Elisabetta Sirani

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elisabetta Sirani
Született1638. január 8.
Bologna
Elhunyt1665. augusztus 28.
Bologna
SzüleiGiovanni Andrea Sirani
Foglalkozása
  • festőművész
  • gravírozó
SírhelyeBasilica of San Domenico
Festői pályafutása
Stílusabarokk
A Wikimédia Commons tartalmaz Elisabetta Sirani témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Elisabetta Sirani (Bologna, 1638. január 8. – Bologna, 1665. augusztus 28. olasz barokk festő és nyomdász, aki megmagyarázatlan körülmények között hunyt el 27 éves korában.[1] A modern kori Bologna úttörő festőnője volt, aki akadémiát alapított női művészek számára.[2]

Élete[szerkesztés]

Bolognában született Margherita és Giovanni Andrea Sirani(wd) négy gyermeke közül elsőként. Apja műkereskedő volt és a bolognai iskola festője, Guido Reni kedvenc tanítványa. Nem sok művet alkotott, viszont átvette Reni tanári munkáját.

Elisabetta először apja műtermében tanult festészetet.[3] Az apa kezdetben nem akarta lányát tanítani, aki ennek ellenére elsajátította apja technikáját, és Bologna egyik legnevesebb festőjévé vált. Carlo Cesare Malvasia(wd) művészettörténész, a Sirani család ismerőse, azt állította, hogy ő ismerte fel Elisabetta tehetségét, és ő győzte meg apját, hogy tanítsa; ez azonban feltehetőleg csak önfényezés volt.[4] Sirani életrajza szerepel Malvasia két kötetes Felsina pittrice: vite de’pittori bolognesi című 1678-ban kiadott könyvében; ebben Malvasia nem kis büszkeséggel ecseteli saját szerepét a nő pályafutásának kezdetén.[5] Az egész műben dicséri Sirani kompozícióinak eredetiségét, stílusát, munkájának gyorsaságát és profizmusát, szembeállítva Lavinia Fontanával(wd), egykorábbi bolognai festőnővel, akit félénkként jellemzett.[6]

Festői stílusának kialakításakor Sirani tanulmányozta Annibale Carracci, Lorenzo Pasinelli(wd), Michele Desubleo(wd), Simone Cantarini(wd) és Carlo Cignani műveit. A technikával párhuzamosan tanulmányozta a Biblia történelmét, a szentek legendáit és a klasszikus mitológiát. Jártas volt a zenében is, ebben segítségére volt az, hogy sógora zenész volt. Noha akkoriban úgy tartották, hogy a zene károsan hat a nőkhöz illő szerénységre, Sirani zenei ismeretei soha nem rontották hírnevét.

Egyes kutatók szerint Sirani művészi hírneve hamarosan felülmúlta apjáét és két szintén festő nővéréét. 1654-ben, amikor Giovanni Andrea Siranit a köszvény akadályozta a cselekvésben, Elisabetta átvette a családi műhely vezetését.[7] Ő lett a család fő kenyérkeresője, aki a tandíjakból és festői megbízatásaival eltartotta a családot. Műterme igen sikeres volt, részben Bologna haladó szellemének köszönhetően, ahol elfogadták ls ünnepelték a női művészeket.[8]

Halála[szerkesztés]

Elisabetta Sirani ravatala, 1665

Sirani váratlanul hunyt el 1665. augusztusban. Halálát gyanúsnak tartották, és egy cselédlányt, Lucia Tolomellit megvádoltak a művésznő megmérgezésével. Tolomellit azért fogták gyanúba, mivel egy nappal Sirani halála előtt kérte a családot, hogy bocsássák el a szolgálatból. Giovanni Andrea Sirani nem sokkal a tárgyalás után visszavonta a vádat.[9] Malvasia azt állította, hogy Sirani, aki soha nem ment férjhez, a szerelembe halt bele.[10] Valószínű, hogy a nő halálát egy gyomorfekélyt követő hashártyagyulladás(wd) okozta.[11] Ez annak a stressznek a hatása lehetett, amit az egész háztartás fenntartása jelentett.

