Emma Goldman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Emma Goldman
Emma Goldmann 1911 körül
Emma Goldmann 1911 körül
Élete
Született 1869. június 27.
Kovno, Orosz Birodalom
Elhunyt 1940. május 14. (70 évesen)
Toronto, Kanada
Pályafutása
Iskola/Irányzat anarchizmus, anarchofeminizmus, anarchokommunizmus
Rájuk hatott Roger Nash Baldwin, Pa Csin, Ito Noe,[1] Margaret Sanger
Hatottak rá Ralph Waldo Emerson, Friedrich Nietzsche, Johann Most, Henry David Thoreau, Pjotr Alekszejevics Kropotkin, Mihail Alekszandrovics Bakunyin, Mary Wollstonecraft, Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij, Oscar Wilde és Max Stirner
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Emma Goldman témájú médiaállományokat.

Emma Goldman (Kovno, 1869. június 27.Toronto, 1940. május 14.) litván születésű, amerikai anarchista író és aktivista. Úttörő szerepe volt a 20. század első felében az észak-amerikai és európai anarchista politikafilozófia kialakításában.[2]

Az Orosz Birodalomban, Kovnóban született (ma Kaunas, Litvánia) zsidó családba. 1885-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba.[3] A Haymarket-ügy után kezdett érdeklődni az anarchizmus után, hamar az anarchista filozófia, a női jogok és társadalmi problémák elismert írójává vált, tömegeket vonzott.[3] Ő és szeretője és életre szóló barátja, Alexander Berkman, Henry Clay Frick gyáros és pénzember meggyilkolását tervezték, a tett általi propaganda egy megmozdulásaként. Az 1892-es kísérletet Frick túlélte, Berkmant 22 év börtönbüntetésre ítélték. Goldmant is többször bebörtönözték a következő években, „lázadásra felbujtás” és a születésszabályozás propagálása miatt. 1906-ban alapította meg a Mother Earth anarchista lapot.[4]

1917-ben Goldmant és Berkmant két év börtönbüntetésre ítélték, mivel „nem regisztrált személyek kiváltására” esküdtek össze a sorozás alól. Szabadulásuk után százakkal együtt letartóztatták és Oroszországba deportálták. Kezdetben az októberi forradalmat támogatták, ami a bolsevikokat segítette a hatalomba. Goldman a kronstadti lázadás véleményét megváltoztatva, elítélte a Szovjetuniót a független hangol erőszakos elnyomásáért. 1923-ban kiadta a Kiábrándultságom Oroszországban című könyvét, amelyben ezekről az élményeiről ír. Amíg Angliában, Kanadában és Franciaországban élt, megírta Élem az életem című önéletrajzát. A spanyol polgárháború kitörése után odautazott, hogy részt vegyen az anarchista forradalomban. 1940. május 14-én, 70 évesen hunyt el Torontóban.

Élete során szabadgondolkodó „lázadó nőként” tisztelték, ellenfelei a politikai indíttatású gyilkosságok és erőszakos forradalmak miatt kritizálták.[5] Írásai és előadásai felölelték a börtönök, ateizmus, szólásszabadság, militarizmus, kapitalizmus, házasság, szabad szerelem és homoszexualitás témáit. Habár távol tartotta magát az első hullámú feminizmustól és a női választójogra törekvésüktől, az anarchizmusban a nemek közti politika új irányait is bevitte. A homály évtizedei után az 1970-es években kezdtek iránta érdeklődni, főként feminista és anarchista tudósok.

Életpályája[szerkesztés]

Családja[szerkesztés]

Emma Goldman ortodox zsidó családban született a litvániai Kaunasban (akkoriban Kovno, Orosz Birodalom)[6] Édesanyja, Taube Bienowitch már korábban is volt házas, előző férjétől két gyermeke született, 1860-ban Helena, 1862-ben Lena. Mikor a férfi elhunyt gümőkórban, Taube teljesen letört. Goldman később így írt: „Minden szerelme elhunyt azzal a fiatal férfival, akivel már 15 évesen házas volt.”[7]

Taube második házasságát a családja rendezte el, és ahogy Goldman fogalmazott, „hibás volt az elejétől.”[7] Második férje, Abraham Goldman Taube örökségét befektette, de az üzlet hamar elbukott. A pénzügyi nehézségek és a házastársak közötti érzelmek hiánya nehézzé tette a gyermekek életét. Mikor Taube teherbe esett, Abraham kétségbeesetten reménykedett, hogy fiú lesz, a lányt kudarcnak érezte volna.[8] Összesen három fiuk született, de első gyermekük Emma volt.[9]

