Egyetemes törvény (asztrológia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az Egyetemes Törvény

A törvény és etika értelmében az egyetemes törvény vagy univerzális alapelv a fogalmak azon elfogadhatóan igazolható hatásaira vonatkozik, melyek alapelvei és szabályai az emberi lények magatartását a legáltalánosabb, legelfogadhatóbb, legátadhatóbb és leginkább filozofikus alapzaton uralják és ezért tekinthetők a leginkább helyénvalónak. Az Egyetemes Törvény egyik válfaja a Logika Törvénye, ami nem engedi meg a logikai ellentmondásokat vagy másként a szofisztikát [hamis érvelést/álokoskodást]. Az Egyetemes Törvény, a Logika Törvénye azon az általánosan elfogadott elképzelésen nyugszik, ami a logikát úgy definiálja, hogy ami nem logikátlan és ami logikátlan, az logikai ellentmondást jelent mint olyan, vagyis azt kísérli meg bizonygatni, hogy az alma és a nem-alma létezhet ugyanakkor és ugyanabban az időben és térben és megpróbálja azt állítani, hogy A és nem-A létezhet ugyanakkor és ugyanabban az időben és térben.

Lásd még[szerkesztés]

  • Természeti törvény
  • Egyetemesség (filozófia)

A Természet Egyetemes Törvénye

Tudományos Meghatározás

Bevezetés

A konvencionális tudomány még nem fedezte föl azt az egyedüli Természeti törvényt, amivel az összes természeti jelenség kivétel nélkül értékelhető lenne. Egy ilyen törvényt „egyetemesként” kellene definiálni. Kétségtelen, magától értetődő tudományos alapelvek és tények alapján jelen cikk a tudomány módszertanának nézőpontjából elemzi azt a szabályszerű elméleti ismérv-rendszert, amit egy természeti törvénynek teljesítenie kellene ahhoz, hogy igényt tarthasson a „Természeti Törvény” státuszra.

A Jelenlegi Elképzelések

A tudományban néhány ismert törvényre - mint amilyen Newton gravitációs törvénye - „egyetemesként” utalnak, pl.: „a gravitáció egyetemes törvénye”. Ez a kifejezés azt sejteti, hogy ez a bizonyos törvény tértől és időtől függetlenül az egész univerzumra érvényes, holott ezek a fizikai dimenziók relativisztikus változásoknak vannak alávetve, amint azt a relativitás elmélete állítja (pl.: mint a Lorentz transzformáció)

Ugyanez igaz az újkori fizika minden ismert törvényére, ideértve a klasszikus mechanika három Newton-i törvényét, Kepler törvényeit a bolygók keringéséről, a gázok, a folyadékok és a nyomás viselkedésének különféle törvényeit, a termodinamika első törvényét az energia megmaradásról, a második törvényét a növekvő entrópiáról, a sugárzás sokféle törvényét, az elektrosztatika, az elektrodinamika, az elektromosság és a mágnesesség számos törvényét (Maxwell négy törvényében összegezve az elektromágnesességről), a hullámelmélet törvényeit, Einstein híres törvényét a tömeg és az energia egyenértékűségéről, Schrödinger kvantummechanikai hullám egyenletét és így tovább. Az újkori fizika tankönyvei több mint száz különálló törvényt tartalmaznak és ezek mindegyikét egyetemes jellegűnek tekintik.

A jelenlegi fizikai teória szerint a Természet – valójában csupán szervetlen, fizikai anyag – számos törvénynek engedelmeskedik, melyek egyetemes jellegűek, pl.: érvényesnek és egyidejűleg hatni tekintik az univerzum bármely terében és idejében és olyan harmóniában egymással, hogy az emberi elme a Természetet rendezett Egésznek érzékeli.

Az empirikus tudomány, kísérleti kutatásokkal igazolva, kivétel nélkül megerősíteni látszik ezeknek a fizikai törvényeknek az egyetemes érvényességét. Ebből a célból minden fizikai törvényt matematikai egyenletekkel jellemeznek. Természeti törvény matematikai eszközök nélkül kifejezve elképzelhetetlen a jelenkor tudományának összefüggésében. Minden igazi természeti törvényt empirikusan igazolni kell precíz mérésekkel, mielőtt elnyerhetné az egyetemes fizikai törvény státuszát. A tudományban minden törvény a matematikán alapszik, például az SI rendszer különféle mértékegységeiként, melyeket a matematikán belül numerikus összefüggésekként definiálnak és csak azután eredeztetik matematikai eredményekként kísérleti mérésekből. Anélkül, hogy egy természeti törvényt matematikai egyenletként prezentálnának, nem lehetséges tárgyilagosan bizonyítani ennek univerzális érvényességét kísérleti körülmények között.

