Essexi Királyság
| Essexi Királyság | |
| 527 – 825 | |
 | |
| Általános adatok | |
| Fővárosa | London |
| Hivatalos nyelvek | óangol, latin |
| Vallás |
|
| Pénznem | sceat |
| Kormányzat | |
| Államforma |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Essexi Királyság témájú médiaállományokat. | |
A keleti szászok királysága (óangolul: Ēastseaxna rīce, latinul: Regnum Orientalium Saxonum), más néven Essexi Királyság, az angolszász Heptarchia hagyományos királyságának egyike volt. A VI. században alapították, és területe magában foglalta a későbbi Essex, Middlesex és Hertfordshire nagy részét, valamint rövid ideig Nyugat-Kentet is. Essex utolsó királya Sigered volt, aki 825-ben átengedte a királyságot Wessex királyának, Ecgberhtnek.
Ktiterjedése
[szerkesztés]Essex Királyságát északon a Stour folyó és Kelet-angliai Királyság, délen a Temze és Kent, keleten az Északi-tenger, nyugaton pedig Mercia határolta. Területén volt két egykori római tartományi főváros, Colchester és London is.
A királyság magában foglalta a Középső szász tartományt (Middle Saxon Province), amely a későbbi Middlesex megye területét és Hertfordshire nagy részét, esetleg egészét foglalta magában. Bár ezt az Essex Királyság részeként említik, az oklevelek tanúsága szerint nem tartozott annak magterületéhez. A királyság központi részein az uralkodók szabadon adhattak ki okleveleket, míg nyugatabbra ezt a merciai fennhatóságra hivatkozva tették. Időnként Essexet társuralkodók vezették. Valószínű, hogy a Középső szász tartomány e társuralkodók egyikének birtokát képezte. Middlesex és Hertfordshire egyes részeinek Essexhez fűződő kapcsolata hosszú ideig fennmaradt: a londoni egyházmegye, amelyet 604-ben hoztak létre a keleti szászok püspökségeként, határait egészen a XIX. századig az Essex Királyság területi beosztásához igazította.[1][2][3]
A keleti szászok időszakosan Surrey felett is uralmat gyakoroltak. A VIII. században rövid ideig Nyugat-Kent is az Essex Királyság fennhatósága alá tartozott.[4]
A mai angol Essex megye megőrizte történelmi északi és déli határait, de már csak a Lea folyótól keletre eső területet foglalja magában, mivel a nyugati részek a VIII. század folyamán Mercia birtokába kerültek.[2]
A Tribal Hidage[m 1] összeírásában Essex 7000 hide-ot[m 2] tartalmazó területként szerepel.
Történelme
[szerkesztés]Bár Essexi Királyság az angolszász Heptarchia egyik tagállama volt, történetéről kevés forrás maradt fenn. Viszonylag kevés angolszász oklevelet bocsátottak ki. Az Angolszász krónika sem tartalmaz önálló információkat[5], valójában egyetlen említése Mellitusz püspökre vonatkozik.[6] Emiatt a királyság története meglehetősen homályosnak tekinthető.[7] Létezésének nagy részében az essexi király valamelyik nagyobb hatalom – Kent, Kelet-Anglia vagy Mercia királyainak – fennhatósága alatt állt.[8]
Települések
[szerkesztés]Azoknak a földeknek a szász betelepítése, amelyekből később Essex Királysága kialakult, már az V. század elején megkezdődött, például Mucking térségében. A telepesek nagy része Ószászországból[m 3] származott.[9] A brit hagyomány (a Historia Brittonum[m 4] szerint) úgy tartja, hogy a későbbi Essex területét a kelta britek adták át a szászoknak a „hosszú kések árulása”[m 5] néven ismert esemény után, amely 460 körül, Vortigern főkirály uralkodása alatt történt. Della Hooke az essexi királyok fennhatóságát a római kor előtti trínovantusok földjéhez köti.[10] A történészek között vita folyik a hagyományos értelmezésről: egyesek szerint a szászok és a britek békés együttélésben éltek, a római–brit földbirtokviszonyok és településszerkezet nagyrészt fennmaradt, és a szász betelepülők kisebbségben voltak.[11] Alexander Mirrington ezzel szemben úgy véli, hogy a régészeti leletekben megfigyelhető kulturális változás olyan mélyreható, hogy „a nagyszámú bevándorlás a leglogikusabb és legkevésbé erőltetett magyarázat.”[12]