Emma Goldman 1869. június 27-én született.[10] Édesapja erőszakot alkalmazott gyermekei megfenyítésére, verte őket, ha nem engedelmeskedtek neki. A leginkább lázadó Emma ellen ostort is bevetett.[11] Édesanyja szűkös kényelmet biztosított, néha megkérte férjét, hagyja abba a verést.[12] Goldman később arra a következtetésre jutott, édesapja dühét szexuális frusztrációja okozhatta.[7]

Goldman kapcsolata idősebb féltestvéreivel ellentétes előjelű volt. Helena, az idősebb, biztosította azt a kényelmet, amit édesanyjától nem kaphatott meg, Emma gyermekkorában „ha bármi öröm, ez volt.”[13] Lena azonban távoli és kíméletlen volt.[14] A három nővérhez jött még három fivér: Louis (hatévesen elhunyt), Herman (1872) és Moishe (1879).[15]

Serdülőkora[szerkesztés]

Emma Goldman családja 1882-ben, Szentpétervárott. Balról jobbra: Emma (áll), Helena (ül, Morrissal a térdén), Taube, Herman, Abraham

Emma kislánykorában a család Papilė faluba költözött, ahol édesapja fogadót nyitott. Míg nővérei dolgoztak, megismerkedett egy Petruska nevű szolgálóval, akivel „első erotikus érzéseit” átélte.[16] Később ugyanitt szemtanúja volt, ahogy egy parasztot kancsukával ütlegelnek az utcán. Ez mély hatással volt rá, ennek köszönhető élethosszig tartó távolságtartása az erőszaktól.[17]

Hét éves korában a Német Birodalomba, Königsbergbe költöztek, ahol egy reáliskola tanulója lett. Az egyik tanár az engedetlen diákok, így Goldman kezére is vonalzóval csapott. Egy másik tanár a diáklányokat molesztálta, mikor Goldman visszaütött. Német nyelvi tanárában mentorra talált, kölcsönkapta a könyveit, az operába is elvitte. Lelkes diákként Goldman át is ment a vizsgán, így felvételizhetett volna gimnáziumbam de hittantanára nem adott a lázadó diáknak igazolást jó viselkedésről, így nem léphetett tovább.[18]

A család ezután az orosz fővárosba, Szentpétervárra költözött, ahol édesapja egymás után nyitotta a sikertelen üzleteket. A szegénység miatt a gyerekeknek is dolgozniuk kellett, Goldman számos különböző munkát végzett, például egy fűzőboltban is.[19] Édesapja nem engedte, hogy újrakezdje az iskolát, ehelyett franciakönyvét tűzbe vetette, és azt kiabálta: „A lányoknak nem kell sokat tanulni! Egy zsidó lánynak csak a sós halat kell tudni előkészíteni, a tésztát kell tudni szaggatni és egy szakajtónyi gyermeket szülni.”[20]

Goldmannak így autodidakta módon kellett művelnie magát, hamarosan a körülötte lévő politikai zűrzavar is érdekelni kezdte. Különösen érdekesnek találta a II. Sándor orosz cár meggyilkolásáért felelős nihilistákat. Ez ezt követő zűrzavar kíváncsivá tette a lányt, de ekkoriban még nem teljesen értette, miről is van szó valójában. Mikor elolvasta Csernisevszkij 1936-as Mit tegyünk? című regényét, a főszereplő Vera személyében példaképet talált magának. A műben a lány nihilistává válik, elszökik elnyomó családjától, szabadon él, varrószövetkezetet alapít. A könyv egész életében inspirálta.[21]

Édesapja azonban továbbra is a háztartásban képzelte el jövőjét, már 15 évesen házasságot próbált neki elrendezni. Folyamatosan harcoltak a kérdésről, a férfi „lazának” minősítette, Emma úgy vágott vissza, hogy csak szerelemből házasodna meg.[22] A fűzőüzletben el kellett hárítania az orosz tisztek és más férfiak udvarlását. Egy nem kívánt hódoló Emmát egy hotelszobába vitte, ott olyan történt, amit a lány „erőszakos kapcsolatnak”,[23] két életrajzírója megerőszakolásnak nevezett.[22][24] A tapasztalat megdöbbentette, rájött, hogy „a sokk azon a felismerésen alapult, hogy a férfi és nő közötti kapcsolat brutális és fájdalmas is lehet.”[25] Goldman úgy érezte, ez örökké távol fogja tartani a férfiaktól.[25]

