Fairey Seafox

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fairey Seafox
Fairey Seafox.jpg

Funkció könnyű felderítő repülőgép
Gyártó Fairey Aviation
Tervező B. G. Slater (a Hamble-i gyár üzemvezetője)
G. Lyon (gyártásvezető)
C. G. James (főmérnök)[1]
Gyártási darabszám 66 darab
Fő üzemeltetők Brit Flottalégierő

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1936. május 27.
Szolgálatba állítás 1937. április 23.
Szolgálatból kivonva kb. 1943

A Fairey Seafox a Brit Királyi Haditengerészet úszótalpas könnyű felderítő vízirepülőgépe volt az 1930-as években és a második világháború elején. Hajófedélzeti gőzkatapulttal volt indítható. Összesen 66 darabot építettek belőle, melyből kettő kerekes futóművel lett ellátva (a K4305 lajstromú[2] 2. prototípus).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Seafox-ot a Brit Légiközlekedési Minisztérium S.11/32-es rendeletének – a haditengerészeti cirkálók, gőzkatapulttal indítható felderítő/megfigyelő gépekkel való felszerelése – megfelelően tervezték. A prototípus 1936-ra készült el és 1938-ban elkezdődött a gépek gyártása is. Az első példányokkal a Haditengerészet 700. századát szerelték fel.

A repülőgép törzse teljesen fém, ún. Alclad alumínium,[1][3] csővázas térrács szerkezetű (monocoque), kétfedelű. A szárnyakat csak a belépőélen látták el fémburkolattal, a többi felületet vászonnal borították be. A szárnyfelek a törzscsatlakozásnál oldható kötéssel kapcsolódtak, mellyel azok hátra hajthatóak voltak. A felső szárnyfeleken Handley Page-orrsegédszárnyakat helyeztek el,[4] a törzshöz közelebbi részeken pedig Fairey-fékszárnyakat mindkét szárnyon.[4]

A gép meghajtásáról egy 16 hengeres, léghűtéses Napier Rapier motor gondoskodott, mely 171 km/h maximális sebességet biztosított 708 km hatótávolságon.

A Seafox-ot kritikák érték alacsony teljesítménye, gyenge motorhűtése és a kellőnél nagyobb leszállási sebessége miatt. A Fairey Swordfish és a Supermarine Walrus váltotta fel a szolgálatból.

Üzemeltetési története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Seafox-ok 1937-ben már szolgálatban álltak a Haditengerészetnél, a Kelet- és Nugyat-Indiai-óceánon, Dél Afrikánál és a Földközi tengeren szolgálatot teljesítő hajókon.[1] Egy hadihajón egy, legfeljebb két ilyen repülőgép állomásozott. 1939-ben a típus szerepet vállalt a német zsebcsatahajó, Admiral Graf Spee elleni hajtóvadászatban és a La Plata-i csata előtt annak felderítésében segédkeztek.

Szolgálatban maradtak egészen az 1943-as évben is. Olyan cirkálók alkalmazták (Leander osztály) katapultokról mint az HMS Emerald, a HMS Neptune, az HMS Orion, az HMS Ajax, az HMS Arethusa és a HMS Penelope, illetve a felfegyverzett teherszállítók mint HMS Pretoria Castle, az HMS Asturias és az HMS Alcantara.

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brit Flottalégierő Brit Flottalégierő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Technikai adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 10,0 m
  • Fesztávolság: 12,2 m
  • Magasság: 3,7 m
  • Szárnyfelület: 40,3 m²
  • Legénység: 2 fő
  • Motor: Napier Rapier VI piston, 380 LE (280 kW)
  • Maximális sebesség: 200 km/h
  • Fegyverzet:
    • 1 db 7,7 mm-es MG géppuska
  • Tömeg: 1726 kg (üresen); 2458 kg (harckészen)
  • Csúcsmagasság:
  • Szolgálati magasság: 3350 m
  • Hatótávolság: 710 km

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Lásd a Flight 570. oldalát.
  2. Lásd a bitmodeller fórum egyik szkennelt képét.
  3. Az amerikai Alcone alumíniumipari vállalat szabadalmaztatta.
  4. ^ a b Lásd a Flight 571. oldalát.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]