FIPRESCI-díj (cannes-i fesztivál)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
FIPRESCI-díj
(FIPRESCI Prize)
Szervezet neveFilmkritikusok Nemzetközi Szövetsége
OrszágFranciaország
SzékhelyCannes
Alapítás éve1946
Díjátadók
Első díjátadó1946. október 5.
Legutóbbi díjátadó2021. július 17.
Következő díjátadó2022. május 21.
Hivatalos weboldal
http://www.fipresci.org/

A FIPRESCI-díj (nevezik a nemzetközi filmkritikusok díjának is) egy filmművészeti elismerés, amelyet a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) által felkért filmkritikusokból álló független zsűri 1946 óta oszt ki a cannes-i fesztiválon, a filmművészet támogatása, az új és fiatal mozi ösztönzése, a vállalkozói filmkészítés bátorítása céljából.[1]

A díjazás[szerkesztés]

Az évek során többször változott a kiválasztás és elismerés módja. a FIPESCI által delegált, filmkritikusokból álló nemzetközi zsűri tekinti meg a hivatalos válogatás és a párhuzamos rendezvények szekcióinak filmjeit. 1971-ig néhány kivételtől eltekintve egy díjat osztottak ki a versenyfilmek között. 1972 és 2000 között két díjat ítéltek oda: egyet a hivatalos válogatásban, egyet pedig a párhuzamos rendezvények filmjeinek. 2002 óta három FIPRESCI-díjat ítélnek oda: kettőt a hivatalos válogatásban (nagyjátékfilmek versenye, Un certain regard), egyet pedig a párhuzamos rendezvények (Kritikusok Hete, Filmkészítők Kéthete {korábban: Rendezők Kéthete}) valamelyikében bemutatott első- vagy második filmes alkotó művének.[2]

A Cannes-i fesztivál hivatalos válogatásának zsűrijei nem kötelesek követni a trendet, éppen ezért, mivel köztudott, hogy a versenyprogram zsűrije főleg filmesekből áll, nem pedig kritikusokból, a FIPRESCI-díj nyertesét a média gyakran szerepelteti a díjazottak listáján.

Díjazottak[szerkesztés]

A teljes lista a FIPRESCI hivatalos oldala, valamint az IMDb adatbázisa alapján készült.

Év Magyar cím Eredeti cím Rendező Ország Szekció Megjegyzés
1946 Késői találkozás Brief Encounter Lean, DavidDavid Lean  GBR Verseny
Farrebique, a négy évszak Farrebique ou Les quatre saisons Rouquier, GeorgesGeorges Rouquier  FRA Válogatáson kívül [3]Sablon:,[4]
