ban egy földrengés következtében, a másik 1903-ban dőlt le. Ezen kívül még két minaret is állt az épület sarkain, azonban azok már jóval korábban elpusztultak.

Az északi oldalon levő főbejárattal szemközt áll a mauzóleum, amely 1403-1405 között épült. Vámbéry Ármin 1868-as ottjártakor a homlokzati falról olvasta le, hogy a síremlék "a szegény iszfahani Abdulláh Mahmud fiának műve" . A kék csempére fehér betűkkel írt, ornamentikaként ható írás csakugyan szembetűnő, az építkezés évének keltezése azonban hiányzik róla.

A századok viharait átélt mauzóleum páratlan művészi élményt nyújtó része a süveg alakú bordás kupola és az alatta levő henger alakú kupoladob arányos magassága kellően kiemeli a kupolát.

A kupola átmérője az alapoknál 15 méter, magassága 12,5 méter és 64 borda osztja fel gerezdekre. A kupolát és bordáit színes, mázas mértani alakzatú kis téglák borítják, alapszíne türkizkék, mely a napsugarak hatására állandóan változtatja színét. A türkizkékes alapszín Keleten a boldogság színe, s a zöld és sárga színek alkalmazása előnyösen emeli ki a türkizkék szépségét.

A kupolát tartó henger alakú kupoladob felső részét kétsoros, sötétkék színű, cseppkőszerű fríz fedi, oldalát körben kufi-írásos márványlapok borítják. A mozgalmas szép, és meglepően nagy-méretű díszírás egyes betűinek nagysága a három métert is eléri.

A mauzóleum udvarába vezető díszes kapu homlokzatát is mázas kerámiaburkolat fedte, melynek növényi ornamentikája színe sárga, fehér és kék volt, de az alapszín itt is a kék szín és annak változatai voltak.

A mauzóleum belső terét is az átgondolt művészi hatáskeresés jellemzi. Arányos, áttekinthető, nyolcszögletű és tíz lépésnyi átmérőjű. A falakat áttetsző ónix, féldrágakő lapok borítják, melyek többsége épségben maradt meg, és ha fény éri őket ma is élvezhető áttetszőségük. A középkorban az ónixnak az emberek gyógyító hatást tulajdonítottak. A falmezőket festett minták díszítik az ornamentika stilizált feliratos, a háttér kék és aranyozott.

A mauzóleum felső dísztermét, amely alatt a sírterem van négy fülke, négy ajtó és négy rácsos áttört ablak osztja fel, ahol egykor az ablakokat is színes üveg fedte. A sírokat őrző alsó kriptába kisebb lépcsősoron lehet lejutni.

1868-ban, Vámbéry Ármin itteni látogatása idején rendkívüli dolognak számított, ha valaki láthatta az alsó termet: "Ide keskeny, hosszú lépcsőn juthatni, mely a bejárat alatt van, és a kápolna alatt elterülő csarnokba vezet" - írta Vámbéry.


Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szentkirályi Az építészet világtörténete, i. m. 22. old.

Források[szerkesztés]

  • Iszlám művészet és építészet. Főszerk. Peter Ferienabend. Budapest: Vince. 2005. 420. o. ISBN 963 9552 61 5  
  • Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete. Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. 1980. ISBN 9633361176  
  • Vámbéry Ármin : Dervisruhában Közép-Ázsián át. (Budapest, 1966)
  • Alekszerov J. N.: Szamarkand (Taskent, 1967)
  • Üzbegisztán. (Corvina Kiadó 1973) CO904-h-7377