FMRI hazugságvizsgálat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az fMRI hazugságvizsgálatban az agyi aktivitás eltérései segítségével lehet felismerni, hogy egy személy hazudik.[1][2][3] Az elmúlt évtizedben több tucat ehhez kapcsolódó kutatásról jelent meg tudományos publikáció.[4] Az eredmények ígéretesek, de a módszer még fejlesztés alatt áll, egyelőre nem elég megbízható ahhoz, hogy valós körülmények közt döntő bizonyítékként szolgálhasson. A módszer szélesebb körű felhasználásában az fMRI készülék magas költsége, és a működtetéséhez szükséges magas szakképzettség is korlátot jelent.[5]

Háttér és eddigi kutatások[szerkesztés]

A legelterjedtebb hazugságvizsgálati eszköz a poligráf, amely a periférikus idegrendszer aktivitásának hatásait méri, amelyek viszont csak esetleges következményei a központi idegrendszer kognitív folyamatainak.[6][7] Közvetlenül a központi idegrendszer aktivitásait lehet mérni többek közt agyi képalkotó eljárások segítségével. A 2000-es évek elején jelentek meg az első cikkek, amelyek fMRI (functional magnetic resonance imaging) segítségével korrelációkat mutattak ki megtévesztő kijelentések és egyes agyi területek aktivitása között.[8][9] Azóta ezzel kapcsolatban számos tanulmány jelent meg, amelyekben a vizsgálatok pontossága jellegzetesen 70-95%, azaz ekkora százalékban lehetséges helyesen megkülönböztetni a hazugságokat az igaz állításoktól.[2][4]

Kísérleti módszer[szerkesztés]

A tanulmányok leggyakrabban egy úgynevezett megtévesztés megkülönböztetés módszert alkalmaznak, amely során az adott személynél összehasonlítanak két olyan helyzetet, amelyekben a különbség a válasz hazugság vagy igazság tartalma: általában feltesznek két hasonló kérdést, és a személynek az egyikre igazat, a másikra pedig hazugságot kell mondania.[3][4] Így például egy bűntényt szimuláló kísérletben egy gyűrű ellopása esetén megkérdezik a személytől, hogy „Ellopott Ön egy gyűrűt?” és „Ellopott Ön egy karórát?”. A döntő különbség pedig az, hogy a gyűrűt ellopó bűnös személy az egyik válasz esetén, amikor nemet mond, hazudni fog (amíg ártatlan személy esetén nincs jelentős különbség). Ezt a különbséget lehet észlelni fMRI-vel a válaszadás során mért agyi folyamatok vizsgálatával.

Idegrendszeri vonatkozások[szerkesztés]

Az fMRI a vér-oxigén szint helyi változásait észleli az agyban, amiből az adott területek idegi aktivitására lehet következtetni. A különböző kapcsolódó kutatásokban kapott eredmények közt jelentős különbségek vannak, még a hasonló módszereket használó tanulmányok találatai sem teljesen egyeznek. A prefrontális kéregről lehet csak elmondani, hogy hazugság esetén minden kutatásban növekedett aktivációt találnak egyes területein.[2] További két terület, amelyek aktivitásának eltérését jellegzetesnek találták: az anterior cinguláris kéreg, és a parietális kéreg, pontosabban ezek bizonyos alterületei. Ezen agyi struktúrákhoz köthető a válasz gátlása (anterior cinguláris kéreg, és részben prefrontális kéreg), illetve a figyelem és a kontextuális folyamatok vezérlése (prefrontális kéreg és parietális kéreg).[10][11] Erre alapozva a hazugságot úgy próbálják modellezni, mint az igazság legátolását, és egy hazugság létrehozását,[6][10][11] amíg az igazság egy olyan egyszerű „rutin” válasz, amit posterior (hatulsó) agyi struktúrák közvetítenek, és általánosan kisebb agyi aktivitást vált ki.[2][10] Hasonló következtetésre jutott egy újabb meta-elemzés számos kutatás összegzésének eredményeként, amelyben pontosabban meghatároztak három területet, amelyekről valószínűsíthető, hogy szerepük van a megtévesztéses viselkedés folyamatában: temporoparietális csomópont, inferior frontális gyrus, és superior frontális gyrus, melyeket megtévesztés során aktívabbaknak találnak, mint a kontroll válaszok (igaz állítások) esetén.[4] Itt az inferior frontális gyrus köthető a válaszgátlás folyamatához (az igazság elrejtéséhez), a válasz szelekció és tervezés a hazugság kitalálásához pedig általában mindhárom terület aktivitásával összefüggésbe hozható.

