Ford Madox Ford

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ford Madox Ford
k.b. 1905-ös fotó
k.b. 1905-ös fotó
SzületettJoseph Leopold Ford Hermann Madox Hueffer
1873. december 17.
Merton, Surrey,  Anglia
Elhunyt1939. június 26. (65 évesen)
Deauville, Calvados,  Franciaország
ÁlneveFord Madox Ford
Állampolgárságabrit[1]
Nemzetiségeangol
ÉlettársaJean Rhys
SzüleiCatherine Madox Brown
Francis Hueffer
Foglalkozása
IskoláiUniversity College School
A Wikimédia Commons tartalmaz Ford Madox Ford témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ford Madox Ford (született: Joseph Leopold Ford Hermann Madox Hueffer);[2] 1873. december 17. – 1939. június 26.) angol regényíró, költő, kritikus és szerkesztő, akinek The English Review és The Transatlantic Review folyóiratai a 20. század eleji angol és amerikai irodalom fejlődésében jelentős szerepet játszottak.

Ford manapság elsősorban a The Good Soldier (1915), a Parade's End tetralógia (1924–1928) és a The Fifth Queen trilógia (1906–1908) című regényei révén ismert. A The Good Soldier (A jó katona) szerepel a Modern Library 100 legjobb regénye, a The Observer "Minden idők 100 legnagyobb regénye" és a The Guardian "1000 regénye, amelyet mindenkinek el kell olvasnia" listáin.

Korai élete[szerkesztés]

Ford a londoni Wimbledonban[3], a Merton plébánián[4] született Catherine Madox Brown(wd)[5] és Francis Hueffer[6] legidősebb gyermekeként, a három gyermek közül; testvére Oliver Madox Hueffer(wd)[7], nővére Juliet Hueffer(wd)[8], David Soskice felesége és Frank Soskice(wd)[9] anyja. Ford apja, aki a The Times zenekritikusa lett, német, anyja pedig angol volt. Apai nagyapja, Johann Hermann Hüffer(wd)[10] volt az első, aki Annette von Droste-Hülshoff vesztfáliai költőt és írót publikálta. Nevét anyai nagyapjáról, a preraffaelita festőről, Ford Madox Brownról(wd)[11] kapta, akinek életrajzát végül megírta. Édesanyja féltestvére Lucy Madox Brown(wd)[12] volt, William Michael Rossetti(wd)[13] felesége és Olivia Rossetti Agresti(wd)[14] anyja.

1889-ben, apjuk halála után Ford és Oliver nagyapjukhoz költözött Londonba. Ford a londoni University College School-ba[15] járt, de soha nem tanult egyetemen.[16] 1892 novemberében, 18 évesen katolikussá vált, „nagyrészt néhány Hueffer-rokon biztatására, de részben (bevallotta) angol unokatestvérei 'harcos ateizmusa és anarchizmusa' miatt".[17]

Magánélete[szerkesztés]

1894-ben Ford megszökött iskolai barátnőjével, Elsie Martindale-lel. A pár Gloucesterben házasodott össze, és Bonningtonba(wd) költözött. 1901-ben Winchelsea-be(wd) költöztek.[16] Két lányuk született, Christina (1897) és Katharine (1900).[18] A Ford Winchelsea-i szomszédai között volt Joseph Conrad, Stephen Crane(wd), W.H. Hudson(wd), Henry James a közeli Rye-ben és H.G. Wells.[16]

1904-ben a Ford agorafóbiás összeomlást szenvedett pénzügyi és házassági problémák miatt. Németországba ment, hogy ott töltse idejét családjával és kezeléseken vegyen részt.[16]

1909-ben elhagyta feleségét, és Isobel Violet Hunt(wd)[19] angol írónőhöz költözött, akivel együtt kiadta a The English Review[20] című irodalmi folyóiratot. Ford felesége megtagadta a válást, ő pedig megpróbált német állampolgárságot szerezni, hogy Németországban váljon el. Ez sikertelen lett. Egy képeslapban megjelent írásban Violet Hunt "Mrs. Ford Madox Hueffer"-ként való hivatkozása eredményeként 1913-ban Mrs. Ford sikeres rágalmazási pert indított. Ford kapcsolata Hunttal nem élte túl az első világháborút.[21]

