Gárdos Mária

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gárdos Mária
Gárdos Mária (1947)
Gárdos Mária (1947)
Született Grünfeld Mariska
1885. október 1.
Nagyberény
Elhunyt 1973. január 23. (87 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Bresztovszky Ernő,[1] Pintér György
Foglalkozása író, újságíró, politikus
Sírhely Fiumei Úti Sírkert[2]

Gárdos Mária aláírása
Gárdos Mária aláírása

Gárdos Mária (eredeti neve: Grünfeld Mariska) (Pintér Györgyné) (Nagyberény, 1885. október 1.Budapest, 1973. január 23.) magyar írónő, újságíró, a szocialista nőmozgalom egyik vezetője.

Élete[szerkesztés]

Grünfeld Mór és Müller Janka lánya. Családi hagyomány vitte szinte gyerekként a magyar szociáldemokrácia soraiba. Tizenöt éves korában lett a párt tagja, s ekkor jelent meg első írása a Népszavában. Alapítója, majd vezetőségi tagja a Kereskedelmi Alkalmazottak és Magántisztviselők Szakegyletének. Alapítója a Nők Asztaltársaságának, majd 1903-ban első elnöke a Magyarországi Nőmunkás Egyesületnek, s alapító szerkesztője az 1905-ben indult Nőmunkásnak. A szociáldemokrata nőmozgalom ekkoriban még határozottan állást foglalt a „szabad szerelem” és a házassági anyakönyvi kivonat nélküli együttélés mellett. Gárdos Mariska „nyíltan és bátran” hirdette a szociáldemokrata nőmunkások 1905. évi országos értekezletén, valamint újságcikkeiben „a szabad szerelem létjogosultságát, sőt fölényét a házasság örve alatt, szemünk előtt folyó erkölcstelenségekkel szemben”. Gárdos alig fogott bele beszédének ebbe a szakaszába, az országos értekezletre kirendelt hivatali biztos a témába vágó minden további megnyilvánulást megakadályozott.[3]

Politikai és irodalmi munkássága népszerűvé tette a progresszív közvéleményben. Elismerően írt róla Ady Endre, s barátjának mondhatta többek közt Szabó Ervint. Első férje, Bresztovszky Ernő is kiemelkedő alakja volt a szocialista publicisztikának. Részt vett a haladó magyar irodalom és a szocialista munkásmozgalom kapcsolatát építő Népszava Olvasótár létrehozásában. Mint a párt nőszervező bizottságának titkára és mint szónok, agitátor országosan ismert személyiség volt, és tekintélyes alakja a nemzetközi szocialista nőmozgalomnak. 1912–1913-ban agitációs körúton járt az Egyesült Államokban, s közreműködött az ottani magyar nyelvű szociáldemokrata újság szerkesztésében.

Hazatérve némiképp visszavonult a nőmozgalomtól, s inkább újságírói, illetve szakszervezeti tevékenységet folytatott. A forradalmak idején azonban ismét szerepet vállalt a nőmunkás-mozgalomban, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején az 500-as Tanács, a Népgazdasági Tanács, a Szellemi Termékek Országos Tanácsának tagja, a Vörös Ujság egyik szerkesztője, a népgyűlések gyakori szónoka. A Tanácsköztársaság megdöntése után egy ideig itthon bujkált, majd Bécsbe emigrált, s egyik vezetője lett a szociáldemokrata emigráció Világosság-csoportjának. A kommunistákhoz való viszonyát feszültté tette az a körülmény, hogy Frida húgát a Szovjetunióban kémkedés gyanújával letartóztatták, majd 1926-ban kivégezték. Mégis vele tartott kapcsolatot Landler Jenő, s az évtized végén vele kereste az együttműködést Garami Ernő.

Gárdos Mariska egyre nehezebben viselte el az emigrációt. Mélyen megrendítette Kunfi Zsigmond, majd Kalmár Henrik öngyilkossága, s ezért úgy döntött, hogy 1932-ben minden kockázatot vállalva hazatér. Itthon a Világosság-csoport szellemisége jegyében szigorú kritikusa volt a hazai pártvezetésnek, és az MSZDP propagandabizottságának tagja volt. 1935-ben izgatásért egyévi börtönbüntetésre ítélték.

Bár látása egyre gyengült, jelentős irodalmi, műfordítói és publicisztikai tevékenységet folytatott. Az ezekben az években írott munkái közül a legismertebb A nő a történelem sodrában. Népszerű szónoka volt a rendszeres pártnapoknak, és híresek voltak szemináriumai. Radikális antifasiszta megnyilvánulásaiért gyakran indítottak ellene eljárást, s a második világháború éveiben internálták. 1945 februárjában a Magyar Kommunista Párt tagja lett, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége egyik alapítója és első ügyvezető alelnöke, az Asszonyok című lap szerkesztő bizottságának tagja, 1947 és 1949 között a Szövetkezeti Élet főszerkesztője volt. 1949-től szinte megvakult, az aktív munkától visszavonulva csupán előadásokat tartott és önéletrajzának megírásával foglalkozott, amelyeket az 1960-as években két kötetben publikált. 1971-ben a Magyar Nők Országos Tanácsa örökös tiszteletbeli tagjává választották.

Jegyzetek[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

  • Az igazság, az élet (tanulmány, 1906)
  • Kilenc hónap (elbeszélés, 1919)
  • A jó Lujza (Louise Michele-ről, regény, 1936)
  • Trier legszebb lánya (Marx Károlyné, Westphallen Jenny, regény, 1938)
  • A nő a történelem sodrában I.-III. 1939-1940 (1942)
  • Szállj gondolat (visszaemlékezések, 1961)
  • Kukoricán térdepelve (visszaemlékezések, 1964)
  • Százarcú élet (visszaemlékezések, 1975)

Irodalom[szerkesztés]

  • Kende János (szerk.): Gárdos Mariska. Szemelvények, dokumentumok. (Bp., 1985).
  • Izsáky Margit: Nagy idők tanúi (Asszonyok, 1969. 3. sz.)
  • Zsigmondi Mária: Gárdos Mariska (Nők Lapja, 1973. S. sz.)
  • Máriássy Judit: Ki volt Gárdos Mariska? (Élet és Irodalom, 1975. 18. sz.)
  • Köves Rózsa: Gárdos Mariska emlékezete (Magyar Nemzet, 1975. máj. 1.)
  • Kádár Judit: „Otthonod az uradé”. Három 20. századi magyar képes hetilap nőképe. (Médiakutató, 2002. tél)
  • Susan Zimmermann: A magyar nőmozgalom és a „szexuális kérdés” a XX. század elején (Eszmélet, 42. sz.)
  • B. Kádár Zsuzsanna: A szociáldemokrata munkásnőpolitika a 20. század első felében (Rubicon, 2009. 4. sz.)
  • Varga Lajos (szerk.): A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. (Napvilág Kiadó, Bp., 1999)

Források[szerkesztés]