Fonó Albert

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fonó Albert (Budapest, 1881. július 2. – Budapest, 1972. november 21.) magyar gépészmérnök, feltaláló, az Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Fasori Gimnázium elvégzése után a József Nádor Műegyetemen tanult, ahol 1903-ban szerzett gépészmérnöki diplomát. Az egyetem után Németországban, Belgiumban, Svájcban, Franciaországban és Nagy-Britanniában különféle gyárakban dolgozott. 1909-ben visszatért Magyarországra. 1954-ben az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1956-ban Kossuth-díjat kapott. 1968-tól a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia levelező tagja volt. Emlékére a Magyar Asztronautikai Társaság 1980-ban megalapította a Fonó Albert-díjat.

Tudományos eredményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albert Fono's ramjet-cannonball in 1915-hu.svg
  • Leginkább az energetika területén volt jártas, erre vonatkozott Mechanikai munkatárolás villamos hajtásnál című doktori disszertációja is. Élete során 20 kutatási témában 46 szabadalmat dolgozott ki. Találmányai között megtalálható az 1923-ban kidolgozott gőzkazán és az 1928-ban szerkesztett újfajta bányászati légsűrítő berendezés. 1924-ben a német Siemens vásárolta meg szabadalmát, ami szállítógépek és vasúti járművek önműködő fék- és menetszabályozójára vonatkozott. 1926-ban elsők között dolgozott ki egy szárnyashajót, amelynek kísérleteibe Kármán Tódor is bekapcsolódott.
  • A sugárhajtás egyik úttörője, a torlósugár-hajtómű egyik feltalálója.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]