A Ford a Ford Madox Hueffer nevet használta, de az első világháború után 1919-ben Ford Madox Fordra változtatta, részben azért, hogy eleget tegyen egy kis hagyaték feltételeinek,[22] részben "mert a teuton név manapság nem tetszetős". esetleg azért, hogy elkerülje Elsie további pereit abban az esetben, ha új társát, Stellát "Huefferné"-ként emlegetnék.[23]

1918 és 1927 között Stella Bowennel(wd), egy nála 20 évvel fiatalabb ausztrál művésszel élt együtt.[24] 1920-ban Fordnak és Bowennek egy lánya született, Julia Madox Ford.[25]

1927 nyarán a The New York Times arról számolt be, hogy Ford a franciaországi Avignonban egy malomépületet otthonává és műhellyé alakított át, amelyet "Le Vieux Moulin"-nak nevezett. A cikk arra utalt, hogy Ford ezen a ponton találkozott újra feleségével.[26]

Az 1930-as évek elején Ford kapcsolatot épített ki Janice Biala(wd)[27] lengyel származású New York-i művésznővel, aki Ford több későbbi könyvét illusztrálta.[28] Ez a kapcsolat az 1930-as évek végéig tartott.

Ford élete utolsó éveit az Olivet College-ban[29] töltötte, a michigani Olivetben(wd) tanított. 1939 júniusában a franciaországi Honfleurben megbetegedett, majd nem sokkal később Deauville-ben, 65 évesen halt meg.

Irodalmi élete[szerkesztés]

Kék plakett, 80 Campden Hill Road, Kensington, London

Ford egyik leghíresebb műve a The Good Soldier (1915) című regény. Közvetlenül az első világháború előtt játszódó történet két „tökéletes pár” – egy brit és egy amerikai – tragikus külhoni életét mutatja be, bonyolult visszaemlékezések (flashback) révén. A „Dedicatory Letter to Stella Ford” című szövegben, amely a regény előszavában szerepel, számol be Ford, hogy egy barátja a The Good Soldier-t „a legjobb angol nyelvű francia regénynek” nevezte! Ford kijelentette, hogy "tory[30] őrült a történelmi folytonosság miatt", és úgy vélte, hogy a regényíró feladata az, hogy saját korának történészeként szolgáljon.[31] A Konzervatív Párttal szemben azonban elutasító volt, és "a hülye pártnak" nevezte.[32]

Ford az első világháború kezdete után részt vett a brit háborús propagandában. Dolgozott a War Propaganda Bureau-nak[33], amelyet Charles Masterman irányított, valamint Arnold Bennett[34], G. K. Chesterton[35], John Galsworthy, Hilaire Belloc[36] és Gilbert Murray[37]. Ford két propagandakönyvet írt a Mastermannek; When Blood is Their Argument: An Analysis of Prussian Culture (1915), Richard Aldington[38] segítségével, valamint a Between St Dennis (A porosz kultúra elemzése) és St George: A Sketch of Three Civilizations (Három civilizáció vázlata) (1915).

A két propagandakönyv megírása után Ford 1915. július 30-án 41 évesen bevonult a brit hadsereg Welch-ezredébe.[39] Franciaországba vezényelték, és harci tapasztalatai és korábbi propagandatevékenységei ihlették a Parade's End (1924–1928) című tetralógiáját, amely Angliában és a nyugati fronton játszódik az első világháború előtt, alatt és után.

Cover of The Fifth Queen (Az ötödik királynő: és hogyan került az udvarra) (1906)

Ford több tucat regényt, valamint esszéket, költészetet, emlékiratokat és irodalomkritikát írt. Joseph Conraddal három regényen dolgozott együtt: The Inheritors (1901), Romance (1903) és The Nature of a Crime (1924, bár jóval korábban íródott). A közvetlen együttműködést követő három-öt év során Ford legismertebb eredménye az Ötödik királynő-trilógia (The Fifth Queen, 1906–1908), Catherine Howard életén alapuló történelmi regény volt, amelyet Conrad akkoriban "a történelmi romantika hattyúdalának" nevezett.[40] Ford Antwerp (1915) című versét T.S. Eliot úgy jellemezte, mint "az egyetlen jó vers, amellyel a háború témájában találkoztam".[41]

Regénye, a Ladies Whose Bright Eyes (1911, alaposan átdolgozva 1935-ben)[42] egy időutazó regény, akárcsak Twain klasszikusa: A Connecticut Yankee in King Arthur's Court, csak az ilyen idealizált helyzetek nehézségeit dramatizálja.

