Ugrás a tartalomhoz

Ecsmiadzini székesegyház

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ecsmiadzini székesegyház
  • örményországi műemlék
  • világörökségi helyszín része
Vallásörmény apostoli ortodox egyház
Egyházmegye
  • Diocese of Armavir
  • Pápai araráti egyházmegye
Építési adatok
Építése303
Stílusörmény építészet
Alapadatok
Hosszúság29 m
Magasság27 m
Szélesség23 m
Világörökségi adatok
Világörökség-azonosító1011-001
Típuskulturális
Felvétel éve2000
TelepülésEcsmiadzin
Elhelyezkedése
Ecsmiadzini székesegyház (Örményország)
Ecsmiadzini székesegyház
Ecsmiadzini székesegyház
Pozíció Örményország térképén
é. sz. 40° 09′ 43″, k. h. 44° 17′ 28″40.161861°N 44.291000°EKoordináták: é. sz. 40° 09′ 43″, k. h. 44° 17′ 28″40.161861°N 44.291000°E
Térkép
Az Ecsmiadzini székesegyház weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Ecsmiadzini székesegyház témájú médiaállományokat.

Az Ecsmiadzini székesegyház (örményül: Էջմիածնի Մայր Տաճար) az örmény apostoli egyház anyatemploma, amely az örményországi Ecsmiadzin, avagy Vagarsapat városában található. Általában az ókori Örményországban épült első székesegyháznak tekintik, és gyakran a világ legrégebbi székesegyházának tartják.[1]

Az eredeti templomot a 4. század elején – a hagyomány szerint 301 és 303 között – építette Örményország védőszentje, Világosító Szent Gergely, miután III. Tiridatész király a kereszténységet államvallássá tette. A templomot egy pogány templom helyére építették, szimbolizálva a pogányságtól a kereszténységhez való áttérést. A jelenlegi épület magját 483/4-ben Vahan Mamikonján építette, miután az előző súlyosan megrongálódott egy perzsa invázió során. Alapításától az 5. század második feléig Ecsmiadzin volt a katolikosz, az örmény egyház legfőbb vezetőjének székhelye.

Bár soha nem vesztette el jelentőségét, a katedrális ezt követően évszázadokig gyakorlatilag elhanyagoltságban szenvedett. 1441-ben katolikosz székhelyként helyreállították, és ez a mai napig is ezt a szerepét tölti be.[2] Azóta a Szent Ecsmiadzin Anyaegyház az örmény apostoli egyház közigazgatási központja. A várost 1604-ben I. Abbász perzsa sah kifosztotta, amikor a szentélyeket és köveket a székesegyházból Iszfahán Új-Julfába vitték, hogy aláássa az örmények földjükhöz való ragaszkodását. Azóta a templom számos felújításon esett át. A 17. század második felében harangtornyokat építettek hozzá, 1868-ban pedig a székesegyház keleti végében sekrestyét (múzeumot és relikviatermet) alakítottak ki.

Ma a székesegyház az örmény építészet különböző korszakainak stílusait ötvözi. A korai szovjet időszakban hanyatlásnak indult, majd a 20. század második felében, a független Örményországban újjáéledt.

Az örmény kereszténység központjaként nemcsak vallási, hanem politikai és kulturális szempontból is fontos helyszín Örményországban.[3] Fontos zarándokhelyként az ország egyik leglátogatottabb helye.[4] A közelben található több fontos kora középkori templommal együtt 2000-ben felkerült az UNESCO világörökség listájára.[5]

Története

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapítása és nevének eredete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 4. század elején az Örmény Királyság III. Tiridatész király uralkodása alatt az első ország lett a világon, amely a kereszténységet államvallásként fogadta el. Az örmény egyházi hagyomány szerint a katedrális alapjait 301 és 303 között rakták le. A székesegyház az akkori örmény főváros, Vagarshapat királyi palotája közelében épült, egy pogány templom helyén, amelyet Alexander Szahiniján az urartui korszakra datált.[6] Bár nincs történelmi forrás, amely kereszténység előtti istentiszteleti helyre utalna, az 1950-es években a főoltár alatt egy gránitból készült, i. e. 8–6. századra datált urartui sztélét tártak fel. Az oltár alatt egy amforát is találtak, amelyet egy zoroasztriánus tűztemplom részének tartanak.[7]

Agathangelosz az Örmények története című művében elmeséli a katedrális alapításának legendáját. Örményország védőszentje és megtérítője, Világosító Szent Gergely isteni látomásban látta, ahogy az égből leszállva aranykalapáccsal megérinti a földet, jelezve, hol kell felépíteni a templomot. A későbbi hagyomány ezt a figurát Jézus Krisztussal hozta összefüggésbe, innen ered az Ecsmiadzin név (էջ ēĵ „leszállás” + մի mi „egyetlen” + -ա- -a- (összekötő elem) + ծին tsin „született”), ami hozzávetőlegesen „az Egyetlen Szülött [Isten Fia] leszállása” vagy „Leszállt az Egyetlen Szülött” jelentéssel bír.[8] Az Ecsmiadzin név azonban csak a 15. században került használatba, míg a korábbi források „vagarsapati székesegyház” néven említik. A Szent Ecsmiadzin-székesegyház ünnepe (Տոն Կաթողիկե Սբ. Էջմիածնի) ünnepélyes megünneplésére az örmény egyházban húsvét után 64 nappal kerül sor, amelynek során elhangzik a 8. századi katolikosz, III. Szahak által írt himnusz, amely Szent Gergely látomását meséli el.[9]

Újjáépítése és hanyatlása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bizánci Faustus szerint a katedrális és Vagarshapat városa szinte teljesen megsemmisült a szászánida király, II. Sápúr 360-as évekbeli (kb. 363) inváziója során.[10] Örményország kedvezőtlen gazdasági helyzete miatt a katedrálist csak részben újították fel I. Nerszész (uralkodott 353–373) és Örmény Szent Izsák (uralkodott 387–439) katolikoszok regnálása alatt.

