Equilibrium (együttes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Equilibrium
Equilibrium-Strasbourg-5.jpg
Információk
Alapítva 2003
Műfaj Folk metal
Kiadó Nuclear Blast
Az Equilibrium weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Equilibrium témájú médiaállományokat.

Az Equilibrium német folk metal/szimfonikus black metal zenekar. 2001-ben alakultak meg Münchenben. Az együttes dalai nagyrészt német nyelven íródnak, kivéve négy dalt, amelyeket angol nyelven énekelnek.

Története[szerkesztés]

Első nagylemezüket 2005-ben adták ki. 2008-ban leszerződtek a neves Nuclear Blast kiadóhoz, és második stúdióalbumuk már az ő gondozásában jelent meg. 2010-ben le kellett mondaniuk az egyik zenei fesztiválon történő fellépésüket, saját elmondásuk szerint "átrendezések" miatt. 2010-ben új nagylemezt dobtak piacra. 2013-ban egy EP-t is megjelentettek. 2014-ben és 2016-ban is megjelentettek stúdióalbumokat. Az évek alatt számtalan tag elhagyta a zenekart.

Tagok[szerkesztés]

  • Robert Dahn - „tiszta” és „kemény” éneklés (2010–)
  • René Berthiaume - gitár, ritmusgitár (2001–), billentyűk (2003–2005, 2006–), "tiszta" éneklés (2014–), basszusgitár (2015–2016)
  • Tuval Refaeli - dobok (2010–)
  • Dom R. Crey - ritmusgitár, gitár (2014–)
  • Makki Solvalt - basszusgitár (2016–)

Volt tagok[szerkesztés]

  • Jen Majura - basszusgitár (2014–2015)
  • Andreas Völkl - gitár, ritmusgitár (2001–2014)
  • Sandra van Eldik - basszusgitár (2001–2014)
  • Helge Stang - „tiszta” és „kemény” éneklés (2001–2010)
  • Manuel DiCamillo - dobok (2006–2010)
  • Markus Peschke - dobok (2005–2006)
  • Basti Kriegl - dobok (2005)
  • Julius Koblitzek - dobok (2003–2004)
  • Henning Stein - dobok (2001–2003)
  • Armin Dörfler - billentyűk (2005–2006)
  • Conny Kaiser - billentyűk (2002–2003)
  • Michael Heidenreich - billentyűk (2001–2002)

Diszkográfia[szerkesztés]

  • Demo 2003
  • Turis Fratyr - nagylemez, 2005
  • Sagas - nagylemez, 2008
  • Rekreatur - nagylemez, 2010
  • Waldschrein - EP, 2013
  • Erdentempel - nagylemez, 2014
  • Armageddon - nagylemez, 2016

Források[szerkesztés]