Ferrocén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ferrocén
Ferrocene.svg Ferrocene-from-xtal-3D-balls.png
Ferrocene 3d model 2.png Photo of Ferrocene (powdered).JPG
IUPAC-név ferrocén, bisz(η5-ciklopentadienil)vas
Más nevek diciklopentadienil-vas
Kémiai azonosítók
CAS-szám 102-54-5
PubChem 11985121
ChemSpider 7329
ChEBI 30672
SMILES
[cH-]1cccc1.[cH-]1cccc1.[Fe+2]
InChI
1/2C5H5.Fe/c2*1-2-4-5-3-1;/h2*1-5H;/q2*-1;+2
StdInChIKey KTWOOEGAPBSYNW-UHFFFAOYSA-N
UNII U96PKG90JQ
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet (C5H5)2Fe
Moláris tömeg 186,04 g/mol
Megjelenés Narancssárga por
Szag kámforszerű
Sűrűség 1,107 g/cm3 (0 °C), 1,490 g/cm3 (20 °C)[1]
Olvadáspont 172,5 °C
Forráspont 249 °C
Oldhatóság (vízben) Vízben oldhatatlan, de a legtöbb szerves oldószerben oldódik.
Veszélyek
EU osztályozás GHS-pictogram-skull.svgGHS-pictogram-pollu.svg[2]
Főbb veszélyek Lenyelés vagy belégzés esetén rendkívül káros, irritálja a bőrt[3]
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A ferrocén egy fémorganikus vegyület, képlete Fe(C5H5)2. A metallocének prototípusa, azaz az elsőként előállított olyan vegyület, melyben két ciklopentadienilcsoport kötődik egy központi fém ellentétes oldalaihoz. Alakjukból adódóan szendvicsvegyületeknek is hívják őket.[4][5] A fémorganikus kémia gyors fejlődése a ferrocén, titanocén, rodocén, illetve ezek analógjainak felfedezéséből eredő izgatottságnak tulajdonítható.

Története[szerkesztés]

Pauson és Kealy eredeti (hibás) elképzelése a ferrocén szerkezetéről[6]

Eleinte akaratlanul állították elő a ferrocént. Először Pauson és Kealy a Duquesne Egyetemen számolt be a ciklopentadienil-magnézium-bromid és a vas(III)-klorid közötti reakcióról. Céljuk fulvalén előállítása volt oxidatív diénkapcsolási reakcióval, ehelyett egy meglepően stabil, halvány narancssárga por keletkezett.[6] Egy másik csoport a British Oxygen cégnél szintén előállított ferrocént, bár ezt ők sem tudták. Miller, Tebboth és Tremaine szénhidrogénekből, például ciklopentadiénből próbáltak ammónia segítségével aminokat előállítani a Haber-folyamat átalakításával. Eredményüket 1952-ben publikálták, bár a tényleges munkát 3 évvel korábban végezték.[7][8][9] Az új vasorganikus vegyület stabilitása a negatív töltésű ciklopentadienilek aromás voltával volt összefüggésben, de a η5(pentahapto) szendvicsszerkezetet nem ők ismerték fel.

Robert Burns Woodward és Geoffrey Wilkinson a reaktivitást vizsgálva következtetett a szerkezetre.[10] Tőlük függetlenül Ernst Otto Fischer is szendvicsformára gyanakodott, és további metallocének, például nikkelocén és kobaltocén szintézisébe kezdett.[11]

A ferrocén szerkezetét NMR spektroszkópiával és röntgen-krisztallográfiával igazolták.[8][12][13][14] A jellegzetes „szendvics”-alak megállapításával hirtelen megnőtt az érdeklődés a d-mező elemeinek és szénhidrogéneknek a reakciójából származó vegyületek kutatásában, ezzel felvirágoztatva a fémorganikus kémia ágát. 1973-ban Fischer és Wilkinson, a Müncheni Műszaki Egyetem, illetve a londoni Imperial College kutatója megosztott Nobel-díjat kaptak a fémorganikus kémiában nyújtott munkásságukért és a metallocénekkel végzett kutatásaikért.[15]

Szerkezete és kötései[szerkesztés]

Az öt szénatomos gyűrűkben a C–C kötéshossz 1,40 Å, a vas- és szénatomok közti távolság 2,04 Å. Röntgen-krisztallográfiás[16] mérés szerint (monoklin tércsoportban) a ciklopentadienilek (Cp) nyitott konformációban vannak, de gázfázisú elektrondiffrakcióval és elméleti számításokkal igazolták,[17] hogy gázfázisban a Cp-gyűrűk fedő állásúak. Úgy gondolják, hogy kondenzált fázisban a nyitott konformáció a legstabilabb a kristályok elrendeződése miatt. A nyitott konformáció pontcsoportja D5d, a fedő állásúé pedig D5h.