387-ben Örményországot felosztották a Római Birodalom és a Szászánida Birodalom között. Ecsmiadzin a perzsa ellenőrzés alatt álló keleti részhez tartozott, örmény vazallus királyok uralma alatt, egészen 428-ig, amikor az örmény királyság felbomlott. 450-ben, hogy a zoroasztrianizmust rákényszerítse az örményekre, II. Jazdagird tűztemplomot építtetett a katedrális belsejében. Ennek a tűztemplomnak a máglyáját az 1950-es évekbeli ásatások során a keleti apszis oltára alatt tárták fel.

Az 5. század utolsó negyedére a templom romos állapotba került. Lázér Parpecsi szerint 483-484-ben, amikor az ország viszonylag stabil volt, a perzsa-örmény marzban (kormányzó), Vahan Mamikonján alapjaitól újjáépítette a Perzsiával folytatott vallásszabadságért vívott küzdelem után. A legtöbb kutató arra a következtetésre jutott, hogy így a templom kereszt alakúvá vált, és nagyjából elnyerte mai formáját.[11][12] Az új templom nagyon különbözött az eredetitől, amely „négy apszisú, unalmas, szürke kőből épült teremből állt, amelyben négy szabadon álló, kereszt alakú oszlop tartotta a kő kupolát”. Az új székesegyház „négyzet alaprajzú volt, amely egy görög keresztet zárt magába, és egy-egy kápolnával rendelkezett mindkét oldalon a keleti apszis mellett.”[13]

Bár a katolikosz székhelyét valamikor a 460-as–470-es években vagy 484-ben Dvinbe helyezték át, a katedrális soha nem vesztette el jelentőségét, és továbbra is „az örmény egyház egyik legfontosabb kegyhelye” maradt.[14][15] A 15. századig az utolsó ismert felújításokat Komitasz katolikosz végzett 618-ban (Szebeosz szerint) és III. Nerszész katolikosz (uralkodott 640–661 között). Komitaszhoz kötődik a város másik két legfontosabb templomának, a Szent Hripszime- és a Szent Gajane-templom átépítése is. 982-ben a székesegyház keresztjét állítólag egy arab emír eltávolíttatta.

Ezeknek a hanyatlásnak a századai alatt a székesegyház állapota olyan mértékben leromlott, hogy 1300-ban a híres érsek, Sztepanos Orbeliján egyik legismertebb versét erről a témáról írta (Sirató a székesegyházért) A versben, amely a mongolok és mamlúk örményországi és kilikiai inváziójának következményeiről szól, Orbeliján az Ecsmiadzin-székesegyházat „gyászoló nőként ábrázolja, aki korábbi pompájára gondolva gyermekeit arra buzdítja, hogy térjenek vissza szülőföldjükre [...] és állítsák vissza annak dicsőségét.”[16]

A reneszánsz utáni pusztulás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kilikiai Örmény Királyság 1375-ös bukását követően a Ciliciai katolikatosz hanyatlásnak és zűrzavarnak indult. Az Agtamari katolikosz és a helyi befolyásos Szjunik püspökei ismét növelték Ecsmiadzin környékének jelentőségét. 1441-ben több száz vallási vezető gyűlt össze, és szavazással döntött a katolikosz újjáalakításáról. A székesegyházat Kirakosz katolikosz restauráltatta 1441 és 1443 között.[17] Abban az időben a város török Karakojunlu fennhatósága alatt állt, de 1502-ben a szafavida Irán megszerezte az örmény területek egy részének, köztük Ecsmiadzinnak az irányítását, és bizonyos kiváltságokat biztosított az örmény egyháznak.[18]

A 16. és 17. században Örményország szenvedett a Perzsia és az Oszmán Birodalom közötti elhelyezkedése, valamint a két birodalom közötti konfliktusok miatt. Az Oszmán Birodalommal folytatott háború során I. Abbász perzsa sah a felperzselt föld taktikája részeként akár 350 000 örményt deportált Perzsiába, Ecsmiadzint pedig 1604-ben kifosztották.[19][20]

A sah azt akarta, hogy „szertefoszlassa az örmények hazatérésre vonatkozó reményeit” azáltal, hogy az örmények vallási központját Iránba költözteti, hogy Perzsiában erős örmény jelenlétet biztosítson.[21] El akarta pusztítani a katedrálist, és fizikailag áthelyeztetni azt az újonnan alapított örmény közösségbe, Új-Julfába, a királyi főváros, Iszfahán közelében. Abbász sah felajánlotta a pápának az Új-Julfában épülő új székesegyházat. Ecsmiadzin végül nem került áthelyezésre, valószínűleg a magas költségek miatt. Végül csak néhány fontos kő (az oltár, a hagyomány szerint Jézus Krisztus mennybemenetelének helye), valamint az örmény egyház legszentebb ereklyéje,Világosító Szent Gergely jobb keze került áthelyezésre Új-Julfába. Ezeket beépítették a helyi örmény Szent György-templomba, amikor azt 1611-ben építették. Tizenöt ecsmiadzini kő még mindig a Szent György-templomban található.[22]

A 17-18. században

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A templom ábrázolása Eremia Cselebi 1691-es térképén

1627 óta a katedrális jelentős felújításon esett át Movszesz (Mózes) katolikosz vezetésével, amikor a kupolát, a mennyezetet, a tetőt, az alapokat és a burkolatot is kijavították. Ekkor a székesegyház köré a szerzetesek celláit, egy vendégházat és egyéb építményeket emeltek. Ezenkívül az épületegyüttes köré falat építettek, így az egy erődszerű komplexummá vált.[23]

A felújítási munkálatokat megszakította az 1635-1636-os oszmán–szafavida háború, amelynek során a templom sértetlen maradt. A felújításokat Filipposzs katolikosz (1632–1655) alatt folytatták, aki új cellákat épített a szerzetesek számára és felújította a tetőt. Ebben a században sok meglévő örmény templomhoz harangtornyokat építettek, így 1653-1654-ben megkezdték a harangtorony hozzáépítését a székesegyház nyugati szárnyához. Az építkezést 1658-ban IV. Hakob katolikosz fejezte be. Évtizedekkel később, 1682-ben Jeghiazár katolikosz további kisebb harangtornyokat építtetett vörös tufából a déli, keleti és északi szárnyakra.

