Szlovákiai magyarok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Felvidéki magyarok szócikkből átirányítva)
A mai Szlovákia akkor még Magyarországhoz tartozó területének nemzetiségi térképe 1880-ban (anakronisztikus államhatárokkal)
A magyar lakosság aránya Szlovákiában a 2011-es népszámlálás adatai alapján
  50-100%
A magyar lakosság aránya Szlovákiában a 2001-es népszámlálás adatai alapján
  50-100%
  10-50%
  0-10%

A szlovákiai magyarok vagy felvidéki magyarok[m 1] egyike azon kisebbségeknek, amelyek az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződések következtében alakultak ki. A jog immár több mint 100 éve a csehszlovák, illetve a szlovák államhoz köti őket, rokoni kapcsolataik, kulturális-nyelvi kötődésük és etnikai identitásuk azonban továbbra is erős szálakkal fűzi őket Magyarországhoz.

Történelem[szerkesztés]

Trianontól a második világháború kezdetéig[szerkesztés]

A szlovákiai magyar kisebbség története az első Csehszlovák Köztársaság 1918. október 28-ai megalakulásával vette kezdetét. A korabeli nagyhatalmi viszonyoknak és a csehszlovák politika érdekérvényesítő szerepének köszönhetően a csehszlovák-magyar államhatárt nem etnikai, hanem stratégiai, gazdasági és közlekedési szempontok alapján húzták meg. Így az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés értelmében mintegy 1 millió 70 ezer magyar anyanyelvű került a frissen kikiáltott csehszlovák államhoz. Ebből a Szlovákiának nevezett országrészben 890 ezer, míg Kárpátalján 180 ezer magyar élt.

A szlovákiai magyarok történetének első nagy korszakát a két háború közötti Csehszlovákiában eltöltött 20 év története alkotja. Az 1918-tól 1938-ig létező ún. első Csehszlovák Köztársaság a térség egyik legfejlettebb gazdaságával és parlamentáris demokráciájával rendelkezett, de a csehszlovák nemzetállami törekvések következtében a magyarok mégsem tudták sajátjuknak érezni azt az országot, amelyben éltek. A demokratikusnak mondott csehszlovák politika részéről számos sérelem érte a két háború közötti szlovákiai magyarságot: magyarok tízezreit utasították ki az országból, emlékműveiket lerombolták, nyelvüket másodrangú nyelvvé silányították, iskolái egy részét bezárták. Különösen sérelmes volt a csehszlovák földreform, amely során a magyar vidéken felparcellázott nagybirtokokat nem a helyi szegényparasztság, hanem az odatelepített szlovák és cseh telepesek kapták meg. Ez a gazdasági veszteség kihatott a magyarok politikai érdekérvényesítő szerepére és kulturális lehetőségeire is. Mindezek ellenére a két háború közötti szlovákiai magyarság teljes életet élt: voltak politikai pártjai (a legjelentősebbek az ellenzéki politikát folytató Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt, amelyek 1936-ban Egyesült Magyar Párt néven összeolvadtak), jelentős kulturális szervezeteik, számos napi-, heti- és havilapjuk, önálló sportszervezeteik voltak.

1938-1945[szerkesztés]

A nemzeti kisebbségek problémájának megoldását 20 éven át halogató csehszlovák állam 1938/39-ben a belső problémái és a náci Németország agressziójának következtében szétesett. Miután 1938. szeptember 29-én a müncheni egyezmény Németországnak ítélte Csehország németek által lakott térségeit, a magyar kormányzat is szorgalmazni kezdte az etnikai elvű revíziót. A nagyhatalmi döntés értelmében erről a két érdekelt országnak kellett megállapodnia, így 1938. október 9-e és 13-a között Komáromban tárgyalások kezdődtek Magyarország és Csehszlovákia között egy esetleges határmódosításról. Noha a tárgyalások végül eredmény nélkül zárultak, a két fél néhány nagyobb város hovatartozásának kivételével meg tudott egyezni az új államhatár vonalában. A végső döntést azonban a német és olasz külügyminiszter alkotta nemzetközi döntőbíróság mondta ki. A november 2-án a bécsi Belvedere palotában lezajlott döntés alapján Magyarország 11 927 négyzetkilométernyi területet kapott vissza valamivel több mint 1 millió lakossal. A visszatért lakosságnak 84%-a volt magyar, a maradék szlovák vagy rutén. A vitatott városok közül Pozsony és Nyitra ugyan Szlovákiában maradt, de a magyar kultúra olyan fellegvárai kerültek az anyaországhoz vissza, mint Dunaszerdahely, Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Munkács és Ungvár.

Az első bécsi döntés és Kárpátalja megszállása következtében az 1918-ban Csehszlovákiához került magyar nemzetrész döntő többsége pár évre ismét Magyarország polgárává vált. A visszacsatolást a lakosság mindenütt kitörő örömmel fogadta, és a bevonuló honvédeket díszkapuk, ünnepségek, virágeső köszöntötték. A visszatérést követő öröm mellett azonban gyorsan jelentkeztek a gondok is. A visszacsatolt területeket elözönlő anyaországi hivatalnokok és a Csehszlovákiához képest elmaradottabb gazdasági és szociális viszonyok sok keserűséget okoztak a „visszatért magyaroknak.”. Az igazi gondokat azonban a magyarság feje fölé gyülekező háborús fellegek jelentették, amelyek a megpróbáltatások újabb sorát hozták a felvidéki magyarok számára. A Don-kanyari katasztrófa közös sorsa volt a felvidéki és anyaországi magyaroknak. Ezen kívül a holokauszt borzalmai egyaránt érintették a felvidéki és az anyaországi zsidóságot.