Rochester, New York[szerkesztés]

Emma Goldman 1886-ban

1885-ben Helena a New Yorkba költözését kezdte tervezgetni, hogy csatlakozhasson a már ott élő Lenához és férjéhez. Emma is csatlakozni szeretett volna nővéréhez, de édesapja megtiltotta. Habár Helena felajánlotta, hogy fizeti az útiköltséget, süket fülekre talált. Emma azzal fenyegetőzött, hogy a Névába veti magát, ha nem mehet. Végül sikerrel járt, 1885. december 29-én meg is érkeztek New Yorkba, a Castle Gardenben jegyezték be őket a bevándorlók közé.[26] Rochesterben telepedtek le, ahol Lena is élt férjével, Samuellel. Egy évre rá szüleik és testvéreik is követték őket a terjedő antiszemitizmus miatt. Goldman varrónőként kezdett dolgozni, naponta több, mint 10 órán át varrt kabátokat, hetente két és fél dollárt keresett. Mikor megtagadták fizetésemelési kérelmét, egy kisebb üzletben kezdett dolgozni.[27]

Új munkahelyén találkozott a szintén ott dolgozó Jacob Kershnerrel, aki oszotta a könyvek, tánc és utazás iránti érdeklődését, és a monoton gyári munka feletti frusztrációját is. Négy hónap után, 1887 februárjában összeházasodtak.[28] Azonban miután összeköltöztek Goldman családjával, kapcsolatuk zátonyra futott. A nászéjszakán derült ki, hogy Kershner impotens, ezután érzelmileg és fizikailag is távolságot tartottak, a férfi nemsokára féltékeny és gyanakvó lett. Goldman viszont egyre jobban érdeklődött a politika iránt, különösen az 1886-os chicagói Haymarket-ügy és az anarchizmus tekitélyelvűség-ellenessége iránt.

Kevesebb, mint egy évvel az esküvő után elváltak, habár Kershner azzal fenyegette, megmérgezi magát, ha nem tér vissza hozzá. Újra összejöttek, de három hónap után ismét szétváltak útjaik. Szülei ezért ismét „lazának” minősítették viselkedését, és megtiltották, hogy velük éljen.[29] Egyik kezében varrógépét, másik kezében egy zsákot benne öt dollárral cipelve, Goldman elhagyta Rochestert, és New Yorkba költözött.[30]

Most és Berkman[szerkesztés]

Goldman évtizedekig élt kapcsolatban Alexander Berkmannal. A képen 1917–1919 körül láthatóak

Első napján, amit a városban töltött, találkozott két férfival, akik megváltoztatták az életét. A Sachs's Caféban, a radikálisok népszerű találkozóhelyén bemutatták Alexander Berkman anarchistának, aki meghívta egy aznap esti beszédre. Johann Most készült beszédre, aki a Freiheit radikális lapot szerkesztette és a tett általi propaganda szószólója is volt, tehát a változások eléréséért erőszakot is hajlandó volt alkalmazni.[31] Goldmanra nagy hatással volt rá az előadás, hamarosan Most szárnyai alá került, aki a nyilvános beszéd fortélyaira készítette. Arra bátorította, „lépjen a helyére, ha már ő nem lesz.”[32] Egyik első nyilvános beszédét Rochesterben adta „az Ok” támogatása érdekében. Miután rávette Helenát, hogy ne szóljon szüleinek a beszédről, a színpadon üresnek érezte elméjét. Később így írt erről:

„Valami furcsa történt. Egy villanásban láttam rochesteri három évemet: a Garson-gyárat, a rabszolgamunkát és megaláztatást, a félresikerült házasságomat, a chicagói bűnöket... Beszélni kezdtem. Ilyen tökéletesnek még sosem hallottam a szavaimat, egymás után gyorsan, szenvedélyesen jöttek... A közönség eltűnt, a csarnok is eltűnt, csak a saját szavaimat, az eksztatikus dalomat hallottam.[33]