Az épület felújításai a 18. században is folytatódtak. 1720-ban Asztvatszatur katolikosz, majd 1777–1783 között I. Simeon jereváni katolikosz intézkedéseket hozott a katedrális megóvása érdekében.[24] 1770-ben I. Simeon Ecsmiadzin közelében alapította meg Örményország első könyvnyomdáját.[25] Simeon uralkodása alatt a kolostort teljesen fallal vették körül, és elválasztották Vagarsapat városától. Ghukas (Lucas) katolikosz 1784–1786 között folytatta a felújításokat.

Az Orosz Birodalom idején

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
August von Haxthausen 1854-es képén

Az Orosz Birodalom a 19. század elejére fokozatosan behatolt Transzkaukázus területére. Perzsia Erivan kánsága (a mai Jereván), amelyben Ecsmiadzin is található, fontos célponttá vált az oroszok számára. 1804 júniusában, az orosz–perzsa háború (1804–1813) idején Pavel Cicijianov tábornok vezette orosz csapatok megpróbálták elfoglalni Ecsmiadzint, de kudarcot vallottak. Néhány nappal a kísérlet után az oroszok visszatértek, és meglepetésszerűen támadtak egy másik perzsa haderőre, és szétverték őket. Cicijianov csapata bevonult Ecsmiadzinba, amelyet Auguste Bontems-Lefort, a korabeli perzsiai francia katonai követ szerint kifosztottak, súlyosan megrongálva az örmény vallási épületeket. Röviddel ezután az oroszok kénytelenek voltak visszavonulni a térségből, miután a perzsák sikeresen megvédték Jerevánt.[26] Bontems-Lefort szerint az ortodox oroszok ecsmiadzini viselkedése ellentétben állt a muszlim perzsa uralkodóéval, aki tisztelettel bánt a helyi keresztény lakossággal.

1827. április 13-án, az orosz–perzsa háború (1826–1828) idején Ecsmiadzin harc nélkül került az orosz Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornok csapatainak kezére, és az 1828-as turkmencsaji szerződés értelmében Oroszország hivatalosan annektálta a perzsa ellenőrzés alatt álló örmény területekkel együtt, amelyek nagyjából a mai Örmény Köztársaság (más néven Kelet-Örményország) területének feleltek meg.[27]

A székesegyház az orosz uralom alatt virágzott, annak ellenére, hogy az orosz császári kormány gyanította, hogy Ecsmiadzin „az örmény nacionalista érzelmek lehetséges központjává” válhat. Hivatalosan Ecsmiadzin az 1836-os alkotmány értelmében az Orosz Birodalomban élő örmények vallási központjává vált.

1868-ban IV. György katolikosz végeztette el az utolsó jelentős átalakítást a katedrálisban, amikor a keleti végéhez sekrestyét (múzeumot és relikviatermet) építtetett. 1874-ben megalapította a Gevorgian Szemináriumot, egy teológiai iskolát-főiskolát, amely a katedrális területén található. I. Markar katolikosz 1888-ban vállalta a katedrális belső terének restaurálását.[12]

A 20. század elején

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A falakkal körülvett székesegyház 1911-ben, háttérben az Araráttal

1903-ban az orosz kormány rendeletet adott ki az örmény egyház vagyonának, köztük a székesegyház kincseinek elkobzásáról, az orosz rendőrök és katonák behatoltak a katedrálisba és elfoglalták azt. A népi ellenállás és Mkrtics katolikos személyes ellenállása miatt a rendeletet 1905-ben visszavonták.

Az örmény népirtás idején az Ecsmiadzin-székesegyház és környéke a törökországi örmény menekültek egyik fő központjává vált. 1918 végén körülbelül 70 000 menekült tartózkodott az Ecsmiadzin körzetben.[28] 1919-re az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező Armenian Near East Relief (Örmény Közel-keleti Segélyszervezet) kórházat és árvaházat hozott létre és tartott fenn a székesegyház területén.

1918 tavaszán a város a törökök támadásának veszélyével szembesült. A katedrálistól alig néhány kilométerre zajló 1918. májusi szardarapati csata előtt Örményország polgári és katonai vezetése biztonsági okokból javasolta V. György katolikosznak, hogy távozzon Bjurakanba, de ő ezt elutasította.[29] Az örmény erők végül visszaverték a török támadást, és megteremtették az Első Örmény Köztársaság alapjait. A rövid életű önállóság idején ismét jelentős szerephez jutott mind a város, mind a székesegyház.

A szovjet uralom alatt

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1978-as kiadású szovjet bélyegen

Két év függetlenség után Örményországot 1920 decemberében elfoglalták az oroszok, és megkezdődött az ország szovjetizálása. Az 1921-es februári felkelés során az Ecsmiadzin feletti irányítást rövid ideig (áprilisig) a nacionalista Örmény Forradalmi Szövetség vette át, amely 1918 és 1920 között uralta a szovjetek előtti örmény kormányt.[30]

1923 decemberében a katedrális déli apszisa összeomlott. Toros Toramanján felügyelete alatt helyreállították, ami az első eset volt a szovjet Örményországban egy építészeti műemlék helyreállítására.

