Fáy család

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Fáy László szócikkből átirányítva)
Fáy család címere

Az Abaúj vármegyéből származó Fáy család az oklevelekben igazolható legrégibb magyar nemes családok egyike. Őse Rugacs, aki állítólag székely származású vitéz volt, és a Szentföldön esett el II. András oldalán (1217-ben).

Története[szerkesztés]

Rugacs fiai, Don és Barnabás 1241-ben, a muhi csatában úgy mentették meg a futó IV. Bélát, hogy kidőlt lova helyett egyikük saját lovát adta alája, míg maguk a holttestek közé lapulva várták be a mongol hadak elvonulását. A családnak utóbb nyert címere azt a jelenetet örökíti meg, mikor az egyik fiú a király elé vezeti fehér paripáját.

A király 1243-ban Abaúj vármegye „Fay” nevű falvának odaajándékozásával jutalmazta meg hűségüket. Itt épített kastélyt a család grófi ága. A király a birtokadományt 1262-ben újabb falvakkal egészítette ki, és ezt fia, V. István is megerősítette. Don fia Orbán, 1292-ben már Fáynak nevezte magát.

A család nevezetesebb tagjai[szerkesztés]

István fiai:

  • András: kapitány
  • Fáy IV. István abaúji alispán és csapatvezér, akitől a család tovább származott.

A Fáyak mindig élénken részt vettek a törökök elleni küzdelemben, és Abaúj, Ung, Ugocsa és Szatmár vármegyét mint fő- és alispánok szolgálták. A családi sírboltot a Fáj határában található Papi pusztán építették fel.

Fáy V. István borsodi alispán haláláig II. Rákóczi Ferenc híve maradt.[1]

Az egyik ág jó ideig szoros kapcsolatot tartott a református egyházzal. A katolikus hitre Fáy V. István fia, Fáy Gábor tért vissza — felesége, Diószeghy Irma azonban református hiten maradt. Az ő fiuk, Dávid jezsuita misszionárius lett Brazíliában. Fáy Gábor leszármazottjai közül többen megyei főispánságig jutottak. Unokája Ágoston ugocsai főispán 1809-ben grófi rangot szerzett; az ő unokája volt Fáy István zeneszerző és műgyűjtő, az utolsó Fáy gróf. Az ő leánya, Fáy Mária grófnő báró Mesko Jakabhoz ment feleségül, az ő lányuk pedig gróf Zichy Rezsőhöz, így az egykori grófi kastély leányágon öröklődött tovább.

A család másik ága még a 16. században Pest vármegyébe költözött. Ebből az ágból származott Fáy András, a hírneves író.[2]

Fáy András[szerkesztés]