1949 Az eladott mérkőzés The Set-Up Wise, RobertRobert Wise  USA Verseny
1951 Csoda Milánóban Miracolo a Milano De Sica, VittorioVittorio De Sica  ITA Verseny
Elhagyottak Los Olvidados Buñuel, LuisLuis Buñuel  MEX Verseny
1952    Nem került kiosztásra.
1953 Hulot úr nyaral Les Vacances de monsieur Hulot Tati, JacquesJacques Tati  FRA Verseny
1954 Özönvíz előtt Avant le déluge Cayatte, AndréAndré Cayatte  FRA Verseny
1955 Egy kerékpáros halála [5] Muerte de un ciclista Bardem, Juan AntonioJuan Antonio Bardem  ESP Verseny
Gyökerek Raíces Alazraki, BenitoBenito Alazraki  MEX Verseny
1956    Nem került kiosztásra.
1957    Nem került kiosztásra.
1958 A bosszú La Venganza Bardem, Juan AntonioJuan Antonio Bardem  ESP Verseny
1959 Szerelmem, Hirosima Hiroshima mon amour Resnais, AlainAlain Resnais  FRA Verseny
   ––– Araya Benacerraf, MargotMargot Benacerraf  VEN Verseny
1960 Szűzforrás Jungfrukällan Bergman, IngmarIngmar Bergman  SWE Verseny
1961    ––– La mano en la trampa Nilsson, Leopoldo TorreLeopoldo Torre Nilsson  ARG Verseny
Egy nyár krónikája Chronique d'un été Rouch, JeanJean Rouch és Morin, EdgarEdgar Morin  FRA Verseny
1962 Az öldöklő angyal El ángel exterminador Buñuel, LuisLuis Buñuel  MEX Verseny
1963 Egy ember ára This Sporting Life Anderson, LindsayLindsay Anderson  GBR Verseny
Szép május Le joli mai Marker, ChrisChris Marker és Lhomme, PierrePierre Lhomme  FRA Kritikusok Hete
1964 Egy nő a hajón Pasażerka Munk, AndrzejAndrzej Munk  POL Verseny
1965 Egyre távolabb Tarahumara (Cada vez más lejos) Alcoriza, LuisLuis Alcoriza  MEX Verseny
1966 Az ifjú Törless [6] Der junge Törless Schlöndorff, VolkerVolker Schlöndorff  GER Verseny
A háborúnak vége La guerre est finie Resnais, AlainAlain Resnais  FRA Verseny [7]
Falstaff Campanadas a medianoche Welles, OrsonOrson Welles  ESP SUI Verseny
1967 A föld transzban Terra em Transe Rocha, GlauberGlauber Rocha  BRA Verseny
Találkoztam boldog cigányokkal is Skupljači perja Petrović, AleksandarAleksandar Petrović  YUG Verseny
1968    Az 1968. májusi zavargások miatt félbeszakadt.
1969 Andrej Rubljov Андрей Рублёв Tarkovszkij, Andrej ArszenyjevicsAndrej Arszenyjevics Tarkovszkij  URS Versenyen kívül
1970 Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto Petri, ElioElio Petri  ITA Verseny
1971 Johnny háborúba megy Johnny Got His Gun Trumbo, DaltonDalton Trumbo  USA Verseny
1972 Solaris Солярис Tarkovszkij, Andrej ArszenyjevicsAndrej Arszenyjevics Tarkovszkij  URS Verseny
Húszévesen a hegyekben Avoir vingt ans dans les Aurès Vautier, RenéRené Vautier  FRA Kritikusok Hete
1973 A nagy zabálás La Grande Bouffe Ferreri, MarcoMarco Ferreri  FRA Verseny
A mama és a kurva La maman et la putain Eustache, JeanJean Eustache  FRA Verseny
1974 A félelem megeszi a lelket Angst essen Seele auf Fassbinder, Rainer WernerRainer Werner Fassbinder  GER Verseny
Lancelot, a Tó lovagja Lancelot du Lac Bresson, RobertRobert Bresson  FRA Versenyen kívül [8]
1975 Kaspar Hauser Jeder für sich und Gott gegen alle Herzog, WernerWerner Herzog  GER Verseny
Vándorszínészek Ο Θίασος, O Thiasos Angelopoulos, TheodorosTheodoros Angelopoulos  GRE Rendezők Kéthete
1976 Az idő múlása Im Lauf der Zeit Wenders, WimWim Wenders  GER Verseny