Legújabb/legkorszerűbb, csúcs Tudomány

A fenti levezetésből következtetve „Az Egyetemes Törvény” terminus csakis olyan törvényekre alkalmazható, melyekre matematikai eszközöket lehet alkalmazni és amik kivétel nélkül igazolhatók kísérleti kutatással. Kognitív és ismeretelméleti nézőpontból csak ez az érvényes „létezési bizonyítéka” (Existenzbeweis, Dedekind) egy „egyetemes törvénynek” a tudományban.

Máig csak az ismert fizikai törvények teljesítik az egyetemesség kritériumait a fizikai univerzumra érvényesen, egyszersmind függetlenül az emberi gondolkodás egyéni és kollektív szintű tévelygéseitől. Példának okáért Newton gravitációs törvényének G univerzális gravitációs konstansa érvényes a fizikai világegyetem bármely pontján. A földi g gravitációs gyorsulás, ami szintén alapvető állandó a gravitáció törvényeiben Newtonnál csak a mi bolygónkra alkalmazható – ennélfogva ez a konstans nem egyetemes. Azok a fizikai törvények, amelyek ilyen állandókat tartalmaznak, lokális törvények és nem univerzálisak.

Fontos észrevenni, hogy a tudomány csak a mozdulatlan anyagként definiált fizikai világra fedezett föl egyetemes törvényeket és nem sikerült ilyen törvényeket alkalmaznia a szerves anyag szabályaira. A bio- és orvostudomány még nincs abban a helyzetben, hogy hasonló egyetemes törvényeket alakítson ki a biológiai szervezetek működésére általában és különösen nem az emberi szervezetre. Ez egy jól ismert tény, ami hiteltelenné teszi ezeket a tudományágakat egzakt tudományos tanulmányok szempontjából.

A különféle bio-tudományok, mint amilyen a biológia, a biokémia, a genetika, az orvostudomány – a fiziológia nem elhanyagolható kivételével, ahol a sejtek, mint pl. a neuronok és az izomsejtek akció potenciálját az elektromágnesesség törvényeivel írják le - teljesen leíró tudományok, nem -matematikai tudományágak. Ez a tudomány alapvető ismeret(elmélet)e, aminek tudottnak kéne lennie minden specialista előtt.

Ez a következtetés attól a ténytől függetlenül igaz, hogy a tudósok rengeteg matematikai modellt vezettek be a bio-tudományok számos területén, melyekkel mértéktelenül kísérleteznek. Ezidáig nem sikerült felmutatniuk ezeknek a modelleknek az egyetemes érvényességét.

A tudósok manapság általánosságban arra hajlanak, hogy a szerves anyagra nem hatnak egyetemes törvények ahhoz hasonlóan, ahogy azt a fizikai anyagnál megfigyelték. Ez a megfigyelés okozza, meggyőződésük szerint, a különbséget a szerves és a szervetlen anyag között.

A tudósok amiatt lehetnek képtelenek egyetemes törvényeket kimunkálni a szerves anyagról, mert:

a) ilyen törvények nem léteznek vagy

b) léteznek, de annyira bonyolultak, hogy a halandó ember elméjének megismerő képességén túl érhetők csak el.

Ez utóbbi hipotézis adott életet az isteni univerzális törvények vallásos elképzelésének, mely szerint Isten vagy egy magasabb tudatosság teremtette meg a Természetet és az Életet a földön és azóta szakadatlanul és láthatatlanul igazgatja.

Ezek a vélekedések figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy nincs alapvető különbség szervetlen és szerves anyag között. A biológiai szervezetek – nagyobbrészt – szervetlen anyagból állnak össze. A szerves molekulák, mint a proteinek, a zsírsavak és a szénhidrátok példának okáért csak szervetlen elemeket tartalmaznak, amelyekre a fent említett fizikai törvények alkalmazhatók. Emiatt alkalmazhatónak kellene lenniük a szerves anyagra is, különben nem lennének egyetemesek. Ezt az egyszerű és magától értetődő tényt a modern tudományos teória otrombán figyelmen kívül hagyja.


