Egyiptomi muszlim uralkodók listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Egyiptom arab uralkodóinak listája szócikkből átirányítva)

Az addig Bizánci Birodalomhoz tartozó Egyiptom 641-re, az Amr ibn al-Ász vezette arab hódítás során került muszlim fennhatóság alá. Az első időkben a „helyesen vezetett”, majd omajjád kalifák helytartói irányították al-Fusztát központtal a tartományt. Az Omajjádokat 750-ben megbuktatták az Abbászidák, akik egy idő urán már nem tudták elég sikeresen egyben tartani a kalifátust, így arról többek között Egyiptom is elveszett számukra a 9. század közepén (Túlúnidák), majd véglegesen a 10. században (Ihsídidák) – igaz, ekkor névleges fennhatóságukat még meg tudták őrizni.

969-ben Egyiptom az imám és kalifa címmel uralkodó iszmáilita síita Fátimidák kezére került. Ők alapították meg Egyiptom új központját, az azóta fővárosként szolgáló Kairót (al-Káhira). 1171-ben a szunnita Szaláh ad-Dín, azaz Szaladin letette az utolsó, megrendült hatalmú fátimida kalifát, és szultánként elfoglalta a trónt. Az általa alapított ajjúbida dinasztia az 1250-es években megbukott, és egy nem dinasztikus alapon szerveződő szultánság jött létre a mamlúkok vezetésével, akik a szír térséget is tartósan ellenőrzésük alatt tartották.

A Mamlúk Birodalom központjául szolgáló Egyiptom az 1517-es oszmán hódításig független, majd a birodalmon belül autonóm – a 19. századra kvázi-független, részben britek ellenőrizte – státuszt élvezett, Muhammad Alitól származó pasái 18051914 között khedive címmel uralkodtak. Az első világháborúban Egyiptom ténylegesen is függetlenedett Isztambultól, és 19141922 között ismét szultáni, majd pedig 1922-től a monarchia 1953. június 18-án történő megbuktatásáig királyi című uralkodók irányították.

Története során mindvégig a Masrik (a hagyományos muszlim Kelet) legjelentősebb hatalmi és gazdasági erejű területei közé tartozott.

Független emírdinasztiák[szerkesztés]

Az alábbi dinasztiák névlegesen az Abbászida Kalifátus függésében uralták Egyiptomot, a gyakorlatban azonban független államokat építettek ki.

Túlúnida Emirátus (868905)[szerkesztés]

A dinasztia függetlenedésére a szamarrai anarchia néven ismert, a kalifátus időleges széteséséhez vezető káosz adott módot.

Uralkodó
Születési idő
Halálozási idő
Élethossz
Uralkodási idő
Uralkodási évek
Megjegyzés
Ahmad 835 szeptembere 884. május 10. 48 év emír: 868884 16 év
Humáravajh 864 896. január 18. 32 év emír: 884896 12 év Ibn Túlún fia.
Dzsajs 881? 896 novembere 15? év emír: 896896 1 év Humáravajh fia.
Hárún 882 905. január 1. 23 év emír: 896905 9 év Humáravajh fia.
Sajbán ? 905 után ? emír: 905 1 év Humáravajh fivére.

Az ideiglenesen megerősödő Abbászidák helyreállították közvetlen uralmukat Egyiptomban.

Ihsídida Emirátus (935969)[szerkesztés]

Az Abbászidák hatalmának teljes összeomlásával párhuzamosan szerzett hatalmat a dinasztiaalapító.

Uralkodó
Születési idő
Halálozási idő
Élethossz
Uralkodási idő
Uralkodási évek
Megjegyzés
Muhammad 882. február 5. 946. július 24. 64 év emír: 935946 11 év
Unúdzsúr ? 961 januárja ? emír: 946961 15 év Ibn Tugdzs fia.
Ali ? 966 januárja ? emír: 961966 5 év Ibn Tugdzs fia.
Káfúr 905 körül 968 áprilisa kb. 63 év emír: 966968 2 év Núbiai fekete rabszolga, eunuch.
Ahmad 957 969 után 12< év emír: 968969 1 év Ali kiskorú fia.