Fáy András

Fáy András (fáji), író, a magyar reformkorszak irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legmunkásabb tagja, szül. Kohányon, Zemplén vármegyében született 1786. május 30-án, és Pesten halt meg 1864. július 26-án. Szülei Fáy László földbirtokos és Szemere Krisztina voltak, maguk is előkelő kálvinista magyar nemesi családok ivadékai. Kiskorát a szülei háznál és nagyanyjánál, Gálszécsen a Szemerék ősi fészkében töltötte. 1791-ben szülei Gombára, Pest vármegyébe költöztek, atyai nagyatyjának birtokára. Fáy András mindkét helyen, Gálszécsen és Gombán, a magyar nemesi élet légkörében nevelkedett. Rendkívüli élénksége nemesszívűséggel, korán fejlődő elmetehetséggel és ritka szorgalommal párosult. Iskolázását 1793-ban Sárospatakon kezdte, majd 1798-1802 között, a német nyelv elsajátítása végett a pozsonyi líceumban folytatta, egy évvel idősb rokonával, Szemere Pállal együtt. 1803-1804 között Sárospatakon fejezte be - Kövynél - jogi tanulmányait. Gyakorlatra Pestre került, kitűnő sikerrel letette az ügyvédi cenzúrát, de sohasem ügyvédkedett. Inkább szeretett olvasgatni, a klasszikus Cicerót és Tacitust ép annyira kedvelte, mint a modern német, francia és angol irodalom korifeusait (így Kotzebue-t, La Fontaine-t, Wieland-ot, Sternet, Swift-et, Rabelais-t, Lesyet, Jean Paul-t stb.); szorgalmasan látogatta a színházat, barátkozott az írókkal, kik közé Szemere Pál vezette be, megismertetve őt Kazinczyval is. A közélet terei közül jobban húzódott a megyei élethez, mint a törvénykezéshez. Atyja kedvéért közigazgatási hivatalt vállalt, 1810-ben a pesti, 1812-ben a váci járás szolgabírája lett. Midőn 1818-ban visszavonult a nyilvános szolgálattól, Pest vármegye táblabírájának választotta; ettől fogva egy ideig inkább az irodalomnak élt ugyan, de részt vett a megyei életben is. 1823-ban gombai birtokáról Pestre tette át lakását; háza gyülekezőhelyévé lett az íróknak, így rendes vendégei voltak Szemere Pál, Vitkovics, Kisfaludy Károly, Vörösmarty és mások, és több kezdeményezés, mely aztán testet öltött, e körből indult ki. A nyilvánosság előtt mint író lépett ugyan fel először, és már jó régen, de Pestre költözése óta, mint Pest-város polgára és az ország első megyéjének tekintélyes vezérférfia, politikai és társadalmi téren is országos jelentőségű tevékenységet fejtett ki. Mikor Pest vármegye az 1825-iki országgyűlésre szóló követi utasításokat tárgyalta, Fáy egy javaslatot terjesztett be, mely egész sorát pendítette meg azon reformeszméknek, melyek később nagyrészt megvalósultak, de még akkor senki más rájuk sem gondolt; így a színészet, mint fontos nemzeti közügy állandósítása, a közigazgatás, az igazságügy javítása, szabad ipar, büntető kódex, erkölcsnemesítés, javító ház, apró kassza (takarékpénztár) stb. Mind gyakorlati alkotásokra irányult tervek, melyeket később irataival, a megye- és országgyűlésen szavával, a társadalom terén buzdításaival népszerűsített és érlelt. A hasonló törekvésű Széchenyi hamar felismerte benne a hasznos szövetségest, és a nagy regenerátornak valóságos jobbkeze lett. Az 1832–36-os országgyűlés okozta mozgalmaknak Pest vármegye gyűlésein hathatós képviselője volt magyaros, józan, őszinte beszédeivel, melyek rétori sallang nélkül is hatottak. A megye minden bizottságba kiküldte, mely egy-egy nevezetesebb újítást, országos ügyet tárgyalt s e téren a közügyeknek igen fontos szolgálatokat tett. Pest vármegye 1835-ben követévé választotta, és az országgyűlésen mint az ellenzék egyik kitűnősége buzgó részt vett a tárgyalásokban. 