Sirani díszes temetésben részesült; hatalmas ravatalát a művésznő életnagyságú szobra díszítette, a szónoklatokat és a tiszteletére szerzett zenét Bologna legkiemelkedőbb polgárai biztosították. A bolognai San Domenico-székesegyházban temették el, apja tanárának, Guido Reninek a sírjába.[12] Egy korabeli városi tisztviselő szerint „Mindenki gyászolja. Különösen a hölgyek, akikről hízelgő arcképet festett […] Valóban nagy szerencsétlenség ilyen különös módon elveszíteni egy ilyen nagy művészt.”[13]

Tanítványai[szerkesztés]

Elisabette Sirani amellett, hogy apját követte a műhely élén, számos festőt tanított. Az általa alapított iskolában tanult két húga, Barbara és Anna Maria és legalább tizenkét további nő.[14] Ez volt az első, nők számára alapított festőiskola Európában, amely nem zárdához kapcsolódott.[15]

Tanítványai között volt Veronica Fontana(wd), aki később elsőrangú fametszőként vált híressé; Caterina Pepoli és Maria Elena Panzacchi, akik szintén művészi pályára léptek Bolognában; Camelia Lanteri és Lucretia Forni, akik nagy méretű vallásos festményekre szakosodtak; és Veronica Franchi, aki főleg mitológiai témákban alkotott. Lucrezia Scarfaglia(wd) szintén nála tanult.[16] Végezetül ott volt Ginevra Cantofoli(wd), akit pályafutása során Sirani ellenfelének és versenytársának tartottak.[17]

Művei[szerkesztés]

Madonna a gyermekkel, 1663
A Madonna a gyermek Jézusban gyönyörködik, 1664

Sirani több mint 200 festményt, 15 metszetet és több száz rajzot alkotott. Rajzainak mintegy egynegyede festményeihez vagy metszeteihez kapcsolódik.[18] 1655-től kezdve Sirani pontos listát és feljegyzéseket vezetett festményeiről és megbízóiról; ez szerepel a Malvasia-féle életrajzban. Számos festményét szignózta,[13] talán azért, hogy műveit ne tévesszék össze az apjáéival.[19] Sirani olyan sokat festett, hogy többen kételkedtek abban, hogy minden művét ő maga alkotta. Az ilyen vádak megcáfolására 1664. május 13-án meghívta a hitetlenkedőket, hogy nézzék végig, ahogy egyetlen ülés alatt megfest egy arcképet.[20]

Művei több témakört ölelnek fel, történelmi és bibliai jeleneteket, amelyeken gyakran nők, allegóriák és arcképek szerepelnek. Sirani volt az első festőnő, aki történelmi festményekre(wd) szakosodott; ezt több női tanítványa is átvette.[18] Ez nagyon különbözik a korabeli női festők művészetétől, akik rendszerint csak csendéleteket festettek. Első nagyobb közülti megbízását 1657-ben kapta Daniele Granchitól, a Certosa di Bologna(wd) kartauzi templomának apátjától.[18] Legalább 13 oltárképet festett, köztük 1658-ban a Krisztus megkeresztelése címűt a Certosa di Bologna számára.[21] 1660 körül kis méretű fogadalmi képeket kezdett festeni, főleg a Madonnát a gyermekkel illetve a Szent Családot, amelyek igen népszerűek voltak a gyűjtők között.[22] Pártfogói között akadtak bíborosok, királyok, hercegek, kereskedők és tudósok Bolognából és egész Európából.[23] Sirani a város hírességévé vált; műhelyét diplomaták, politikai vezetők és nemesemberek látogatták, hogy megnézzék munka közben.[24]

Sirani stílusa közel áll Guido Reniéhez, de Sirani sokkal gyakrabban használta a fény és árnyék drámai kontrasztját; virtuóz ecsetkezelés és sokkal ragyogóbb színek jellemzik.[25] Hősnőinek lenyűgöző alakjai, például a A combját megsebző Portia Artemisia Gentileschi műveihez hasonlíthatóak. Sirani gyakran választott kevésbé ismert témákat, és egyedülálló ikonográfiai interpretációja elnyerte a kortársak elismerését.[21] Rajzainál különböző technikákat használt, például ecsetet és összemosást, tollat, tintát és összemosást, vörös krétát, fekete krétát és a kettő kombinációját.[18] Rajzai a technikától függetlenül ugyanolyan lenyűgözőek, mint festményei.[26]