Az erős Ferdinánd Der starke Ferdinand Kluge, AlexanderAlexander Kluge  GER Rendezők Kéthete
1977 Apámuram Padre padrone Taviani, Paolo és VittorioPaolo és Vittorio Taviani  ITA Verseny
Kilenc hónap Mészáros Márta  HUN Rendezők Kéthete
1978 A márványember Człowiek z marmuru Wajda, AndrzejAndrzej Wajda  POL Un certain regard
   ––– Miris poljskog cveća Karanović, SrđanSrđan Karanović  YUG Kritikusok Hete
1979 Apokalipszis most Apocalypse Now Coppola, Francis FordFrancis Ford Coppola  USA Verseny
Angi Vera Gábor Pál  HUN Rendezők Kéthete
   ––– Black Jack Loach, KenKen Loach  GBR Rendezők Kéthete
1980 Amerikai nagybácsim Mon oncle d'Amérique Resnais, AlainAlain Resnais  FRA Verseny
A jöttmentek Gaijin - Os Caminhos da Liberdade Yamasaki, TizukaTizuka Yamasaki  BRA Rendezők Kéthete
Vidéki színészek Aktorzy prowincjonalni Holland, AgnieszkaAgnieszka Holland  POL Kritikusok Hete
1981 Mephisto Szabó István  HUN Verseny
   ––– Malou Meerapfel, JeanineJeanine Meerapfel  GER Kritikusok Hete
1982 Az út Yol Gören, SerifSerif Gören és Güney, YilmazYilmaz Güney  TUR Verseny
Egymásra nézve Makk Károly  HUN Verseny
   ––– Les fleurs sauvages Lefebvre, Jean PierreJean Pierre Lefebvre  CAN Rendezők Kéthete
1983 Nosztalgia Ностальгия Tarkovszkij, Andrej ArszenyjevicsAndrej Arszenyjevics Tarkovszkij  ITA URS Verseny
Szerencsés Dániel Sándor Pál  HUN Rendezők Kéthete
1984 Párizs, Texas Paris, Texas Wenders, WimWim Wenders  GER FRA Verseny
Utazás Kithirára Ταξίδι στα Κύθηρα (Taxidi sta Kythira Angelopoulos, TheodorosTheodoros Angelopoulos  GRE Verseny
Börtönemlékek Memórias do Cárcere Santos, Nelson Pereira dosNelson Pereira dos Santos  BRA Rendezők Kéthete
1985 A papa szolgálati útra ment Отац на службеном путу, Otac na službenom putu Kusturica, EmirEmir Kusturica  YUG Verseny
Kairó bíbor rózsája The Purple Rose of Cairo Allen, WoodyWoody Allen  USA Versenyen kívül
   ––– Visages de femmes Ecaré, DésiréDésiré Ecaré  CIV Kritikusok Hete
1986 Áldozathozatal Offret Tarkovszkij, Andrej ArszenyjevicsAndrej Arszenyjevics Tarkovszkij  SWE FRA Verseny
Az amerikai birodalom hanyatlása Le Déclin de l'empire américain Arcand, DenysDenys Arcand  CAN Rendezők Kéthete
1987 Vezeklés მონანიება, Monanieba Abuladze, TengizTengiz Abuladze  GEO Verseny
Bárcsak itt lennél Wish You Were Here Leland, DavidDavid Leland  GBR Rendezők Kéthete
Esküvő Galileáben Wedding in Galilee Khleifi, MichelMichel Khleifi  PLE FRA Rendezők Kéthete
1988 Rövidfilm a gyilkolásról Krótki film o zabijaniu Kieślowski, KrzysztofKrzysztof Kieślowski  POL Verseny
   ––– Hôtel Terminus Ophüls, MarcelMarcel Ophüls  USA Un certain regard
Távoli hangok, csendélet Distant Voices, Still Lives Davies, TerenceTerence Davies  GBR Rendezők Kéthete
   ––– Une femme pour l'hiver Flèche, ManuelManuel Flèche  FRA [9] Külön dicséret
1989 Szex, hazugság, videó Sex, Lies, and Videotape Soderbergh, StevenSteven Soderbergh  USA Verseny
   ––– Yaaba Ouedraogo, IdrissaIdrissa Ouedraogo  BUR FRA Rendezők Kéthete
1990 A halál fullánkja 死の棘, Si no toge Oguri KōheiKōhei Oguri  JPN Verseny
Hattyúk tava. A Zóna Лебедине озеро. Зона, Lebegyine ozero. Zona Iljenko, JurijJurij Iljenko  USA UKR Rendezők Kéthete