Meglepő eredmény, hogy a limbikus rendszerben általában nem találtak jelentős különbséget hazudáskor az igazmondáshoz képest, amíg a poligráf éppen az érzelmi különbségek hatását méri. Az érzelmi reakcióval és a limbikus rendszerrel kapcsolatos kérdésekre egyes kutatásokban olyan válaszokat találtak, mint az amigdala és hippokampusz,[12] illetve az anterior insula[10] megnövekedett aktivitása. Az utóbbi eredmény megfelel annak a feltételezésnek, hogy az anterior insula központi szerepet tölt be olyan agyi aktivitások közvetítésében, amelyek az érzelmi feszültség poligráf által is mérhető (periférikus) megnyilvánulásait eredményezik.[10] Ezen megfontolások és eredmények alapján a kutatók szükségesnek látják, hogy a jövőben a limbikus rendszer és érzelmi, kognitív folyamatok is integrálva legyenek a megtévesztés funkcionális anatómiai modelljeibe.[12]

Kritikák és korlátok[szerkesztés]

A módszer szilárdabb elméletet, több kutatást és széles körű standardizálást igényel ahhoz, hogy valós körülmények közt megbízhatóan fel lehessen használni.[2][6] A kutatási eredmények sikeres értelmezéséhez a megtévesztésnek egy érvényes, megbízható modellje szükséges, mivel ennek hiányában a megfigyelt aktivitás nem tulajdonítható egyértelműen a hazugságnak. A fentebb leírt megtévesztéshez kapcsolt aktivitási minták hasonlóak más tanulmányok során megfigyelt elváltozásokhoz is, amelyben ezt olyan feladatokhoz kapcsolták, mint például munkamemória tesztek, hibamonitorozás, feleletválasztás, célpont észlelés.[10] Hasonló, még nem kutatott elvi probléma, hogy a válasz legátolása, amit az fMRI észlelhet, természetes reakció is lehet, hiszen nem feltétlen mondunk ki azonnal bármit, amit tudunk: például egy pillanatnyi mérlegelés nem bizonyítja a megtévesztést.[6] A jel megbízhatósága és helyes lokalizációja attól is függ, hogy a személyek mennyire teljesítik a feladatot pontosan, mennyire követik az instrukciókat mindvégig.[3][6] Kiemelkedő probléma, hogy a vizsgált személynek az fMRI szkennelés során teljesen mozdulatlanul kell tartania a fejét, másképpen igen nehezen vehető fel használható adat. Így ez a vizsgálat a személy önkéntes és teljes körű együttműködését igényli. Mindezek miatt ajánlott lenne mindvégig kiemelten figyelni a személy együttműködését, viselkedését (például a feladatokban reakcióidő és pontosság mérésével), illetve az érzelmi töltetet, feszültséget tartalmazó feladatban bőrellenállást, pulzust is mérni, hogy tudjuk, valóban a feltételezett érzelmi reakciók jöttek-e létre.[3]

További kritika, hogy az fMRI által felvett aktivitásmintázatok összehasonlító alapjait egészséges, válogatott vizsgálati személyekkel végezték – tisztázatlan, hogy ez helytálló-e a „valódi világ” vizsgálni kívánt személyeivel, hiszen ismeretes, hogy az agyi aktivitás (és így az fMRI értékek is) különbségeket mutatnak olyan változók függvényében, mint életkor, egészség, gyógyszerfogyasztás, személyiségzavar, stb.[1][6]

Mindezek mellett az fMRI készülék előállítása és üzemeltetése is rendkívül költséges. Erre a problémára lehetne megoldás az fNIRS (functional near-infrared spectroscopy), amely egy olyan, az fMRI-hez hasonló elven működő képalkotó eljárás, amely infravörös fényt használva szintén az egyes agyi régiók aktivitásmintázatához köthető helyi vérátáramlás-változás vizsgálatát teszi lehetővé, de csak legfeljebb néhány centiméter mélységben, és az fMRI-hez képest alacsonyabb felbontásban.[13] A készülék viszont olcsóbb, és a rendszer sokkal kisebb kiszerelésű, hordozható is lehet. Újabb kísérletek során már ezzel a technológiával is végeztek sikeres hazugságvizsgálatokat.[14][15]

Felhasználási lehetőségek és precedensek[szerkesztés]