Sirani elutasította azt a korabeli felfogást, hogy a női művészekhez a portréfestés illik. Ehelyett allegóriákat használt, amelyek megértéséhez a befogadó értelmezésére is szükség van. Számos allegóriája Cesare Ripa(wd) 1611-ben megjelent Iconologia című munkájának leírásain alapul. Kedvelt témáit a görög és római mitológia köréből, valamint Horatius költészetéből vette.[27]

A korabeli női művészek ritkán ábrázoltak meztelen férfiakat, mivel tisztában voltak azzal, hogy ez milyen hatást gyakorolna hírnevükre. Ha mégis meztelen férfit ábrázoltak, akkor ezt rendszerint vallási keretbe foglalták, például Jézus Krisztust lefestve.[28] A Tízezer keresztre feszített vértanú című kompozíció teljes egészében férfiaktokat tartalmaz. Noha szintén a vallásos kategóriába tartozik, Sirani műve erős egyéniséget mutat.

Judit és Holofernész, 1660-as évek[szerkesztés]

Judit és Holofernész

Judit témája népszerű volt a tizenhetedik század női művészeinek körében, de azt megelőzően és később is. Ebben a korban növekedett a történelmi festményeket készítő és tanulmányozó nők száma. Elisabetta Sirani is közéjük tartozott, mert apja, Giovanni Andrea Sirani, történelmi festészetet tanult és tanított. Sirani alkotásán, amely nagyon különbözik Gentileschi Caravaggio-szerű változatától, Judit a központi alak. A klasszikus, háromszög alakú kompozíció a reneszánszra emlékeztet. Judit öreg és roskatag szolgálólánya segít úrnőjének Holofernész fejét vinni. Sirani éjszakai környezetben ábrázolja Juditnak, és a nézőt szembesíti a nő által elkövetett gyilkossággal. A festményt gyakran hasonlították Gentileschi Judit lemészárolja Holofernészt című, 1620-ban készült alkotásával, amelyet gyakran erőszakosnak tartanak. Mindketten erős alaknak ábrázolják Juditot. Míg Gentileschi képén a szolgáló teljesen összejátszik Judittal, Sirani egy kevésbé aktív cselédet fest, ezzel is hangsúlyozva Judit erejét.

Sirani más Juditot és Holofernészt ábrázoló alkotásain Judit hideg és szelíd. Vadsága inkább Holofernész meggyilkolásában tükröződi, semmint arcában vagy mozgásában. Judit Sirani egyik művén sem néz Holofernész levágott fejére. Gentileschi határozott Juditjaitól eltérően, Sirani Juditja gyönyörű és figyelemre méltó nő.

Páduai Szent Antal, 1662[szerkesztés]

A festmény a bolognai képtárban található Guido Reni művének közelében. A fiatal szent, akit általában aszkétikus álmodozóként ábrázolnak, itt gyermekszerető módon letérdel. Az égi gyermekek olyan földi gyönyörűséggel vannak ábrázolva, amelyre egyes kutatók szerint korábban nem volt példa. Az átlós kompozíció nagy mértékben eltér a képtárban található többi festményétől. A festmény Giovanni Battista Cremonese ékszerész megrendelésére készült.

A combját megsebző Portia, 1664[szerkesztés]

A combját megsebző Portia, 1664

Ezt a festményt gyakran feminista perspektívából értelmezik. A komor háttér előtt Portia nagy, vörösbe burkolt alakja kést tart már vérző, meztelen combja felett. Több feminista kutató szerint ez egy erős akaratú nő képe. Plutarkhosz szerint, aki elsőnek írta le Portia történetét, Portia súlyosan megsebezte magát, hogy bebizonyítsa férjének, Brutusnak, hogy képes osztozni terheiben és titkaiban, és hogy meggyőzze akaraterejéről. Más kutatók szerint azonban a festmény üzenete nem feminista: ha egy nőnek öncsonkításra van szüksége ahhoz, hogy osztozhasson férje gondolataiban, az nem a feminista olvasatot erősíti. A 17. század tele volt sötét, szexuális, erőszakos és nyugtalanító képekkel, így nem meglepő, hogy Sirani nehéz, zárt légkört választott, komor megvilágítással és gazdag színekkel. Ez az ábrázolásmód tanára, Guido Reni hatását tükrözi, ellentétben Artemisia Gentileschi vele gyakran szembeállított művével.