A tapasztalatok felizgatták, később finomított nyilvános fellépésein. Azonban hamarosan vitába került Mosttal függetlenségét illetően. Egy clevelandi beszéd után úgy érezte, mintha „papagáj lenne, aki Most nézeteit ismétli”,[34] ehelyett saját nézeteit fejtette ki. Mikor visszatért New Yorkba, Most mérges lett, és ezt mondta: „Aki nem velem van, ellenem van!”[35] Goldman eé is hagyta a Freiheitot, és a Die Autonomie szerkesztőségéhez csatlakozott.[36]

Közben egyre közelebb került Berkmanhoz, akit előszeretettel hívott Sashának. Nemsokára szerelmesek lettek egymásba, közös lakásba költöztek a férfi unokatestvérével, Modest „Fedya” Steinnel és Goldman barátnőjével, Helen Minkinnel, lakásuk a vidéki Woodstockban volt.[37] Habár kapcsolatuk során számos nehézséggel meg kellett küzdeniük, évtizedekig szoros köteléket vontak közéjük anarchista elveik és személyes egyenlőség iránti elkötelezősésük.[38]

1892-ben Goldman, Berkman és Stein fagylaltozót nyitott Worcesterben. Pár hónap után Goldman és Berkman távolabb került az üzlettől, mivel részt vettek a homesteadi sztrájkban.[39][40]

A homesteadi események[szerkesztés]

Az egyik első politikai esemény, amiben Berkman és Goldman együtt vett részt, a homesteadi sztrájk volt. 1892 júniusában Andrew Carnegie homesteadi acélgyára országszerte az érdeklődés középpontjába került, mikor a Carnegie Steel Company és a Vas-és Acélmunkások Egyesült Szövetsége (AA) közti bértárgyalások megszakadtak. A gyárat Henry Clay Frick, a szakszervezet heves ellenzője igazgatta. Mikor az utolsó kör június végén kudarcba fulladt, a gyárat bezárták, a munkások sztrájkba léptek. Sztrájktörők léptek munkába, a vállalat Pinkerton őröket is felbérelt megvédendő őket. Július 6-án harc bontakozott ki több, mint 300 Pinkerton-őr és felfegyverzett munkások tömege között. A 12 órás lövöldőzés során hét őr ás kilenc sztrájkoló hunyt el.[41]

Goldman és Berkman úgy gondolták, hogy a képen látható Carnegie Steel Company-vezető Henry Clay Frick meggyilkolása „osztálya lelkében mélyen hatna” és „az anarchizmus tanításait világszerte terjesztené”[42]

A lapok többsége támogatásáról biztosította a sztrájkolókat, Goldman és Berkman úgy döntött, meggyilkolják Fricket, ez a cselekedet fellázítaná a munkásokat a kapitalizmus ellen, várakozásuk szerint. Berkmant választották a merénylet végrehajtására, Goldmanra hagyva a motivációk kifejtését, mikor a férfi börtönben lesz. Berkman lesz a tettért, Goldman a szóért felelős.[43] A férfi megpróbált bombát készíteni, sikertelenül, ezért Pittsburghba ment, hogy fegyvert és tisztességes ruhát vegyen. Goldman úgy döntött, az akcióra prostitúcióból szerez pénzt. Dosztojevszij 1866-os Bűn és bűnhődésének hősnőjére, Szonyára emlékeztetve így beszélt: „Ő azért lett prostituált, hogy támogassa kisöccseit és kishúgait... Ha ő áruba bocsátotta testét, én miért ne tenném ezt?”[44] Az utcán elkapta egy férfi tekintetét, aki bevitte egy szalonba, fizetett neki egy sört, adott neki tíz dollárt, és elmondta neki, hogy nincs meg benne „a trükk”, inkább hagyja el az ipart. Goldman „túl döbbent volt, hogy bármit is szóljon.”[44] Így inkább Helenának írt, hogy küldjön neki 15 dollárt, betegségére hivatkozva.[45]