Szubsztituált származékokon végzett 1H és 13C NMR spektroszkópiás mérésekkel megfigyelték, hogy a Cp gyűrűk kis energiagáttal képesek elfordulni a Cp–Fe–Cp tengely körül. A metilferrocénben (C5H5–Fe–C5H4–CH3) például a C5H5 gyűrű szingulett jelet mutat.[18]

Kötések szempontjából a ferrocénben a központi vasatom oxidációs számát +2-nek veszik, ami összhangban van a Mössbauer-spektroszkópiás mérésekkel. A két ciklopentadienil-csoportra így egyszeres negatív töltés adódik, és minden gyűrűben hat π-elektron foglal helyet, ez teszi a vegyületet aromássá. Ez a tizenkét delokalizált elektron (gyűrűnként 6 db) létesít közös kötő elektronpárt (kovalens kötést) a fématommal. Ha ezekhez hozzáadjuk a Fe2+ d-alhéjon lévő 6 elektronját, a 18 elektronos szabály szerint egy stabil komplex képződik.

Előállítása[szerkesztés]

A ferrocén elsőként leírt szintézise[19] ciklopentadienil-magnézium-bromid Grignard-reagensből indult ki, amely ciklopentadién, magnézium és brómetán reakciójából nyerhető vízmentes benzolban. Ezután vas(III)-kloridot kevernek el vízmentes dietil-éterrel, majd hozzáadják a Grignard-reagenshez. A szintézis idealizált reakcióegyenlete a következő:

Azóta számos más előállítási utat is leírtak, az egyik ilyen a gázfázisú ciklopentadién és elemi vas reakciója 350 °C-on.[20] A folyamat vas-pentakarbonillal is lejátszódik.[21]

Ennél azonban vannak eredményesebb transzmetallációs folyamatok is. Ha például nátrium-ciklopentadienidet[22] vagy frissen krakkolt, kálium-hidroxiddal deprotonált ciklopentadiént vízmentes vas(II)-kloriddal reagáltatnak, jobb kitermeléssel nyerhető ferrocén. Ezt a folyamatot általában valamilyen éteres oldószerben végzik.[23]

A deprotonációra egyes bázikus aminok is alkalmasak, ám így a reakció jóval lassabban megy végbe, mint az erősebb lúgok esetén.[22]

Más metallocénekből, például manganocénből közvetlen transzmetallációval is előállítható.[24]

Ahogy a szimmetrikus, töltéssel nem rendelkező részecskék, a ferrocén is oldható a mindennapokban használt szerves oldószerek többségében, például benzolban, vízben azonban oldhatatlan. A ferrocén levegőn stabilis vegyület, amelyre jellemző, hogy vákuumban hevítve szublimál. 400 °C-ig stabil,[25] efelett bomlik. A következő táblázat a ferrocén különböző hőmérsékleteken mérhető gőznyomását mutatja:[26]

Nyomás (Pa) 1 10 100
Hőmérséklet (K) 298 323 353

Reakciói[szerkesztés]

Elektrofilekkel[szerkesztés]

Sok aromás vegyületekre jellemző reakcióban részt vesz, így vannak szubsztituált származékai. Egyik alapvető kísérlet a Friedel-Crafts-reakció, amelyben ecetsav-anhidriddel (vagy acetil-kloriddal) reagáltatják, katalizátorként foszforsavat használva.