Esterházy János

A magyarság egy kis – mintegy 67 ezres lélekszámú[1] – közössége a fasizálódó első Szlovák Köztársaságban élte át a második világháború éveit. A két világháború közti csehszlovákiai magyar szellemi központok (városok) és szellemi vezetők többsége visszakerült Magyarországhoz, de a szlovákiai magyarság belső újraszervezése ezért sem állhatott le. Számos értelmiségi vállalt vezető szerepet a kisebbségi életben, például Aixinger László, Brogyányi Kálmán, Dallos István, Faith Fülöp, Gyürky Ákos, Klatt Aurél, Mártonvölgyi László, Peéry Rezső, Révay István, Sedivy László, Stelczer Lajos, Szalatnai Rezső, Szepesházy Bertalan. Közülük Bikszárdy Vincét egy felvonulás alkalmával bebörtönözték és valószínűleg agyonverték, többen börtönt szenvedtek, illetve Magyarországra költöztek. Egyetlen politikai reprezentánsa az Egyesült Magyar Párt volt, amelynek az elnöke végig az az Esterházy János volt, aki már a 30-as években is fontos szerepet játszott a szlovákiai politikában, de aki a háború idején vált a magyar kisebbség mindenki által elismert vezetőjévé. A szlovák parlamentben egyedüliként csak ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő 1942. évi 68. számú törvényt. Ma már tudjuk, hogy Esterházy tevékenyen kivette részét az üldözött zsidókat menekítő akciókból is. Segített nekik elbújni, és közel ezer zsidó megkeresztelését megszervezve megmentette őket az üldöztetéstől.

A második világháború utáni évek[szerkesztés]

Mivel a győztes nagyhatalmak már a háború idején elfogadták Csehszlovákia 1937-es határainak felújítását, a szlovákiai magyarság ismét kisebbségi sorba kényszerült. A Beneš vezette csehszlovák politikai vezetés célja egy nemzeti kisebbségek nélküli csehszlovák nemzetállam létrehozása volt. Ehhez a magyarok egyoldalú kitelepítését tervezték, amihez indokként a kollektív bűnösség elvének megfogalmazása szolgált. Miután azonban a nagyhatalmak az egyoldalú kitelepítés tervezetét elutasították (a németek kitelepítéséhez a nagyhatalmak jóváhagyásukat adták), a csehszlovák politika új módszerekkel akarta elérni célját. A magyaroktól megvonták az állampolgárságot és az ezzel járó jogokat (nyugdíj, szociális támogatás, állami alkalmazás), elkobozták földtulajdonukat, bezárták a magyar iskolákat, felszámolták a magyar sajtót és a magyar kulturális intézményeket, a magyar közvagyont pedig elkobozták. A magyar vezetőket bebörtönözték és konstruált perekben ítélték el. Esterházy Jánost, Csáky Mihályt, Jabloniczky Jánost, Neumann Tibort, Párkány Lajost, Lászlóffy Ferencet, Virsik Károlyt, Szüllő Sándort, Böjtös Józsefet, Birnbaum Frigyest és Teszár Bélát letartóztatták és átadták a Szovjetuniónak ahol az elhunytakat leszámítva kívül sok évig raboskodtak.[2]

A Szovjetunió nyomására Magyarország 1946. február 27-én kénytelen volt aláírni a szerződést a csehszlovák-magyar lakosságcseréről. Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. A lakosságcsere végrehajtása végül 1947 áprilisában kezdődött meg. A több mint két évig tartó akció során a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 59 774 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni.[3] Közben a csehszlovák kormányzat a szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkára való hurcolását is elrendelte. 1946/47 telén mintegy 44 ezer személyt: férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket szállítottak fűtetlen marhavagonokban Csehországba, ahol mezőgazdasági munkát végeztettek velük. A deportáltak otthon maradt vagyonát az állam szlovák jelentkezők számára utalta ki, akik kezdetben csupán a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig annak tulajdonosai is. A deportálások és az áttelepítések következtében védtelen és megrémült magyarságot a reszlovakizációs akcióval próbálták végérvényesen megtörni. A reszlovakizáció visszaszlovákosítást jelent, vagyis a szlovák értelmezés szerint az előző századokban elmagyarosodott szlovákok visszatérését anyanemzetükhöz. A reszlovakizáltaknak lehetővé tették, hogy visszakapják állampolgárságukat, kihúzták őket a deportálásra és áttelepítésre kijelöltek listájáról, visszaadták elkobzott tulajdonukat. A szorult helyzetben lévő magyarokat ezzel próbálták rákényszeríteni nemzetiségük feladására. A felvidéki magyarok jelentős része végül beadta a derekát, hiszen felmérte, hogy az állampolgárság hiányával járó teljes kiszolgáltatottság nagyobb veszélyt jelent a jövő szempontjából. 719 településről összesen 423 264-en kérték a szlovák nemzetiség megadását. Ebből összesen 326 679 személyt nyilvánítottak szlováknak. Habár mennyiségi mutatók szempontjából a reszlovakizáció volt a nemzetállami nacionalizmus legsikerültebb akciója, mégis ez okozta a legkisebb kárt a magyar nemzetrészben. A papíron egyik pillanatról a másikra szlovákká váló tömegek ugyanis érzéseikben továbbra is magyarok voltak, és így a szlovákiai magyarság folytonosságának a biztosítékai maradtak.

Az 1945 és 1949 közötti évek – amelyet a felsoroltak mellett a magyarok ellen indított tömeges népbírósági perek és a magyar településnevek megváltoztatása is jellemzett – a szlovákiai magyarság eddigi legsúlyosabb megpróbáltatásait jelentették. Tízezreket űztek el otthonukból, százezreket aláztak meg emberségükben és magyarságukban. A hontalanság éveinek a következménye, hogy az 1950-es népszámlálás idején csupán 350 ezren vallották magukat magyarnak Szlovákiában.

