Fehértorkú karakara
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Phalcoboenus albogularis (Gould, 1837) | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Fehértorkú karakara témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Fehértorkú karakara témájú kategóriát. |
A fehértorkú karakara (Phalcoboenus albogularis) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj.[1][2]
Rendszerezése[szerkesztés]
A fajt John Gould angol ornitológus írta le 1857-ben, a Polyborus nembe Polyborus (Phalcoboenus) albogularis néven.[3]
Előfordulása[szerkesztés]
Dél-Amerika déli részén, Argentína és Chile területén honos. Természetes élőhelyei a mérsékelt övi erdők, gyepek és cserjések. Állandó, nem vonuló faj.[4]
Megjelenése[szerkesztés]
Testhossza 55 centiméter, szárnyfesztávolsága 110-124 centiméter.[5] Tollazata fekete és hasi része fehér.
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
Az elterjedési területe nagyon nagy, egyedszáma 670-6700 példány közötti, viszont stabil. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[4]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2022. január 6.)
- ↑ A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2022. január 6.)
- ↑ Avibase. (Hozzáférés: 2022. január 6.)
- ↑ a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2022. január 6.)
- ↑ Oiseaux.net. (Hozzáférés: 2022. január 6.)
Források[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2022. január 6.)
- Novum állatvilág enciklopédia IV.: Madarak I. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2006. ISBN 963-9334-93-6 – magyar neve