A ferrocén fontos reakciói elektrofilekkel és más reagensekkel

Foszforszármazékokkal[szerkesztés]

A ferrocénnek sok foszfinszármazéka ismert, és ezek egy részét ipari eljárásokban is használják.[27] Legegyszerűbb, és talán legjobban ismert az 1,1′-bisz(difenilfoszfino)ferrocén (dppf), amelyet dilítioferrocénből nyernek. Me2NPCl2 és ferrocén alumínium-klorid jelenlétében reagálva ferrocenil-diklórfoszfinná alakul. Hasonló körülmények között fenildiklórfoszfinnal[28] P,P-diferrocenil-P-fenilfoszfin állítható elő.[29] Az anizolhoz hasonlóan ferrocén és P4S10 reakciójakor diferrocenil-ditiadifoszfetán-diszulfid keletkezik.[30]

Lítiumozása[szerkesztés]

A ferrocén könnyen reakcióba vihető butil-lítiummal, ekkor 1,1′-dilítioferrocén keletkezik, ami pedig erősen nukleofil. Terc-butil-lítiummal csak egy Li-atom épül be, monolítioferrocén jön létre.[31] S8, klórfoszfinok vagy klórszilánok használatakor végbemenő reakciók különösen hasznosak a funkciós csoportok kimutatására. A keletkező termékek gyűrűnyitásos polimerizációra hajlamosak.[32]

Some transformations of dilithioferrocene.

Redoxikémia – a ferrocéniumion[szerkesztés]

A szerves vegyületek többségével ellentétben a ferrocén alacsony potenciálon (telített kalomel elektródhoz mérve kb. 0,5 V-on) 1-elektronos oxidációt szenved. Ezt a reverzibilis oxidációt az elektrokémiában mint standardot használják Fc+/Fc = 0,64 V standardpotenciállal. Néhány elektronban gazdag szerves vegyület (pl. anilin) szintén alacsony potenciállal oxidálódik, de a reakció egyirányú. A ferrocén 1 elektron leadásával kék színű [Fe(C5H5)2]+ kationná, eredetileg ferricíniumnak, elterjedtebb nevén ferrocéniumnak nevezett ionná alakul (a két név ugyanazt az anyagot jelöli, szemben a ferri- és a ferro- előtagok közti különbséggel, amelyek a vasatom különböző oxidációs állapotú ionjaira utalnak). FeCl3 jelenlétében az oxidáció könnyen végbemegy, a kationt leggyakrabban PF6 só formájában nyerik ki. Másik lehetőség, ha az oxidációt ezüst-nitráttal végzik.

Ferrocénium-hexafluorofoszfát kristályok (C10H10FePF6)

A ferrocénium sóit oxidálószernek használják, részben azért, mert a termékként keletkező ferrocén meglehetősen közömbös, és más ionos anyagoktól is könnyen elválasztható.[33] A ciklopentadienil ligandumokra kerülő szubsztituensek a várható irányba változtatják a redoxipotenciált: az elektronszívó funkciós csoportok (pl. karboxilcsoport a potenciált az anód felé mozdítják (azaz pozitívabbá teszik), míg az elektronküldő csoportok (pl. metilcsoport) a katód irányába tolják azt (tehát negatívabb lesz a potenciál). Emiatt a dekametilferrocén a ferrocénnél sokkal könnyebben oxidálódik. Ferrocént gyakran használnak belső standardként a nem-vizes oldatokban lejátszódó elektrokémiai reakcióknál a redoxipotenciál beállítására.

Sztereokémia[szerkesztés]

Egy planárisan királis ferrocénszármazék

Az általános szubsztitúciós reakciók a ferrocénnel is végbemennek az egyik vagy mindkét gyűrűn. A leggyakoribb származékok 1-szubsztituáltak (egy szubsztituens az egyik gyűrűn) vagy 1,1′-diszubsztituáltak (mindkét gyűrűn egy-egy szubsztituens). A gyűrűk általában szabadon fordulnak el, ez egyszerűsíti az izomériaviszonyokat. A diszubsztituált ferrocénnek 1,2-; 1,3- vagy 1,1′- izomerei létezhetnek, ezek nem alakulnak át egymásba. Az egyazon gyűrűn aszimmetrikusan diszubsztituált ferrocénszármazékok királisak - például a [CpFe(EtC5H3Me)] királis, a [CpFe(C5H3Me2)] viszont akirális. A planáris kiralitás annak ellenére jön létre, hogy a molekula egyetlen sztereogén központot sem tartalmaz. A jobb oldali képen látható szubsztituált ferrocén (4-(dimetilamino)piridin származék) a racém másodrendű alkoholok kinetikus rezolválásában hasznos.[34]

