Elbai nőszőfű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Elbai nőszőfű
Epipactis albensis 03.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Természetvédelmi érték: 50 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Növények
Törzs: Zárvatermők
Osztály: Egyszikűek
Rend: Spárgavirágúak
Család: Kosborfélék
Nemzetség: Epipactis
Tudományos név
Epipactis albensis
Nováková & Rydlo, 1978
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Elbai nőszőfű témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Elbai nőszőfű témájú médiaállományokat és Elbai nőszőfű témájú kategóriát.

Az elbai nőszőfű (Epipactis albensis) a kosborfélék családjába tartozó, Magyarországon védett vadvirág.

Megjelenése[szerkesztés]

Epipactis albensis 01.jpg
Az elbai nőszőfű virága

Az elbai nőszőfű 9–30 cm (maximum 38 cm) magas, lágyszárú, évelő növény. Magányosan nő. Felső részén sűrűn szőrözött szárán 1-4 világoszöld levelet fejleszt. A levelek 3–5 cm hosszúak, 1–2 cm szélesek. Az alsó levelek elliptikusak, tompa végűek vagy rövid csúcsúak, a felsők keskenyebbek, szálas-hosszúkásak, murvalevélszerűek. A legalsó levél sokszor kimondottan magasan ered.

Augusztus–szeptemberben virágzik. Virágzat többé-kevésbé egy oldalra forduló, 5-10 virágból álló laza fürt. Vízszintesen álló vagy kissé bókoló virágai kicsik, nem feltűnőek. A mellettük fejlődő murvalevelek lándzsásak, az alsók hosszabbak mint a virágok, a felsők olyan hosszúak vagy rövidebbek, mint a magház. A külső lepellevelek (szirmok) sárgászöldek, 6–10 mm hosszúak, 2,5–4,5 mm szélesek. A belső lepellevelek fehéreszöld színűek, kb. 6–7,5 mm hosszúak és 4–4,5 mm szélesek. A 6–8 mm-es mézajak töve barnásbíbor színű, vége rövid, szív alakú, sárgászöld, széle felfelé görbül. Önmegporzó, az ezt megakadályozó rostellum hiányzik.

Termése toktermés.

Hasonlít hozzá a Müller-nőszőfű (Epipactis muelleri), amely a száraz, meszes talajú élőhelyeket részesíti előnyben.

Elterjedése[szerkesztés]

Közép-európai faj, Ausztriában, Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon honos. Magyarországon az Északi-középhegység, Zempléni-hegység, Cserhát, Börzsöny, Dunántúli-középhegység, Balaton-felvidék, Nyugat-Dunántúl, Kőszegi-hegység, Nagyalföld, Tiszántúl térségeiben találhatók állományai.

Életmódja[szerkesztés]

Árnyékos, párás, nyirkos, üde talajú lomberdőkben, ligeterdőkben (pl. bükkösökben, völgyalji gyertyánosokban) található sokszor patakok, folyók mentén. A meszes talajt nem kedveli, élőhelyein a talaj kémhatását pH 4,5-6,8 között mérték (átlagosan 5,5).

A többi kosborfajhoz hasonlóan gombákkal él együtt gyökérkapcsoltságban, de szimbiontáit még nem vizsgálták. Ismertek klorofillhiányos példányai, amelyek tápanyagszükségletük döntő részét a gombáktól szerzik be.

Hajtásai június-júliusban jelennek meg és július végétől augusztusig virágzik. A kisebb példányok később bontanak szirmot és egyes években a virágzás szeptember végéig, októberig elhúzódhat. A virágok 1-2 hétig nyílnak. Csak önmegporzással szaporodik, a pollenszemcsék sokszor már bimbós állapotban a bibére kerülnek. A megtermékenyülési hatékonyság jó, a virágok 75%-a termést hoz.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]

Az elbai nőszőfű viszonylag kis elterjedési területe ellenére stabil, nem elszigetelt populációkkal rendelkezik és több országban védett, ezért a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett státusszal szerepel. Magyarországon eddig 50 állományát mérték fel, teljes egyedszáma 1-2 ezer körüli. 1996 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]