Lásd még: Beneš-dekrétumok

A szocializmus korszaka[szerkesztés]

1948 februárjától, a kommunista hatalomátvétel után bizonyos ideig enyhült a magyarok jogfosztottsága. Akik letették a hűségesküt, 90 napon belül visszakaphatták állampolgárságukat. 1949 márciusában létrejött a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK. 1949-ben megindulhatott a magyar nyelvű oktatás alap- és középfokon. Lassan aktivizálódni kezdett az országban maradt magyar értelmiség is.

Az 1956-os és az 1960. évi csehszlovák alkotmány is említést tett a magyar és a többi kisebbségről, papíron biztosította az anyanyelvi oktatás és művelődés lehetőségét. Súlyos csapás volt azonban a magyarokra, hogy megváltoztatták a közigazgatási beosztást. Ezzel tovább csökkent azoknak a közigazgatási körzeteknek a száma, ahol a magyarok többségben voltak.

1968 tavaszán a CSEMADOK a szlovák parlament és a kormány mellett nemzetiségi szervek létrehozását javasolta, az alapiskoláktól a főiskolákig terjedő magyar nyelvű iskolarendszert kívánt létrehozni, felvetette a közigazgatási beosztás módosítását. A CSEMADOK tervezetét cseh és szlovák részről élesen támadták.

Az 1968-as csehszlovák függetlenségi törekvések bukása és az ország szovjet megszállása után elfogadott új csehszlovák alkotmány deklarálta a cseh és a szlovák tagállam szövetségét, a csehszlovák föderáció létrejöttét.

A nemzetiségek helyzetét szabályozó 1968/144. sz. alkotmánytörvény először ígért a különböző választott testületekben a nemzetiségek számára arányos képviseletet, ez azonban papíron maradt, sőt kísérletek történtek az alternatív oktatás bevezetésére a magyar tanítási nyelvű iskolákban. 1968-88 között mintegy 200 magyar iskolát zártak be.

Az 1980-as évekre Csehszlovákiában is megerősödött az ellenzéki szervezkedés. Az egyik legjelentősebb szervezet az 1978-ban alakult Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága volt (szóvivője Duray Miklós, a Charta ’77 egyik aláírója).

A szocializmus csehszlovákiai válsága felélénkítette a szlovák nacionalista mozgalmat, amely már a magyarok mellett a csehek ellen is irányult. A folyamat 1993. január 1-jével Szlovákia önállósulásához vezetett.

A rendszerváltástól máig[szerkesztés]

Az 1989. november 17-én Csehszlovákiában kirobbant bársonyos forradalom új korszakot nyitott a szlovákiai magyarok történetében is. A magyarországi rendszerváltás eseményeit nagy figyelemmel kísérő magyar közösség képviselői a kezdetektől fogva aktív szerepet vállaltak a szocialista rendszer lebontásában és a demokratikus társadalom kiépítésében.

A rendszerváltást követően három egymástól ideológiájában és a többségi társadalomhoz való viszonyában is eltérő magyar párt alakult ki. A Magyar Polgári Párt a liberális, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elsősorban a keresztény értékek mentén politizált, míg az Együttélés kezdettől fogva elutasította a magyar kisebbség ideológiai alapokon való szerveződését és népi jellegű egységpárt kialakítására törekedett. Noha 1990-től fokozatosan kiszélesedtek a magyarok nemzetiségi jogai, és megkezdődött a kisebbségi intézményrendszer kiépülése, a szólásszabadság a nacionalizmus megnyilvánulásait is a felszínre hozta.

1993. január 1-jétől Szlovákia független állammá vált, amelynek alkotmánya a szlovákok nemzetállamaként határozta meg az új köztársaságot. Az új államiság első éveiben a szlovák kormányzat a magyarok érdekeivel ellentétes, azok jogait korlátozó politikát folytatott.[forrás?] Ez az 1998-as választások eredményeképpen változott meg, amelytől kezdődően a közben egységesült magyar pártok utódpártja, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) két választási időszakon keresztül is kormánytényezővé tudott válni. Az 1998-tól 2006-ig tartó időszak nemcsak a magyar intézményrendszer fokozatos kiépülésének és a kisebbségi jogok lassú bővülésének az időszaka, de ezzel párhuzamosan Szlovákia sikeres euroatlanti integrációjának is. A Szlovák Köztársaság Magyarországgal egy időben 2004. május 1-jétől az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, és ez új távlatokat nyithat a szlovákiai magyarok előtt is.

A 2006-os szlovákiai parlamenti választásokat követően a Robert Fico által vezetett Smer, a Mečiar-féle Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a szélsőségesen nacionalista Ján Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt koalíciót hozott létre. Ján Slota gyakran szokott magyarellenes kijelentéseket tenni (még 2001-ben mondta például, hogy "üljetek harckocsira, és tegyük a földdel egyenlővé Budapestet"[4] 2006 második felében Szlovákia területén történtek magyarellenes atrocitások. Jellemző a szlovák történelemoktatásban a magyarellenesség és a történelmi események a magyar állásponttól eltérő magyarázata. A kerületek felosztása kedvezőtlen a magyarok számára, mivel azokat úgy alakították ki, hogy a magyarok aránya minél kisebb legyen bennük. A szélsőséges szlovák csoportok és a szlovákiai (és anyaországi) magyarok között máig előfordulnak komoly viták. A Beneš-dekrétumok 2007-es, az MKP-n kívül az összes párt által támogatott megerősítése is tiltakozást váltott ki Szlovákiában és Magyarországon is.