A nagy tisztogatás és a radikális állami ateista politika idején, az 1930-as évek végén, a katedrális „ostromlott intézmény volt, mivel a vallás felszámolására irányuló kampányt folytattak”. Az elnyomás csúcspontjára 1938 áprilisában került sor, amikor Khoren katolikoszt az NKVD meggyilkolta.[31] Ugyanezen év augusztusában az örmény kommunista párt úgy döntött, hogy bezárja a kolostort, de a szovjet központi kormány láthatóan nem hagyta jóvá ezt a lépést. A külvilágtól elszigetelve a székesegyház és a hozzá tartozó intézmények alig tudták folytatni a működésüket, az ott dolgozók száma körülbelül húsz főre csökkent.[32] Állítólag ez volt az egyetlen templom Szovjet-Örményországban, amelyet a kommunista kormány nem foglalt el.[33] Az Egyesült Államokban működő, szovjetellenes örmény egyházmegye azt írta, hogy „a nagy katedrális üres emlékművé vált.”[34]

Ecsmiadzin a második világháború alatt lassan visszanyerte vallási jelentőségét. A Szentszék hivatalos lapja 1944-ben újra megjelent, míg a szeminárium 1945 szeptemberében nyílt meg újra. 1945-ben VI. György katolikoszt választották meg a hét évig betöltetlen pozícióra. Az Ecsmiadzinnál végzett keresztelések száma jelentősen emelkedett: 1949-ben 200-ról 1951-ben körülbelül 1700-ra. Mindazonáltal a katedrális szerepét a kommunista hivatalos körök lekicsinyelték. „Számukra az egyházi Ecsmiadzsin visszavonhatatlanul a múlté, és még ha a kolostor és a székesegyház alkalmanként lenyűgöző szertartások színhelye is, beleértve az új katolikosz megválasztását, ez a kommunista szempontból alig bír jelentőséggel” – írta Walter Kolarz 1961-ben.[35]

Ecsmiadzin Vazgen katolikosz alatt éledt újjá az 1950-es évek közepén, Sztálin halála után, a Hruscsov-féle enyhülés idején. 1955-1956-ban és 1959-ben régészeti ásatásokat végeztek, és a katedrális ebben az időszakban jelentős felújításon esett át.[12] Gazdag diaszpóra-jótékonysági adományozók, mint Calouste Gulbenkian és Alex Manoogian, pénzügyileg támogatták a katedrális felújítását. Gulbenkian egyedül 400 000 dollárt (2024-ben 5 000 000 dollárnak megfelelő összeget) biztosított a restaurációra.[36]

Örményország függetlenedése után

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Felállványozva a 2021-es nagy felújítás során

2000-ben az épület felújításon esett át, mielőtt 2001-ben megünnepelték Örményország kereszténnyé válásának 1700. évfordulóját, ekkor a fémtetőjét kőlapokkal cserélték ki.[37] 2003-ban az örmény egyház ünnepelte a székesegyház felszentelésének 1700. évfordulóját. II. Karekin katolikosz 2003-at a Szent Ecsmiadzin évének nyilvánította.[38]

A székesegyház legutóbbi felújítása 2012-ben kezdődött, amelynek középpontjában a kupola és a tető megerősítése és helyreállítása állt. Az ünnepélyes újranyitásra 2024. szeptember 29-én került sor, magas rangú tisztviselők, köztük Nikol Pasinján miniszterelnök részvételével.[39][40] A fő támogatókat, köztük az Örmény diaszpóra milliárdosait, Noubar Afejánt és Szamvel Karapetyjánt, akik finanszírozták a felújítást, II. Karekin külön tiszteletben részesítette.

Az eredeti cél a külső szerkezet felújítása volt, elsősorban a tetőcserepek javítása, de később a katedrális fizikai állapotával kapcsolatos jelentős problémákra derült fény. A kritikus szerkezeti elemek, köztük az oszlopok, a boltívek, a kupola és a boltozatok súlyosan megrongálódtak. A restauráláshoz kiváló minőségű anyagokat használtak, például injekciós vegyületeket, vízszigetelő szereket és habarcsot, amelyek többségét Olaszországból importálták. Ezenkívül a 2600 négyzetméter területet borító freskókat és festett felületeket is gondosan restaurálták.[41][42] A 17. századi, vékony rézlemezekből készült, súlyosan megrongálódott keresztet egy bronzkereszttel helyettesítették, amely stílusában és méretében is nagyon hasonlít az eredetihez.[43]

2025. június 27-én az örmény nemzetbiztonsági szolgálat és a rendőrség erői vették körül az épületegyüttest, és hatoltak be oda, mialatt főpapok tanácskoztak ott.[44] A vád szerint Bagrat Galsztanján érsek és az egyház puccsot készített elő a miniszterelnök, Nikol Pasinján leváltására, mivel szerintük nem akadályozta meg a 2023-as hegyi-karabahi offenzíva során Hegyi-Karabah elfoglalását.[45]

Elhelyezkedése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház a Szent Ecsmiadzin „anyaszék” központjában, az örmény apostoli egyház közigazgatási székhelyén, a Vagharshapat vagy Ecsmiadzin néven ismert városban található. A székesegyházat körülvevő komplexumot, amely a katolikosz (pátriárka) rezidenciáját is magában foglalja, történelme nagy részében Ecsmiadzin kolostoraként (Էջմիածնի վանք) ismerték.[46] A komplexum korábban 9,1 méter magas téglából vagy vályogból készült falakkal, és nyolc kör alakú toronnyal rendelkezett. Külső megjelenése miatt a 19. századi európai látogatók erődítményhez hasonlították.[47] A fallal körülvett kolostor, egy hatalmas, négyszögletes fal vette körül, melyet négy kapun keresztül lehetett megközelíteni.[48]

A székesegyház egy négyszögletes udvar közepén áll, amely H. F. B. Lynch 1890-es években végzett mérései szerint 106,53 m × 102,16 m méretű volt, így nagyobb volt, mint az addig rekorderként számon tartott angliai Cambridge-ben található Trinity Great Court, és azt állította, hogy akkoriban ez lehetett a világ legnagyobb zárt négyszögudvara.[49]

Építészeti jellemzői

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stílusa

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az épület jelenlegi alaprajza. Az eredeti, középpontosan szimmetrikus görög kereszt alaprajzú résztől jól elkülönül az utólag hozzáépített elülső torony és a hátsó sekrestye.