Emlékezete[szerkesztés]

Sirani megjelenik Judy Chicago The Dinner Party című művében.[29]

1994-ben a Vénuszon krátert neveztek el róla.[30]

Sirani 1663-ban készült Madonna a gyermekkel című festménye, amely a washingtoni National Museum of Women in the Artsban található, szerepel az Amerikai Egyesült Államok 1994-es karácsonyi bélyegsorozatában.[31] Ez volt az első alkalom, hogy női művész alkotását válogatták be a sorozatba.

Heródiás Keresztelő János fejével című munkája a kanadai Cryptopsy technical death metal együttes 1996-ban kiadott None So Live című albumának borítóján szerepel.

Galéria[szerkesztés]

  • A zene allegóriája, 1659
    A zene allegóriája, 1659
  • Judit Holofernész fejével
    Judit Holofernész fejével
  • Madonna a gyermekkel
    Madonna a gyermekkel
  • Az igazság, jótékonyság és óvatosság allegóriája, 1664
    Az igazság, jótékonyság és óvatosság allegóriája, 1664
  • Szent József a gyermek Jézussal, 1662 körül
    Szent József a gyermek Jézussal, 1662 körül
  • Krisztus megkeresztelése, 1658
    Krisztus megkeresztelése, 1658
  • Mózes megtalálása, 1665 vagy korábban
    Mózes megtalálása, 1665 vagy korábban
  • Vincenzo Ferdinando Ranuzzi arcképe Ámorként, 1663
    Vincenzo Ferdinando Ranuzzi arcképe Ámorként, 1663
  • Timokleia megöli Nagy Sándor kapitányát, 1659
    Timokleia megöli Nagy Sándor kapitányát, 1659