A fátimida hódítással Egyiptom kikerült a névleg Abbászida Birodalomhoz tartozó szunnita államok köréből.

Fátimida Kalifátus (9691171)[szerkesztés]

Az iszmáilita síita Fátimidák magukat tekintették az iszlám világ legitim urainak, imámoknak, az Abbászidákat pedig illegitim bitorlóknak tartották. 909-től uralkodtak Észak-Afrika nagy része felett, Egyiptomot csak negyedik próbálkozásukra tudták elfoglalni 969-ben.

Uralkodó
Születési idő
Halálozási idő
Élethossz
Uralkodási idő
Uralkodási évek
Megjegyzés
al-Muizz 931. szeptember 26. 975. december 19. 44 év kalifa: 969975 6 év
al-Azíz 955. május 10. 996. október 14. 41 év kalifa: 975996 21 év
al-Hákim 985. augusztus 13. 1021. február 13. (?) 35 év (?) kalifa: 9961021 25 év
az-Záhir 1005. június 20. 1036. június 13. 30 év kalifa: 10211036 15 év
al-Musztanszir 1029. július 2. 1094. január 10. 64 év kalifa: 10361094 58 év
al-Musztaali 1076. augusztus 24. 1101. december 10. 25 év kalifa: 10941101 7 év
al-Ámir 1096. december 31. 1130. október 8. 33 év kalifa: 11011130 29 év
al-Háfiz 1074 szeptembere 1149. október 10. 75 év kalifa: 11301149 19 év
az-Záfir 1133. február 23. 1154. április 15. 21 év kalifa: 11491154 5 év
al-Fáiz 1149. május 31. 1160. július 23. 11 év kalifa: 11541160 6 év
al-Ádid 1151. május 16. 1171. szeptember 13. 20 év kalifa: 11601171 11 év

A dinasztikus problémák miatt megrendült legitimitású, a rivalizáló vezírek mellett tényleges hatalmat jó ideje nem gyakorló, keresztes támadásoknak kitett Fátimidák az 1160-as években az észak-szíriai és felső-mezopotámiai területeket uraló, szunnita Zangidák befolyása alá kerültek. Az utolsó két vezír ez utóbbiak hadvezére volt: a második, Szaladin 1171-re végleg felszámolta a fátimida uralmat.

Ajjúbida Szultanátus (11711254)[szerkesztés]

Szaladin 1174-ig a zangida Núr ad-Dín Mahmúd megbízottjaként tevékenykedett, annak halálakor viszont önállósodott és rövid úton részben meghódította, részben befolyása alá vonta a zangida területeket, önálló szultánságot kialakítva Egyiptomban, a szíriai és felső-mezopotámiai térségben pedig alárendelt fejedelemségeket hozott létre rokonai számára. A szunnita dinasztia legitimitását az abbászida kalifától kapott kinevezés biztosította.

Uralkodó
Születési idő
Halálozási idő
Élethossz
Uralkodási idő
Uralkodási évek
Megjegyzés
Szaladin 1137 1193. március 3. 56 év szultán: 11711193 22 év
Al-Aziz 1171 1198. november 29. 27 év szultán: 11931198 5 év
Al-Manszúr 1188 1216 után 28< év szultán: 11981200 2 év
I. al-Ádil 1145 januárja 1218. augusztus 31. 73 év szultán: 12001218 18 év
Al-Kámil 1177 1238. március 6. 61 év szultán: 12181238 20 év
II. al-Ádil 1221 1248. február 9. 27 év szultán: 12381240 2 év
Asz-Szálih Ajjúb 1205. november 5. 1249. november 22. 44 év szultán: 12401249 9 év
Al-Muazzam Túránsáh ? 1250. május 2. ? szultán: 12491250 1 év
Sadzsar ad-Durr ? 1257. április 28. ? szultán: 1250 1 év
Al-Asraf Múszá 1229 1263 34 év szultán: 12501254 4 év

Az Ajjúbidák bukásához dinasztikus küzdelmek, a saját mamlúkseregük túlzott megerősödése, illetve a keresztesek és a mongolok támadása vezetett. A hatalom a rabszolgából katonákká képzett mamlúkok kezébe került.