Az Ecsmiadzin kereszt alaprajzú, négy szabadon álló pillérrel és négy kiugró apszissal rendelkezik, amelyek belül félkörívesek, kívül sokszögletűek. Tetőzete többnyire lapos, kivéve a feltűnő központi kupolát, amelynek jellegzetesen örmény stílusú gúla alakú teteje sokszögű kupoladobon áll, és az apszisok tetején lévő négy kis haranglábat.[50][51]

Bár a székesegyházat az évszázadok során többször felújították, és a 17. és 19. században jelentős bővítésekre került sor, ám nagyrészt megtartotta a 483/4-ben épült épület formáját, különösen az alaprajzát.[52][53] Az 5. századi épület a székesegyház magja, míg a kőkupola, a tornyok, a harangtorony és a hátsó bővítmény későbbi hozzáépítések. Varazdat Harutiuniján szerint a kupola eredetileg fából készült, és egy későbbi felújítás során kőből készültre cserélték. Az eredeti épület északi és keleti falainak egyes részei fennmaradtak. Alexander Szahiniján azzal érvelt, hogy Ecsmiadzin egyedülálló helyet foglal el az örmény (és nem örmény) építészettörténetben, mivel az örmény építészet különböző korszakainak jellemzőit egyszerre viseli magán, és szerinte ez teszi az épületet „hatalmas építészeti érdekességgé.”[54] Christina Maranci azzal érvelt, hogy a sok átépítés miatt a stílusát „rendkívül nehéz elemezni”.[55]

Nyugaton a stílusát hagyományosan bizánci stílusúnak vagy a bizánci építészethez kapcsolódónak nevezik. Ranuccio Bianchi Bandinelli ezzel nem értett egyet, azt állítva, hogy a 4. századi örmény templomok, köztük Ecsmiadzin, jelentősen eltérnek a konstantinápolyi, Iusztinianosz-kori bizánci építészettől. Azt állította, hogy ezek helyi alkotások, amelyek technikai elemeket kölcsönöznek keletről (Hatra, Szarvesztán), de „alapvetően hellenisztikusak a formai felépítésükben és arányviszonyaikban.”[56] Hasonlóképpen Hewsen azt állította, hogy a templom magjának kialakítása egy zoroasztriánus tűztemplom és egy klasszikus antik mauzóleum keveréke.[57]

Méretei és megjelenése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház mérete 33 x 30 méter, kupolája mintegy 34 méter magasra emelkedik, ami a mai európai mércével mérve kicsinek számít, ám korának egyik legnagyobb temploma, és napjainkban is Örményország egyik legnagyobb temploma.[58] A templom magja szürke kőből épült, míg a 17. századi kiegészítések világos vörös színűek.[59]

James Bryce kevés megkülönböztető jegyet talált a külsejében, H. F. B. Lynch pedig nem csodálta különösebben az építészetét.[60] Robert Ker Porter szerint építészete „durva jellegű, még akkor is, ha összehasonlítjuk az Angliában látható normann templomok legdurvább stílusával.”[61]

Egy National Geographic-író „szigorú és tekintélyt parancsoló alkotásként” jellemezte, míg két szovjet szerző szerint mindössze egy „masszív kocka, amelyet egy egyszerű hengeren álló fazettás kúp koronáz.”[62][63] Robert H. Hewsen megjegyezte, hogy „nem a legnagyobb és nem is a legszebb az örmény templomok közül, mindazonáltal az együttes által nyújtott összbenyomás inspiráló, és az örmények nagy tisztelettel viseltetnek az épület iránt.”[64]

A IV. Gevorg katolikosz által 1868-ban hozzáépített hátsó bővítményt már a 19. századi látogatók is erősen kritizálták, mivel nem áll összhangban a templom többi részével.[65]

Az épület belseje

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ecsmiadzin belső terét perzsa hatásokat mutató freskók díszítik, melyek virágokat, madarakat, tekercsmintákat és arabeszk díszeket ábrázolnak.[66] A korabeli európai utazók többen is leírták és értékelték az akkori kinézetét: Bryce és Villari lenyűgözőnek találták a belső teret, míg Lynch „elég figyelemre méltónak” nevezte.[67] Porter a belső teret „sötétnek és komornak” találta, a „rosszul megrajzolt és még rosszabb színű” festmények és a „kopott freskók” csak fokozzák a „komorságot, anélkül, hogy növelnék az ünnepélyességet.”[68] Telfer „komornak, hatástalannak és teljesen hiányosnak” írta le, „minden építészeti erő és díszítés lenyűgöző elemétől megfosztva.” Bryce szerint „bizonyos komor méltóság és ősi régiség légköre áradt mindenből.”[69]

Stepanos Lehatsi 1664-ben festette ki a harangtorony belsjét. A templomban található korai freskókat a 18. században restaurálták. A 18. és 19. században örmény festők készítettek freskókat az Ószövetség jeleneteiről és örmény szentekről. Nagas Hovnataniján 1712 és 1721 között festette meg a belső tér egy részét. A kupolán található festményei és az oltár alatt található Theotokosz festménye a mai napig megmaradt. A jeles Hovnataniján család többi tagja (Hakob, Harutiján és Hovnatán) a 18. század folyamán további festményeket készített. Munkájukat a család következő generációi (Mkrtum és Hakob) folytatták a 19. században.[70]

A templom faajtaját 1889-ben faragták Tifliszben. A festményeket 1891-ben Mkrtics Krimiján katolikosz parancsára elszállították a katedrálisból, és jelenleg Örményország különböző múzeumaiban, többek között az Örmény Nemzeti Galériában őrzik őket. A katedrális belsejében található freskókat 1956-ban Lydia Durnovo, 1981–82-ben pedig Vardges Bagdaszarján restaurálta. Az 1950-es években a kőpadlót márványpadlóra cserélték.