Oliveira, Manoel deManoel de Oliveira  POR Tiszteletbeli díj
1991 Veronica kettős élete Podwójne życie Weroniki Kieślowski, KrzysztofKrzysztof Kieślowski  POL FRA Verseny
Lim-lom Riff-Raff Loach, KenKen Loach  GBR Rendezők Kéthete
1992 A birsalmafa árnyéka El sol del membrillo Erice, VíctorVíctor Erice  ESP Verseny
1993 Isten veled, ágyasom! 霸王別姬, Bàwáng biéjī Csen Kaj-ko  HKG Verseny
Gyerekgyilkosságok Szabó Ildikó  HUN Rendezők Kéthete
1994 Exotica Egoyan, AtomAtom Egoyan  CAN Verseny
Utolsó találkozás Bab El-Oued City Allouache, MerzakMerzak Allouache  ALG Un certain regard
1995 Odüsszeusz tekintete Το Βλέμμα του Οδυσσέα, To Vlemma tou Odyssea Angelopoulos, TheodorosTheodoros Angelopoulos  GRE Verseny
Föld és szabadság Land and Freedom Loach, KenKen Loach  GBR Verseny
A fehér léggömb بادکنک سفید, Badkonake sefid Panahi, DzsafarDzsafar Panahi  IRN Rendezők Kéthete
1996 Titkok és hazugságok Secrets and Lies Leigh, MikeMike Leigh  GBR Verseny
A kaukázusi fogoly Кавказский пленник, Kavkazszkij plennik Bodrov, SzergejSzergej Bodrov  RUS KAZ Rendezők Kéthete
   ––– ''Pasts / Pramis Pakalniņa, LailaLaila Pakalniņa  LAT Un certain regard [10]
1997 Eljövendő szép napok The Sweet Hereafter Egoyan, AtomAtom Egoyan  CAN Verseny
Utazás a világ kezdetéhez Viagem ao Princípio do Mundo Oliveira, Manoel deManoel de Oliveira  POR Versenyen kívül
1998 A lyuk Dong Caj Ming-liang  TWN FRA Verseny
A boldogságtól ordítani Happiness Solondz, ToddTodd Solondz  USA Rendezők Kéthete
1999 Új bőr Peau neuve Deleuze, ÉmilieÉmilie Deleuze  FRA Un certain regard
   ––– M/Other Nobuhiro, SzuvaSzuva Nobuhiro  JPN Rendezők Kéthete
2000 Eureka ユリイカ, Jurīka Aojama, SindzsiAojama Sindzsi  JPN Verseny
A kis családfő زمانی برای مستی اسبها, Zamani barayé masti asbha Ghobadi, BahmanBahman Ghobadi  IRN Rendezők Kéthete
2001 A fiú szobája La stanza del figlio Moretti, NanniNanni Moretti  ITA Verseny
   ––– 降霊, Kōrei Kuroszava, KijosiKuroszava Kijosi  JPN Un certain regard
   ––– Martha... Martha Veysset, SandrineSandrine Veysset  FRA Rendezők Kéthete
A pornófilmes Le Pornographe Bonello, BertrandBertrand Bonello  FRA Kritikusok Hete
2002 Deus ex machina يد إلهية, Yadon ilaheyya Suleiman, EliaElia Suleiman  PLE Verseny
Boldogságra várva Heremakono Sissako, AbderrahmaneAbderrahmane Sissako  FRA MRT Un certain regard
Az agyag madár মাটির ময়না, Matir moina Masud, TarequeTareque Masud  FRA BGD Rendezők Kéthete
2003 Apa és fia Отец и сын, Otec i szün Szokurov, AlekszandrAlekszandr Szokurov  RUS Verseny
Sikersztori American Splendor Springer Berman, ShariShari Springer Berman és Pulcini, RobertRobert Pulcini  USA Un certain regard
Nap mint nap Las horas del día Rosales, JaimeJaime Rosales  ESP Rendezők Kéthete
2004 Fahrenheit 9/11 Fahrenheit 9/11 Moore, MichaelMichael Moore  USA Verseny
Whisky Rebella, Juan PabloJuan Pablo Rebella és Stoll, PabloPablo Stoll  URY Un certain regard
   ––– عطش, Atash / צימאון, Tzimaon Wael, Tawfik AbuTawfik Abu Wael  ISR PLE Kritikusok Hete
2005 Rejtély Caché Haneke, MichaelMichael Haneke  FRA AUT Verseny
   ––– Sangre Escalante, AmatAmat Escalante  MEX Un certain regard
   ––– Jumeogi unda [11] Lju Szungvan  KOR Rendezők Kéthete