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Malvasia 1678, Vol II, 453–467.
  2. ↑ Modesti, 1–2.
  3. ↑ Joan Marter, Margaret Barlow: Parallel Perspectives. Woman's Art Journal, XXXIII. évf. 2. sz. (2012. január 1.) 2. o.
  4. ↑ Dabbs, 121.
  5. ↑ Sheila Barker: Elisabetta Sirani 'Virtuosa': Women's Cultural Production in Early Modern Bologna. Renaissance Quarterly, LXIX. évf. 2. sz. (2016) 658–659. o. doi
  6. ↑ Malvasia 1678, Vol II, 453 és Dabbs 122.
  7. ↑ Modesti, 1.
  8. ↑ Artist Profile: Elisabetta Sirani.
  9. ↑ Malvasia 1678, Vol II, 479 és Dabbs, 131.
  10. ↑ Malvasia 1678, Vol II, 479-80 és Dabbs, 123.
  11. ↑ Moedsti, 1.
  12. ↑ Malvasia 1678, Vol II, 463.
  13. ↑ a b Malvasia 1678, Vol II, 467-76 and Italian Women Artists, 241.
  14. ↑ Modesti, 67–79.
  15. ↑ Babette Bohn: The Antique Heroines of Elisabetta Sirani. Renaissance Studies, XVI. évf. 1. sz. (2002. március) 59. o.
  16. ↑ Vera Fortunati Pietrantonio: Lavinia Fontana of Bologna (1552–1614). Catalogo della mostra (Washington, The National museum of women in the arts, 5 febbraio-7 giugno 1998). (hely nélkül): Mondadori Electa. 1998. ISBN 978-88-435-6394-4  
  17. ↑ Laura Ragg: The Women Artists of Bologna. London: Methuen & Co. 1907.  
  18. ↑ a b c d Babette Bohn: Elisabetta Sirani and Drawing Practices in Early Modern Bologna. Master Drawings, XLII. évf. 3. sz. (2004. január 1.) 207–236. o.
  19. ↑ Ann Sutherland Harris: Artemisia Gentileschi and Elisabetta Sirani: Rivals or Strangers? Woman's Art Journal, XXXI. évf. 1. sz. (2010. január 1.) 3–12. o.
  20. ↑ Nancy Heller: Women Artists: An Illustrated History. (hely nélkül): Abbeville Press. 1991. 33. o.  
  21. ↑ a b Modesti, 5.
  22. ↑ Italian Women Artists, 241.
  23. ↑ Modesti, 4.
  24. ↑ Modesti, 15.
  25. ↑ Italian Women Artists, 241-48.
  26. ↑ Italian Women Artists, 242 and Bohn, 207-36.
  27. ↑ Patricia Rocco: Performing Female Artistic Identity: Lavinia Fontana, Elisabetta Sirani and the Allegorical Self-Portrait in Sixteenth and Seventeenth-Century Bologna. (hely nélkül): McGill University. 2006.  
  28. ↑ Frances Borzello: A World of Our Own: Women Artists Since the Renaissance. (hely nélkül): Watson-Guptill. 2000. 53., 63., 69., 74. o. ISBN 978-0-8230-5874-7  
  29. ↑ The Dinner Party. www.brooklynmuseum.org. Brooklyn Museum (Hozzáférés: 2022. november 16.)
  30. ↑ Sirani. planetarynames.wr.usgs.gov. Gazetteer of Planetary Nomenclature (Hozzáférés: 2022. november 16.)
  31. ↑ Christmas Holiday Stamps. about.usps.com. United States Postal Service (Hozzáférés: 2022. november 16.)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Elisabetta Sirani című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  • Artist Profile: Elisabetta Sirani. nmwa.org. National Museum of Women in the Arts (Hozzáférés: 2022. november 16.)
  • Babette Bohn: Elisabetta Sirani and drawing practices in early modern Bologna. Master Drawings, XLII. évf. 3. sz. (2004) 207–236. o.
  • Julia K. Dabbs: Life Stories of Women Artists, 1550–1800: An Anthology. Burlington, VT: Ashgate. 2009. 121–132. o. ISBN 9780754654315  
  • Jane Fortune, Linda Falcone: 16: Drawing conclusions: Elisabetta Sirani and the Gabinetto Disegni e Stampe. In Invisible Women: Forgotten Artists of Florence. 2. Florence: The Florentine Press. 2010. 121–127. o. ISBN 978-88-902434-5-5  
  • Carole Collier Frick et al: Italian Women Artists: From Renaissance to Baroque. New York: Rizzoli. 2007. ISBN 9788876249198  
  • Di Gio. Andrea Sirani e di Elisabetta sua figlivola. In Carlo Cesare Malvasia: Felsina pittrice, vité de pittori bolognesi. Bologna: (kiadó nélkül). 1678. II 453–487. o.  
  • Adelina Modesti: Elisabetta Sirani 'Virtuosa' Women's Cultural Production in Early Modern Bologna. Turnhout: Brepols. 2014. ISBN 9782503535845  
  • Eleanor Tufts: 7. Elisabetta Sirani, 1638–1665. In Our Hidden Heritage: Five Centuries of Women Artists. New York–London: Paddington Press Ltd. 1974. 81–87. o. ISBN 0-8467-0026-3  

További információk[szerkesztés]

  • Ottavio Mazzoni Toselli: Di Elisabetta Sirani pittrice bolognese e del supposto veneficio onde credesi morta nell’ anno XXVII di sua età. Bologna: (kiadó nélkül). 1833.  
  • Germaine Greer: The Obstacle Race: The Fortunes of Women Painters and Their Work. London: (kiadó nélkül). 1979. 218–220. o.  
  • Babette Bohn: Female self-portraiture in early modern Bologna. Renaissance Studies, XVIII. évf. 2. sz. (2004. június) 239–286. o.
  • Jadranka Bentini, Vera Fortunati Pietrantonio: Elisabetta Sirani. Pittrice eroina, 1638–1665. Bologna: Compositori. 2004. ISBN 8877944668  
  • Adelina Modesti: Elisabetta Sirani: una virtuosa del Seicento bolognese. Bologna: Compositori. 2004. ISBN 8877944455  .
  • Whitney Chadwick: Women, Art, and Society. London: (kiadó nélkül). 2012. ISBN 978-0500204054  .
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Elisabetta_Sirani&oldid=26526403”