Amikor a spanyol polgárháború kitört, Ford a baloldali republikánus frakció oldalára állt, és kijelentette: „Habozás nélkül a fennálló spanyol kormány mellett vagyok, és ellenzem Franco próbálkozását – minden érzelem és ok miatt… Franco úr mórok, németek és olaszok karjain nyugvó kormányt kíván létrehozni. Sikerének ellentétesnek kell lennie a világ lelkiismeretével."[43] Mussoliniről és Hitlerről is negatív volt a véleménye, és felajánlotta, hogy aláír egy kiáltványt a nácizmus ellen.[43]

Az irodalom népszerűsítése[szerkesztés]

1908-ban Ford megalapította a The English Review-t. Megjelentette Thomas Hardy, H. G. Wells, Joseph Conrad, Henry James, May Sinclair(wd)[44], John Galsworthy és William Butler Yeats műveit; és itt debütált Ezra Pound, Wyndham Lewis(wd)[45], D. H. Lawrence és Norman Douglas(wd)[46] művei. Ezra Pound és más tinédzserkori londoni modernista költők különösen nagyra értékelték Ford költészetét, mint a modern témák kortárs szóhasználatban való kezelését. 1924-ben megalapította a The Transatlantic Review című folyóiratot, amely nagy hatással volt a modern irodalomra. A párizsi latin negyed (Quartier Latin) művészközösségénél maradva Ford összebarátkozott James Joyce-szal, Ernest Hemingway-el, Gertrude Steinnal, Ezra Pound-dal[18] és Jean Rhys-szal, akiket mind publikálni fog majd. Ford volt a modellja Braddocks karakterének Hemingway The Sun Also Rises (A nap is felkel) című regényében.[47] Basil Bunting(wd)[48] Ford asszisztenseként dolgozott a magazinnál.

Ford kritikusként megjegyzte: "Nyissa ki a könyvet a kilencvenkilencedik oldalnál és olvassa el, így az egész minősége feltárul." George Seldes(wd)[49] Witness to a Century (A Század tanúja) című könyvében leírja Fordot ("valószínűleg 1932-ben"), felidézve Joseph Conraddal folytatott írásbeli együttműködését és azt, hogy a kiadók nem ismerték el társszerzői státuszát. Seldes elmeséli Ford csalódottságát Hemingway-vel kapcsolatban: "'És most, hogy ismertebb lett nálam, megtagad.' Ford szemébe most könnyek szöktek." Ford azt mondja: "Segítettem Joseph Conradnak, segítettem Hemingwaynek. Egy tucatnyi írónak segítettem, és közülük sokan legyőztek. Most már öregember vagyok, és úgy fogok meghalni, hogy nem leszek olyan híres, mint Hemingway." Seldes megjegyzi: "Ezen a csúcsponton Ford zokogni, majd sírni kezdett."[50]

Hemingway A Moveable Feast (Vándorünnep) című párizsi emlékiratának egy fejezetét a Forddal való találkozásnak szentelte egy párizsi kávézóban az 1920-as évek elején. Így írja le Fordot: "olyan egyenesen, mint egy járóképes, jól öltözött, felemelt disznófej."[51]

Egy későbbi egyesült államokbeli tartózkodása során Ford kapcsolatban állt Allen Tate-tel(wd)[52], Caroline Gordonnal(wd)[53], Katherine Anne Porterrel és Robert Lowell-lel(wd)[54] (aki akkor még diák volt).[55] Ford mindig az új irodalom és az irodalmi kísérletezés bajnoka volt. 1929-ben megjelentette The English Novel: From the Earliest Days to the Death of Joseph Conrad (Az angol regény: Joseph Conrad legkorábbi napjaitól haláláig) című könyvét, amely az angol regények történetének élénk és hozzáférhető áttekintése. Viszonya volt Jean Rhys-szal, ami kínosan végződött[56], és amelyet Rhys a Quartet című regényében elmesélt.