Július 23-án Berkman bejutott Frick irodájába rejtett pisztollyal, majd háromszor meglőtte a gyárost, és lábon szúrta. A főnöküket támogató munkások egy csoportja eszméletlenre verte az anarchistát és a rendőrségre vitték.[46][47][48] Berkman gyilkossági kísérlet vádjával állt bíróság elé,[49] 22 év börtönbüntetésre ítélték.[50] Goldmannak hosszú távollétét kellett elszenvednie.[48] Abban a hiszemben, hogy a nő is részt vett a kísérletben, a rendőrség rajtaütött a lakásán, de nem találtak bizonyítékot, de a főbérlője kilakoltatta. Rosszabbította a helyzetet, hogy a gyáros nem halt meg, így a kísérlet nem rázta fel a munkásokat és az anarchistákat. Johann Most, korábbi mentoruk is elítélte kísérletüket. Ezekre a támadásokra reagálva Goldman egy játék lovaglóostort vitt magával Most egy nyilvános beszédére, és magyarázatot követelt az árulásra. A Freiheit-szerkesztő elutasította ezt, mire Goldman elkezdte az ostorral ütlegelni, eltörve a térdén, majd a darabokat ráhajította.[51][52] Később így bánta meg tettét bizalmasan egy barátjának: „Huszonhárom évesen ok nélkül is tesz dolgokat az ember.”[53]

„Lázadásra felbujtás”[szerkesztés]

Az 1893-as pánik sújtotta Egyesült Államok legnagyobb gazdasági válságai egyikét élte. Az év végére a munkanélküliség elérte a 20%-ot,[54] az éhségsztrájkok gyakran zavargásokba torkollottak. Goldman a New Yorki frusztrált emberek tömegeihez szólt. Augusztus 21-én csaknem 3000-en hallgatták beszédét a Union Squeren, ahol arra szólította fel a munkanélkülieket, hogy lendüljenek akcióba. A pontos szavai ismeretlenek, titkos ügynökök szerint olyanokat mondott, hogy „szerezzetek meg mindent... erőszakkal.”[55] Később Goldman így emlékezett vissza az üzenetre? „Tüntessetek a gazdagok palotái előtt munkáért. Ha nem adnak nektek munkát, kenyérért. Ha azt is megtagadják, szerezzetek kenyeret.”[56] Később a bíróságon Charles Jacobs nyomozó őrmester újabb változatot adott elő.[57]

Goldman 1916-ban az Union Squeren a munkanélkülieket közvetlen cselekvésre buzdította ahelyett, hogy a kormány segélyeitől vagy adakozóktól függjenek

Egy héttel később Philadelphiában letartóztatták, New Yorkban fogták perbe „lázadásra felbujtás” miatt.[58] A vonatút közben Jacobs alkut ajánlott neki: ejtik a vágyat, ha információkat szolgáltat a környék radikálisairól. Válasz helyett egy pohár jeges vizet borított a nyomozó arcába.[59] A perre várva meglátogatta Nellie Bly, a New York World riportere. Két órán át beszéltek, végül pozitív cikket írt Goldmanról, akit „modern Jeanne d’Arcént” jellemzett.[60]

A pozitív reklám ellenére az ítészeket meggyőzte Jacobs, féltek a nő politikájától. A helyettes kerületi ügyész anarchizmusáról és ateizmusáról is kérdezte Goldmant, a bíróság „veszélyes nőként” emlegette.[61] Végül egy évre a Blackwell’s Island Fegyházba küldték. Bent ízületi csúztól szenvedett, a betegszobába került, ahol összebarátkozott egy orvossal, elkezdett orvosi tanulmányokat folytatni. Falta a könyveket, főleg Ralph Waldo Emerson és Henry David Thoreau aktivista írók, Nathaniel Hawthorne regényíró, Walt Whitman költő és John Stuart Mill filozófus műveit.[62] Mikor tíz hónap után szabadult, 3000 ember üdvözölte a Thalia Theaterben. Interjúk és előadások tömegére kérték fel.[63]

Hogy pénzt szerezzen, Goldman a börtönben kezdett orvosi tanulmányok folytatása mellett döntött. Azonban előnyben részesített területei – szülészet és masszázs – nem voltak elérhetőek az Egyesült Államokban, így Európába utazott. Londonban, Glasgowban és Edinburghban is előadott, olyan ismert anarchistákkal is találkozott, mint Errico Malatesta, Louise Michel és Pjotr Alekszejevics Kropotkin. Bécsben két diplomát is szerzett, majd hazautazott az Államokba. Ideje megoszlott az előadások és szülészet között, ő volt az első országszerte előadó anarchista. 1899 novemberében visszatért Európába, ahol megismerkedett Hippolyte Havellel, akivel Franciaországba utazott, segített a párizsi Nemzetközi Anarchista Kongresszus megszervezésében is.[64]