Alkirályságok
[szerkesztés]Essex Királysága kisebb alkirályságok, illetve szász törzsi közösségek beolvasztásával növekedett.[13] Az ezekhez köthető területek helyét több elképzelés is próbálja meghatározni, köztük a következőket:
- Rodings („Hrōþa népe”)[13]
- Hæmele, feltehetően a mai Hemel Hempstead környékén[14]
- Vange[15] – „mocsaras vidék” (valószínűleg a Mardyke térségéig terjedhetett)
- Denge[5]
- Ginges[14]
- Berecingas – Barking, a királyság délnyugati részén[16][17]
- Hæferingas – a mai Havering (London Borough of Havering) területén[16]
- Uppingas – Epping környékén[16]
Essex uralkodói
[szerkesztés]Essex a VI. század folyamán alakult önálló királysággá. Az essexi királyok uralkodásának dátumai, nevei és tettei – csakúgy, mint a Heptarchia legtöbb korai uralkodójáé – jórészt feltételezéseken alapulnak. Az Essex királyainak személyét, a rendelkezésre álló forrásokat és a rekonstruált genealógiát részletesen tárgyalja Barbara Yorke.[18] A dinasztia Woden istenig vezette vissza származását, Seaxnēat [m 6] közvetítésével.[19] Az essexi királyi ház genealógiáját a IX. században Wessexben állították össze, de a fennmaradt példány sajnos töredékes.[20] A királyság története során több alkalommal is előfordult, hogy Essexen belül több alkirály uralkodott egyszerre, valószínűleg a királyság különböző részei felett. Az első ismert király az East Saxon King List szerint Æscwine volt, akinek uralkodását 527-re datálják, bár az évszám vitatott. Más források szerint Sledd tekinthető az essexi királyi ház alapítójának.[21] Az Essex királyai közül sokan különleges névformáikról ismertek – szinte mindegyikük neve S betűvel kezdődött.
Az essexi uralkodók olyan pénzérméket verettek, amelyek utánozták az I. századi Cunobeline érméit, ezzel egyszerre jelezve a folytonosságot a korai brit királyokkal és függetlenségüket Mercia befolyásától.[22]
Kereszténység
[szerkesztés]
A kereszténység a VI. században, a római korban terjedt el a Trinovantes területén, amit colchesteri templommaradványok és keresztény jelképek tanúsítanak. A vallás a VI. századra eltűnt, majd 604-ben Kent királya, Æthelberht támogatta unokaöccse, Sæberht, Essex királya megtérését, és ő alapította a londoni Szent Pál-templomot is. Sæberht halála után a királyság ismét pogánnyá vált, majd Sigeberht II, a Jó uralkodása alatt, Szent Cedd térítő munkájának köszönhetően újra felvette a kereszténységet. A prittlewelli királysír aranykeresztjei is e korszak keresztény jelenlétét igazolják.[23][24][25]
Az Essexi Királyság 660-ban Swiþhelm király uralkodása alatt ismét visszatért a pogánysághoz. A király ugyan 662-ben megkeresztelkedett, de két év múlva meghalt. Fiai, Sigehere és Sæbbi követték, ám egy járvány miatt népükkel együtt ismét elhagyták a kereszténységet. A felkelést Wulfhere merciai király verte le, aki fennhatóságot gyakorolt felettük, és Jaruman püspököt küldte a megtérítésükre. Később Wine (666) és Erkenwald (675) lett London püspöke, aki a kelet-szászok lelki vezetőjeként működött. Sæbbi király (664–683) sírját a londoni Szent Pál-székesegyházban őrizték, amely a nagy tűzvészben pusztult el. A VIII. században London és Middlesex Mercia fennhatósága alá került, de a londoni püspökök továbbra is megtartották egyházi joghatóságukat Essex felett egészen 1845-ig.
