Fokos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy Rákóczi korabeli fokos másolat

A fokos a baltára hasonlító, de annál kisebb méretű vágó fegyver illetve munkaeszköz volt, melyet hagyományőrzésből a 20. századtól ünnepélyes alkalmakkor viseletként is használtak. Nevét a megnagyobbodott fokról kapta,mely a fej éllel átellenes oldala. Feje rézből vagy vasból készült amit fémberakással is díszíthettek, kerek vagy szögletes gombszerű véggel záródott azért, hogy tompa ütést is lehessen vele adni. A hosszú nyél miatt pedig nagy erőt lehet vele kifejteni és a csákányfokos alakú akár a lemezvértet vagy a páncélsisakot is átütötte.

A fokos régen a pásztorok munkaeszköze volt, használata a kanászbaltához vezethető vissza. Formailag a bakonyi betyárbalta alakú képez a kettő között átmenetet, de ez ék alakú, és már kezdetleges tompa fokkal rendelkezik. Speciális alakúvá fejlődött a bányatisztek fokosa, melyet egyesek szerint a bányászok a vágatok és a kőzet ellenőrzésére használtak.

A keményfa nyelet a nép fiai már suháng korukban kiválasztották, és néhol a későbbi szilárd fogás miatt a kérget szisztematikusan felsértve azon apró dudorokat hoztak létre. A díszítő faragás is hasonló céllal történt, melyet sokan maguk készítettek. A fokos nyelét díszítő mintázatot néhol apró szögekkel egészítették ki, de azt rézverettel vagy ólomöntettel is készíthették.

A fokos jelen volt és fontos szerepet töltött be a harcokban, az avatási rítusokban, a párbajokon, esküvőkön és a mulatságokon bemutatott táncok kiegészítő eszközeként, ezért a szükségszerű használaton túlmenően egyfajta kultikus nemzeti tárggyá is vált a magyarság körében. A néha véressé fajuló összetűzések elkerülésére néhol az éllel rendelkező fokost tiltották, (ezeknek a neve lett az ontra-fokos a ,,csontra" szóból), - másutt a teljes fokoshasználatot betiltották egy időre.

A fokost sokan hungarikumnak gondolják, és jogosan mert a magyarság használta legszélesebb körben és legtovább Európában, bár fokost a körülöttünk élő szlávok is használták. A tótok által használt formát használták az északon élő magyarok is, mely alak is a baltára hasonlít de ez rövid és csapott fokkal rendelkezik és balaskának is nevezték.

Története[szerkesztés]

A legenda szerint a kínaiak Huang-tinek, a Sárga császárnak tulajdonítják a fokos, az íj és a nyíl feltalálását…
Tokaji Ferenc[1]

Az első írásos emlékek Csin Si Huang-ti (i. e. 2699i. e. 2588) uralkodása idejéből viszont azt állítják, hogy a fokos első használói ázsiai lovas népek voltak. Ezen források szerint már a hunok is használták, de a hunok a fokos használatát a tangutoktól vették át. A lovas nomád népek által került a fegyver később Európába. Előkelő avar sírokból is kerültek elő fokosok.[1] A fokos a honfoglaló magyarok fegyverzetéhez is hozzátartozott. Egészen a 19. századig használták fegyverként, például a 18. században az Eszterházy gránátos ezred felszerelésének része volt.[2][3]

A honfoglalók mellett a Kárpátok gorál pásztorai is használták, ezért Lengyelországban, Szlovákiában, és Ukrajnában is ismert eszköz. Elnevezése is ennek megfelelően szlovákul valaška, lengyelül ciupaga, és ukránul бартка vagy топірець.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a fegyverekkel való központi ellátottság hiánya miatt a nemzetőrök, valamint a honvédek a honvédseregben is használták. A szabadságharc után a fokos a pásztorok és a parasztok, majd az önkényuralom idején a betyárok fő fegyvere lett. Magyar betyárábrázolásokon a fokos szinte kötelező elemként jelenik meg a legények kezében. A fokos később a magyar nép mindennapi önvédelmi eszköze lett, mellyel az emberek elsősorban a vadállatok különösen a farkasok ellen védelmezték magukat és állataikat.[1]

Mint a pásztorok, bojtárok úgy a falusi legények is igen megkedvelték, és egyfajta öltözeti kiegészítőként magukkal hordták, mikor látogatóba vagy vásárba mentek. Egyes vidékeken a vőfélyek a címerükként is használták. Napjainkra elsősorban dísztárggyá vált, és népművészek készítik mint emlék- vagy ajándéktárgyat.[1][2]

Fokos galéria[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. ^ a b c d A fokos. Magyar Demokrata, 2009. szeptember 4. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  2. ^ a b Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 185–186. o. ISBN 9630512874  
  3. Dr. Bélley Pál: Harci eszköz-e a fokos?. Kíváncsiak Klubja. mek. (Hozzáférés: 2011. január 14.)