Eszen Tajszi északi jüan kán
| Eszen Tajszi északi jüan kán | |
| Uralkodóház | Északi Jüan-dinasztia |
| Született | 1407 Mongólia |
| Elhunyt | 1454 (46-47 évesen) Mongólia |
| Édesapja | Toghon Taishi |
| Testvére(i) | Bodou Wang |
| Gyermekei |
|
Eszen (Mongólia, 1407 – Mongólia, 1454) ojrát vezér 1439-től, majd északi jüan kán 1454-ben.
Élete
[szerkesztés]Nem tartozott a Dzsingiszidák (Dzsingisz mongol nagykán leszármazottai) közé – a Csorosz (Choros) nemzetség tagja volt. A fő ojrát vezér (1439–1454), Togon taishi legidősebb fia és örököse. Már édesapja életében Eszen háborút viselt Mogulisztán ellen, amelyben több győzelmet aratott Szultán Uvaisz kán felett, és kétszer is fogságba ejtette őt. Eszen folytatta apja politikáját, amelynek célja a mongol törzsek széttagoltságának felszámolása és egy egységes, központosított mongol állam létrehozása volt. Az 1430-as években részt vett Argutaj leverésében, az 1440-es években pedig hadjáratokat vezetett a tokmoki kirgizek ellen. Ezek közül sok törzs, félelmében, elhagyta hazáját, és a Mogulisztáni kánok uralma alá, a Tien-san vidékére vándorolt. Ekkor Eszen birtokaihoz csatolta a Hami (Hara-Del) körzetet is, ami lehetővé tette számára hátországa megerősítését és a földművelő vidékek megadóztatását. Ezt követően szövetségi kapcsolatokat alakított ki Kelet-Turkesztán kisebb államaival, amelyek korábban Kína fennhatósága alatt álltak. Eszen uralma idején az ojrát birtokok határai nyugaton egészen Beshbalykig terjedtek. 1445-ben három urjanhai körzet Mandzsúriában, amelyek 1389-ben a Ming Birodalomhoz csatlakoztak, ismét elismerték Eszen fennhatóságát.
1449 nyarán Eszen húszezer fős mongol–ojrát serege betört Kínába, és három irányban előrenyomulva Peking felé indult. Augusztus 4-én a felkészületlen, gyengén szervezett, 500 ezres kínai hadsereg maga a császár, Ming Cseng-tung vezetésével indult északra, hogy legyőzze Eszent. A birodalom főeunuchja, Vang Csen, a császár egyik legbefolyásosabb tanácsadója, rábeszélte az uralkodót, hogy személyesen vezesse a hadjáratot. A döntő ütközetre 1449. szeptember 1-jén került sor a Tumu nevű helyen (a mai Hopej tartományban, Huailai közelében). Az ojrátok bekerítették a kínai sereget, és teljes vereséget mértek rájuk. A kínai főméltóságok többsége elesett, köztük Vang Csen is. Az ifjú császárt és udvarának számos tagját az ojrátok foglyul ejtették. Eszen, aki a fogoly császárt hatalmi tárgyalási eszközként akarta felhasználni, megszüntette a hadjáratot, míg Pekingben az energikus hadvezér Jü Csien átvette a város védelmét, és új császárt ültetett a trónra – Cseng-tung öccsét, Ming Csing-taj. Cseng-tung elutasította a váltságdíj-ajánlatokat, kijelentve, hogy „az ország fontosabb az uralkodó életénél”. Az ojrát–mongol sereg negyven napig ostromolta Pekingt, feldúlva a környéket, de végül a kínai védők visszaverték őket. 1450 őszén Eszen, miután nem kapott váltságdíjat, békét kötött a Ming Birodalommal, és szabadon engedte a császárt, akitől barátságban vált el.
1453-ban, egy összeesküvés során, amelyben részt vett Agbardzsin, megölték Tájszung északi jüan kán. Ezt követően, a kurultájon (törzsi tanácson), ahol Tájszung fivérét, Agbardzsint akarták megválasztani új kánnak, Eszen őt is meggyilkolta, majd önmagát kiáltotta ki a Mongol Birodalom nagykánjának. Ezzel egy időben békét kötött a Ming Birodalommal.
1454 elején azonban az ojrát törzsszövetségen belül lázadás tört ki. A két legfőbb ojrát vezér, Alag Temür csingszang (a jobb szárny ura) és Khatán Temür csingszang (a bal szárny ura) követelte Eszentől, hogy adja át nekik a taishi-csula címet (tiszteletbeli fővezéri rang). Eszen azonban ezt a címet saját fiának, Amaszandzsi taishinak adta. A két vezető erre felkelést indított, sereget gyűjtött, és megtámadta Eszent, aki vereséget szenvedett és röviddel ezután megölték (1454).
A mongol területeken utóda Tájszung fia, Markörgis északi jüan kán lett.
Az Északi Jüan kánok családfája
[szerkesztés]Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Эсэн-тайши című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Покотилов Д. История восточных монголов в период династии Мин 1368—1634 на сайте «Руниверс».
- Сайт «Восточная литература». Монгольские источники о Даян-хане.