Felhasználása[szerkesztés]

A ferrocént, illetve származékait nem használják nagy mennyiségben, de számos speciális alkalmazásuk van, melyekben kihasználják ezen molekulák szokatlan szerkezetét (gyógyászatban), stabilitását (kopogásgátló készítményekben vagy más anyagok prekurzoraként) és redoxi-sajátságait (reagensként vagy redoxi standardként).

Üzemanyag-adalékként[szerkesztés]

A benzinüzemű gépjárművekben kopogásgátló szerként van jelen, amely a korábban használt tetraetil-ólomnál sokkal biztonságosabb, mivel nem károsítja a környezetet.[35] Az ólommentes benzinek megfelelő oktánszámának beállításához elsősorban ferrocént használnak, mivel relatíve ez a legolcsóbb adalékanyag. A 102 RON oktánszámú versenyautókban használt benzin ferrocéntartalma 120–150 mg/liter. Több tabletta formájú, vagy folyékony benzinadalék egyik fő összetevője a ferrocén, melynek elsődleges célja a benzin oktánszámának emelése.

Gyógyászatilag[szerkesztés]

Néhány ferrocéniumsónak rák- és maláriaellenes hatása van,[36] egy erre a célra kifejlesztett kísérleti gyógyszer hatóanyaga a tamoxifen ferrocenilszármazéka.[37] Elméletileg a tamoxifen kötődni fog az ösztrogén-megkötő sejtekhez, így citotoxikus hatást fejt ki.[37][38][39]

Az anyagok kémiájában[szerkesztés]

Elemi vasra történő lebomlását szén nanocsövek gyártásakor használják ki.[40] Ferrocénből vinil-ferrocén keletkezik aldehidek, foszfóniumsók és nátrium-hidroxid Wittig-reakciójában. A vinil-ferrocén polimerizálható, a polimer a polisztirol ferrocenilszármazékának tekinthető (a fenilcsoportot ferrocenilcsoport helyettesíti).[41]

Olajszőkítés[szerkesztés]

Mivel elterjedt az a szokás, hogy az olcsó tüzelőolajjal működtették az autókat, 1990-ben született egy törvény, mely szerint a fűtőolajat színezni kell: erre a célra ferrocént használtak, amely feloldódva vörös színt adott az olajnak. Egyes nem hivatalos források azt terjesztették hogy a színezőanyag a motort károsítja, így próbálták elérni hogy mindenki rendeltetésszerűen használja az olajat. A ferrocénnek nincs ismert káros hatása a motorra. A színezés vámkezeléskor történt, ha a vámost sikerült megvesztegetniük, ezt színezetlenül gázolajként vehették át az emberek. Egyesek kénsavat adtak a piros olajhoz, annak hatására visszanyerte eredeti színét - ezt hívták olajszőkítésnek. A szőkítők ezt olcsón el tudták végezni, és egyesek rengeteget tudtak ilyen módon spórolni.

Származékai és variációi[szerkesztés]

A ferrocén analógjai a ciklopentadienilcsoport változtatásával jöhetnek létre, például bisz-indenil-vas és bisz-fluorenil-vas.[27]

Különböző ferrocénszármazékok, melyekben a ciklopentadienilt hasonló ligandum helyettesíti

A szénatomok heteroatomokkal helyettesíthetők, ahogy a Fe(η5-C5Me5)(η5-P5) és a Fe(η5-C5H5)(η5-C4H4N) („azaferrocén”) esetén látható. Az azaferrocén a Fe(η5-C5H5)(CO)21-pirrol) ciklohexánban történő dekarbonilezésének végterméke.[42] A vegyület benzolban való refluxoltatása ferrocént eredményez.[43]

A szubsztitúció könnyen elvégezhető voltának köszönhetően számos, szerkezetileg szokatlan ferrocénszármazékot állítottak már elő.[44] A penta(ferrocenil)ciklopentadienil ligandumban például egy ciklopentadienil-csoporthoz öt ferrocén kapcsolódik, mint szubsztituens.