Utolsó időszak és a vég
[szerkesztés]Bár Essex királysága viszonylag kevéssé ismert, erős kapcsolatok fűzték a Temzén túli kentiekhez. Ennek eredményeként Sledd király feleségül vette Riculát, Kent királyának, Æthelberhtnek a nővérét. A VIII. században rövid ideig Nyugat-Kent is Essexhez tartozott. Ebben az időszakban az essexi királyok saját érméket verettek, valószínűleg függetlenségük kinyilvánításaként.[26] A VIII. század közepére azonban a királyság nagy része – Londonnal együtt – Mercia fennhatósága alá került, és a megmaradt terület, nagyjából a mai Essex megye, alárendelt státuszba jutott.[27][28]
Miután 825 körül Beornwulf merciai király vereséget szenvedett, Sigered, Essex utolsó királya átengedte a királyságot Wessex uralkodójának, Ecgberhtnek. A merciaiak azonban továbbra is befolyást gyakoroltak a térség egyes részeire, és feltehetően támogattak is egy trónkövetelőt, mivel 825 után egy Sigeric rex Orientalium Saxonum nevű uralkodó aláírta az egyik merciai oklevelet. A IX. században Essex egy olyan alkirályság részévé vált, amely Sussexet, Surreyt és Kentet is magában foglalta. 878 és 886 között a területet Wessex hivatalosan átengedte a Danelawhoz tartozó kelet-angliai királyságnak Alfred és Guthrum szerződése alapján. Később, amikor Idősebb Eduárd visszahódította a területet, Essex királyi megbízottját ealdormannek nevezték, és a királyság megyeként (shire) vált ismertté.[28][29][30]
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ A Tribal Hidage VII-IX. század közötti angolszász eredetű adózási és katonai összeírás, amely a brit-szigeteki királyságokat és törzsi területeket sorolja fel, mindegyikhez meghatározva egy úgynevezett „hide”-ban kifejezett értéket. Ez az érték valószínűleg az adott terület gazdasági és katonai erejét, valamint adófizetési vagy katonai kötelezettségét jelezte.
- ↑ A hide az angolszász földmérés és adózás alapegysége volt, eredetileg annyi földterületet jelentett, amely egy szabad parasztcsalád megélhetését biztosította – nagyjából 16–50 hektár között. Később inkább adózási és katonai kötelezettséget kifejező egységgé vált, nem pedig pontos területmértékké.
- ↑ Ószászország (Old Saxony) a mai Észak-Németország területén feküdt, nagyjából a mai Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein déli része és Westfália északi vidéke alkotta. Központi területe a Weser és az Elba folyók között helyezkedett el. Ez volt a szász törzsek eredeti hazája, ahonnan a V–VI. században sokan átvándoroltak Britanniába, és megalapították az angolszász királyságokat, köztük Essexet, Wessexet és Sussexet.
- ↑ A Historia Brittonum (A britek története) valószínűleg 828 körül íródott latin nyelvű történeti munka, amelyet hagyományosan Nennius walesi szerzetesnek tulajdonítanak. A mű a római uralom végétől a szerző koráig foglalja össze Britanniának, különösen a brit (kelta) népeknek a történetét, legendákkal és hagiográfiai elemekkel keverve. Fontos forrása több korai brit és angolszász hagyománynak, például Vortigern, Ambrosius Aurelianus és Arthur alakjának első említése is itt található.
- ↑ A „a hosszú kések árulása” (Treason of the Long Knives) a brit legendakör egyik híres epizódja, amelyet a Historia Brittonum őrzött meg. A történet szerint Vortigern, a britek királya békekonferenciát hívott össze a szász vezetőkkel, Hengisttel és Horsával, akik azonban lakoma közben rejtett késeikkel lemészárolták a brit nemeseket. A legenda a szászok árulását és a brit hatalom összeomlását jelképezi, történeti hitelessége azonban vitatott.
- ↑ A germán mitológiában Seaxnēat (ejtsd: [ˈsæɑksnæːɑt]) vagy Saxnôt a szászok nemzeti istene volt. Néha Tīwazzal vagy Fraujazzal (óészaki Týr és Freyr) azonosítják.
