Fehérvári jog

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent István király ábrázolása a Képes krónikában
III. István királlyá koronázása, a Képes krónika miniatúrája

A fehérvári jog a magyar városok jogalapját képező szabadságjogcsalád, amit elsőként a Magyar Királyság világi fővárosának számító Székesfehérvár kapott meg, mely ezzel első igazi városunkká alakult. A hagyomány szerint már Szent István király is ellátta különleges jogokkal uralkodói székhelyét, majd IV. Béla erősítette azt meg 1237. évi privilégiumával. Más vélekedés szerint azonban III. István király adományozhatta Fehérvárnak azokat a kitüntető jogokat, melyeket IV. Béla újított meg. III. István több mint egy évszázaddal később, a 12. század közepén uralkodott, de ha tőle kapta első privilégiumait a város, akkor is a legelső jogaiban is megerősített magyarországi városról beszélünk, ha Székesfehérvárt emlegetjük.

Magyarországon a valódi városiasodás ugyan évszázados késéssel indult meg, a fehérvári jog a korabeli Európában mégis igen korszerűnek és időtállónak számított, hiszen a kiváltságolt városok sokféle funkciójú, változatos jogokkal, összetétellel, építkezési móddal rendelkeztek.[1] A 13. század közepétől kezdve fehérvári jogok nélkül egy települést sem lehetett városnak tekinteni, ennélfogva évszázadokig volt mérvadó a várossá válások folyamatában a belőle később kialakuló budai joggal egyetemben.

Története[szerkesztés]

III. István királyi pecsétje. Valószínűleg egy ilyen bulla hitelesítette a fehérváriak első kiváltságlevelét is

"A tatárjárás után keletkezett városoknál, melyek privilégiumát gazdasági fejlődés nem előzi meg, szintén nem találunk külföldi jogból származó jogokat, a mi annak tulajdonítható, hogy ekkor már voltak kifejlett városaink, melyek jogát az ujonnan alapítottak átvehették. A szerint már most, hogy mely város jogára történik hivatkozás, megkülönböztethetünk egyes csoportokat, de tényleges filiális viszonyról beszélni e városok közt még korai volna. A gyakorlat ingadozó, sőt az is előfordul, hogy valamely város kiváltságában több más városra történik hivatkozás. Leggyakrabban Fehérvár és Buda említtetnek az új kiváltságolásnál s mondhatjuk, hogy az Árpádkorban a magyar városok egy jogcsaládba tartoznak, melynek fejeként a fehérvári jog szerepel." (Hóman Bálint: Új irány a fejlődésben)[2]

Székesfehérvár topográfiája, polgári elemének kialakulása a korai magyar városok sorsának egyik legjobb példája. Nem vitás, hogy a legkorábbi városjellegű településünk volt. Vására, mértékegységei (pl. Pondus Albensis[3]) már a 11. században gazdasági központtá tették. Királyi székhellyé és szakrális központtá is igen korán kialakult. A városi funkciókat betöltő település felett a joghatóságot kezdetben kizárólag a király, majd a király és az egyházi testületek együttesen gyakorolták. Amikor a város falain belül a nyugati polgári elem megjelent, már nem szerezhette meg az egész város feletti joghatóságot, bár jogait a király biztosította. Élénk gazdasági és politikai központ maradt ugyan a török hódoltságig, s a városi szervezet megerősödött benne, kiterjesztve a polgárság fennhatóságát a külvárosok egy részére is, de egyeduralomra a polgárság sohasem jutott.