1836-ban Pest vármegye is táblabírájául választotta. Emellett a társadalmi és irodalmi életben is nagy munkásságot fejtett ki. Széchenyi kedvéért belépett a kaszinóba, és ez intézetnek majdnem folytonosan a könyvtárosa volt, két ízben pedig igazgatója is (1835 és 1840). Az akadémia ügyeiben is intéző részt vett. Már az első nagygyűlésen (1831) tiszteleti taggá választották. 1845-ben az igazgatótanács tagjává, 1847-ben pedig helyettes elnökként működött. A Kisfaludy-társaság is első alakuló gyűlésén (1837. február 6.) három évre igazgatónak választotta. Igen nagy kitartással buzgólkodott a pénzügy érdekében. Tagja volt (1831) Pest vármegye állandó szini bizottságának. 1834-35-ben igazgatója Döbrenteivel együtt a megye pártfogása alatt álló budai színtársulatnak, ismét tagja az akadémia játékszíni küldöttségének, mely a drámairodalom fejlesztését is feladatai közé sorozta s egész életében sokat fáradt a nemzeti színészetért. Egyik legnevezetesebb alkotása volt azonban a pesti első hazai takarékpénztár. Ennek eszméjét nemcsak a kishitűek fogadták kételkedve, hanem még egy Széchenyi is, és csak a Fáy kedvéért írt alá néhány részvényt. Fáynak fáradozásába került, de végre is létrejött az intézet. Pest vármegye közgyűlésén, 1839. március 19-én tette meg a felállításra vonatkozó indítványt és a következő év január 1-jén megkezdhette működését az intézet, mely már az 1840-es években reményen felül virágzott, a szabadságharc rázkódásait is kibírta s eredetileg 60 pengőforintos részvényei az 1890-es évekre már 10 000 forintot is meghaladták. Fáy az alakuláskor segédigazgatóvá választatott s az maradt 1848-ig. Munkásságának nevezetes köre volt az egyházi, a Pesten felállítandó protestáns főiskola és a két protestáns felekezet egyesítése érdekében. Részt vett a védegyletben, a művészeti kezdeményekben s 1847-ben az első hazai takarékpénztárnak életbiztosítási osztállyal való kibővítését tervezte és indítványozta, és evégből nagy előkészítéseket tett, de az idő nem volt erre alkalmas. Amellett a nevelőnőképző-intézet felállítását mozgatta, mert nemzeti szempontból károsnak tartotta a nevelőnők külföldről való importját. A szabadságharc idejét gombai birtokán visszavonultan töltötte s azután éveit főleg az irodalomnak és családjának szentelte. Ekkor adta ki munkái újabb sorozatát. Midőn 1857-ben félszázados írói jubileumát ünnepelte, az akadémia üléséből üdvözlő küldöttség tisztelte meg. Ezenkívül számos egyesület és intézet elnöke, választmányi tagja és jótevője volt. Minden közügyi kérdés érdekelte, mindegyikhez hozzászólt és elősegítette. Szemere Pál tréfásan, de találóan nevezte a haza mindenének. Egész élete azzal telt, hogy használni iparkodott a nemzetnek, minden hiúság nélkül, ingyen, sőt a magáéból áldozva. S ezer teendői közt sohasem vesztette el fejét, mindig praktikus, egészséges észjárással, nyugodtan intézte dolgait és jó kedvvel, mert sem fáradság, sem pillanatnyi sikertelenség, semmi nem zavarta meg vidámságát, jó lelkét, humorát. Valóságos „vidám bölcs” volt, ahogy elnevezték.

