Fekete-Kovács Kornél

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Fekete Kovács Kornél szócikkből átirányítva)
Fekete-Kovács Kornél
Született1970. augusztus 4. (53 éves)[1]
Kiskunhalas[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztsége
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (1998–2002)
KitüntetéseiLiszt Ferenc-díj (2009)

SablonWikidataSegítség

Fekete-Kovács Kornél (Kiskunhalas[3][4]/Budapest,[5] 1970. augusztus 4. –) magyar zenész, zeneszerző, trombitaművész, jazz-zenész, egyetemi tanár.

Életpályája[szerkesztés]

Szülei: Fekete-Kovács Győző és Orbán Anna voltak. Baján nőtt fel. 1975-ben kezdett hegedülni. 1980-ban kezdett trombitán játszani.[6] 1988–1992 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt.

1989-ben a Rózsaszín Bombázók tagja volt. 1989–1992 között a Studium Dixieland Band tagja volt. 1990–1992 között a Fortinbras Quintett tagja volt. 1992–1994 között a Brass Age zenésze volt. 1993–1995 között a Junior Jazz Quartett tagja volt. 1993–1999 között az Oláh Kálmán Szextett tagja volt. 1995–2010 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékének tanára volt.[7] 1996-ban a 9:30 Zenekar tagja volt. 1997 óta a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 1998–2002 között a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. 1998–2005 között a Budapest Jazz Orchestra alapítója, művészeti vezetője és szólistája volt.

1999–2002 között saját zenekara, a Black Smith Workshop tagja volt. 2001–2004 között a Budapesti Big Band Találkozó alapítója, a rendezvény főszervezője volt. 2002-től tagja Dés László Szeptettjének és Horgas Eszter Class Jazz Band zenekarának, valamint az Emil.RuleZ! együttesnek.

2003-tól a Németh Gábor Project szólistája. 2003–2005 között a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, a Szövetség big band szekciójának vezetője volt. 2005 őszétől a Modern Art Orchestra (MAO) vezetőjeként dolgozik.

2005-től a Magyar Jazzművészek Társaságának tagja, 2009-től elnöke. 2006 elején megalapította saját kvártettjét Fekete-Kovács Kornél Quartet néven.

Zenei közreműködései[szerkesztés]

  • A Lelkiismeret – Narratív Kamaradarabok (1993)
  • Oláh Kálmán Sextet: Night Silence (1995)
  • Binder Károly: Retropolis – Old songs, new dreams (1998)
  • Hárs Viktor: Contacts and Conflicts (1998)
  • Jazz+Az: Kalózok (1998)
  • Bosambo Trio: Tongue-tied (1999)
  • László Attila Band: Smart Kid (1999)
  • Márkus Tibor/Equinox Quartet: Three Trees (1999)
  • Jazz+Az: Egynek Jó Volt (2000)
  • Regős: Verbunkos – Liszt Ferenc Academy of Music Jazz Faculty Vol.1 (2000)
  • Trio Midnight featuring Lee Konitz: On Track (2000)
  • Dunai Exodus (2002)
  • Horgas Eszter Arcai III. – Class Jazz Band: Spanish Night – Live Concert (2002)
  • Pege Aladár: Music for everybody (2002)
  • Tibor Márkus, Equinox Quartet: Are you free? (2002)
  • Budapest Jazz Orchestra with Dave Liebman: Human Circle – The Wayfarer (2003)
  • Metszetek (2003)
  • Winand Gábor: Agent spirituel (2003)
  • Cotton Club Singers – Luxury (2004)
  • Eötvös Péter: Snatches (2004)
  • Gergő Borlai: Sausage (2004)
  • Tibor Márkus/Equinox: Eclectic (2004)
  • Hungarian Jazz Store (2005)
  • Örömkoncert 2005 (2005)
  • Utcazene (2005)
  • Blues egy trombitásért (2007)
  • Cotton Club Singers: Hofimánia (2007)
  • Dés László: Sose halunk meg (2007)
  • Alteregos (2008)
  • Eclectic Path (2009)
  • Trio3PO: Cheat (2009)
  • Bacsó Kristóf Quartet: Nocturne (2012)
  • Modern Art Orchestra: ZeneHajó (2013)
  • Circular (2014)
  • Babos' Makrokozmosz (2016)


Saját lemezei[szerkesztés]

  • Black Smith Workshop: Childhood 'round 2000 (1999)
  • Budapest Jazz Orchestra: Budapest Jazz Suite (2001)
  • Integro / Grandeur (2010)
  • Modern Art Orchestra Plays Béla Bartók: Tizenöt magyar parasztdal (2018)

Díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. https://zene.hu/mazeszak/reszletek.php?id=512
  2. https://resolver.pim.hu/auth/PIM124128, Fekete-Kovács Kornél, 2020. november 11.
  3. MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  
  4. Jazzma
  5. BMC.hu
  6. Szeretlek Magyarország
  7. a b c Opera.hu

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Kiss István Zoltán: Magyar könnyűzenei lexikon 1962-től. Budapest, Zaj-Zone, 1998.
  • Révai új lexikona VII. (Fej–Gak). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2001. ISBN 963-927-241-8