Feketefarkú gyurgyalag

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Feketefarkú gyurgyalag
Rainbow Bee Eater.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Coraciimorphae
Csoport: Eucavitaves
Csoport: Cavitaves
Rend: Szalakótaalakúak (Coraciiformes)
Család: Gyurgyalagfélék (Meropidae)
Nem: Merops
Linnaeus, 1758
Faj: M. ornatus
Tudományos név
Merops ornatus
Latham, 1801
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Feketefarkú gyurgyalag témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Feketefarkú gyurgyalag témájú médiaállományokat és Feketefarkú gyurgyalag témájú kategóriát.

A feketefarkú gyurgyalag vagy szivárványgyurgyalag (Merops ornatus) a madarak (Aves) osztályának szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe, ezen belül a gyurgyalagfélék (Meropidae) családjába tartozó faj.[1][2]

Rendszerezése[szerkesztés]

A fajt John Latham angol ornitológus írta le 1801-ben.[3]

Előfordulása[szerkesztés]

Ausztrália és Tasmánia bozótos-füves területein nyári vendég. A telet Ausztrália északi területein, néhány indonéz szigeten és Pápua Új-Guineán tölti. Elterjedési területén meglehetősen gyakori madár.

A természetes élőhelye szubtrópusi és trópusi síkvidéki esőerdők, száraz erdők, szavannák, folyók és patakok környéke, valamint szántóföldek, legelők és vidéki kertek.[4]

Megjelenése[szerkesztés]

A madár fej-hossza 19-21 centiméter; a hímek középső kormánytolla hosszabb, mint a tojóké. Szárnyfesztávolsága körülbelül 26 centiméter.

Röptében

Életmódja[szerkesztés]

A feketefarkú gyurgyalag kifejezetten társas lény, és monogám. Tápláléka főként méhek és darazsak, de fürkészdarazsakat, szitakötőket, pillangókat és sáskákat is zsákmányol.

Szaporodása[szerkesztés]

Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A költési szezon elterjedésének északi határán az esős évszak előtt és után, déli határán pedig november és január között van. A madár a tojásait üregbe rakja. A feketefarkú gyurgyalag erőteljes, éles csőrét használja az üreg ásásához. Lábaival maga mögé kaparja a fellazított földet. E művelet közben lábai szabadon mozoghatnak: ilyenkor a madár csőrén és szárnyízületein támaszkodik. A munka oroszlánrészét a tojó végzi. Olyan elszántsággal ás, hogy ennek nemritkán faroktollai látják kárát, akár le is törhetnek. A két madár naponta mintegy 8 centiméterrel jut mélyebbre. A fészekaljban 3-7 fényes, fehér tojás található. A tojó kétnaponta tojik egy tojást. A kotlás 24 napig tart. A fiatal madarak 30 napos korban repülnek ki. Az első fészekalj madarai segítenek a szülőknek felnevelni a következő fészekaljat.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig stabil. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2018. december 24.)
  2. A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2018. december 24.)
  3. Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2018. december 24.)
  4. a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2018. december 24.)

Forrás[szerkesztés]

  • Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 

További információk[szerkesztés]