Az első kutatások sikere felkeltette az érdeklődést, és az fMRI hazugságvizsgálat hamarosan kereskedelmi vállalkozás képében is megjelent,[16][17] de a költségek valószínűtlenné teszik a módszer elterjedtebb felhasználását bűnüldözési vagy egyéb területeken a közeljövőben. A hazugságvizsgálatoknak az igazságszolgáltatásban lenne prioritása, de ahhoz nincs elegendő kutatás és adat, hogy elég megbízhatónak találják a bíróságok.[3][4][6] Az USA-ban történtek kezdeményezések, de az fMRI hazugságvizsgálat eredményeit még egyszer sem ítélték bizonyítékként felhasználhatónak, pedig elvben lehetséges, és már legalább két olyan per ismert, amelyben ezt kérvényezték.[4] Indiában viszont 2008-ban egy bíró elsőként értékelte perdöntő bizonyítékként a vádlott agyi leképezéssel lefolytatott hazugságvizsgálatát egy emberölési perben, ezzel újabb vitákat keltve a módszer megbízhatóságával és használatának etikájával kapcsolatban.[18]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. ↑ a b Wolpe, P. R., Foster, K. R., & Langleben, D. D. (2005). Emerging Neurotechnologies for Lie-Detection: Promises and Perils. The American Journal of Bioethics, 5(2), 39–49. doi:10.1080/15265160590923367
  2. ↑ a b c d e Gamer, M. (2011). Detecting of deception and concealed information using neuroimaging techniques. In B. Verschuere, G. Ben Shakhar, & E. Meijer, (Eds.) Memory Detection: Theory and application of the concealed information test (pp. 90-113). Cambridge University Press
  3. ↑ a b c d e Rusconi, E., & Mitchener-Nissen, T. (2013). Prospects of functional magnetic resonance imaging as lie detector. Frontiers in Human Neuroscience, 7. doi:10.3389/fnhum.2013.00594
  4. ↑ a b c d e f Gamer, M. (2014). Mind Reading Using Neuroimaging: Is This the Future of Deception Detection? European Psychologist, 19(3), 172–183. doi:10.1027/1016-9040/a000193
  5. ↑ Almeida, M. (2011). Detecting Deception. Parliamentary Office of Science and Technology (POSTnote), 375. Hozzáférés ideje: May 31, 2015, from: http://www.parliament.uk/briefing-papers/POST-PN-375
  6. ↑ a b c d e f g Simpson, J. R. (2008). Functional MRI Lie Detection: Too Good to be True? Journal of the American Academy of Psychiatry and the Law, 36(4), 491–498.
  7. ↑ Verschuere, B., Ben-Shakhar, G., & Meijer, E. (Eds.). (2011). Memory detection: Theory and application of the Concealed Information Test. Cambridge University Press.
  8. ↑ Spence, S. A., Farrow, T. F., Herford, A. E., Wilkinson, I. D., Zheng, Y., & Woodruff, P. W. (2001). Behavioural and functional anatomical correlates of deception in humans. Neuroreport, 12(13), 2849–2853.
  9. ↑ Ganis, G. (2003). Neural Correlates of Different Types of Deception: An fMRI Investigation. Cerebral Cortex, 13(8), 830–836. doi:10.1093/cercor/13.8.830
  10. ↑ a b c d e f Langleben, D. D., Loughead, J. W., Bilker, W. B., Ruparel, K., Childress, A. R., Busch, S. I., & Gur, R. C. (2005). Telling truth from lie in individual subjects with fast event-related fMRI. Human Brain Mapping, 26(4), 262-272.
  11. ↑ a b Bhatt, S., Mbwana, J., Adeyemo, A., Sawyer, A., Hailu, A., & Vanmeter, J. (2009). Lying about facial recognition: an fMRI study. Brain and cognition, 69(2), 382–390. doi:10.1016/j.bandc.2008.08.033
  12. ↑ a b Hakun, J. G., Ruparel, K., Seelig, D. Busch E., Loughead J. W., Gur R. C., & Langleben D. D. (2009). Towards Clinical Trials of Lie Detection with fMRI. Neurocase, 4(6), 518-527.
  13. ↑ Scheeren, T. W. L., Schober, P., & Schwarte, L. A. (2012). Monitoring tissue oxygenation by near infrared spectroscopy (NIRS): background and current applications. Journal of clinical monitoring and computing, 26(4), 279–287. doi:10.1007/s10877-012-9348-y
  14. ↑ Ding, X. P., Sai, L., Fu, G., Liu, J., & Lee, K. (2014). Neural correlates of second-order verbal deception: A functional near-infrared spectroscopy (fNIRS) study. NeuroImage, 87, 505–514. doi:10.1016/j.neuroimage.2013.10.023
  15. ↑ Sai, L., Zhou, X., Ding, X. P., Fu, G., & Sang, B. (2014). Detecting Concealed Information Using Functional Near-Infrared Spectroscopy. Brain topography, 27(5), 652-662. doi:10.1007/s10548-014-0352-z
  16. ↑ http://www.noliemri.com Archiválva 2019. augusztus 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2015.05.31.
  17. ↑ http://www.cephoscorp.com, 2015.05.31.
  18. ↑ Deceiving the law. (2008). Nature neuroscience, 11(11), 1231. doi:10.1038/nn1108-1231
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=FMRI_hazugságvizsgálat&oldid=23242999”