Penta(ferrocenil)ciklopentadienil ligandum
A hexaferrocenilbenzol szerkezete

A hexaferrocenilbenzol esetén a benzol mind a hat szénatomjához kapcsolódik egy ferrocenil-csoport (R).[45] A vegyület röntgen-krisztallográfiás analízise azt bizonyította, hogy a ferrocének nincsenek egy síkban a benzollal, a diéderes szögek váltakozva +30° és −80°-osak. Térbeli zsúfoltságuk miatt a ferrocenilek kis mértékben, 177°-ban meghajolnak, a C–Fe kötések pedig némileg megnyúlnak. A kvaterner (negyedrendű) szénatomok alakja a ciklopentadienil-gyűrűkön síkháromszög.[46]

A hexaferrocenilbenzol előállításához hexajódbenzol és diferrocenil-cink Negishi-kapcsolását hajtották végre tetrahidrofuránban, trisz(dibenzilidénaceton)dipalládium(0) katalizátorral mellett.[45]

Hexaferrocenylbenzene synthesis by Negishi coupling

A kitermelés csupán 4%-os, valószínűleg az arénközpont körüli zsúfoltság miatt ilyen kevés.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Ferrocene című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  1. Ferrocene(102-54-5). (Hozzáférés: 2010. február 3.)
  2. Material Safety Data Sheet. Ferrocene. MSDS# 03388. Section. https://www.nwmissouri.edu/naturalsciences/sds/f/Ferrocene.pdf
  3. Ferrocene MSDS - ScienceLab. www.sciencelab.com/msds.php?msdsId=992404
  4. (2004) „Ferrocene: 50 Years of Transition Metal Organometallic Chemistry – From Organic and Inorganic to Supramolecular Chemistry”. ChemInform 35 (43). DOI:10.1002/chin.200443242.  
  5. Pauson, P. L. (2001). „Ferrocene-how it all began”. J. Organomet. Chem. 637–639, 637–639. o. DOI:10.1016/S0022-328X(01)01126-3.  
  6. a b (1951) „A New Type of Organo-Iron Compound”. Nature 168 (4285), 1039. o. DOI:10.1038/1681039b0.  
  7. Miller, S. A., Tebboth, J. A., Tremaine, J. F. (1952). „114. Dicyclopentadienyliron”. J. Chem. Soc., 632–635. o. DOI:10.1039/JR9520000632.  
  8. a b Pierre Laszlo, Roald Hoffmann, (2000). „Ferrocene: Ironclad History or Rashomon Tale?”. Angewandte Chemie International Edition 39 (1), 123–124. o. DOI:<123::AID-ANIE123>3.0.CO;2-Z 10.1002/(SICI)1521-3773(20000103)39:1<123::AID-ANIE123>3.0.CO;2-Z. PMID 10649350.  
  9. (2012) „At Least 60 Years of Ferrocene: The Discovery and Rediscovery of the Sandwich Complexes”. Angew. Chem. Int. Ed 51, 6052–6058. o. DOI:10.1002/anie.201201598.  
  10. G. Wilkinson, M. Rosenblum, M. C. Whiting, R. B. Woodward (1952). „The Structure of Iron Bis-Cyclopentadienyl”. Journal of the American Chemical Society 74 (8), 2125–2126. o. DOI:10.1021/ja01128a527.  
  11. E. O. Fischer, W. Pfab (1952). „Zur Kristallstruktur der Di-Cyclopentadienyl-Verbindungen des zweiwertigen Eisens, Kobalts und Nickels”. Zeitschrift für Naturforschung B 7, 377–379. o.  
  12. Dunitz, J. D., Orgel, L. E. (1953). „Bis-Cyclopentadienyl – A Molecular Sandwich”. Nature 171 (4342), 121–122. o. DOI:10.1038/171121a0.  
  13. J. Dunitz, L. Orgel, A. Rich (1956). „The crystal structure of ferrocene”. Acta Crystallographica 9 (4), 373–375. o. DOI:10.1107/S0365110X56001091.  
  14. P. F. Eiland and R. Pepinsky (1952). „X-ray examination of iron biscyclopentadienyl”. Journal of the American Chemical Society 74 (19), 4971. o. DOI:10.1021/ja01139a527.  