Mamlúk Szultanátus (12501517)[szerkesztés]

Türk (bahri) mamlúkok (12501382; 13891390)[szerkesztés]

Cserkesz (burdzsi) mamlúkok (13821389; 13901517)[szerkesztés]

Oszmán időszak[szerkesztés]

A oszmán törökök 1517-ben meghódították a Mamlúk Birodalmat. Innentől kezdve a Nílus völgye a török szultán befolyása alá tartozott, helytartóit Isztambulból nevezték ki. A birodalom válságával párhuzamosan a tényleges oszmán befolyás a 17. század végére elenyészett a térségben. Ha továbbra is voltak kinevezett helytartók, a tartomány vezetése a gyakorlatban a mamlúk eredetű, rivalizáló előkelőségek kezébe került.

1798–1801 között Napoléon Bonaparte tábornok csapatai szállták meg Egyiptomot, megrendítve a mamlúk elit hatalmát. Az Oszmán Birodalom megpróbálta helyreállítani uralmát Egyiptomban, de a tartomány megtartásához nem volt elég ereje, így 1805-től a hatalom az új, albán származású helytartócsalád kezébe került. Muhammad Ali Pasa végleg kiirtotta a korábbi mamlúk vezetést, és az oszmánokkal eleinte együttműködve, majd ellenük harcolva örökletessé tette a kormányzóságát. Egyiptom 1882-ben brit megszállás alá került, de a Muhammad Ali-dinasztia megőrizte a trónját, és Egyiptom jogi értelemben 1914 decemberéig az Oszmán Birodalom tartományát képezte, amikor az Egyesült Királyság egyoldalúan kinyilvánította Egyiptom elszakadását a szultánságtól, és mint „önálló államot”, saját protektorátusává tette.

A Muhammad Ali-dinasztia oszmán alkirályai (1805–1914)[szerkesztés]

Az önálló Egyiptom[szerkesztés]

A Muhammad Ali-dinasztia szultánjai (19141922)[szerkesztés]

Portré Név Uralkodása Megjegyzés
Huszajn Kámil
* 1853. november 21.
1917. október 9.
19141917
I. Fuád
* 1868. március 26.
1936. április 28.
19171922 Egyiptom függetlenné nyilvánításával párhuzamosan királyi címet vett fel.

A Muhammad Ali-dinasztia királyai (19221953)[szerkesztés]

Portré Név Uralkodása Megjegyzés
I. Fuád
(2x)
19221936
Fárúk
* 1920. február 11.
1965. március 18.
19361952
II. Fuád
* 1952. január 16.
19521953
1953 után kikiáltották az Egyiptomi Arab Köztársaságot.

Tabló[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • The Cambridge History of Egypt I–II. Főszerk. Carl F. Petry. Cambridge: Cambridge University Press. 1998. ISBN 0521471370  
  • William Montgomery Watt: Az iszlám rövid története. Budapest: Akkord. 2000. ISBN 9637803173  
  • Claude Cahen: Az iszlám. Budapest: Gondolat. 1989. ISBN 9632822463  
  • Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott?: Uralkodói táblák a világtörténelemhez : császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek. Átdolgozott, felújított kiadás. Budapest: Magyar Könyvklub. 2003. ISBN 963 547 849 6  
  • John E. Morby: A világ királyai és királynői: Az idők kezdetétől napjainkig [ford.: Hideg János] (eredeti kiadás: J. E. Morby: Dynasties of the World. A Chronological and Genealogical Handbook, Oxford University Press, 1989.). Debrecen: Mæcenas. 1991. ISBN 963 7425 48 9