Fogadtatása[szerkesztés]

Fordra leginkább a The Good Soldier (1915), a Parade's End tetralógia (1924–1928) és a The Fifth Queen-trilógia (1906–1908) regényeit említve emlékeznek meg. A The Good Soldier című regénye – amelyből TV-film is készült[57] – gyakran szerepel a 20. század nagy irodalmi teljesítményeit idéző listákon, köztük a Modern Library 100 legjobb regénye[58], a The Observer "Minden idők 100 legnagyobb regénye"[59] és a The Guardian "1000 regény, amit mindenkinek el kell olvasnia"[60] listáin. A Parades End tetralógiából 2012-ben készült egy elismert BBC/HBO 5 részes tévésorozat[61], Benedict Cumberbatch főszereplésével és Tom Stoppard[62] forgatókönyvével.

Anthony Burgess a 20. század "legnagyobb brit regényírójaként" jellemezte Fordot.[63] Graham Greene is nagy csodálója volt, nemrég pedig Julian Barnes, aki esszéket írt Fordról és munkásságáról. Max Saunders[64] professzor Ford hiteles életrajzának szerzője, amely két kötetben jelent meg az Oxford University Pressnél[65] 1996-ban, valamint a Carcanet Press[66] által újra kiadott Ford életműveinek szerkesztője.

Válogatott művei[szerkesztés]

  • The Shifting of the Fire, as H Ford Hueffer, Unwin, 1892.
  • The Questions at the Well as Fenil Haig,1893
  • The Brown Owl, as H Ford Hueffer, Unwin, 1892.
  • The Queen Who Flew: A Fairy Tale, Bliss Sands & Foster, 1894.
  • Ford Madox Brown : a record of his life and work, as H Ford Hueffer, Longmans, Green, 1896.
  • The Cinque Ports, Blackwood, 1900.
  • The Inheritors: An Extravagant Story, Joseph Conrad and Ford M. Hueffer, Heinemann, 1901.
  • Rossetti, Duckworth, [1902].
  • Romance, Joseph Conrad and Ford M. Hueffer, Smith Elder, 1903.
  • The Benefactor, Langham, 1905.
  • The Soul of London. A Survey of the Modern City, Alston Rivers, 1905.
  • The Heart of the Country. A Survey of a Modern Land, Alston Rivers, 1906.
  • The Fifth Queen (Part One of The Fifth Queen trilogy), Alston Rivers, 1906.
  • Privy Seal (Part Two of The Fifth Queen trilogy), Alston Rivers, 1907.
  • The Spirit of the People. An Analysis of the English Mind, Alston Rivers, 1907.
  • An English Girl, Methuen, 1907.
  • The Fifth Queen Crowned (Part Three of The Fifth Queen trilogy), Nash, 1908.
  • Mr Apollo, Methuen, 1908.
  • The Half Moon, Nash, 1909.
  • A Call, Chatto, 1910.
  • The Portrait, Methuen, 1910.
  • The Critical Attitude, as Ford Madox Hueffer, Duckworth 1911.
  • The Simple Life Limited, as Daniel Chaucer, Lane, 1911.
  • Ladies Whose Bright Eyes, Constable, 1911 (1935-ben alaposan átdolgozva).
  • The Panel, Constable, 1912.
  • The New Humpty Dumpty, as Daniel Chaucer, Lane, 1912.
  • Henry James, Secker, 1913.
  • Mr Fleight, Latimer, 1913.
  • The Young Lovell, Chatto, 1913.
  • Antwerp (eight-page poem), The Poetry Bookshop, 1915.
  • Henry James, A Critical Study (1915).
  • Between St Dennis and St George, Hodder, 1915.
  • The Good Soldier, Lane, 1915.
  • Zeppelin Nights, with Violet Hunt(wd)[67], Lane, 1915.
  • The Marsden Case, Duckworth, 1923.
  • Women and Men, Paris, 1923.
  • Mr Bosphorous, Duckworth, 1923.
  • The Nature of a Crime, Joseph Conrad közreműködésével, Duckworth, 1924.
  • Joseph Conrad, A Personal Remembrance, Little, Brown and Company, 1924.
  • Some Do Not . . ., (First in Parade's End tetralogy) Duckworth, 1924.
  • No More Parades, Duckworth, 1925.
  • A Man Could Stand Up --, Duckworth, 1926.
  • A Mirror To France Duckworth. 1926
  • New York is Not America, Duckworth, 1927.
  • New York Essays, Rudge, 1927.
  • New Poems, Rudge, 1927.
  • Last Post, (Fourth in Parade's End tetralogy) Duckworth, 1928.
  • A Little Less Than Gods, Duckworth, [1928].
  • No Enemy, Macaulay, 1929.
  • The English Novel: From the Earliest Days to the Death of Joseph Conrad (One Hour Series), Lippincott, 1929; Constable, 1930.
  • Return to Yesterday, Liveright, 1932.
  • When the Wicked Man, Cape, 1932.
  • The Rash Act, Cape, 1933.
  • It Was the Nightingale, Lippincott, 1933.
  • Henry for Hugh, Lippincott, 1934.
  • Provence, Unwin, 1935.
  • Ladies Whose Bright Eyes (átdolgozott változat), 1935
  • Portraits from Life: Memories and Criticism of Henry James, Joseph Conrad, Thomas Hardy, H. G. Wells, Stephen Crane(wd), D. H. Lawrence, John Galsworthy, Ivan Turgenev, W.H. Hudson(wd), Theodore Dreiser, A.C. Swinburne, Houghton Mifflin Company Boston, 1937.
  • Great Trade Route, OUP, 1937.
  • Vive Le Roy, Unwin, 1937.
  • The March of Literature, Dial, 1938.
  • Selected Poems, Randall, 1971.
  • Your Mirror to My Times, Holt, 1971.
  • A History of Our Own Times, Indiana University Press, 1988.