2006 Éghajlatok İklimler Ceylan, Nuri BilgeNuri Bilge Ceylan  TUR Verseny
   ––– Hamaca Paraguaya Encina, PazPaz Encina  Paraguay Un certain regard
Bogárűző Bug Friedkin, WilliamWilliam Friedkin  USA Rendezők Kéthete
2007 4 hónap, 3 hét, 2 nap 4 luni, 3 săptămâni și 2 zile Mungiu, CristianCristian Mungiu  ROU Verseny
A zenekar látogatása ביקור התזמורת, Bikur Ha-Tizmoret Kolirin, EranEran Kolirin  ISR Un certain regard
Neve: Sabine Elle s'appelle Sabine Bonnaire, SandrineSandrine Bonnaire  FRA Rendezők Kéthete
2008 Delta Mundruczó Kornél  HUN Verseny
Éhség Hunger McQueen, SteveSteve McQueen  IRL Un certain regard
   ––– Eldorado Lanners, BouliBouli Lanners  BEL Rendezők Kéthete
2009 A fehér szalag Das weiße Band Haneke, MichaelMichael Haneke  GER AUT Verseny
Rendészet, nyelvészet Polițist, adjectiv Porumboiu, CorneliuCorneliu Porumboiu  ROU Un certain regard
Amreeka Dabis, CherienCherien Dabis  USA Rendezők Kéthete
2010 Turné Tournée Amalric, MathieuMathieu Amalric  FRA Verseny
Pál Adrienn Kocsis Ágnes  HUN Un certain regard
   ––– Todos vós sodes capitáns , OliverOliver  ESP Rendezők Kéthete
2011 Kikötői történet Le Havre Kaurismäki, AkiAki Kaurismäki  FIN FRA Verseny
Államérdekből L'Exercice de l'État Schoeller, PierrePierre Schoeller  FRA BEL Un certain regard
   ––– Take Shelter Nichols, JeffJeff Nichols  USA Kritikusok Hete
2012 Ködben В тумане, V tumane Loznica, SzergejSzergej Loznica  RUS Verseny
A messzi dél vadjai Beasts of the Southern Wild Zeitlin, BenhBenh Zeitlin  USA Un certain regard
Lejárt lemez Rengaine Djaidani, RachidRachid Djaidani  FRA Rendezők Kéthete
2013 Adèle élete – 1–2. fejezet La Vie d'Adèle Kechiche, AbdellatifAbdellatif Kechiche  FRA Verseny
   ––– دستنوشتهها نمیسوزند, Dast-Neveshtehaa Nemisoosand Rasoulof, MohammadMohammad Rasoulof  IRN Un certain regard
A múlt hamvai Blue Ruin Saulnier, JeremyJeremy Saulnier  USA Rendezők Kéthete
2014 Téli álom Kış Uykusu Ceylan, Nuri BilgeNuri Bilge Ceylan  TUR Verseny [* 1]
   ––– Jauja Alonso, LisandroLisandro Alonso  ARG Un certain regard
A küzdők Les Combattants Cailley, ThomasThomas Cailley  FRA Rendezők Kéthete
2015 Saul fia Nemes Jeles László  HUN Verseny [* 2]
   ––– मसान, Masaan Ghaywan, NeerajNeeraj Ghaywan  IND Un certain regard
Paulina La Patota Mitre, SantiagoSantiago Mitre  ARG Kritikusok Hete
2016 Toni Erdmann Ade, MarenMaren Ade  GER Verseny [* 3]Sablon:,[12]
Kutyák Câini Mirică, BogdanBogdan Mirică  ROU Un certain regard
Nyers Grave Ducournau, JuliaJulia Ducournau  FRA Kritikusok Hete
2017 120 dobbanás percenként 120 battements par minute Campillo, RobinRobin Campillo  FRA Verseny [* 4]
Elzárva Теснота, Tesznota Balagov, KantemirKantemir Balagov  RUS Un certain regard
Pedro Pinho A Fabrica de Nada Pinho, PedroPedro Pinho  POR Rendezők Kéthete
2018 Gyújtogatók 버닝, Beoning I Cshangdong  KOR Verseny [* 5]
Lány Girl Dhont, LukasLukas Dhont  BEL Un certain regard
Egy nap Szilágyi, ZsófiaSzilágyi Zsófia  HUN Kritikusok Hete
2019 A mennyországnak kell lennie It Must Be Heaven Suleiman, EliaElia Suleiman  FRA CAN Verseny [* 6]
   ––– Dilda (Дылда) Balagov, KantemirKantemir Balagov  RUS Un certain regard
A világítótorony The Lighthouse Eggers, RobertRobert Eggers  CAN USA Rendezők Kéthete