Ereklyék

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenlegi ereklyék

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Szent Lándzsa ereklyéje

A katedrális múzeumában számos ereklye látható, köztük kéziratok és vallási tárgyak. A legjelentősebb kiállítási tárgyak között található a Szent Lándzsa, Jézus apostolainak és Keresztelő Jánosnak a relikviái, valamint a Noé bárkájának egy darabja. A relikviáriumban eredetileg Pedachtoë-i Athenogenész tárgyai is megtalálhatóak voltak, de nem világos, hogy ezek még mindig a templomban vannak-e.

A Szent Lándzsát korábban a Geghard kolostorban őrizték, magának az épületnek a neve is erre utal (Geghardavank, azaz a Szent Lándzsa kolostora). Az első forrás, amely említést tesz róla, a 13. századi örmény kéziratban található „Jézus Krisztus szent ereklyéi” című szöveg. E szöveg szerint a Jézust átszúró lándzsát Júdás Tádé apostol hozta Örményországba. A kézirat nem határozza meg pontosan, hol őrizték, de a Szent ereklyék című szövegben található leírás pontosan egyezik a lándzsával.[71]

1655-ben a francia utazó, Jean-Baptiste Tavernier volt az első nyugati, aki megtekintette a relikviát. 1805-ben az oroszok elfoglalták a kolostort, és a relikviát a grúziai Tbiliszibe vitték.

Később visszakerült Örményországba, és ma is a Vagarsapatban található a székesegyházhoz tartozó Manogiján Múzeumban, egy 17. századi ereklyetartóban. Minden évben, Szent Júdás Tádé és Szent Bertalan apostolok emlékünnepén a relikviát ünnepélyesen közszemlére teszik.[72]

Az egykori tibeti harang

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 17. századi harangtoronyban korábban egy tibeti buddhista felirattal ellátott harang lógott, amelyről külföldi utazók és tudósok számoltak be a 19. század folyamán.[73][74] Simon Magakiján szerint a harangot az 1930-as évek végén a szovjetek eltávolították, és nyomtalanul eltűnt.[75] A felirat másolatban fennmaradt Gevont Aliszján 1890-ben megjelent könyvében:[76]


Dan Martin Tibet-kutató azt írta, hogy a harangon háromszor ismételt három szótagos mantra, az oṃ aḥ hūṃ, a titkos mantra buddhizmusban mindenütt jelen van, és áldási felajánlásokhoz használják. Szerinte a felirat arra utal, hogy a harang eredetileg egy megszentelt buddhista vllási tárgy volt. Hewsen szerint a harang, amely az örmény-buddhista kapcsolatok bizonyítéka, „valószínűleg valamely mongol vagy ilhánida kán rég elfeledett ajándéka” volt.[77] Martin két alternatív elméletet is javasolt, miszerint a harang eredetileg a környék egyik buddhista templomából származott, majd később annak pusztulásakor megmentették és Ecsmiadzintbe vitték, vagy a 17. században, a harangtorony építésének idején az új-julfai kereskedők hozhatták Lhászából Örményországba.[78]

Jelentősége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzeti és vallási szimbólum

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az 50 000 örmény dramos bankjegyen (2001)

Ecsmiadzin helyszíne „megszentelt föld,” hasonlóan a Templom-hegyhez és az Aranytemplomhoz, amelyek a zsidók, illetve a szikhek milliói számára szent helyek.[79] Mkrtics Krimiján első enciklikájában (1893) a katedrálist az „Ararát Sionjának” nevezte. 1991-ben I. Vazgen katolikosz „a mi salamoni templomunknak” nevezte.[80] A komplexumot gyakran „örmény Vatikánnak” nevezik, mivel az örmény nép ősi kulturális és vallási központja, emellett az örmények számára világszerte fontos zarándokhely.[81] Mivel a katedrális olyan fontos szerepet játszott az örmények identitásérzékének kialakulásában, az Ecsmiadzinba való zarándoklat „ugyanannyira etnikai, mint vallási élmény.”[82] Theodore Edward Dowling 1910-ben azt írta, hogy Ecsmiadzin és az Ararát-hegy az örménység két leginkább tisztelt helyszíne.[83]

Sok évszázadon át a kolostor volt a hontalan örmény nép nemzeti és politikai központja, egy újságíró úgy írta le, mint „az örmények mindenütt található középpontját”. Az Első Örmény Köztársaság megalakulása és Jereván 1918-as hivatalos fővárossá kijelölése előtt nyugati források hangsúlyozták Ecsmiadzin politikai jelentőségét. A brit külügyminisztérium történelmi osztálya által 1920-ban készített könyvben Ecsmiadzint „az örmények nemzeti fővárosának tekintették.”[84]

A világ legrégebbi székesegyháza

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ecsmiadzin Örményország első katedrálisának számít, ám számos forrás szerint ez a kereszténység legrégebbi székesegyháza is. (Ugyan a horvátországi Split Szent Domnius-főszékesegyháza régebbi, ám az erdetileg nem keresztény templomnak, hanem Domitianus római császár mauzóleumának épült, és csak később alakították át.) Néha Örményország első templomépületeként is emlegetik, de ez az állítás kevés támogatást kapott a tudósok körében, akik általában azt állítják, hogy az ország első temploma Astisatban, a Taron régióban volt.[85] Az örmény egyház által engedélyezett, a székesegyházról szóló 2020-as könyvben azt állítják, hogy Ecsmiadzin volt a keresztény Örményország első temploma, bár korábban már léteztek keresztény imádkozóhelyek, például kápolnák vagy szentélyek. Robert W. Thomson azzal érvel, hogy bár nem ez volt az örmény egyház eredeti központja (amely Astisatban volt és maradt az ország 387-es felosztásáig), „egyértelműen szentély volt már Örményország legkorábbi keresztény korszakától kezdve”. 2024-ben viszont német és örmény régészek Artaxata határában feltárták a legrégebbi örmény templom maradványait, amely a 4. század elejéből származik.[86] Ez viszont nem változtat az épület püspöki székhelykénti elsőségén.