Magyarul[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ LIBRIS, 2012. szeptember 18. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  2. ↑ Jones, Daniel. Everyman's English Pronouncing Dictionary, 13th; rev. A.C. Gimson, Dent, 236. o. (1967) 
  3. ↑ Complete Works of Ford Madox Ford, with picture of birthplace in Kingston Road, Wimbledon. (2013. november 17.). ISBN 9781908909701 
  4. ↑ Merton egy ősi plébánia, amely először Surreyben volt, de 1965 óta (Merton Priory néven) Londonban van (Merton kerületben), északról Wimbledon, keletről Mitcham, Morden, Cheam és Cuddington (Worcester Park és a Motspur Park többi része) délen és New Malden nyugaton.
  5. ↑ Catherine Madox Brown Hueffer (1850. november 11. – 1927. június 3.), más néven Cathy, Ford Madox Brown és Emma Hill első gyermeke, a preraffaelitákhoz kötődő művész és modell.
  6. ↑ Francis Hueffer (született: Franz Carl Christoph Johann Hüffer; 1845. május 22. – 1889. január 19.) német-angol zenei író, zenekritikus és librettista.
  7. ↑ Oliver Madox Hueffer (született: Oliver Franz Hueffer; 1877 – 1931. június 22.) író, drámaíró és haditudósító.
  8. ↑ Juliet Catherine Emma Soskice (született: Hueffer; 1881–1944) angol fordító és író.
  9. ↑ Frank Soskice, Baron Stow Hill, PC, QC (1902. július 23. – 1979. január 1.) brit jogász és a Munkáspárt politikusa.
  10. ↑ Johann Hermann Hüffer (Münster, 1784. december 25. – Münster, 1855. január 12.) német kiadó és politikus.
  11. ↑ Ford Madox Brown (1821. április 16. – 1893. október 6.) morális és történelmi témák brit festője volt, aki a preraffaelita stílus jellegzetesen grafikus és gyakran Hogarth-i változatáról nevezetes.
  12. ↑ Lucy Madox Brown Rossetti (1843. július 19. – 1894. április 12.) brit művész, író és modell.
  13. ↑ William Michael Rossetti (1829. szeptember 25. – 1919. február 5.) angol író és kritikus.
  14. ↑ Olivia Rossetti Agresti (1875–1960) brit aktivista, író, szerkesztő és tolmács.
  15. ↑ A University College School egy független nappali iskola Frognalban, Hampsteadben, London északnyugati részén.
  16. ↑ a b c d Ford Madox Ford (1873-1939): Biography. The Ford Madox Society. (Hozzáférés: 2015. május 31.)
  17. ↑ Janet Soskice, "I have never felt so at home." The Tablet, 8 September 2012, 15. Ford was a great uncle of Soskice's husband.
  18. ↑ Biography. Ford Madox Ford Society
  19. ↑ Isobel Violet Hunt (1862. szeptember 28. – 1942. január 16.) brit író. Feminista regényeket írt.
  20. ↑ The English Review
  21. ↑ South Lodge by Douglas Goldring, Constable and Co, 1943)
  22. ↑ The Ford Madox Ford Reader. Manchester: Carcanet, 481. o. (1986. április 25.). ISBN 0-85635-519-4 
  23. ↑ Ford Madox Ford. London: Flamingo, 324. o. (1991. április 25.). ISBN 0-00-654448-7 
  24. ↑ Esther Gwendolyn "Stella" Bowen (1893–1947) ausztrál művész és író volt.
