Engländer Tibor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Engländer Tibor
Született 1932. július 2.
Tokaj
Elhunyt 2012. május 22. (79 évesen)
Állampolgársága magyar

Engländer Tibor (Tokaj, 1932. július 2.2012. május 22.) a leíró döntéselmélet magyarországi megalapítója, a szervezetpszichológiai kutatások hazai elindítója, a munka- és szervezetpszichológia egyik első és legjelentősebb hazai képviselője.

Életút[szerkesztés]

Engländer Tibor Tokajban született 1932-ben középosztálybeli zsidó család egyetlen gyermekeként. Szüleivel már gyermekként Budapestre költöztek, a nagyszülők, rokonok vidéken maradtak. Az 1944-es német megszállás is itt érte őket, édesapján és édesanyján kívül a Tokajban maradt teljes rokonságát elhurcolták, erről Ő ezekkel a szavakkal beszélt - "A korombeli tizenkét év körüli egykori iskolatársaimat gázkamrákban ölték meg, azóta is kínoz a bűntudat, hogy milyen jogon lettem kivétel". A túlélés ténye súlyos kötelezettségeket jelentett számára, ami az egész életét és munkásságát is alapvetően meghatározta.

A középiskolát Budapesten végezte, majd a felsőfokú tanulmányait az Idegen Nyelvek Főiskoláján kezdte meg. A főiskolai tanulmányait az 1953-as letartóztatása, majd bebörtönzése szakította meg. Koholt vádak alapján első fokon négy, másodfokon két évre ítélték a baloldali ifjúsági cionista mozgalomban való részvétele miatt – ekkor nem volt még tagja a szervezetnek, pusztán Izrael földrajzát oktatta egy belvárosi zsidó középiskolában. Ebből a két évből egyet börtönben, egyet pedig munkatáborban kellett töltenie. Ám szabadulása után sem folytathatta a tanulmányait, munkába kellett állnia.

A pszichológiai kutatómunkája mellett a nyolcvanas években klubot szervezett a Bethlen téri zsinagógában, ahol a zsidó történelmet, hagyományt tanította. 1989-ben újjászervezte a Magyarországi Cionista Szövetséget, melynek első elnöke volt, több mint tíz éven át, illetve a mozgalom emblematikus alakja volt, sorsát haláláig figyelemmel kísérte.

2012-ben, néhány héttel nyolcvanadik születésnapja előtt halt meg.

Munkássága[szerkesztés]

Pszichológiai tanulmányait 1960-64 között végezte, majd pályakezdőként munkapszichológusként az Egyesült Izzó laboratóriumi vezetőjeként kezdte. 1972-ben lett az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa. Később a döntéspszichológiai osztály vezetője, majd az intézet tudományos igazgatóhelyettese. A pszichológiai tudomány kandidátusa címet 1977-ben szerezte meg, disszertációjának címe „Valószínűségi konfigurációk szerepe a döntés előkészítésében”. 1999-ben habilitált a Pécsi Tudományegyetemen. Ugyanitt oktatói feladatokat is ellátott, általános lélektant és pszichometriát oktatott.

Szakterülete az általános és szociálpszichológia, Ő indítja el az „Üzemi szociálpszichológia” kurzust az egyetemen.

Önálló kutatási területe a vezetői hatékonyság, illetve annak pszichológiai hatótényezőinek feltárása volt, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem ipari üzemgazdaságtan tanszékén folytatott. A kutatásai Fiedler kontingencia modelljére támaszkodnak, amely a vezetési stílus és a vezetési helyzet jó összeillését tekinti a vezetői hatékonyság legfőbb meghatározójának. A kutatás eredményeit az 1975-ben megjelenő „Vezetői alkalmasság, vezetési készség” című kötetében közölte.

A vezetéslélektani kutatások irányították a figyelmét a döntéselméletek felé. Az MTA munkatársaként kutatómunkát folytatott a valószínűségi ítéletalkotás, a kockázatpercepció és az információgyűjtés területén és kiemelkedő eredményeket ért el. Ezeket az eredményeket az 1999-ben az Akadémia Kiadónál megjelenő művében foglalta össze „Viaskodás a bizonytalannal: A valószínűségi ítéletalkotás egyes pszichológiai problémái” címmel. Olyan fogalmak kapcsolódnak a nevéhez, mint a perspektívahatás, sorozatok egyenletességének hatása, proporcionáltságbefolyás. Leírta a valószínűségi ítéletalkotás kettős folyamatának formuláját, különbséget tett a gondolkodási és a becslési folyamatok között, ezek nemzetközileg is jelentős és újszerű eredmények voltak. Paranoid személyek vizsgálatával jutott erre az eredményre, így ez a paranoid kórképek értelmezéséhez is egy új szempontot adott.

Források[szerkesztés]