McKinley meggyilkolása[szerkesztés]

Leon Czolgosz ragaszkodott ahhoz, hogy nem Goldman hatására gyilkolta meg William McKinley amerikai elnököt, a nőt mégis letartóztatták két hétre

1901. szeptember 6-án Leon Czolgosz munkanélküli gyári munkás, regisztrált republikánus, akit korábban mentális betegséggel diagnosztizáltak, egy buffalói nyilvános beszéden kétszer meglőtte William McKinley elnököt. A golyók szegycsonton és gyomron találták McKinleyt, nyolc nappal később belehalt sérüléseibe.[65] Czolgoszt letartóztatták, napokon keresztül vallották, végül beismerte, Goldman egyik beszéde hatására lett anarchista. A hatóságok ezt ürügyként használták Goldman letartóztatására. Követték chicagói lakására, amit Havellel, illetve Mary és Abe Isaakkal (egy anarchista párral) osztott meg.[66][67] Goldmant, Isaakot, Havelt és tíz másik anarchistát is letartóztattak.[68]

A Chicago Daily Tribuneben szeptember 8-án közzétett propagandacikk, amely Emma Goldmant hibáztatja

Korábban Czolgosz megpróbált összebarátkozni Goldmannal és társaival, de nem járt sikerrel. Egy clevelandi beszélgetés során Czolgosz tippeket kért tőle, melyik könyveket kellene elolvasnia. 1901 júliusában Isaakéknál is megjelent, ahol egy sor szokatlan kérdést tett fel. Azt feltételezték, hogy beszivárgó, mint számos rendőrségi ügynök, akiket radikális csoportokhoz küldtek kémkedni. Kellő távolságban maradtak tőle, Abe Isaak társainak figyelmeztetést küldött „egy másik kémről.”[69]

Habár Czolgosz többször tagadta Goldman szerepét, a rendőrség még mindig szoros őrizetben tartotta, olyannal vádolva, amit a nő „harmadik fokozatnak” nevezett.[70] Elmesélte lakótársainak gyanakvását, ezután tisztázódott, hogy nem volt jelentős kapcsolata a támadóval. Bizonyítékot sem találtak, ami a merénylethez kapcsolta volna, így két héttel később szabadon engedték. McKinley halála előtt Goldman felajánlotta segítségét ápolóként, utalva rá, hogy a sebesült elnök „pusztán egy emberi lény.”[71] Czolgoszt, habár szinte biztos, hogy elmebeteg volt, kivégezték.[72]

Fogva tartása és elengedése után sem ítélte el a merényletet, habár ezzel egyedül maradt. Barátai és támogatói, beleértve Berkmant, arra bíztatták, hagyja az ügyet. De Goldman „szuperérzékeny lénynek” tartotta Czolgoszt,[73], és kritizálta a többi anarchistát a lenézéséért.[73] A sajtóban úgy szerepelt, mint „az anarchia főpapnője”[74], miközben számos lap az anarchista mozgalmat tette felelőssé a merényletért.[75] Az események következtében a radikálisok elfordultak az anarchizmustól, inkább a szocializmust támogatták. McKinley utódja, Theodore Roosevelt kinyilvánította, hogy „nem csak az anarchistákat, hanem mindenkit, aki szimpatizál velük”, le kell állítani.[76]

Mother Earth és Berkman kiengedése[szerkesztés]

Magyarul megjelent írásai[szerkesztés]