2020 A Covid19-pandémia miatt nem osztottak ki díjat.
2021 Vezess helyettem Doraibu mai kâ Hamagucsi Rjúszuke  JPN Verseny [* 7]
Játszótér Un Monde Wandel, LauraLaura Wandel  BEL Un certain regard
Tollak Feathers Zohairy, Omar ElOmar El Zohairy  FRA EGY NED GRE Kritikusok Hete
2022    ––– Leila’s Brothers (برادران لیلا) Saeed Roustaee  IRN Verseny [* 8]
   ––– Le bleu du caftan Maryam Touzani  FRA MAR BEL DEN Un certain regard
   ––– Dalva Emmanuelle Nicot  FRA BEL Kritikusok Hete
2023    ––– The Zone of Interest Jonathan Glazer  USASablon:UR POL Verseny
   ––– Los colonos Felipe Gálvez  ARG CHL FRA DEN UK Un certain regard
   ––– Levante Lillah Halla  BRA FRA URU Kritikusok Hete

Jegyzetek[szerkesztés]

Megjegyzések
  1. A FIPRESCI-díjra vonatkozó szabályok.
  2. FIPRESCI-meghívó díjátadásra (2015).
  3. Derek Malcolm: Farrebique: 70 Years of FIPRESCI in Cannes (angol nyelven). FIPRESCI, 2016. május 9. [2016. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 30.)
  4. Tekintettel arra, hogy a párhuzamos rendezvények ekkor még nem léteztek, az Elizabeth Dilys Powell brit kritikus elnökletével összeállt nemzetközi zsűri külön vetítéseken nézte meg azon filmeket, amelyeket kizártak a versenyből. Ezek közé tartozott a közép-franciaországi hegyi parasztcsalád életét az évszakok váltakozásának ritmusában bemutató fikciós dokumentumfilm, a Farrebique is, amelynek aztán az 1947 elején megrendezett 1. Edinburgh-i Nemzetközi Dokumentumfilmes Fesztivál nyitófilmjeként lett a hivatalos világpremierje.
  5. Előfordul A biciklista halála címen is.
  6. Előfordul A fiatal Törless címmel is.
  7. Írója (Jorge Semprún), valamint témája miatt a spanyol hatóságok elérték, hogy a filmet visszavonják a versenyprogramból.
  8. Bresson nem vette át a díjat. A Combat című napilap 1974. május 28-i száma leközölte, hogy ő kizárólag az Arany Pálmát akarta elnyerni, mivel – a gyártás és a forgatás nehézségeire utalva – előzőleg kijelentette: „Nem presztízst akarok, pénzt alkarok, mert csak a pálmával jár pénz.” Egyébként a Lancelot, a Tó lovagja messze túllépte az eredeti költségvetést. (Lásd: Robert Bresson Biography (angol nyelven). Madman Entertainment. [2017. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 30.), valamint Keith Reader Bresson-életrajza.)
  9. A kisfilmet A francia filmművészet perspektívái (Perspectives du cinéma français) elnevezésű, kizárólag francia filmek részére szervezett, a fesztiváltól független, párhuzamos szekcióban vetítették.
  10. Rövidfilmről van szó.
  11. A rendezvényen Crying Fist címmel szerepelt.
  12. Különdíjban részsült Thierry Frémaux, a rendezvény elnöke is a fesztivál és a FIPRESCI együttműködésének 70. évfordulója alkalmából. Lásd: FIPRESCI Honors Thierry Frémaux (angol nyelven). FIPRESCI, 2016. május 22. [2018. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 30.)
Hivatkozások
  1. Casey Cipriani: Cannes: International Federation of Film Critics Announce Their Winning Selections (angol nyelven). IndieWire, 2014. május 23. [2019. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 30.)
  2. 68th Cannes Film Festival (angol nyelven). FIPRESCI, 2015. május 24. [2017. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 6.)
  3. Maren Ade's Toni Erdmann Wins the Critics Prize in Cannes (angol nyelven). FIPRESCI, 2016. május 22. [2018. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 30.)
  4. Cannes 2017: The Critics Awards (angol nyelven). FIPRESCI, 2017. május 27. [2018. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 6.)
  5. Tout le Palmarès du 71e Festival de Cannes. festival-cannes.fr. Festival de Cannes (2018. május 19.) (Hozzáférés: 2018. május 20.) arch
  6. Cannes: 'It Must Be Heaven' Takes FIPRESCI Critics' Prize (angol nyelven). hollywoodreporter.com, 2019. május 25. [2019. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 26.)
  7. 74th Cannes Film Festival – Awarded films (angol nyelven). fipresci.org. Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI), 2021. július 17. [2021. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 18.)
  8. Le Palmarès du 75e Festival de Cannes (francia nyelven). festival-cannes.com. Festival de Cannes, 2022. május 28. [2021. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 29.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]