Első pun háború

	Első pun háború
	Pun háborúk
Dátum	Kr. e. 264-től Kr. e. 241-ig
Helyszín	Földközi-tenger, Szicília, Észak-Afrika
Eredmény	római győzelem, Karthágó Földközi-tengeri uralmának megtörése
Terület-; változások	A békekötéskor Karthágónak át kellett adnia egész Szicíliát, valamint a sziget és Itália között fekvő szigeteket is a Római Köztársaságnak.
	Harcoló felek
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Római Köztársaság	Karthágó
	Parancsnokok
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Marcus Atilius Regulus; Gaius Lutatius Catulus; Marcus Gaius Duilius	Hamilcar Barcas; Hannó, a Nagy; Hasdrubal; Xanthippus
	A Wikimédia Commons tartalmaz Első pun háború témájú médiaállományokat.

Az első pun háborút Szicília birtoklásáért vívta a Római Köztársaság és Karthágó, miután a sziget nagy része a Kr. e. 3. század 70-es éveiben Karthágó fennhatósága alá került. Római szemszögből ez volt az első a pun háborúk sorában.

A Messzana városát Kr. e. 264-ben elfoglaló mamertinus zsoldosok az őket fenyegető Szürakuszai ellenében mind Rómához, mind Karthágóhoz fordultak segítségért. A térség két nagyhatalma között ezzel vette kezdetét a Szicília birtokáért vívott háború.

A partra szálló római csapatok (két légió) vereséget mértek az ekkor már szövetséges punokra és szürakuszaiakra, mire Kr. e. 263-ban II. Hierón szürakuszai türannosz békét kötött Rómával. Akragasz (Agrigentum) bevétele (Kr. e. 261) viszont néhány várost Karthágó felé fordított. Mivel Róma számára nyilvánvaló volt, hogy a háború megnyeréséhez a tengeren is diadalmaskodnia kell, gyors ütemben kiépítette flottáját – közben a karthágói hajóhad az itáliai tengerpartot pusztította. Az új hajóhad Kr. e. 260-ban Marcus Caius Duilius vezetésével mylae-i csatában aratta első jelentős sikerét (a lipari-szigeteki csata még római vereséget hozott). Kr. e. 259-ben római kézre került Korzika, majd a következő évben Szardínia, ahol a gyáva karthágói parancsnokot saját katonái feszítették meg. Szicíliában Henna és Kammarina elvesztésével a pun erők a sziget nyugati csücskébe szorultak vissza. Róma ekkor expedíciós haderőt szerelt fel, hogy Afrikában mérjen csapást ellenfelére. A hajóhadnak Kr. e. 256-ban az eknomosz-foki csatában kivívott győzelme lehetővé tette a Marcius Atilius Regulus consul vezette csapatok partraszállását. Regulus Tunisz bevételével Karthágó közvetlen közelébe jutott, ám a Bagradasz folyónál vívott ütközetben (Tuniszi csata, Kr. e. 255) döntő vereséget szenvedett. A kevés túlélőt hazaszállító flotta a Hermion-foki csatában egy kisebb sikert aratott, de azután Szicília partjainál teljesen elpusztult egy viharban. A küzdelem ezután Szicíliára összpontosult.

Kr. e. 253-ban a rómaiak elfoglalták Panormoszt, és két évvel később a város falai előtt Lucius Caecilius Metellus több mint száz harci elefántot zsákmányolva aratott nagy győzelmet. Az újjáépített római flotta a drepanumi csatában Kr. e. 249-ben újabb kudarcot vallott, és gyakorlatilag ismét teljesen megsemmisült. Kr. e. 247-ben a szicíliai pun erők parancsnokságát Hamilkar Barkasz vette át, és több éven át sikerrel állt ellen a támadó rómaiaknak.

A háborúban mindkét fél egyre jobban kimerült, ám Róma még egyszer összeszedte tartalékait. Miközben Kr. e. 242-ben Lilybaenum és Drepanum elestével a punok elvesztették utolsó fontos támaszpontjaikat Szicíliában, a köztársaság újra felszerelt egy flottát. A Caius Lutatius Catulus vezette hajóhad az Aegates melletti csatában döntő diadalt aratott (Kr. e. 241). A vereség hatására Karthágó békekötésre kényszerült. Róma Szürakuszai és környékének kivételével megkapta Szicíliát, és a szigeten megszervezte első provinciáját. A karthágóiak nagy hadisarcot fizettek. A vereség hatására a zsoldosok felkelést robbantottak ki Karthágóban, amit Róma újabb területek (Szardínia és Korzika) elfoglalására használt fel. Ez tovább növelte a feszültséget a két állam között.