  15. Press Release: The Nobel Prize in Chemistry 1973. The Royal Swedish Academy of Sciences, 1973
  16. (1968) „The Determination of Barriers to Internal Rotation by Means of Electron Diffraction. Ferrocene and Ruthenocene”. Acta Chemica Scandinavica 22, 2653–2670. o. DOI:10.3891/acta.chem.scand.22-2653.  
  17. (2006) „The Equilibrium Structure of Ferrocene”. ChemPhysChem 7, 245–249. o. DOI:10.1002/cphc.200500339.  
  18. E. W. Abel, N. J. Long, K. G. Orrell, A. G. Osborne, V. Sik (1991). „Dynamic NMR studies of ring rotation in substituted ferrocenes and ruthenocenes”. Journal of Organometallic Chemistry 403, 195–208. o. DOI:10.1016/0022-328X(91)83100-I.  
  19. (1951) „A New Type of Organo-Iron Compound”. Nature 168 (4285), 1039. o. DOI:10.1038/1681039b0.  
  20. (1954) „{{{title}}}”. J. Am. Chem. Soc. 76 (7), 1970. o. DOI:10.1021/ja01636a080.  
  21. (1959) „Cyclopentadienyl and Arene Metal Compounds”. Progress in Inorganic Chemistry 1, 1–124. o. DOI:10.1002/978-0-470-16602-4.ch1.  
  22. a b Geoffrey Wilkinson (1963). „Ferrocene”. Org. Synth..  ; Coll. Vol. 4: 473
  23. Jolly, W. L., The Synthesis and Characterization of Inorganic Compounds, Prentice-Hall: New Jersey, 1970.
  24. (1956) „On manganese cyclopentadienide and some chemical reactions of neutral bis-cyclopentadienyl metal compounds”. J. Inorg. Nucl. Chem. 2 (2), 95. o. DOI:10.1016/0022-1902(56)80004-3.  
  25. Solomons, Graham, and Craig Fryhle. Organic Chemistry. 9th ed. USA: John Wiley & Sons, Inc., 2006.
  26. (2006) „New Static Apparatus and Vapor Pressure of Reference Materials: Naphthalene, Benzoic Acid, Benzophenone, and Ferrocene”. Journal of Chemical & Engineering Data 51 (2), 757. o. DOI:10.1021/je050502y.  
  27. a b Petr Stepnicka "Ferrocenes: Ligands, Materials and Biomolecules" J. Wiley, Hoboken, 2008. ISBN 0-470-03585-4
  28. G.R. Knox, P.L. Pauson and D. Willison (1992). „Ferrocene derivatives. 27. Ferrocenyldimethylphosphine”. Organometallics 11 (8), 2930–2933. o. DOI:10.1021/om00044a038.  
  29. G.P. Sollott, H.E. Mertwoy, S. Portnoy and J.L. Snead (1963). „Unsymmetrical Tertiary Phosphines of Ferrocene by Friedel-Crafts Reactions. I. Ferrocenylphenylphosphines”. J. Org. Chem. 28 (4), 1090–1092. o. DOI:10.1021/jo01039a055.  
  30. Mark R. St. J. Foreman, Alexandra M. Z. Slawin and J. Derek Woollins (1996). „2,4-Diferrocenyl-1,3-dithiadiphosphetane 2,4-disulfide; structure and reactions with catechols and [PtCl2(PR3)2](R = Et or Bun)”. J. Chem. Soc., Dalton Trans. (18), 3653–3657. o. DOI:10.1039/DT9960003653.  
  31. (1990) „A convenient method for the preparation of monolithioferrocene”. Tetrahedron Letters 31 (22), 3121–3124. o. DOI:10.1016/S0040-4039(00)94710-5.  
  32. David E. Herbert, Ulrich F. J. Mayer, Ian Manners (2007). „Strained Metallocenophanes and Related Organometallic Rings Containing pi-Hydrocarbon Ligands and Transition-Metal Centers”. Angew. Chem. Int. Ed. 46 (27), 5060–5081. o. DOI:10.1002/anie.200604409.  
  33. N. G. Connelly, W. E. Geiger (1996). „Chemical Redox Agents for Organometallic Chemistry”. Chemical Reviews 96 (2), 877–910. o. DOI:10.1021/cr940053x. PMID 11848774.  