  • Az egyén helye e társadalomban (The Place of The Individual in Society)[77]
  • Kisebbség vagy többség? (Minorities versus Majorities)[78]
  • Élem az életem (részlet) (Living My Life)[79]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Diggs, Nancy Brown. Steel Butterflies: Japanese Women and the American Experience (Angol nyelven). Albany: State Univ. of New York Press, 99. o (1998). ISBN 0791436233 „Like other radicals of the time, Noe Itō was most influenced by none other than Emma Goldman.” 
  2. Emma Goldman a Citatum honlapon. (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.)
  3. ^ a b Emma Goldman életrajza (Angol nyelven). University of Illinois at Chicago. [2013. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 9.)
  4. Emma Goldman az Ezen a napon honlapon. (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.)
  5. Streitmatter, Rodger. Voices of Revolution: The Dissident Press in America. New York: Columbia University Press, 122–134. o (2001). ISBN 0-231-12249-7 
  6. Goldman 1931, 24. o.
  7. ^ a b c Goldman 1931, 447. o.
  8. Drinnon 1961, 5. o.
  9. A születés sorrendje nem világos, Wexler szerint habár Emma úgy írt magáról, mint édesanyja negyedik gyermeke, bátyja, Louis (aki hat évesen elhunyt) utána születhetett.
  10. Chalberg 1991, 12. o.
  11. Chalberg 1991, 13. o.
  12. Drinnon 1961, 12. o.
  13. Goldman 1931, 11. o.
  14. Wexler 1984, 12. o.
  15. Wexler 1984, 13–14. o.
  16. Goldman 1931, 20. o.
  17. Goldman 1931, 28. o.
  18. Drinnon 1961, 6–7. o.
  19. Chalberg 1991, 15. o.
  20. Goldman 1931, 12. o.
  21. Wexler 1984, 23–26. o.
  22. ^ a b Chalberg 1991, 16. o.
  23. Goldman 1931, 22. o.
  24. Falk 1990, 14. o.
  25. ^ a b Goldman 1931, 23. o.
  26. Wexler 1984, 27. o.
  27. Wexler 1984, 30–31. o.
  28. Falk 1990, 15–16. o.
  29. Drinnon 1961, 15–17. o.
  30. Chalberg 1991, 27. o.
  31. Chalberg 1991, 27–28. o.
  32. Goldman 1931, 40. o.
  33. Goldman 1931, 51. o.
  34. Goldman 1931, 52. o.
  35. Goldman 1931, 54. o.
  36. Wexler 1984, 53. o.
  37. Wexler 1984, 57. o.
  38. Wexler 1984, 57–58. o.
  39. People & Events: Henry Clay Frick (1849-1919) (Angol nyelven). PBS, 2004. március 11. (Hozzáférés: 2017. április 10.)
  40. Southwick, Albert B.. „Emma Goldman pays a visit”, 2014. június 26. (Hozzáférés ideje: 2017. április 10.) (Angol nyelvű) 
  41. Wexler 1984, 61–62. o.
  42. Wexler 1984, 62. o.
  43. Wexler 1984, 63–65. o.
  44. ^ a b Goldman 1931, 91. o.
  45. Drinnon 1961, 45. o.
  46. Chalberg 1991, 42–43. o.
  47. Falk 1990, 25. o.
  48. ^ a b Wexler 1984, 65. o.
  49. Alexander Berkman, the Anarchist, to Be Deported; Case of Emma Goldman Now Up for Decision”, The New York Times, 1919. november 26. (Angol nyelvű) 
  50. Goldman 1931, 106. o.
  51. Wexler 1984, 65–66. o.
  52. Goldman 1931, 105. o.
  53. Wexler 1984, 66. o.
  54. Panic of 1893 (Angol nyelven) (Ohio Historical Society, 2007). (Hozzáférés: 2017. április 10.)
  55. Chalberg 1991, 46. o.
  56. Goldman 1931, 123. o.
  57. Drinnon 1961, 58–59. o.
  58. Wexler 1984, 76. o.
  59. Drinnon 1961, 57. o.
  60. Nellie Bry: Nelly Bly Again: She Interviews Emma Goldman and Other Anarchists. New York World, 1893. szeptember 17. (Hozzáférés: 2017. április 10.)
  61. Drinnon 1961, 60. o.
  62. Wexler 1984, 78. o.
  63. Wexler 1984, 78–79. o.
  64. Wexler 1984, 84–89. o.
  65. Chalberg 1991, 65–66. o.
  66. Drinnon 1961, 68. o.
  67. Chalberg 1991, 73. o.
  68. Wexler 1984, 104. o.
  69. Wexler 1984, 103–104. o.
  70. Goldman 1931, 300. o.
  71. Chalberg 1991, 76. o.
  72. Drinnon 1961, 74. o.
  73. ^ a b Chalberg 1991, 78. o.
  74. Falk 2003, 461. o.
  75. Wexler 1984, 106–112. o.
  76. Chalberg 1991, 81. o.
  77. Emma Goldman: Az egyén helye a társadalomban, a MEK honlapján. (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.)
  78. Emma Goldman: Kisebbség vagy többség?, a MEK honlapján. (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.)
  79. Emma Goldman: Élem az életem, a MEK honlapján. (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Emma Goldman című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]