Szlovákiában igen jelentős a magyarellenesnek nevezhető pártok támogatottsága (Ján Slota és Vladimír Mečiar pártjai körülbelül 20%-ot értek el 2006-ban.) 2009-ben a szlovák parlament elfogadta a nyelvtörvényt, ami a Felvidéken élő magyarokra tekintve igen nagy hátrányt jelent. Magyarország négypárti összefogásként többször is megpróbált harcolni a törvény módosításáért, de eddig sikertelenül. A 2010-es választások eredménye, hogy a MKP nem jutott be a szlovák parlamentbe, de bejutott a Bugár Béla Most–Híd pártja és 14 mandátumot kapott. A 2012-es szlovákiai parlamenti választásokon a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt már nem jutott be a parlamentbe.

Az államilag kiemelten támogatott, fokozódó elszlovákosítás hatása, hogy 2001–2011 között 33 település vált magyarból szlovák többségűvé (például Ógyalla, Zselíz és Pelsőc).[5]

Demográfia[szerkesztés]

A magyarság alakulása 1921-2011 között:[6]

„

...s itt majd szintén a történelem fogja megmutatni, hogy e helyeken a kisebbségvédelem alatt mennyire növekszik a magyarság száma. Ha védik, akkor gyarapodnia kell!

”
– Ethey Gyula véleménye a Nyitra-vidéki falvak helyzete kapcsán.
(1938 Magyar Települések a Középkorban Nyitramegyében. Történetírás II, 162)
   Nemzetiség
(%) 		Kimutatott fogyás
az előzőhöz képest (%) 		Anyanyelv
(%) 		Nyilvánosan használt nyelv Otthon használt nyelv
1921 637 183 (31,6)[m 2] - - - -
1930 592 337 (17,6) -44 846 (-7) - - -
(1938)[7] 830-867 ezer[8]
879 007[9]
(a visszakerült kárpátaljai résszel együtt)
+66-70 ezer Szlovákiában maradt (becslés)		 1930-hoz viszonyítva:
+122-159 ezer és a Szlovákiában maradtak
+170 086 és a Szlovákiában maradtak[10]		 - - -
1950 354 559 (10,3) 1930-hoz (!) viszonyítva:
-237 778 (-40,1)[11]		 - - -
1961 517 582 (12,4) +163 023 (+45,9)
1930-hoz (!) viszonyítva:
-74 755 (-12,6)		 - - -
1970 553 549 (12,2) +35 967 (+6,9) - - -
1980 559 011 (11,2) +5 462 (+0,9) - - -
1991 567 296 (10,8) +8 285 (+1,4) - - -
2001 520 528 (9,7) -46 768 (-8,2) 572 929 (10,7) - -
2011 458 467 (8,5) -62 061 (-11,9)[12] 508 714 (9,4) 391 577 (7,3) 472 212 (8,7)
2021 422 065 (7,75) + 34089 -36 402 (-7,9) 462 175 (8,48) - -

A 2011-es népszámlálás során 458 467 személy (62 ezerrel kevesebben, mint 2001-ben) vallotta magát magyarnak, ami Szlovákia lakosságának a 8,5%-át jelenti.[13] A magyart anyanyelvként használók száma azonban ennél némileg magasabb. A magát magyarnak vallók döntő többsége (több mint 90%-a) Dél-Szlovákiának a Magyarországgal határos déli sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi összefüggő területen él. 2021-ben 422 065 személy vallotta magát "elsősorban" magyarnak, ami 36 ezerrel kevesebb mint 10 évvel korábban, tehát a fogyás üteme némileg lassult. Második helyen további 34 ezer állampolgár jelölte magát magyar nemzetiségűnek, ez azonban jelenleg a közigazgatási nyelvhasználati jogok szempontjából nem számít, módszertanilag azonban máig tisztázatlan az alkalmazása.[14] Anyanyelveként 462 ezer személy jelölte meg a magyart, ami ismét és a kettőt összeadva is magasabb arány, de a 10 éves fogyás, bár itt is látható lassulás, is nagyobb mértékű.[15]

Az első Csehszlovák köztársaságtól eltérően, amikor Pozsonytól Ágcsernyőig folyamatos és meglehetősen homogén településterületet alkotott, ma három nagyobb magyar településtömbről beszélhetünk. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja. Ide tartozik a leghomogénebb magyar területnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipolymente magyarsága. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra környéki magyarság.

Szlovákia jelenlegi közigazgatási felosztása szerint a szlovákiai magyarok az ország nyolc kerületéből négyben haladják meg a 10%-ot. A Nyitrai kerületben a lakosság 27,6%-át, a Nagyszombati kerületben a 23,7%-át, a Besztercebányai kerületben 11,7%-át, míg a Kassai kerületben 11,2%-át teszik ki. Jelentősebb számú magyar még a Pozsonyi kerületben él (4,6%), a többi kerületben azonban elhanyagolható a magyarok számaránya.

Szlovákiában összesen 506 olyan település van, ahol a magyarok részaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül pedig 336 település, amelyben magyar többség van. Ezeknek a településeknek a nagy része azonban kis lakosságszámú falu, és csupán 12 városban haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. A magyarok 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.

Közigazgatás[szerkesztés]

Legtöbb magyar lakossal rendelkező települések[szerkesztés]