  25. ↑ Mizener, Arthur. The Saddest Story: A Biography of Ford Madox Ford. World Publishing (1971) 
  26. ↑ „Americans In Paris Find Book Material; Burton Holmes Obtains Unique Pictures -- Maddox Ford Writes in an Old Mill. Deauville Season Starts Fine Weather Draws Notables to Coast Resort for the Racing and Polo”, The New York Times, 1927. augusztus 14. (Hozzáférés: 2015. május 31.) 
  27. ↑ Janice Biala (1903. szeptember 11. – 2000. szeptember 24.) lengyel származású amerikai művész volt, akinek hét évtizeden átívelő munkásságát Franciaországban és az Egyesült Államokban egyaránt elismerik.
  28. ↑ South Lodge by Douglas Goldring, Constable & Co, 1943)
  29. ↑ Az Olivet College egy keresztény magánfőiskola Olivetben, Michigan államban.
  30. ↑ A tory olyan személy, aki azt a nézetet vallja, amely a tradicionalizmus és a konzervativizmus brit változatán alapul, és amely az angol kultúrában a történelem során kialakult társadalmi rend felsőbbrendűségét támogatja.
  31. ↑ Moore, Gene M. (1982. december 23.). „The Tory in a Time of Change: Social Aspects of Ford Madox Ford's Parade's End”. Twentieth Century Literature 28 (1), 49–68. o. DOI:10.2307/441444.  
  32. ↑ Memories and Impressions: A Study in Atmospheres. Harper & Brothers, 193. o. (1911. április 25.) 
  33. ↑ A Wellington House a brit Háborús Propaganda Iroda általánosabb neve.
  34. ↑ Enoch Arnold Bennett (1867. május 27. – 1931. március 27.) angol regényíró.
  35. ↑ Gilbert Keith Chesterton (1874. május 29. – 1936. június 14.) angol író, filozófus, laikus teológus, valamint irodalom- és művészetkritikus.
  36. ↑ Joseph Hilaire Pierre René Belloc (1870. július 27. – 1953. július 16.) francia-angol író és történész.
  37. ↑ George Gilbert Aimé Murray OM (1866. január 2. – 1957. május 20.) ausztrál származású brit tudós
  38. ↑ Richard Aldington (1892. július 8. – 1962. július 27.), született Edward Godfree Aldington angol író és költő, az imagista költészeti mozgalom korai képviselője.
  39. ↑ A Welch Regiment (vagy "The Welch") a brit hadsereg 1881 és 1969 között létező gyalogezrede volt.
  40. ↑ Judd, Alan. Ford Madox Ford. Cambridge, MA: Harvard University Press, 157. o. (1991) 
  41. ↑ Antwerp
  42. ↑ Cassell, Richard A. (1961. november 1.). „The Two Sorrells of Ford Madox Ford”. Modern Philology 59, 114–121. o. DOI:10.1086/389447.  
  43. ↑ a b Ford Madox Ford: A Dual Life: Volume II: The After-War World. Oxford University Press, 627–628. o. (2012. április 25.) 
  44. ↑ May Sinclair Mary Amelia St. Clair (1863. augusztus 24. – 1946. november 14.) népszerű brit írónő álneve volt, aki körülbelül kéttucatnyi regényt, novellát és költemény írt.
  45. ↑ Percy Wyndham Lewis (1882. november 18. – 1957. március 7.) brit író, festő és kritikus.