Ennek ellenére Fehérvár és a fehérvári kiváltság jelentősége igen nagy, mert úttörő volt a 12. századi Magyarországon, s előkészítette a későbbi századokban várossá emelkedő településeink útját.[4]

IV. Béla ábrázolása a Képes krónika egy miniatúráján

Lényegében ugyanaz volt a 12. század derekától kezdve beköltöző idegen telepesek, a hospesek joga is, mint a polgároké. A régebben városprivilégiumnak tartott olaszi és krakkói kiváltságlevelek is elsősorban a szabad bíróválasztást és a telepesek feletti bíráskodást biztosították. A különbség a fehérvári jog — általában a későbbi város jogok — és a hospesek joga közt igazságszolgáltatás terén az volt, hogy míg a városokban minden ügy a város bírósága elé tartozott, addig a hospesek bírája legtöbbször csak az alsóbb ügyekben ítélkezhetett, a cause maiores (emberölés, vérontás stb.) nem tartozott illetékessége körébe; másrészt, míg a városok fellebbviteli hatósága közvetlenül a király volt, addig a hospesek a király megbízottjához vagy saját földesurukhoz fellebbezhettek. A hospeseknek adott kiváltság célja nem a bírói immunitás biztosítása volt, hanem a hospesek saját szokásjogának alsóbb fokon való érvényesítése. A magyar fejlődés szempontjából nézve mindkét esetben a királyi területek zárt igazgatási és igazságszolgáltatási rendszerének megbontásáról volt szó. Mindkét előjog a királyi bírák által alkalmazott magyar szokásjogtól eltérő jogrendszert honosított meg, és mindkettő megszüntette a királyi ispán közvetlen joghatóságát.[5]

A fehérvári szabadságjogot a fehérvári polgárok (zömében latinok) számára IV. Béla király erősítette meg 1237-ben, mivel a Szent Istvánnak tulajdonított, valójában azonban valószínűleg III. István király által kiadott kiváltságlevél elégett. Ennek egyetlen cikkelye maradt ránk egy 15. századi oklevélben, mely szerint a fehérváriak országos vámmentességet élveztek. A polgárok (latinul: cives vagy hospites) bírájukat és 12 esküdtjüket maguk választották. Ez a testület ítélkezett a polgárok minden peres ügyében akár polgári, akár büntetőperről volt szó. Joguk volt városi bíróság működtetésére, szabad emberek fehérvári letelepítésére. Lehetséges, hogy plébánosválasztási jogot is kaptak. A fehérvári szabadság a 13. században kialakuló magyar városi jog alapját képezte. A fehérvári jogra való hivatkozás már 1217-ben megtalálható egy hamisított garamszentbenedeki kiváltságban, de fehérvári szabadságban részesült például Nagyszombat (1237), Nyitra (1248), Győr (1271), Szatmár (1271) és Sopron (1277) is. A 15. századtól már nem hivatkoztak közvetlenül a fehérvári jogra, hiszen a belőle kialakult budai jog vált mérvadóvá.[6]

Tartalma[szerkesztés]

A fehérvári jog tartalmáról annyit tudunk, amennyit IV. Béla 1237. évi privilégiuma és a más városok privilégiumaiban levő hivatkozások elárulnak:

  • 12 esküdt választása,
  • szabad önkormányzat,
  • városi bíróság működtetése,
  • országos vámmentesség,
  • szabad emberek letelepítésének engedélye,
  • városfal építése,
  • szabad plébánosválasztás.

Továbbá Székesfehérvár és néhány más város esetében valószínűsíthető az árumegállító jog is.

A felsorolt pontok nem merítik ki a fehérvári jog tartalmát, de valószínű, hogy ezek voltak a legfontosabbak.

A fehérvári jog emlékműve[szerkesztés]

Az Országalma a püspöki palota előtt a székesfehérvári Városház téren

A fehérvári jog előtt tisztelgő műalkotást, az Országalmát Ohmann Béla készítette 1943-ban. Székesfehérvár belvárosában, a Városház téren áll. Az emlékmű hivatalos neve Fehérvári jog, a köznyelvben mégis Országalmaként vált ismertté. Az emlékmű továbbá Székesfehérvár történelmi jelentőségét szimbolizálja, és jelképezi a magyar államiság folytonosságát is.

Körbefutó latin nyelvű felirata:

Libertates Civitati Albensi a S. Rege Stephano concessæ

azaz: Fehérvár szabadságjogait Szent István adományozta.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]