Komárom
Dunaszerdahely
Pozsony
Érsekújvár
Gúta
Somorja
Rimaszombat
Nagymegyer
Párkány
Kassa
   Helység Népesség Magyarok száma Magyarok aránya
2001 2011 2001 2011 2001 2011[16]
1. Komárom 37 366 34 349 22 452 18 506 60,1 53,9
2. Dunaszerdahely 23 519 22 477 18 756 16 752 79,7 74,5
3. Pozsony 426 927 411 228 16 451 14 119 3,8 3,4
4. Érsekújvár 42 262 39 646 11 632 8 863 27,5 22,4
5. Kassa 234 596 240 433 8 940 6 382 3,8 2,7
6. Rimaszombat 25 088 24 640 8 846 7 298 35,3 29,6
7. Gúta 10 823 10 696 8 742 8 201 80,8 76,7
8. Somorja 12 143 12 726 8 091 7 309 66,6 57,4
9. Párkány 11 708 10 919 8 048 6 624 68,7 60,7
10. Nagymegyer 9 113 8 859 7 705 6 696 84,5 75,6
11. Fülek 10 198 10 817 6 568 5 792 64,4 53,5
12. Királyhelmec 8 031 7 698 6 179 5 670 76,9 73,7
13. Galánta 16 365 15 138 6 022 4 623 36,8 30,5
14. Nagykapos 9 760 9 406 5 561 5 604 57,0 59,6
15. Rozsnyó 19 261 19 706 5 162 3 909 26,8 19,8
16. Tornalja 8 169 7 509 5 076 4 331 62,1 57,7
17. Ipolyság 8 061 7 624 5 015 4 410 62,2 57,8
18. Bős 5 084 5 361 4 598 4 711 90,4 87,9
19. Léva 36 538 34 844 4 469 3 202 12,2 9,2
20. Vágsellye 24 564 23 554 4 392 3 333 17,9 14,1
21. Szepsi 9 525 11 068 4 158 3 279 43,6 29,6
22. Ógyalla 8 153 7751 4 092 3 196 50,2 41,2
23. Zselíz 7 522 7 186 3 855 3 501 51,2 48,7
24. Losonc 28 332 28 475 3 713 2 660 13,1 9,3
25. Udvard 5 138 5 164 3 684 3 208 71,7 62,1
26. Tardoskedd 5 120 5 188 3 653 3 234 71,3 62,3
27. Nádszeg 3 795 3805 3 557 3 414 93,7 89,7
28. Ekecs 3 804 3 677 3 520 3 366 92,5 91,5
29. Marcelháza 3 822 3 751 3 381 3 228 88,5 86,1
30. Szenc 14 673 17 050 3 246 2 467 22,1 14,5
31. Pered 3 700 3 716 3 063 2 910 82,8 78,3
32. Nagyfödémes 4 180 4 330 2 971 2 757 71,1 63,7
33. Naszvad 5 014 5 068 2 957 2 717 59,0 53,6
34. Bátorkeszi 3 514 3 415 2 930 2 671 83,4 78,2
35. Nyárasd 3 015 3 045 2 805 2 690 93,0 88,3
36. Tiszacsernyő 4 645 3 885 2 792 2 419 60,1 62,3
37. Jóka 3 864 3 906 2 642 2 314 68,4 59,2
38. Vágfarkasd 3 394 3 328 2 458 2 284 72,4 68,6
39. Perbete 3 137 2 974 2 403 2 192 76,6 73,7
40. Nemesócsa 2 627 2 462 2 358 2 014 89,8 81,8
41. Nagymagyar 3 475 3 571 2 352 1 563 67,7 43,8
42. Nyékvárkony 2 537 2 578 2 351 2 183 92,7 84,7
43. Csallóközaranyos 2 566 2 404 2 322 2 045 90,5 85,1
44. Nagymácséd 2 566 2 603 2 176 1 982 84,8 76,1
45. Felsőszeli 3 134 3 220 2 100 1 953 67,0 60,7
46. Nyitranagykér 3 190 2 574 2 051 1 634 64,3 54,3
47. Szőgyén 2 649 2 574 2 040 1 808 77,0 70,2
48. Vásárút 2 125 2 160 2 011 1 947 94,6 90,1
49. Kürt 2 233 2 086 1 983 1 708 88,8 81,9
50. Komáromszentpéter 2 621 2 734 1 930 1 870 73,6 68,4

Városok a legnagyobb magyar többséggel (2021)[szerkesztés]

A tíz évvel korábbi adatokhoz képest egy városi rangú településen (Somorja) csökkent a magyarok aránya 50% alá, így már csak 12 városban van magyar többség (Naszvad csak 2020-tól lett város). A „legmagyarabb” város továbbra is Bős. Füleken, Nagymegyeren, Párkányban és Tornalján javult a százalékos arány, abszolút értékben azonban csak Füleken javult a magyarok helyzete (a 2. helyen megjelölt nemzeti kötődést nem számolva).[17]

  • Komárom – 32967 lakosából 17696 (+995; 53,7%) magyar
  • Dunaszerdahely – 23044 lakosából 16577 (+579; 71,9%) magyar
  • Gúta – 10572 lakosából 7839 (+247; 74,2%) magyar
  • Fülek – 9949 lakosából 6256 (+322; 62,9%) magyar
  • Párkány – 9777 lakosából 6299 (+263; 64,4%) magyar
  • Nagykapos – 8799 lakosából 4662 (+570; 53,0%) magyar
  • Nagymegyer – 8446 lakosából 6624 (+221; 78,4%) magyar
  • Királyhelmec – 7489 lakosából 5401 (+377; 72,1%) magyar
  • Ipolyság – 7267 lakosából 4162 (+195; 57,3%) magyar
  • Tornalja – 6971 lakosából 4067 (+276; 58,3%) magyar
  • Bős – 5232 lakosából 4217 (+106; 80,6%) magyar
  • Tiszacsernyő – 3586 lakosából 1843 (+153; 51,4%) magyar

Városok 10-50% magyar lakossággal (2021)[szerkesztés]

[17]

  • Somorja – 13628 lakosának 49,6%-a magyar
  • Naszvad – 5014 lakosának 49,1%-a magyar
  • Zselíz – 6756 lakosának 41,7%-a magyar
  • Ógyalla – 7467 lakosának 40,7%-a magyar
  • Rimaszombat – 22048 lakosának 31,0%-a magyar
  • Szepsi – 10305 lakosának 28,1%-a magyar
  • Galánta – 15052 lakosának 27,7%-a magyar
  • Diószeg – 5415 lakosának 25,4%-a magyar
  • Érsekújvár – 37791 lakosának 21,4%-a magyar
  • Rozsnyó – 17569 lakosának 18,8%-a magyar
  • Vágsellye – 21183 lakosának 13,1%-a magyar
  • Szenc – 20116 lakosának 11,4%-a magyar

