Egyházi latin
| Latin lingua Latina | |
| Beszélik | Vatikán |
| Nyelvcsalád | Indoeurópai nyelvcsalád italikus nyelvek latin-faliszkán csoport latin |
| Írásrendszer | Latin ábécé |
| Hivatalos állapot | |
| Hivatalos |  Vatikán |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-1 | la |
| ISO 639-2 | lat |
Az egyházi latin vagy liturgikus latin a latin nyelv egyik formája, amelyet a késő ókorban a keresztény gondolkodás megvitatására fejlesztettek ki, és a keresztény liturgiában, a teológiában és az egyházigazgatásban egész napjainkig használják, különösen a római katolikus egyházban.
Tartalmaz vulgáris latin, klasszikus latin, valamint görög és héber szavakat, amelyek keresztény jelentéssel rendelkeznek.[1]
A gregorián énekben és a római liturgiában használt kiejtése nem egészen egyezik meg a klasszikus latin nyelvével. Kiejtését részben a 8. század végén szabványosították, a Karoling reneszánsz idején, Nagy Károly oktatási reformjainak részeként, és ezt az új, Franciaországban és Angliában használt, betűnkénti kiejtést néhány évszázaddal később Ibériában és Itáliában is átvették.[2] A katolikus egyházon belül és bizonyos protestáns egyházakban, például az anglikán egyházban a 19. század vége óta általánossá vált a modern olasz fonológián alapuló kiejtés, amelyet olasz latin néven ismernek.
Az egyházi latin a liturgikus szertartások nyelve a latin rítusú egyházban, valamint az ortodox kereszténység nyugati rítusában. Alkalmanként az anglikán és az evangélikus egyházi liturgiában is használják.[3]
Ma elsősorban a katolikus egyház hivatalos irataiban, a tridenti szentmisékben használják, és a katolikus papság tanulja.[4][3] A Szentszék hivatalos nyelve, a beszélt latin egyetlen fennmaradt szociolektusa.[5]
Történet
[szerkesztés]Az ókori egyházban eleinte a görög volt a liturgia nyelve és ezen írták az első hét általános zsinat dogmatikai meghatározásait is. A művelt római polgárok általában folyékonyan beszéltek görögül, de az államügyeket latinul intézték.
A latin nyelv használata a nyugati egyházban a 4. század végén kezdődött,[6] majd a Római Birodalom kettéválásával felerősödött. A szakadást követően a korai teológusok, mint például Jeromos, lefordították a görög és héber szövegeket latinra, a Nyugatrómai Birodalom uralkodó nyelvére.
Eleinte nem tettek különbséget az egyházi latin és a köznyelv között. Az egyházi latin beszélt változata csak később, a Karoling-reneszánsz idején jött létre.
Reformáció
[szerkesztés]A latin nyelv használata a nyugati kereszténységben a kora újkorban is folytatódott. Luther Márton egyik útmutatása a reformáció idején az volt, hogy az istentiszteleteket és a vallási szövegeket a nép nyelvén kell tartani a latin helyett, amely utóbbit a hívők nem értettek.
A protestánsok az istentiszteletek során tartózkodtak a latin nyelv használatától, de a protestáns lelkészek zömének is meg kellett tanulniuk és érteniük a latint, mivel ez volt a felsőoktatás és a teológiai gondolkodás nyelve egészen a 18. századig.[7] A reformáció után az evangélikus egyházakban a latin az istentisztelet nyelve maradt a hétköznapokon, de vasárnap már népnyelven kellett mondani.[8]
Modern kor
[szerkesztés]Az egyházi latin továbbra is a katolikus egyház hivatalos nyelve, azonban a Catholic Encyclopedia már 1913-ban kijelentette, hogy a latin nyelvet a népnyelvek váltják fel.
Az 1962-1965-ös II. vatikáni zsinat óta a katolikus egyház már nem használja a liturgiák és a római rítusainak kizárólagos nyelveként.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: Church Latin. www.newadvent.org. (Hozzáférés: 2018. november 27.)
- ↑ Wright, Roger. Late Latin and Early Romance in Spain and Carolingian France, ARCA (Classical & Medieval Texts, Papers & Monographs). Liverpool: Francis Cairns (1982. április 14.). ISBN 9780905205120
- ↑ a b Cross, Frank Leslie. The Oxford Dictionary of the Christian Church (angol nyelven). Oxford University Press, 961. o. (2005). ISBN 9780192802903 „The Second Vatican Council declared that the use of Latin was to be maintained in the liturgy, though permission was granted for some use of the vernacular; in the outcome, the use of the vernacular has almost entirely triumphed, although the official books continue to be published in Latin. In the Church of England the Latin versions of the Book of Common Prayer have never been widely used, though, for instance, John Wesley used Latin text in doctrinal writings. The option of using traditional Latin texts in sung worship has been retained by choirs in both the Anglican and Lutheran Churches.”
- ↑ CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: Church Latin. www.newadvent.org. (Hozzáférés: 2018. november 27.)"CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: Church Latin". www.newadvent.org. Retrieved 2018-11-27.
- ↑ Giorgio Baget Bozzo. „Se il prete parla latino”, la Repubblica, 1984. október 20.
- ↑ Collins, Primer of Ecclesiastical Latin, pg. vi
- ↑ Janson, Tore. Natural History of Latin: The Story of the World's Most Successful Language. Oxford University Press, 126. o. (2007). ISBN 978-0199214051
- ↑ Waquet, Françoise (2002). Latin, Or, The Empire of a Sign: From the Sixteenth to the Twentieth Centuries. Verso. p. 78. ISBN 9781859844021.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Ecclesiastical Latin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.