A szerves anyag megkülönböztetése a szervetlen anyagtól - a fizika és a bio-tudományok között – ennélfogva mesterséges és kizárólag didaktikus megfontolásokon alapul. A tudományágak ilyetén szeparálása történelmileg alakult ki a tudományos ismeretek fejlődésével a kísérleti kutatás többféle területén az elmúlt négy évszázadban a Descartes és Galilei által megalapított (matematikai és fizikai) modern tudományban. Ez a kettősség a modern empirizmusban gyökerezik és ellentmond annak az elméleti belátásnak és a tagadhatatlan kísérleti bizonyítékoknak, hogy a Természet – legyen bár szerves vagy szervetlen – összefüggő, harmonikus entitásként működik.

„Az Egyetemes Törvény” Formális [szabályszerű] Tudományos Ismérve

Ebből az értekezésből könnyen meghatározhatjuk azt az alapvető teoretikus ismérvrendszert, amit a természeti törvénynek teljesítenie kell ahhoz, hogy „Egyetemes Törvénynek” nevezhessék. Ez a következő:

1. A Törvénynek igaznak kell bizonyulnia a szervetlen és a szerves anyagra is.

2. A Törvénynek rendelkeznie kell matematikai módszerrel, pl. egy matematikai egyenlettel, mivel minden ismert természeti törvény matematikai egyenlet.

3. A Törvénynek kísérletileg igazolhatónak kell lennie kivétel nélkül minden természeti jelenségre.

4. A Törvénynek integrálnia kell minden ismert természeti törvényt, azaz ezeknek matematikailag levezethetőknek kell lenniük ebből az Egyetemes Törvényből és lételméletileg magyarázhatóknak kell lenniük általa. Ebben az esetben minden természeti törvény a Természet Egyedüli Törvényének a matematikai alkalmazása.

5. Más megközelítésben bizonyíthatónak kell lennie, hogy az összes alapvető természeti állandó a fizikában, melyek számos különálló fizikai törvényre vonatkoznak, összefüggenek és levezethetők egymásból. Ez egy hatásos matematikai és fizikai bizonyíték lesz a Természet egységére az Egyetemes Törvény égisze alatt, mivel minden ilyen konstans kísérleti mérhetősége matematikai egyenletek által adódik.

Ezen a módon először lehet integrálni a gravitációt a másik három alapvető erőbe (lásd alább) és végre egyesíteni a fizikát. A konvencionális fizika, amit köt a standard modell, máig képtelen egyesíteni a gravitációt a három másik alapvető erővel. Ez jól ismert tény a fizikusok között és ez a körülmény hitelteleníti a természettudományok egész felépítményét. A fizika képtelen megmagyarázni a Természet egységét. Ezt a tényt senki nem fogja föl igazán, mert szándékosan tagadja vagy inkább leplezi az összes elméleti szakember.

A fizika egyesítése az álma sok prominens fizikusnak, mint amilyen volt Einstein, aki bevezette a egyetemes mező egyenlet fogalmát, amit ismernek úgy is mint a „Weltformel” (világ egyenlet) vagy H. Weyl, aki úgy vélte, hogy a fizika tovább fejleszthető egyetemes mező elméletté.

Ez az elképzelés került át olyan modern elképzelésekbe, mint amilyen a Nagy Egyesítés Elméletei (Great Unified Theories – GUTs), a mindenség elméletei vagy a Húr Elmélet, azonban kézzelfogható eredmények nélkül.

Ha ilyen törvény fölfedezhető lenne, az önmagától vezetne el a fizika és minden természettudomány egyesítéséhez, a „Tudomány egy Általános Elméletéhez”.

Jelenleg a fizika nem egyesíthető. A gravitáció nem integrálható a standard modell másik három alap erőjébe és gravitációs elmélet egyáltalán nem is létezik. Newton gravitációs törvényei precízen leírják két egymásra ható tömeg objektum mozgását és gravitációs erőit, de nem adnak magyarázatot arra, milyen a távoli testek gravitációja, amit neveznek „távoli kölcsönhatásnak” is vagy hogy milyen szerepet játszanak a fotonok a gravitációs erő átvitelben, tekintve azt a tényt, hogy a gravitáció a fény sebességével terjed, ami végül is a fotonok sebessége.

