Ugrás a tartalomhoz

Fehér hóbogyó

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fehér hóbogyó
A fehér termései
A fehér termései
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superasteridae
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids II
Rend: Mácsonyavirágúak (Dipsacales)
Család: Loncfélék (Caprifoliaceae)
Alcsalád: Linnaeoideae
Nemzetség: Hóbogyó (Symphoricarpos)
Duhamel, 1755
Faj: S. albus
Tudományos név
Symphoricarpos albus
(L.) S.F.Blake 1914
Szinonimák
  • Vaccinium album L. 1753
  • Lonicera alba (L.) Druce
  • Xylosteon album (L.) Moldenke
  • Symphoricarpos rivularis Suksd.
  • Symphoricarpos pauciflorus (J.W. Robbins) Britton
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Fehér hóbogyó témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér hóbogyó témájú médiaállományokat és Fehér hóbogyó témájú kategóriát.

A fehér hóbogyó (Symphoricarpos albus) a mácsonyavirágúak (Dipsacales) rendjébe, ezen belül a loncfélék (Caprifoliaceae) családjába tartozó faj.[1] Magyarországon inváziós fajnak számít[2], nem ültethető.

Az egész cserje – beleértve a gyümölcsöket is – mérgező az emberekre, hányást okoz.[3]

A fehér hóbogyó eredeti előfordulási területe Észak-Amerika, ahol széles körben megtalálható Kanadában és az Amerikai Egyesült Államok északi és nyugati részein.[4][5] Dísznövényként és az apróvadak búvóhelyéül szolgáló bokorként, betelepítették a Brit-szigetekre és a kontinentális Európába.[6]

  • Symphoricarpos albus var. albus - Észak-Amerika keleti részén őshonos.
  • Symphoricarpos albus var. laevigatus - A Csendes-óceán környékén őshonos. A kettőből a 2 méteres magasságával, ez a nagyobbik változat; a termései is nagyobbak. Egyes botanikusok Symphoricarpos rivularis név alatt, önálló fajként tartják számon.

A szóban forgó növény felmagasodó, lombhullató bokor, melynek egy központi, merev szára van; a gyöktörzséből sokszor több, kisebb elágazás nő ki. A gyöktörzsi elágazásnak köszönhetően, egyes területeket sűrűn be nő.[7] A bokor legfeljebb 1-2 méteresre nő meg. Levelei átellenesen ülnek; ovális alakúak és különböző méretűek, a legnagyobbak 5 centiméter hosszúak, vagy egy kicsivel ennél is nagyobbak a friss hajtásokon. A legfeljebb 16 darab virága fürtvirágzatba tömörül. A csészéjén ötfogú csészelevelek ülnek. A harang alakú pártája, körülbelül 0,5 centiméter hosszú és élénk rózsaszín. Termése egy centiméter átmérőjű, fehér bogyó, melyben két magvan. A magokat a madarak szórják szét, azzal hogy megeszik a termést, aztán pedig valahol máshol ürítenek.[7] Habár efféleképpen is szaporodik, a fehér hóbogyó főleg gyöktörzsi hajtások által terjed.[7]

Ez a loncféle számos élőhelyen képes megélni, főleg az árnyékos és nedves hegyoldalakat, valamint az erdőket kedveli. Az ártereken, lápvidékeken és folyópartokon is megtalálható.[7] Az eredeti elterjedési területén, a fehér hóbogyó fontos tápláléka a kanadai vadjuhnak (Ovis canadensis), a fehérfarkú szarvasnak (Odocoileus virginianus) és a grizzly medvéknek.[7] A háziállatokból a szarvasmarha és a juh kedvelik. Az előbbi állatokon kívül, számos kisemlős és madár is felhasználja táplálékul vagy otthonául, például a tasakospatkány-félék (Geomyidae) ilyen bokor alatt vájt üregben töltik a telet.[7]

Az észak-amerikai bennszülöttek és az oroszok szappanként és hagyományos gyógyítószerként használták. Az indiánok a kemény szárából nyílvesszőket is készítettek. Ültetése megakadályozza a folyó menti földcsuszamlásokat és feljavítja a terepet az elhagyott külszíni bányáknál.[7]

  1. The Plant List, Symphoricarpos albus (L.) S.F.Blake
  2. "282/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet a települési zöldinfrastruktúráról, a zöldfelületi tanúsítványról és a zöld védjegyről".
  3. Lewis, Walter H. (1979. december 14.). "Snowberry (Symphoricarpos) Poisoning in Children". JAMA: The Journal of the American Medical Association (angol nyelven). 242 (24): 2663. doi:10.1001/jama.1979.03300240009006. ISSN 0098-7484. PMID 501855.
  4. Biota of North America Program 2014 county distribution map
  5. Jones, George Neville 1940. A monograph of the genus Symphoricarpos. Journal of the Arnold Arboretum 21(2): 201-252
  6. Gilbert, O. L. (1995). Symphoricarpos albus (L.) S. F. Blake (S. rivularis Suksd., S. racemosus Michaux). Journal of Ecology 83:1 159-66.
  7. 1 2 3 4 5 6 7 US Forest Service Fire Ecology
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Symphoricarpos albus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]