Férfi csapat kardvívás a 2012. évi nyári olimpiai játékokon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Férfi csapat kardvívás
a XXX. nyári olimpián
Adatok
HelyszínExCel Exhibition Centre, London
Dátumaugusztus 2.
Versenyzők24 résztvevő
8 nemzetből

 ← 20082016 → 

A 2012. évi nyári olimpiai játékokon a férfi csapat kardvívást a hetedik játéknapon, augusztus 3-án rendezték Londonban, az ExCel Exhibition Centre-ben.

Magyar vonatkozás[szerkesztés]

A magyar kardcsapatnak nem sikerült kivívnia az indulás jogát, és ezzel a londoni volt az első olyan olimpia, ahol a magyar küldöttség a férfi kardcsapat nélkül vett részt.[1]

Lebonyolítás[szerkesztés]

A versenyen induló 8 csapat 8-as táblán egyenes kieséses rendszerben mérte össze erejét. A csapatok a FIE-ranglista alapján kvalifikálták magukat. Egy csapat négy versenyzőből állt (három versenyző és egy csere), a két csapat három-három versenyzője vívott egymással 5 tusig vagy 3 percig. Az asszókban így maximálisan 45 találat volt elérhető.

Ágrajz[szerkesztés]

Negyeddöntők Elődöntők Döntő
1 Oroszország Oroszország 45
8 Egyesült Államok Egyesült Államok 33 1 Oroszország Oroszország 43
5 Kína Kína 30 4 Románia Románia 45
4 Románia Románia 45 4 Románia Románia 26
3 Németország Németország 38 6 Dél-Korea Dél-Korea 45
6 Dél-Korea Dél-Korea 45 6 Dél-Korea Dél-Korea 45
7 Olaszország Olaszország 45 7 Olaszország Olaszország 37
2 Fehéroroszország Fehéroroszország 44 Bronzmérkőzés
1 Oroszország Oroszország 40
7 Olaszország Olaszország 45

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lemaradt az olimpiáról a magyar kardcsapat (magyar nyelven). hvg.hu, 2012. március 18. (Hozzáférés: 2013. április 17.)

Források[szerkesztés]