Az állami ateizmus ellenére a szovjetek gyakran hirdették a templom ősiségét.[87] Egy 1982-es szovjet útikönyv „a Szovjetunió területén épült első keresztény templomnak” nevezte, míg az utazási író Georgij Kublitszkij 1984-ben azt írta, hogy a székesegyház „egyesek szerint a szovjet területen fennmaradt legrégebbi épület.”[88]

Építészettörténet

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katedrális alaprajza – amelyet „négy apszisos négyzet cibóriummal” besorolással osztályoztak, és az örmény építészettörténeti írásokban „Ecsmiadzin-típusúnak” neveztek – a kora középkorban nem volt gyakori Örményországban.[89] A mára már elpusztult, 624 és 631 között épült bagareni Szent Teodor-templom volt az egyetlen ismert templom, amelynek alaprajza és szerkezete jelentősen hasonlított az adott korszakban épült templomokéra. Hovhannes Kalpakcsiján szerint ez a típus a masztarai templomban (kb. Kr. u. 600) is megfigyelhető.[90]

A 19. században, az örmény múltra visszatekintő építészeti historizmus idején a templom alaprajzát közvetlenül másolták az új örmény templomokba. Ebből az időszakból néhány figyelemre méltó példa az észak-iráni Szent Tádé kolostor előcsarnoka, amely 1811-ben vagy 1819-ben épült, és 1830-ig állt fenn, és az 1868-ban épült Qazançı katedrális Şuşa városában.[91] Tervrajza és kialakítása inspirálta az örmény diaszpóra templomait is, többek között Szingapúrban (1835), Párizsban (1904) és Bukarestben (1911–12).