Egyéb városok jelentősebb magyar lakossággal (2021)[szerkesztés]

A következő városokban a magyarok aránya nem éri el a 10%-ot, de abszolút létszámuk meghaladja az 5000 főt:

Politika[szerkesztés]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Politikai pártok[szerkesztés]

Megszűnt pártok[szerkesztés]

Gazdaság[szerkesztés]

Rendkívül hátrányosan érinti a magyar lakosságot az, hogy Szlovákia déli része az ország gazdaságilag egyik legelmaradottabb régiójának számít. A viszonylag kevésbé kiépült infrastruktúra (a magyarok által lakott területeken nincsenek autópályák, gyorsforgalmi utak) és az állami beruházások északibb területekre való irányultsága az okozója annak, hogy kellő számú munkalehetőség hiányában a magyarok között a munkanélküliség mintegy 2-3%-kal meghaladja az országos átlagot, de vannak olyan déli járások (például a Rimaszombati járás), ahol a munkanélküliek aránya kétszerese az országos átlagnak. Egyes magyarlakta területek közel vannak Pozsonyhoz, például Somorja, ez számukra nagy előny. Vannak falvak, ahol magas az életszínvonal (például Dunamocs), ezek a diktatúra idején is nagyon jól gazdálkodtak[forrás?].

Kultúra[szerkesztés]

Oktatás[szerkesztés]

Szlovákiában 585 magyar tanítási nyelvű oktatási intézmény működik (az óvodákat is beleértve). További 194 iskola kétnyelvű (szlovák-magyar). 2004-ben nyílt meg Komáromban a Selye János Egyetem, az első állami támogatású magyar nyelvű egyetem Magyarországon kívül.

Magyar tannyelvű alapiskolával rendelkező települések:[20]

A 2021-22-es tanévben az összes szlovákiai általános iskolás 6.3%-a 29 293 diák tanult magyarul.

A legtöbb magyarul tanuló diák az alábbi településeken tanul.[21]

2023-24 és 2021-22 Alapiskola
Település neve Összes tanuló Magyarul tanulók % Összes tanuló Magyarul tanulók %
Dunaszerdahely 3 055 1 872 61,3% 2 889 1 853 64,1%
Komárom 2 830 1 719 60,7% 2 771 1 666 60,1%
Fülek 1 453 918 63,2% 1 421 898 63,2%
Tornalja 1 181 804 68,1% 1 190 833 70%
Rimaszombat 2 290 738 32,2% 2 250 688 30,6%
Gúta 990 695 70,2% 958 686 71,6%
Párkány 1 177 667 56,7% 1 151 654 56,8%
Szepsi 1 582 627 39,6% 1 571 602 38,3%
Somorja 1 918 614 32,0% 1 854 609 32,8%
Nagymegyer 757 517 68,3% 759 526 69,3%

A lenti táblázat mutatja a magyarul tanuló diákok számát és arányát járásonként:

Tanév 2023/24 Ált.Iskola Tanév 2022/23 Ált.Iskola Tanév 2021/22 Ált.Iskola
Település Össz Magyarul % Magyar nemz % Össz Magyarul % Magyar nemz % Össz Magyarul % Magyar nemz %
Vágsellyei járás 4260 874 20,5% 924 21,7% 4198 845 20,1% 924 22,0% 4165 868 20,8% 868 20,8%
Galántai járás 8068 1546 19,2% 1796 22,3% 7902 1551 19,6% 1815 23,0% 7563 1567 20,7% 1831 24,2%
Érsekújvári járás 10455 2394 22,9% 2756 26,4% 10415 2454 23,6% 2810 27,0% 10269 2454 23,9% 2716 26,4%
Komáromi járás 7488 4709 62,9% 4816 64,3% 7520 4689 62,4% 4823 64,1% 7619 4739 62,2% 4847 63,6%
Dunaszerdahelyi járás 10458 6056 57,9% 6479 62,0% 10214 5998 58,7% 6535 64,0% 9905 6006 60,6% 6512 65,7%
Lévai járás 8646 1325 15,3% 1384 16,0% 8641 1345 15,6% 1392 16,1% 8537 1367 16,0% 1422 16,7%
Nagykürtösi járás 2920 314 10,8% 384 13,2% 2905 312 10,7% 390 13,4% 2906 302 10,4% 382 13,1%
Losonci járás 6011 1590 26,5% 1667 27,7% 5917 1562 26,4% 1642 27,8% 5846 1554 26,6% 1650 28,2%
Rimaszombati járás 7303 3782 51,8% 3788 51,9% 7262 3738 51,5% 3800 52,3% 7204 3690 51,2% 3799 52,7%
Nagyrőcei járás 4196 1236 29,5% 1274 30,4% 4280 1278 29,9% 1316 30,7% 4333 1280 29,5% 1319 30,4%
Rozsnyói járás 5350 1027 19,2% 1126 21,0% 5273 1005 19,1% 1138 21,6% 5342 1017 19,0% 1161 21,7%
Kassa vidéki járás 11785 1040 8,8% 1115 9,5% 12121 995 8,2% 1099 9,1% 11759 1014 8,6% 1165 9,9%
Tőketerebesi járás 9402 1377 14,6% 1862 19,8% 9344 1361 14,6% 1887 20,2% 9339 1345 14,4% 1913 20,5%
Nagymihályi járás 10055 1046 10,4% 1042 10,4% 10131 1032 10,2% 1047 10,3% 10023 1059 10,6% 1069 10,7%
Szenci járás 11838 420 3,5% 536 4,5% 11168 428 3,8% 559 5,0% 10302 397 3,9% 532 5,2%
Nyitrai járás 14856 140 0,9% 188 1,3% 14478 127 0,9% 188 1,3% 13537 135 1,0% 196 1,4%
Pozsony város 43278 380 0,9% 393 0,9% 41995 369 0,9% 429 1,0% 38746 372 1,0% 433 1,1%
Kassa város 21164 254 1,2% 241 1,1% 20115 237 1,2% 239 1,2% 19359 225 1,2% 234 1,2%
Szlovákia 489187 29510 6,0% 31893 6,5% 482426 29326 6,1% 32090 6,7% 468540 29391 6,3% 32109 6,9%

