Erich Kleiber

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Erich Kleiber
Erich Kleiber 01.jpg
Született 1890. augusztus 5.
Bécs
Elhunyt1956. január 27. (65 évesen)
Zürich
Állampolgársága
Gyermekei Carlos Kleiber
Foglalkozása
Iskolái Prague Conservatory

Erich Kleiber az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erich Kleiber témájú médiaállományokat.

Erich Kleiber (Bécs, 1890. augusztus 5.Zürich, 1956. január 27.) osztrák karmester, zeneszerző. A Berlini Állami Operaház főzeneigazgatója 1923 és 1934 között, majd Argentínába emigrált, ahol a Buenos Aires-i Teatro Colón zenei igazgatója volt 1936 és 1949 között. Az 1930-as évektől mind Európában, mind Amerikában a legnagyobb zenekarokkal koncertezett.

Ifjúsága[szerkesztés]

1890-ben szegény tanári családba született Bécsben. Édesanyját korán, hatéves korában elvesztette, ahogy Kleiber emlékezett rá, korai „wagneriánus” volt, Wagner zongoraátiratokat, a Lohengrint és a Trisztán és Izoldát játszotta otthon. Édesapja az azt megelőző évben halt meg, így nagyapjához került Prágába, majd 1900-ban visszatért Bécsbe, hogy egy nagynénje gondoskodjon róla. 1908-ban Bécsből Prágába költözött, ahol 1908 és 1912 között a Prágai Egyetemen művészetet, filozófiát, történelmet tanult, valamint karmesterórákat vett a prágai konzervatóriumban.[1]

Karrierjének kezdete[szerkesztés]

Erich Kleiber a Prágai Nemzeti Színháznál debütált 1911-ben. Ezt különböző rövidebb szerződések követték a Darmstadti Operaházban (1912–1919), majd Barmen-Elberfeldben (1919–1921), Düsseldorfban (1921–1922), és Mannheimben (1922–1923).

Berlin[szerkesztés]

1923-ban, miután a Fidelio vendégkarmestereként sikeresnek bizonyult, Max von Schillings Leo Blech utódaként szerződtette a Berlini Állami Operaházhoz, az intézmény főzeneigazgatójává nevezték ki (1923–1934). A Berlini Állami Operaház élén tizenkét éven át a német zenei élet egyik formálója volt, olyan művészekhez mérhetően, mint Wilhelm Furtwängler vagy Richard Strauss.

Berlin, Mitte, Unter den Linden, Staatsoper 02.jpg
WP Alban Berg.jpg Darius Milhaud b Meurisse 1923.jpg
A Berlini Operában kortárs szerzők, köztük Alban Berg, Darius Milhaud darabjait mutatja be


Arturo Toscanini (jobbra) Erich Kleiber (balra)  1930-ban Berlinben

Repertoárján Beethoven és Wagner művek előadása mellett – a könnyebb műfajt sem teljesen visszautasítva - mint a modern zene elkötelezett képviselője Alban Berg, Ernst Krenek, Darius Milhaud és Igor Stravinsky művei szerepeltek. Alban Berg operája, a Wozzeck ősbemutója (1925), Leoš Janáček operájának, a Jenůfának németországi bemutatója nevéhez fűződik. Ebben az időszakban, 1923 és 1929 között több mint 100 lemezfelvételt készített.

Tulajdonképpeni világkarrierje a húszas évek közepétől kezdődik. Külföldi szerződések sokasága vár rá, melynek állomásai Buenos Aires (1926, 1927), Moszkva (1927) és New York (1930/1931, 1931/1932).[2] Kleiber a New York-i Filharmonikusok 1930-as évadját nyitja Toscanini mellett, s hat héten át koncertezik velük.[3]

1935-ben Németországban, konfrontálódva a náci rezsimmel lemondott a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatói posztjáról.

Emigráció[szerkesztés]

A vándorlás évei következtek, emigrációja során fellépett Amszterdamban, Londonban, Buenos Airesben, Montevideóban, Havannában, New Yorkban és Rómában.[4] 1939-ben Kleiber visszautasította szerződését a milánói Scalával, nem sokkal azután, hogy a Mussolini-rezsim antiszemita jogszabályt alkotott, mondván: „.... mint keresztény és művész, már nem tudok együttműködni.”[5]

A Teatro Colón, zenei igazgatója Buenos Airesben (1936-1949)

Kleiber az emigráció éveiben Argentínában. a Buenos Aires-i Opera, (Teatro Colón) vezetője 1936 és 1949 között, ahol főleg a német opera repertoárra specializálódott, különös tekintettel Wagner műveire. Olyan hírességeket tudott megnyerni a Colón számára, mint Emanuel List, Kirsten Flagstad, Viorica Ursuleac valamint Set Svanholm. Az ebben az időben néhány előadásáról készült felvétel jelenleg CD-n is elérhető, viszont eltérő hangminőségben, az eredeti felvétel technikai körülményeitől függően.