Első könyve volt a Bokréta, mellyel hazájának kedveskedik, Pest 1807. (egy füzet dal, mese, epigramma, Kazinczy buzdítására adta ki s neki is ajánlta). Egy Friss bokrétát 1818. adott ki. Hires íróvá azonban mesegyűjteménye tette: Fáy András meséi és aforizmái, Bécs 1820., melynek még ez évben második és 1825. (Pesten) harmadik kiadása is megjelent; 1824. a 400 forintos Marcibányi jutalmat nyerte. 1825. újabb gyűjteményt adott ki: F. A. újabb eredeti meséi és aforizmái (2. kiadás 1828. Lefordították németre és angolra is). Több mint hetedfélszázra megy ez állatmesék, parabolák, aforizmák száma, melyekbe életelveit, tanácsait, észrevételeit burkolta s igen sok emberi vagy nemzeti gyarlóságot és előítéletet tesz nevetségesekké; a közönség meg is értette a mesék célzásait s a gyors fogyasztás mutatja hatásuk mértékét. Általában Fáy egészséges iránya korán felismerte az idők követelményeit, jórészt úttörő munkát végzett s a magyar életből vett víg elbeszélés (Különös testamentum) és vígjáték (Régi pénzek) terén megelőzte Kisfaludy Károlyt. Ő írta 1832-ben az első társadalmi regényt: A Bélteky ház, 2 köt., Pest 1832., mely nincs ugyan művésziesen szerkesztve s az oktató elmélkedés elnyomja benne az elbeszélést, de egészsége szelleme, termékeny eszméi, tősgyökeres magyar nyelve tisztes helyet jelölnek ki neki a magyar irányregény történetében. Egyéb szépirodalmi munkái: Kedvcsapongások, Pest 1824. 2 k. (benne Régi pénzek, vígjáték és humoros novellák); A két Báthory, történelmi dráma 5 felv. Pest 1827; Búzavirágok és kalászok, 1853., 2 köt., Jávor orvos és szolgája, regény, 1885; A szutyog-falviak, regény, 2 köt.; A Halmay-család, 1858; Hulló virágok (3 vígjáték és 3 elbeszélés). Összegyűjtve is megjelentek: Fáy András szépirodalmi összes munkái, 1843-44. 8 köt. arcképpel. Újabb kiadások: Érzelgés és világ folyása, beszély levelekben, Budapest 1882. (Olcsó könyvtár); Fáy András összes beszélyei, 1883., 3 köt.; A mátrai vadászat, vígjáték 3 felv. 1886 (Olcsó könyvtár); A külföldiek, vígjáték. 2 felv. 1884 (u. o.). Sokat írt a nevelés (jelesül a nőnevelés) ügyében, melyet nagyon szívén hordott; Próbatétel a mai nevelés két nevezetes hibáiról, Pest 1816; Nőnevelés, Pest 1841; A legegyszerűbb, természet- és tapasztalathűbb és gyakorlatibb nevelési rendszer, 1835; Oskolai és házi növendék-élet, 1860. - Felekezeti, politikai, színügyi, közgazdasági és vegyes iratai: Javaslat egy Pesten állítandó ref. főiskola tárgyában, 1840; Óramutató, jóakaró hitfeleinek mutogatja, 1842; Kelet népe nyugaton, Buda 1842., második bővített kiadás 1892; Jelenkorban megjelent összeállítások a hon legközelebbi teendői körül, 1846; Jutalmazott felelet (a színészet ügyében, akadémiai pályamű) Buda 1834; Hasznos házi jegyzetek, 1828; Terve a Pest megyei köznép számára felállítandó takarékpénztárnak, 1839; A Pest megye pártfogása alatt álló hazai első takarékpénztár szabályai, Pest 1840. (névtelenül, németül is); Az életbiztosító intézet terve, 1848; Adatok Magyarország bővebb ismertetésére, 1854; Az elszegényedések, Pest 1862. Ezeken kívül az egykoru időszaki iratokban nagyszámú iránycikke jelent meg, melyek a magyar kultúra történetének megannyi értékes emlékei.