Ha ez a hipotetikus „Egyetemes Törvény” egyaránt igaz az emberi társadalom szervezeteire és az emberi gondolkodás funkcióira is, akkor jogosan beszélhetünk igazi „Egyetemes Törvényről”. Egy ilyen törvény fölfedezése elvezet minden tudomány egyesítéséhez az emberi tudás egy 'pan-teoriájához'. Ez az univerzális elmélet a maga szóban kifejtett alakjában egy kategória rendszer lesz (Arisztotelész), azaz ellentmondások nélküli, a belső következetesség előírásos alapelveit követve.

Matematikai szempontból a Tudomány Általános Elmélete az Egyetemes Törvényen alapulva evidenciákként (axiomatics) szerveződik. Ekként az összes tudomány potenciális axiomatizálása [evidenssé tételének lehetősége] az „Egyetemes Törvényen” vagy annak definícióján alapul. Ez lesz az első és egyetlen olyan axióma, amiből minden más törvény, definíció és következtetés levezethető logikus és következetes módon. Minden ilyen elméleti állítás aztán igazolható lesz kísérleti módon.

Ezek azok az elméleti és előírás-szerű ismérvek, amelyeknek meg kell felelnie az „Egyetemes Törvénynek”. Egy ilyen „Egyetemes Törvényen” nyugvó új Általános Tudományos Elmélet teljesen matematikai jellegű lesz, mivel maga ez a Törvény is matematikai eredetű – matematikai egyenletként kell megjelennie.

Ebben az esetben minden természet- és társadalomtudomány alapjában véve matematikai rendszerként jelenhet meg, vizsgálódásuk egyedi tárgyát tekintve, ahogy a mai fizika lényegében alkalmazott matematika a fizikai világra vonatkoztatva. Az egzakt tudományok attól 'egzaktak', hogy matematikai rendszerként jelennek meg.

A Matematika Alap Krízise

(lásd: Wikipedia: Grundlagenkriese der Mathematik, magyarul Wikipédia: A matematikafilozófia története cikk alatt)

Ennek a módszertani megközelítésnek fel kell oldania egy alapvető elméleti problémát, ami a modern tudomány elméletet gyötri. Ez a probléma a „Matematika Alap Válságaként” közismert. A matematika nem bizonyíthatja a maga érvényességét a saját eszközeivel. Mivel a matematika egyetemes eszköz a Természet bemutatására minden egzakt természeti tudományágban, a matematika alap válsága kiterjed minden természettudományra. A társadalomtudományok nem tartanak igényt egyetemes érvényességre, mivel nem képesek matematikailag kifejeződni. Ennélfogva a matematika alap válsága a Tudomány Válsága.

Bár ezen krízis ismerete alap tudás kellene hogy legyen minden tudós és elméleti szakember részéről, a jelenkor tudósai egyáltalán nincsenek tudatában még csak a létezésének sem. Így aztán agnoszticizmusuk teljes a Természet esszenciáját tekintve.

Ezt a tudatlanságot nehéz megmagyarázni, tekintve hogy a matematika alap vitája, amit németül a ' Grundlagenstreit der Mathematik' néven ismernek, uralta az európai matematikusok szellemét a 20. század első felében. A tudósok jelenlegi tájékozatlansága erről a tudományos válságról abból a tényből fakad, hogy a matematikusok nem voltak még képesek feloldani a matematika alap válságát, így azt egy nagy lendülettel a feledés szőnyege alá söpörték.

A matematika hermeneutikus [{írás}magyarázó] tudomány, vizsgálódásának nincs külső tárgya. A matematika minden fogalma 'gondolati dolog' (Gedankendinge). Ezek érvényessége nem igazolható a külső világban, ahogy a fizikai törvények esetében. A matematika csak a saját eszközeivel igazolhatja a maga érvényességét.

Ez a meglátás a 19. század végén jelent meg és első alkalommal Hilbert részéről fogalmazódott meg 1900-ban elméleti programként. Erre az időre a matematikusok többsége fölismerte a matematika elmélet egységesítésének szükségességét, teljes axiomatizálása [axiomatizálás: a gondolkodás logikai rendszerezése] által. Ezt nevezték „Hilbert formalizmusának”. Hilbert maga kísérletet tett a geometria axiomatizálására néhány elemi fogalom alapján, mint amilyen az egyenes, a pont, stb. és melyeket a-priori módon vezetett be.