  46. ↑ George Norman Douglas (1868. december 8. – 1952. február 7.) brit író, leginkább South Wind című 1917-es regényéről ismert.
  47. ↑ Wald, Richard. Ford Madox Ford: The Essence of His Art. University of California Press, 84. o. (1964) 
  48. ↑ Basil Cheesman Bunting (1900. március 1. – 1985. április 17.)[2] brit modernista költő, akinek hírnevét a Briggflatts 1966-os kiadása alapozta meg, amelyet általában az angol modernista hagyomány egyik fő vívmányaként tartanak számon.
  49. ↑ Henry George Seldes (1890. november 16. – 1995. július 2.) amerikai oknyomozó újságíró, külföldi tudósító, szerkesztő, szerző és médiakritikus, aki leginkább a Az In Fact hírlevél 1940 és 1950 közötti kiadásairól ismert.
  50. ↑ Seldes, George. Witness to a Century. New York: Ballantine Books, 258–259. o. (1987. április 25.). ISBN 0345331818 
  51. ↑ Hemingway, Ernest. A Moveable Feast 
  52. ↑ John Orley Allen Tate (1899. november 19. – 1979. február 9.), szakmai nevén Allen Tate, amerikai költő, esszéíró és társadalmi kommentátor.
  53. ↑ Caroline Ferguson Gordon (1895. október 6. – 1981. április 11.) amerikai regényíró és irodalomkritikus, aki még harmincas éveiben járva, 1932-ben Guggenheim-ösztöndíjat, 1934-ben pedig O. Henry-díjat kapott.
  54. ↑ Robert Traill Spence Lowell IV (1917. március 1. – 1977. szeptember 12.) amerikai költő.
  55. ↑ (Summer 1990) „Caroline Gordon: A Biography, and: Flannery O'Connor and the Mystery of Love (review)”. MFS: Modern Fiction Studies 36 (2), 240–42. o. DOI:10.1353/mfs.0.0714.  
  56. ↑ Liukkonen, Petri: Jean Rhys. Books and Writers (kirjasto.sci.fi) . Kuusankoski Public Library. [2008. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva].
  57. ↑ A jó katona (TV-film)
  58. ↑ 100 Best Novels. Modern Library. Random House, 1998. július 20.
  59. ↑ The Observer's 100 Greatest Novels of All Time - Book awards. Librarything.com . (Hozzáférés: 2017. december 23.)
  60. ↑ „1000 novels everyone must read”, The Guardian, 2009. január 23. 
  61. ↑ Parades End (TV-sorozat)
  62. ↑ Sir Tom Stoppard OM CBE (született: Tomáš Sträussler, 1937. július 3.) cseh származású brit dráma- és forgatókönyvíró.
  63. ↑ Anthony Burgess. You've Had Your Time. Random House, 130. o. (2014. április 3.). ISBN 978-1-4735-1239-9 
  64. ↑ Max Saunders (1957. június 24.) brit akadémikus és író, aki a modern irodalomra specializálódott.
  65. ↑ Az Oxford University Press az Oxfordi Egyetem egyetemi nyomdája.
  66. ↑ A Carcanet Press az Egyesült Királyságban működő, elsősorban költészetet kiadó vállalat.
  67. ↑ Isobel Violet Hunt (1862. szeptember 28. – 1942. január 16.) brit író és irodalmi háziasszony.

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ford Madox Ford című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ford_Madox_Ford&oldid=26807803”