Fáy Antal[szerkesztés]

Fáy Antal zenész Emődön, Borsod vármegyében született 1805. október 17-én, és Budapesten halt meg 1872. július 30-án. Az 1848 előtti időben közhivatalokat viselt, tevékenyen részt vett a megye politikai életében. Emellett rajongásig szeretvén a zenét, minden rendelkezhető idejét a zongorajátékra és a zeneszerzésre fordította. Mint zongoravirtuóz az 1840-es években nyilvános hangversenyekben is részt vett. Sok dalt, négyest, zongoradarabot adott ki, melyek azonban rendkívül nehéz, komplikált szerkezetüknél fogva nem igen váltak népszerűekké. Több népdala, magyar nótája átment a nép ajkára. Budapesten, hová élete utolsó éveiben tette át lakását, vendégszerető háza rendes gyülekezőhelye volt az íróknak és művészeknek. Leánya, Gizella Reményi Edének felesége volt.

Fáy Gusztáv[szerkesztés]

Fáy Szeréna 1890-ben

Fáy Gusztáv főispán 1814-ben született. 1836-ban táblabíróvá nevezték ki Gömör megyében, majd 1839-ben a putnoki járás szolgabírója, 1842-ben főszolgabíró, 1845-ben pedig másodalispán lett, és az maradt a szabadságharc alatt is. A szabadságharc után visszavonult birtokára, ahol gazdaságának és családjának élt. 1861-ben a rima-szécsi kerület országos képviselőjévé választották, 1867-ben pedig Gömör vármegye alispánja lett. 1872-ben főispánná nevezték ki, 1886-ban ünnepelte tisztviselői állásra lépésének ötvenedik évfordulóját. 1889 végén főispán állásától megvált, utána Gömör vármegyében, nyustyai birtokán élt. 1895-ben hunyt el.

Fáy Gusztáv[szerkesztés]

Fáy Gusztáv, író és publicista, Fáy András fia. 1824-ben született Gombán, Pest vármegyében és Pesten halt meg 1866. május 19-én. Mint zeneszerző feltűnt az operaírás terén is. Első dalműve, a Fiesco című, csak sok nehézség legyőzése után kerülhetett színre a nemzeti színházban az 1850-es években, ami több évre elkedvetlenítette. Második dalműve, a Camilla, szintén ott került színre a 60-as évek derekán, de az is csak rövid ideig tartotta magát, aztán letűnt a műsorról, minek jórészt abban volt az oka, mert az olasz operastílusnak lévén föltétlen híve, ez irány akkori sok kiváló termékével már nem kelhetett sikeres versenyre. A magyar zenéhez nem érzett erősebb vonzalma, és e téren nem is fejtett ki behatóbb tevékenységet.

Fáy István[szerkesztés]

Fáy István gróf, a máltai rend lovagja, 1809-ben született Sopron vármegyében, és 1862-ben halt meg. Szenvedélyesen szerette a zenét és vagyonának nagy részét e szenvedélye kielégítésére fordította. Széles propagandát csinált a mágnási körökben a hazai művészetnek. Sokat utazott külföldön. Szoros barátságban állt Liszt, Thalberg, Dreyschock és más virtuóz zenészekkel. Itthon pedig Erkel Ferenc, Doppler, Császár, Thern, Szénfy s más magyar zeneköltőkkel folytonos érintkezésben állott. Az 1850-es években mint író is sokat szerepelt, érdekes és tanulságos hírlapi cikkeket közölvén a magyar zene múltjából s a magyar zenét érdeklő aktuális kérdéseket is megvilágítva. Alapos képzettséggel bírt a zenében s zeneszerzéssel is sokat foglalkozott. Ő volt az első, ki Régi magyar zene gyöngyei címen több füzetet adott ki zongorára két és négy kézre átírva Lavotta, Csermák, Bihari, Ruzicska s mások hátrahagyott műveiből. Nagy improvizátor hírében is állott.

Fáy Lőrinc[szerkesztés]

Fáy Lőrinc zenekedvelő és népdalszerző. Gombán, Pest vármegyében született 1827-ben, meghalt az 1880-as évek elején. Művei Erkel Gyula zongora-átiratában jelentek meg s terjedtek szét.

Fáy Szeréna[szerkesztés]

Fáy Szeréna, a Nemzeti Színház tagja. Erdőhegyen, Arad vármegyében 1865. december 24-én. Budapesten a színiképezdében tanult (1878-1881). Drámai tehetsége már itt annyira feltűnt, hogy amint iskoláit elvégezte, rögtön szerződtették a Nemzeti Színházhoz. Tragikai és drámai szerepköre volt. 1934. január 27-én hunyt el Budapesten.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Zrínyi József: Fáy Dávid, egy magyar hithirdető élete
  2. Fáy Ignác: A fáji Fáy család származási táblája (1860, egy nagy íven); Nagy Iván: Magyarország Családjai, IV., 125-134.

Források[szerkesztés]