Kleiber 1938-ban megkapta az argentin állampolgárságot.[6]

A második világháború után[szerkesztés]

1950-ben végleg visszatért Európába. 1952-ben felkínálták hajdani pozícióját a Berlini Állami Operaházban[7], amely a kettéosztott Berlin keleti zónájában volt. 1953-ban Kleiber a teljes Ring-ciklust vezényelte Rómában, a rádióközvetítés felvétele azonban végérvényesen elveszett.[8] 1954-ben kinevezték a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatójává, de 1955-ben konfrontálódva immár a kommunista vezetéssel újból lemondott főzeneigazgatói posztjáról, családjával elhagyta Kelet-Berlint. Egy ideig egy zürichi szállodában élt, egy várt bécsi szerződése azonban nem realizálódott.

Erich Kleiber 1956. január 27-én Zürichben hunyt el, Mozart születésének 200. évfordulóján. Halála váratlan volt, valószínűleg infarktus okozta, sírhelye is Zürichben van.

Művészi öröksége[szerkesztés]

Kleibertől viszonylag kevés felvétel maradt, viszont élete utolsó tíz évében jelentős lemezfelvételeket készített a Decca számára. Két operafelvételét a legjobbak között tartják számon, Mozart Figaro házasságát (Bécsi Filharmonikusokkal, Cesare Siepi mint Figaro) és Richard Strauss A rózsalovagját. Az előzőt az angol Gramophone magazin a 100 legjobb lemez közé sorolta. Az NBC Szimfonikus Zenekarral Arturo Toscanini távollétében készült koncertjeinek felvételeit CD-n is kiadták.

A zeneszerző Kleiber jelentősebb művei: Hegedűverseny, Zongoraverseny, Zenekari variációk, Zenekari capriccio, számos kamara kompozíció, zongoradarab és dal.

Erich Kleiber fia, Carlos Kleiber, (az Argentínában töltött évek alatt lett Karlból Carlos) szintén világhírű karmester lett.

2010 augusztusában a Teatro Colón Kleiber születésének 120-ik évfordulóját ünnepelte Daniel Barenboimmal.

Magyar vonatkozások[szerkesztés]

Breuer János zenekritikus így emlékezik meg róla: „Kleiber, a berlini Staatsoper (Lindenoper) főzeneigazgatója a legnépszerűbb vendég-karmesterek egyike volt nálunk: 1924-tõl 1938-ig évente, menetrendszerűen megérkezett Budapestre.

...1925 februárjában Gustav Mahler 3. szimfóniájának magyarországi bemutatóját vezényelte Kleiber (nálunk korábban csupán a második tétel hangzott el a zeneszerző vezényletével, még a múlt század végén).

...Erich Kleiber Beethoven: 9. szimfóniájával búcsúzott el végleg budapesti közönségtől – ahogy Otto Klemperer is, 1950 nyarán.”[9]

Lemezei[szerkesztés]

  • Orchestral Showpieces – Berliner Philharmoniker 1930–34, Telefunken Legacy 3984-28407-2 (1999)
  • Concert Recordings with the NBC Orchestra 1947–48, 4 CDs Music And Arts
  • Wagner: Tristan und Isolde – Teatro Colon Orchestra 1948, Myto
  • The Great Conductors – Beethoven: Symphony No. 6 – Czech Philharmony, 1955; Mozart: Symphony No. 40 – London Philharmonic Orchestra, 1949; Schubert: Symphony No. 5 – NDR Orchestra, 1953; R. Strauss: „Till Eulenspiegel“ – NDR Orchestra, 1951 a.o. 1949–55, 2 CDs IMG-EMI
  • Beethoven: Symphonies Nos. 3, 5, 6, 7 – Concertgebouw Orchestra, Amsterdam 1950–1953, DECCA
  • Beethoven: Symphonies Nos. 3 & 9 – Wien 1952-55, DECCA
  • Verdi: I vespri siciliani – Firenze#Maggio Musicale Fiorentino 1951, Urania
  • Beethoven: Symphony No. 9 – Wiener Philharmoniker 1952, DECCA
  • Tchaikovski: Symphonies Nos. 4, 6 – Paris Conservatoire Orchestra 1953, DECCA
  • R. Strauss: Der Rosenkavalier – Wiener Philharmoniker 1954, 3 CDs DECCA
  • Mozart: Le nozze di Figaro – Wiener Philharmoniker 1955, 3 CDs DECCA
  • Weber: Der Freischütz – Kölner RSO 1955, 2 CDs Koch; Capriccio
  • Beethoven: Fidelio – Kölner RSO 1956, 2 CDs Koch; Capriccio
  • Complete Decca Recordings 1949–1955, 6 CDs DECCA

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]