  34. (1997) „Effective Kinetic Resolution of Secondary Alcohols with a Planar-Chiral Analogue of 4-(dimethylamino)pyridine. Use of the Fe(C5Ph5) Group in Asymmetric Catalysis”. J. Am. Chem. Soc. 119 (6), 1492–1493. o. DOI:10.1021/ja963835b.  
  35. Application of fuel additives. [2006. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. május 5.)
  36. (2011) „The antimalarial ferroquine: from bench to clinic”. Parasite 18 (3), 207–214. o. DOI:10.1051/parasite/2011183207. ISSN 1252-607X.   „open access” publikáció – ingyenesen elolvasható
  37. a b S. Top, A. Vessières, G. Leclercq, J. Quivy, J. Tang, J. Vaissermann, M. Huché and G. Jaouen (2003). „Synthesis, Biochemical Properties and Molecular Modelling Studies of Organometallic Specific Estrogen Receptor Modulators (SERMs), the Ferrocifens and Hydroxyferrocifens: Evidence for an Antiproliferative Effect of Hydroxyferrocifens on both Hormone-Dependent and Hormone-Independent Breast Cancer Cell Lines”. Chemistry, a European Journal 9 (21), 5223–36. o. DOI:10.1002/chem.200305024. PMID 14613131.  
  38. Ron Dagani (2002. szeptember 16.). „The Bio Side of Organometallics”. Chemical and Engineering News 80 (37), 23–29. o. DOI:10.1021/cen-v080n037.p023.  
  39. S. Top, B. Dauer, J. Vaissermann and G. Jaouen (1997). „Facile route to ferrocifen, 1-[4-(2-dimethylaminoethoxy)]-1-(phenyl-2-ferrocenyl-but-1-ene), first organometallic analogue of tamoxifen, by the McMurry reaction”. Journal of Organometallic Chemistry 541, 355–361. o. DOI:10.1016/S0022-328X(97)00086-7.  
  40. Devin Conroya, Anna Moisalab, Silvana Cardosoa, Alan Windleb and John Davidson (2010). „Carbon nanotube reactor: Ferrocene decomposition, iron particle growth, nanotube aggregation and scale-up”. Chemical Engineering Science 65 (10), 2965–2977. o. DOI:10.1016/j.ces.2010.01.019.  
  41. Liu, Wan-yi; Xu, Qi-hai; Ma, Yong-xiang; Liang, Yong-min; Dong, Ning-li; Guan, De-peng (2001). „Solvent-free synthesis of ferrocenylethene derivatives”. J. Organomet. Chem. 625, 128–132. o. DOI:10.1016/S0022-328X(00)00927-X.  
  42. (1990) „An improved photochemical synthesis of azaferrocene”. Journal of Organometallic Chemistry 388, 175. o. DOI:10.1016/0022-328X(90)85359-7.  
  43. (1982) „Chemistry of some .eta.5-pyrrolyl- and .eta.1-N-pyrrolyliron complexes”. Inorganic Chemistry 21 (3), 868. o. DOI:10.1021/ic00133a006.  
  44. Y. Yu, A.D. Bond, P. W. Leonard, K. P. C. Vollhardt, G. D. Whitener (2006). „Syntheses, Structures, and Reactivity of Radial Oligocyclopentadienyl Metal Complexes: Penta(ferrocenyl)cyclopentadienyl and Congeners”. Angewandte Chemie International Edition 45 (11), 1794–1799. o. DOI:10.1002/anie.200504047. PMID 16470902.  
  45. a b Yong Yu, Andrew D. Bond, Philip W. Leonard, Ulrich J. Lorenz, Tatiana V. Timofeeva, K. Peter C. Vollhardt, Glenn D. Whitener and Andrey A. Yakovenko (2006). „Hexaferrocenylbenzene”. Chem. Commun. (24), 2572–2574. o. DOI:10.1039/b604844g. PMID 16779481.  
  46. Also, the benzene core has a chair conformation with dihedral angles of 14° and displays bond length alternation between 142.7 pm and 141.1 pm, both indications of steric crowding of the substituents.