Fehér somkóró

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Fehér somkóró
Melilotus alba 02.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Hüvelyesek (Fabales)
Család: Pillangósvirágúak (Fabaceae)
Alcsalád: Bükkönyformák (Faboideae)
Nemzetség-
csoport
:
Trifolieae
Nemzetség: Somkóró (Melilotus)
Faj: M. albus
Tudományos név
Melilotus albus
Medik.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Fehér somkóró témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér somkóró témájú médiaállományokat és Fehér somkóró témájú kategóriát.

A fehér somkóró vagy fehérvirágú somkóró (Melilotus albus) a hüvelyesek rendjén belül a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjának somkóró (Melilotus) nemzetségébe tartozó növényfaj, mely Magyarországon is honos és gyakori gyomnövény amellett, hogy zöldtrágyanövényként termesztik is. Hubamhere vagy hubam-here a neve az egyéves termesztett alakjának (Melilotus albus f. annuus Coe), illetve óriáshere a kétéves termesztett alakjának (Melilotus albus f. utilis Schulz).[1] További magyar nevei: buharaihere, mézkerep.

Elterjedése[szerkesztés]

Európa és Nyugat-Ázsia nagy részén őshonos, de az ember közreműködése révén mára szinte minden mérsékelt övi területen elterjedt.

Jellemzése[szerkesztés]

30–150 cm magas lágy szárú, egy- vagy kétéves növény. Hajtása csaknem teljesen kopasz, csak a felső részén rövid szőrös. Vastag, a talajban ferdén álló karógyökerével viszonylag mélyre, akár 90 cm-es mélységig is lehatol. Szára vékony, felálló és elágazó, néha pirosas színezetű. Levelei a száron szórt állásban helyezkednek el, nyelük rövid; összetett levéllemezük három levélkéből áll, melyek 1–2 cm hosszúak; a levélkék széle finoman fogazott, csúcsuk többnyire levágott vagy lekerekített, alakjuk az alsóbb levelekben hosszúkás visszás-tojásdad vagy elliptikus, míg a felsőbbekben inkább szálas, lándzsás. A pálhák 8–10 mm hosszúak, alakjuk kimondottan szálas, szálkaszerű, szélük pedig általában ép. A 40–80 fehér szirmú virágot dúsan tartalmazó (tömött), 4–6 cm hosszú, keskeny, felálló, hajtásvégi fürtvirágzatai kocsánnyal kapcsolódnak a szárhoz a levélnyelek tövénél (a levélhónaljakban). Az egyes virágok egy-egy rövid (1–2 mm-es) kocsánykán csüngenek, 4–5 mm hosszúak, bókolók, jellegzetes pillangós virágok, Magyarországon májustól októberig virítanak; az öt kihegyezett csúcsú csészelevél halványzöld csészévé nőtt össze; az öt fehér sziromlevél összeforrt, közülük a „vitorla” hosszabb a két „evezőnél” és a „csónaknál”; a porzólevelek száma tíz; a két termőlevél felső állású magházat alakít ki. A virágzati kocsány a termésérés idején megnyúlik. Az érett hüvelytermések 3–5 mm hosszúak, 2–2,5 mm szélesek, szürkésbarna színűek, hálózatosan bordás erezetűek, kopaszak. A termésben rendszerint egy, de akár négy mag is fejlődhet, melyek zöldessárga színűek, tojásdad alakúak, legfeljebb 2 mm hosszúak, kopaszak és simák.

Életformája az Ujvárosi Miklós által kidolgozott rendszer TH. (HT.) csoportjába sorolható, ha kétéves, illetve a T4 csoportjába, ha egyéves a növény.

A fehér somkóró kiszárítva édeskés illatúvá válik, mely emlékeztet a tőle rendszertanilag meglehetősen távol álló (azaz nem rokon) szagos müge illatára. Mindkét növény esetén a kumarin okozza az illatot, azonban ez a vegyület a fehér somkóróban szervesen kötött, s csak a növény szárítását, száradását követően szabadul fel. Amennyiben a nedves szénába fehér somkóró kerül, úgy a kumarinból – ebben a környezetben – véralvadásgátló vegyület képződik.[2]

Élőhelye[szerkesztés]

Az olyan köves, törmelékes, de egyúttal agyagos talajokat kedveli, amelyek csak kevéssé szárazak, inkább nedvesek, tápanyagban és bázisokban dúsak, humuszosak (mint például az ártéri és réti talajok); mivel a nyers talajok pionír növényei közé tartozik, valójában bármilyen nyers talajon előfordulhat. Nitrogénkedvelő. A szántóföldeken, vetésekben, mezőgazdasági kultúrák közelében (például szántók mentén, parlagokon, gyepekben, félkultúr réteken) szinte mindig megtalálható gyomnövény, de gyakori más ruderális területen, így utak szélén, árkokban és vasúti töltéseken megtelepedő gyomtársulásokban.

Felhasználása[szerkesztés]

Virágzata jó méhlegelő. Zöldtrágyázásra is használják. Takarmánynak csak a kumarinban szegény, vagy kumarinmentes fajtái alkalmasak.

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Melilotus alba Medic. – Fehér somkóró (M. vulgaris Willd.). In Ujvárosi Miklós: Gyomnövények. Rajzolta: Csapody Vera. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1973. 92–93. o. ISBN nélkül  
  2. Fehér somkóró (mézkerep), hubamhere, buharaihere, Melilotus albus (Melilotus alba). In Dietmar Aichele – Marianne Golte-Bechtle: Mi virít itt?: Virágkalauz. Fordította: Reményi K. András. Kontrollszerkesztette és szakmailag ellenőrizte: Horánszky András. A táblaborító Vida Győző munkája. Tipográfia: Tóbi Attila munkája. [1. kiadás]. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1991. 52. o. ISBN 963-282-419-9  

Források[szerkesztés]

  • Melilotus alba Medic. – Fehér somkóró (M. vulgaris Willd.). In Ujvárosi Miklós: Gyomnövények. Rajzolta: Csapody Vera. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1973. 92–93. o. ISBN nélkül  
  • Fehér somkóró (mézkerep), hubamhere, buharaihere, Melilotus albus (Melilotus alba). In Dietmar Aichele – Marianne Golte-Bechtle: Mi virít itt?: Virágkalauz. Fordította: Reményi K. András. Kontrollszerkesztette és szakmailag ellenőrizte: Horánszky András. A táblaborító Vida Győző munkája. Tipográfia: Tóbi Attila munkája. [1. kiadás]. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1991. 52. o. ISBN 963-282-419-9  
  • Fehér somkóró. In Christopher Grey-Wilson: Vadvirágok: Képes ismertető Északnyugat-, Nyugat-, és Közép-Európa több mint 500 növényfajáról. Fényképezte: Neil Fletcher. Szakértő: Francis Rose. Fordította: dr. Molnár Katalin. Lektor: Dr. Szerdahelyi Tibor. [1. kiadás]. Budapest: Panem Kft; Budapest: Grafo Kft. 1996. 116. o. = Határozó Kézikönyvek (ISSN 1217-5641), ISBN 963-545-109-1  
  • Melilotus albus Desr., Fehér somkóró. In Jean-Denis Godet: Európai virágai: Lágyszárúak. Fordította: Reményi K. András. Szakmailag ellenőrizte: Dr. Horánszky András. [Budapest]: Officina Nova. 1992. 100. o. ISBN 963-7836-691  
  • Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 1999. 227., 427. o. ISBN 963 9121 22 3  
  • http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Novenytermesztestan2/ch04s07.html