Magyar kulturális szerveződések[szerkesztés]

Magyar nyelvű sajtótermékek[szerkesztés]

Magyar nyelvű színházak[szerkesztés]

Magyar nyelvű internetes hírportálok[szerkesztés]

Magyar nyelvű rádióállomások[szerkesztés]

  • Patria Rádió[27] (Szlovák állami rádió magyar nyelvű adása)
  • Mária Rádió Mirjam (Napi 24 órás, magyar nyelvű, nagyrészt vallási, kulturális és történelmi tartalommal bíró műsor)

Magyar nyelvű tévécsatornák[szerkesztés]

Magyar nyelvű tévéadások[szerkesztés]

Magyar nyelvű könyvkiadók[szerkesztés]

Ismert szlovákiai magyarok[szerkesztés]

Bővebben: Nevezetes szlovákiai magyarok listája

Magyar emlékek, látnivalók[szerkesztés]

Bővebben: Szlovákia magyar emlékei, látnivalói

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ A Felvidék csak 1920 óta jelenti a mai Szlovákia területének egészét, korábban csak a Magyar Királyság északi hegyvidéki területét jelentette, így a Kisalföld mai szlovákiai területe nem tartozott hozzá
  2. ↑ Eltérő adatok: 634 000 Szlovákia nemzetiségi összetétele az 1921-es népszámlálás alapján [halott link] 1988 Medvetánc - Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Budapest, 188 - 651 ezer