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Keightley, Thomas. The History of England: In Two Volumes (angol nyelven). Longman (1842)
- ↑ a b Yorke 2002 47–52.oldal
- ↑ Yorke 1985 3. fejezet
- ↑ Baker, John T.. Cultural Transition in the Chilterns and Essex Region, 350 AD to 650 AD (angol nyelven). University of Hertfordshire Press, 12. o. (2006). ISBN 9781902806532
- ↑ a b Rippon 1996
- ↑ Campbell, James. The Anglo-Saxons (angol nyelven). Penguin, 26. o. (1991)
- ↑ Hamerow, Helena. Excavations at Mucking, Volume 2: The Anglo-Saxon Settlement, English Heritage Archaeological Report (angol nyelven) (1993). ISBN 185074274X
- ↑ Yorke 1985 31–36. oldal
- ↑ Yorke 1985 14. oldal
- ↑ Hooke 1998 46. oldal
- ↑ Yorke 2002 45. oldal
- ↑ Mirrington, Alexander D.. Transformations of Identity and Society in Anglo-Saxon Essex: A Case Study of an Early Medieval North Atlantic Community (angol nyelven). Amsterdam University Press, 98. o. (2019)
- ↑ a b Reynolds, Andrew. Later Anglo-Saxon England: Life and Landscape (angol nyelven). Tempus, 67. o. (2002). ISBN 9780752425139
- ↑ a b Yorke 2002 54. oldal
- ↑ Pewsey, Stephen. East Saxon Heritage: An Essex Gazetteer (angol nyelven). Alan Sutton Publishing (1993). ISBN 9780750902908
- ↑ a b c Hooke 1998 47. oldal
- ↑ “Victoria County History – Essex Volume 5, pages 190-214”. British History Online. (Hozzáférés: 2025. október 18.)
- ↑ Yorke 1985 1-36. oldalak
- ↑ Yorke 1985 3. oldal
- ↑ Yorke 2002 47-52. oldal
- ↑ Yorke 2002 85. oldal
- ↑ Metcalf, D. M..szerk.: Campbell, James: Anglo-Saxon Coins 1 (angol nyelven). Penguin, 63–64. o. (1991)
- ↑ Colchester Archaeologist – “(Article title)”. The Colchester Archaeologist. (Hozzáférés: 2025. október 18.)
- ↑ Dunnett, Rosalind. The Trinovantes. London: Duckworth, 58. o. (1975). ISBN 9780715608425
- ↑ Matthews, John. Church Building in the Early Saxon Landscape of Essex. (publisher unknown) (2010)
- ↑ Rippon 1996 117. oldal
- ↑ London, 800–1216: The Shaping of a City (angol nyelven). University of California Press, 18. o. (1975). ISBN 9780520026865
- ↑ a b The Anglo-Saxon Chronicles (angol nyelven). Phoenix Press, 60. o. (1996). ISBN 9781842120033
- ↑ Hart, Cyril. 3, The Danelaw (angol nyelven). The Hambledon Press (1992). ISBN 9781852850807
- ↑ Hart, Cyril.szerk.: Neale, Kenneth: The Ealdordom of Essex (angol nyelven). Leopard’s Head Press, 62. o. (1987). ISBN 9780904920254
Források
[szerkesztés]- ↑ Hooke 1998: Hooke, Della. The Landscape of Anglo-Saxon England (angol nyelven). Leicester University Press (1998)
- ↑ Rippon 1996: Rippon, Stephen. Essex c. 760–1066 (angol nyelven). Essex County Council (1996). ISBN 1852811226
- ↑ Yorke 1985: Yorke, Barbara (1985). „The Kingdom of the East Saxons” (angol nyelven). Anglo-Saxon England 14, Kiadó: Cambridge University Press. (Hozzáférés: 2025. október 18.)
- ↑ Yorke 2002: Yorke, Barbara. Kings and Kingdoms of Early Anglo-Saxon England (angol nyelven). Routledge (2002). ISBN 9781134707256
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Kingdom of Essex című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