A matematika részleges axiomatizálása lendületet kapott a 20. század első három évtizedében, amíg az osztrák matematikus Gödel 1931-ben be nem bizonyította híres tantételében, hogy a matematika nem igazolhatja a maga érvényességét matematikai, axiomatikus eszközökkel. Végérvényesen rámutatott, hogy minden esetben, amikor a belső következetesség és ellentmondás-mentesség Hilbert-i formalizmus alapelvét alkalmazzák a matematika rendszerére – legyen az geometriai vagy algebrai – akkor az elkerülhetetlenül alapvető antinómiához, ellentmondáshoz vezet. Ezt a kifejezést először Russell alkalmazta, aki kétségbe vonta Cantor halmaz elméletét, a modern matematika alapját. Gödel rámutatott logikai eszközökkel, hogy bármely axiomatikus megközelítés a matematikában elkerülhetetlenül két ellentétes, egymást kizáró eredményre vezet.

A Kontinuum Hipotézis

Lásd még: Kontinuum hipotézis. Ezidáig senkinek sem sikerült cáfolnia Gödel teorémáját, amit még jobban kidolgozott 1937-ben. Ezzel a tantétellel kezdődött el a matematika alap krízise, ami ma is folytatódik a Kontinuum hipotézisben megtestesülve, nem feledve azt a tényt, hogy Gödel után minden matematikus szereti ezt figyelmen kívül hagyni. Másfelől a matematikusok látszólag érdemi eredményeket érnek el, amikor a fizikai világra alkalmazzák ezt természeti törvények formájában.

Ez a megfigyelés egyetlen lehetséges következtetéshez vezet.

Az „Egyetemes Törvény” Fölfedezése

A kontinuum hipotézis feloldása és a matematika alap válságának megszüntetése csak a valós fizikai világban és nem a hermeneutikában, a matematikai elméletek mentális terében érhető el. Ez az egyetlen lehetséges „létbizonyíték”, ami képes eltörölni a matematika Alap Krízisét és eltüntetni a jelenlegi antinómiát ennek fizikai érvényessége és aközött, hogy lehetetlenség bizonyítani ugyanezt az érvényességet saját birodalmán belül.

Az új axiomatika, ami ebből az intellektuális törekvésből fog kiemelkedni, nem lesz pusztán matematikai, hanem egyidejűleg fizikai és matematikai. Az ilyen axiomatika csakis az „Egyetemes Törvény” fölfedezésén alapulhat, mely utóbbi egyszerre a fizika és matematika eredete. Ebben az esetben az „Egyetemes Törvény” lesz az első és egyetlen elsődleges axióma, amiből minden tudományos kifejezés, természeti törvény és számos más elképzelés a tudományban axiomatikusan, azaz következetesen és belső ellentmondástól mentesen válik eredeztethetővé. Ezáltal az axiomatika a tapasztalatban fog gyökerezni és a természeti jelenségek kivétel nélkül mind ezt erősítik majd meg. Ez az axiomatika lesz az alapzata a Tudomány Általános Elméletének, amit a szerző azután fejlesztett ki, hogy 1994-ben fölfedezte a Természet Egyetemes Törvényét.

Hivatkozások

Dr. Georgi Stankov, Munich, Germany Tipler, PA. Physics for Scientists and Engineers, 1991, New York, Worth Publishers, Inc. Feynman, RP. The Feynman Lectures on Physics, 1963, California Institute of Technology. Peeble, PJE. Principles of Physical Cosmology, 1993, Princeton, Princeton University Press. Berne, RM & Levy MN, Physiology, St. Louis, Mosby-Year Book, Inc. Bourbaki, N. Elements of the History of Mathematics, 1994, Heidelberg, Springer Verlag. Davis, P. Superstrings. A Theory of Everything?, 1988, Cambridge, Cambridge University Press. Weyl, H. Philosophie der Mathematik und Naturwissenschaft, 1990, München, Oldenbourg Verlag. Barrow, JD. Theories of Everything. The Quest for Ultimate Explanation, 1991, Oxford, Oxford University Press. Stankov, G. Das Universalgesetz. Band I: Vom Universalgesetz zur Allgemeinen Theorie der Physik und Wissenschaft, 1997, Plovidiv, München, Stankov's Universal Law Press. Stankov, G. The Universal Law. Vol.II: The General Theory of Physics and Cosmology, 1999, Stankov's Universal Law Press, Internet Publishing 2000. Stankov, G. The General Theory of Biological Regulation. The Universal Law in Bio-Science and Medicine, Vol.III, 1999, Stankov's Universal Law Press, Internet Publishing 2000.