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ A szlovák demográfia adatai szerint mindössze 46689 volt magyar a 2567555 szlovák állampolgár közül az 1940-es népszámlálás alapján. 19 községben alkottak többséget (Pavol Tišliar 2011: Národnostný kataster Slovenska v roku 1940. Bratislava, 38-39).
  2. ↑ Molnár Imre 2013: Esterházy János élete és mártírhalála. Budapest, 317-318.
  3. ↑ 76 ezer magyart űztek el otthonából a magyar-csehszlovák lakosságcsere során Archiválva 2016. április 22-i dátummal a Wayback Machine-ben - Múlt-Kor, 2016. február 27.
  4. ↑ Budapestet lerombolná Slota (magyar nyelven). fn.hir24.hu, 2006. június 29. [2012. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  5. ↑ A magyarság elterjedése nem sikertörténet (magyar nyelven). Népszabadság, 2013. március 21. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  6. ↑ A történelmi adatok összevetése nem lehet teljesen pontos nem csak az eltérő népszámlálási módszertan, a spontán és államilag befolyásolt manipulációk (népszámlálás, településösszevonások) miatt, hanem az eltérő hovatartozás miatt sem (Pozsonyi hídfő 1947, Somoskő és Somoskőújfalu 1923, Kárpátalja, illetve egyéb határmódosítások - Lengyelország)
  7. ↑ A rendkívüli adatgyűjtést 1938. december 15-22. között, még a katonai közigazgatás alatt végezték.
  8. ↑ Előzetes eredmény az első bécsi döntés során visszacsatolt "felvidéki" terület népszámlálásából. Az eltérő számok az eltérő másodlagos források számadataiból adódnak (Vö. Thirring Lajos 1939: A Felvidék visszacsatolt területén végrehajtott népösszeírásnak előzetes eredményei. Magyar Statisztikai Szemle, 4).
  9. ↑ 1939 Az 1938. évi felvidéki nép-, földbirtok- és állatösszeírás. Budapest, 12.
  10. ↑ Leszámolva egész (!) Kárpátalja tartomány 1930-ban kimutatott 116 584 fős magyarságát.
  11. ↑ 1930-hoz mérten; A drasztikus számadat okait és magyarázatait lásd a történelmi részben.
  12. ↑ A fogyás mértéke gyorsuló tendenciát mutat, részben a hosszú távú folyamatok (iskolabezárások, a fiatalabb generációk asszimilációja, alacsonyabb gyermekvállalás) és a fiatalok elvándorlása miatt, figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a legutóbbi népszámláláskor kiugróan magas volt a nem nyilatkozók száma.
  13. ↑ Szlovákia népessége nemzetiségek szerint - 2011 (angol nyelven). portal.statistics.sk. [2013. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  14. ↑ ma7.sk
  15. ↑ ma7.sk
  16. ↑ Népszámlálási és települési adatok internetes feldolgozása 1880-tól 2011-ig (magyar nyelven). foruminst.sk. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  17. ↑ a b https://www.scitanie.sk/en/population/basic-results/structure-of-population-by-ethnicity/SR/SK0/OB
  18. ↑ https://www.scitanie.sk/en/population/basic-results/structure-of-population-by-ethnicity/KR/SK010/OK
  19. ↑ https://www.scitanie.sk/en/population/basic-results/structure-of-population-by-ethnicity/KR/SK042/OK
  20. ↑ Hány elsős lesz a magyar iskolákban? (magyar nyelven). felvidek.ma, 2010. február 16. (Hozzáférés: 2014. július 4.)[halott link]
  21. ↑ Štatistická ročenka - základné školy - CVTI SR. www.cvtisr.sk. (Hozzáférés: 2022. október 29.)
  22. ↑ A CSEMADOK hivatalos weboldala (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  23. ↑ A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének hivatalos weboldala (magyar nyelven). [2014. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  24. ↑ https://ma7.sk/
  25. ↑ Új Szó online kezdőlapja (magyar nyelven). [2008. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  26. ↑ Vasárnap kezdőlapja (magyar nyelven). [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  27. ↑ Patria Rádió weboldala és online rádió (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  28. ↑ a b <Magyar magazin - Maďarský magazín (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • csehszlovákiai nonkomformisták: A magyar kisebbség helyzetéről és a nemzetiségi kérdésről; AB Független, Bp., 1988 (szamizdat)
  • Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció; Kalligram, Pozsony, 1993 (Mercurius könyvek)
  • Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről; Kalligram, Pozsony, 2001
  • Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918–1938; Fórum Intézet–Lilium Aurum, Galánta–Dunaszerdahely, 2002 (Nostra tempora)
  • A szlovákiai magyarok kényszertelepítéseinek emlékezete, 1945–1948. Visszaemlékezések, tanulmányok, dokumentumok; szerk. Szarka László; MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet–Kecskés László Társaság, Budapest–Komárom, 2003 (Források a kelet-közép-európai kisebbségek 20. századi történetéhez) + CD-ROM
  • A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája, 1990–2002; összeáll. Simon Attila; Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum, Somorja–Dunaszerdahely, 2004 (Miscellanea Bibliothecae Hungaricae)
  • Válogatott tanulmányok Szlovákia gazdaságtörténetéhez; szerk. Jobbágy István; Pont Kutatóintézet, Komárom, 2004
  • Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában, 1944–1949. Elnöki dekrétumok, törvények, rendeletek, szerződések; szerk. Szarka László; Kecskés László Társaság–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Komárom–Bp., 2005 (Források a kelet-közép-európai kisebbségek 20. századi történetéhez)
  • Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006 (Nostra tempora)
  • Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2007 (Nostra tempora)
  • Filep Tamás Gusztáv: A humanista voksa. Írások a csehszlovákiai magyar kisebbség történetének köréből 1918–1945; Kalligram, Pozsony, 2007
  • 1968 és a csehszlovákiai magyarság. Dokumentumok; szerk. Popély Árpád; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008 (Fontes historiae Hungarorum)
  • Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948–1956 közötti történetéhez / Spisy k dejinám Maďarov v Československu v rokoch 1948–1956. Výber z dokumentov československých štátnych a straníckych orgánov o maďarskej menšine; szerk., bev. Popély Árpád; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008– (Fontes historiae Hungarorum)
    • 1. Válogatás a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból; 2008
    • 2. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből; 2014
  • Czech and Hungarian minority policy in Central Europe, 1918–1938; tan. Eiler Ferenc, Dagmar Hájková et al.; Masarykův ústav a Akademie věd ČR–MTA Etnikai-nemzeti KIsebbségkutató Intézete, Prága–Bp., 2009
  • Sallai Gergely: "A határ megindul...". A csehszlovákiai magyar kisebbség és Magyarország kapcsolatai az 1938–1939. évi államhatár-változások tükrében; Kalligram, Pozsony, 2009
  • Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010 (Nostra tempora)
  • Audiovizuális dokumentumok a szlovákiai magyarok történetéből, 1.; szerk. ifj. Papp Sándor, Polák László; Hagyományok és Értékek Polgári Társulás, Bratislava, 2010 + CD-ROM
  • Skultéty Csaba: A szlovákok és mi egy kelet-nyugati publicista szemével; Kairosz, Bp., 2010
  • Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája I. kötet. Szlovákiai és magyar; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2012
  • Gyurgyík László: A szlovákiai magyarság demográfiai folyamatai 1989-től 2011-ig. Különös tekintettel a 2001-től napjainkig tartó időszakra; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2014 (Nostra tempora)
  • Hontalanok. Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez, 1945–1948/1949. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások; szerk. Tóth László; Kalligram–Kalligram Polgári Társulás, Pozsony–Dunaszerdahely, 2014
  • Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul. Az elhurcolt felvidéki magyarok kálváriája; Kalligram, Bp., 2014
  • Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2014 (Nostra tempora)
  • A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona. Csehszlovákia megalakulásától napjainkig; szerk. Kvarda József et al.; SPN, Bratislava, 2014
  • Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez, 1938–1945; szerk. Simon Attila; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2014 (Fontes historiae Hungarorum)
  • "Gyűlölködés helyett összefogás". Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez; összeáll. Molnár Imre, jegyz. Bajcsi Ildikó; Történelemtanárok Társulása–Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2016 (Elbeszélt történelem)
  • Adalékok a szlovákiai magyarok nyelvéhez és kultúrájához; szerk. Gasparics Judit, Ruda Gábor; Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2016
  • Gyurgyík László: Szlovákia lakosságának községsoros nemzetiségi összetétele az 1970. és az 1980. évi népszámlálás adatai alapján; Fórum Régiófejlesztési Központ–Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2017 (Nostra tempora)
  • Popély Gyula: Felvidék, 1929–1939. A második évtized csehszlovák uralom alatt; Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány, Bp., 2017
  • Csak álltunk és sírtunk. Az első bécsi döntés napjai a kortársak szemével; szerk. Simon Attila; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2018
  • Babucs Zoltán: A Felvidék és Kárpátalja hazatérésének emlékalbuma; Heraldika, Bp., 2019
  • A felvidéki magyarság a 21. században. Esszék, tanulmányok; szerk. Haják Szabó Mária; Nap, Bp., 2019 (Magyar szemhatár)
  • Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok politikai identitása 1989–1990-ben; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2020 (Nostra tempora)
  • A cseh-szlovákiai magyarság megpróbáltatásai vallási, politikai, kulturális téren, 1938–2018; szerk. Zombori István; METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp., 2020

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szlovákiai_magyarok&oldid=27076298”