Josef Strzygowski, aki elsőként tanulmányozta alaposan az örmény építészetet és helyezte Örményországot az európai építészet középpontjába, azt állította, hogy Nyugat-Európa több temploma és kápolnája is az ecsmiadzini és bagarani templomok hatását tükrözi, mivel alaprajzukban jelentős hasonlóságok találhatók.[15] Strzygowski szerint az ezek hatását mutató templomok közé tartozik a 9. századi Germigny-des-Prés-i templom Franciaországban (amelyet Metzi Odo örmény építész épített) és a milánói Santa Maria presso San Satiro Olaszországban.[92] Ezt a nézetet később Alexander Szahiniján és Varazdat Harutiunján is támogatta. Szahiniján szerint az örmény templomépítészetet a 8–9. században a paulikánusok terjesztették el Nyugat-Európában, akik az ikonoklasztika idején a bizánci elnyomás elől tömegesen vándoroltak ki Örményországból. Szahiniján számos más középkori európai templomot, például a németországi Aachen palotakápolnáját is felvette az örmény székesegyházak, valamint a bizánci dekoratív művészetek hatását mutató templomok listájára.[93] Murad Haszratiján szerint Ecsmiadzin terve a Bizánci Birodalmon keresztül terjedt el Európában, és Germigny-des-Prés és San Satiro mellett mintaként szolgált a konstantinápolyi Nea Ekklesia templom és a görögországi Athosz-hegy templomai számára.[94]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ Wiener, James Blake. "Etchmiadzin Cathedral". World History Encyclopedia (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. május 15.
  2. ↑ Rouben Paul Adalian: Historical Dictionary of Armenia. 2nd ed. 2010. = Historical Dictionaries of Europe, ISBN 978-0-8108-7450-3 Hozzáférés: 2025. május 15.
  3. ↑ Admin, Administrator. "Էջմիածնի կաթողիկոսության հիմնադրման քաղաքական և աստվածաբանական հանգամանքները | Religions.am". www.religions.am. 2014. április 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 20.
  4. ↑ "The number of foreign tourists visiting Armenia expected to surge to one million". arka.am (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. május 15.
  5. ↑ "Cathedral and Churches of Echmiatsin and the Archaeological Site of Zvartnots". whc.unesco.org. Hozzáférés: 2025. május 15.
  6. ↑ "Հայ ժողովրդի պատմություն հատոր II. Հայաստանը վաղ ֆեոդալիզմի ժամանակաշրջանում [History of the Armenian People Volume II: Armenia in the Early Age of Feudalism]" (PDF). serials.flib.sci.am. 2014. július 14. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 11.
  7. ↑ Tʻovma Khachʻatryan: Surb Ējmiatsin: kʻristoneakan aṛajin gmbetʻavor tacharě. 2020. ISBN 978-9939-59-249-7 Hozzáférés: 2025. december 11.
  8. ↑ The Oxford history of Christian worship. 2006. ISBN 978-0-19-513886-3 Hozzáférés: 2025. december 11.
  9. ↑ kandragoth@Gmail.com. "araratian tem". araratian tem. 2014. március 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 11.
  10. ↑ Hasratyan 2003, 267
  11. ↑ Hasratyan 2003, 269
  12. 1 2 3 "The Armenian Church - Mother See of Holy Etchmiadzin". www.armenianchurch.org. 2014. április 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 11.
  13. ↑ Hewsen, Robert H. (2001). "Armenia: a historical atlas". Chicago: University of Chicago Press: 259. {{cite journal}}: |access-date= requires |url= (súgó); Cite journal requires |journal= (súgó); More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  14. ↑ Արսեն, Հարությունյան, (2013. november 26.). "Հայրապետական աթոռի` Վաղարշապատից Դվին տեղափոխման հարցի շուրջ [About Transfer of the Patriarchal Throne to Dvin from Vagharshapat]". hpj.asj-oa.am. 2014. július 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 11.{{cite web}}: CS1 karbantartás: extra központozás (link) CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  15. 1 2 "ETCHMIADZIN". armenianstudies.csufresno.edu. 2014. június 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 11.
  16. ↑ The Heritage of Armenian Literature: From the eighteenth century to modern times. 2005. 535–536. o. = The heritage of Armenian literature / Agop J. Hacikyan, coordinating editor. Gabriel Basmajian, ISBN 978-0-8143-3221-4 Hozzáférés: 2025. december 11.
  17. ↑ Hewsen 2001 259
  18. ↑ Adalian 2010 300
  19. ↑ Conversion and continuity: indigenous Christian communities in Islamic lands, eighth to eighteenth centuries. 1990. 230. o. = Papers in mediaeval studies, ISBN 978-0-88844-809-5 Hozzáférés: 2025. december 11.
  20. ↑ Adalian 2010 300
  21. ↑ Babaie, Sussan: Slaves of the Shah: new elites of Safavid Iran. 2004. 56. o. ISBN 978-1-86064-721-5 Hozzáférés: 2025. december 11.
  22. ↑ Hovsepian 2021 51
  23. ↑ "Etchmiadzin Cathedral - Mother Church". Armenian-History.com (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2025. december 16.
  24. ↑ "ETCHMIADZIN". armenianstudies.csufresno.edu. 2014. június 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 16.
  25. ↑ Adalian 2010 543
  26. ↑ Muriel Atkin: Russia and Iran, 1780-1828. 1980. 120–121. o. ISBN 978-0-8166-0924-6 Hozzáférés: 2025. december 20.
  27. ↑ Գ., Ներսիսյան, Մ. (1972. április 3.). "Արևելյան Հայաստանի միացումը Ռուսաստանին". hpj.asj-oa.am. 2020. október 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 20.{{cite web}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  28. ↑ Matossian, Mary K. (1972. szeptember). "The Republic of Armenia. Vol. 1: The First Year, 1918-1919. By Richard G. Hovannisian. Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press, 1971. xxiii, 547 pp. $15.00". Slavic Review. 31 (3): 731–732. doi:10.2307/2493695. ISSN 0037-6779. Hozzáférés: 2025. december 20.
  29. ↑ Arthur A. Ayvazian: Armenian victories at Khznavous and Sardarabad on may 23, 1918: and program for re-establishment of independant and neutral state of Armenia. 1985. ISBN 978-0-934728-15-7 Hozzáférés: 2025. december 20.
  30. ↑ Կ., Սուքիասյան, Հ. (2014. április 18.). "Եկեղեցու սեփականության բռնագրավումը Խորհրդային Հայաստանում (1920 թ. դեկտեմբեր – 1921 թ. փետրվար)". lraber.asj-oa.am. 2020. július 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 20.{{cite web}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  31. ↑ armprelacy (2021. december 5.). "Future of the Armenian Church". Armenian Prelacy (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2025. december 20.
  32. ↑ Hewsen 2001 259
  33. ↑ United States: Investigation of Communist takeover and occupation of the non-Russian nations of the U. S. S. R. 1954. Hozzáférés: 2025. december 20.
  34. ↑ Armenian National Apostolic Church of America Central Diocesan Board: Crisis in the Armenian Church: Text of a Memorandum to the National Council of the Churches of Christ in the United States of America on the Dissident Armenian Church in America. 1958. Hozzáférés: 2025. december 20.
  35. ↑ Walter Kolarz: Religion in the Soviet Union. Internet Archive. 1961. Hozzáférés: 2025. december 20.
  36. ↑ Corley, Felix (1996. március). "The Armenian Church under the Soviet regime, part 1: The leadership of Kevork". Religion, State and Society (angol nyelven). 24 (1): 9–53. doi:10.1080/09637499608431724. ISSN 0963-7494. Hozzáférés: 2025. december 20.
  37. ↑ "The Armenian Church - Մայր Աթոռ Սուրբ Էջմիածին". www.armenianchurch.org. 2014. július 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 17.
  38. ↑ "The Armenian Church - Mother See of Holy Etchmiadzin". www.armenianchurch.org. 2014. szeptember 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 17.
  39. ↑ "Էջմիածնի Մայր տաճարը շուրջ 12 տարվա հիմնանորոգումից հետո վերաօծվեց և դռները բացեց հանրության առջև". Armenpress (örmény nyelven). 2024. szeptember 29. Hozzáférés: 2025. december 17.
  40. ↑ "Archivált másolat". 2025. április 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. január 8.
  41. ↑ "Պանորամա | Հայաստանի նորություններ". www.panorama.am. Hozzáférés: 2025. december 17.
  42. ↑ ShoghakatTVcompany (2024. szeptember 12.). "Մայր տաճարի վերականգնումն ավարտված է". Hozzáférés: 2025. december 17. {{cite journal}}: Cite journal requires |journal= (súgó)
  43. ↑ "Մայր տաճարի գմբեթին բրոնզաձույլ նոր խաչ է տեղադրվել. Այն հնի կրկնօրինակը չէ, բայց նույն ոճի ու չափի է. ճարտարապետ". news.am (örmény nyelven). 2025. december 17. Hozzáférés: 2025. december 17.
  44. ↑ Ádám, Kolozsi (2025. június 27.). "Behatoltak a nemzeti egyház legszentebb központjába, papokkal dulakodtak a rendőrök Örményországban". 444. Hozzáférés: 2025. december 20.
  45. ↑ Vilmos, Bábel (2025. június 25.). "A miniszterelnök pénisze is téma az örmény pancserpuccsban". 444. Hozzáférés: 2025. december 20.
  46. ↑ Telfer 1876 235
  47. ↑ Villari 1906 236
  48. ↑ Sears 1855 295
  49. ↑ Lynch 1901 243
  50. ↑ Villari 1906 238
  51. ↑ Mohammad Gharipour: Sacred precincts: the religious architecture of non-Muslim communities across the Islamic world. 2015. 80. o. = Arts and archaeology of the Islamic world, ISBN 978-90-04-27906-3 Hozzáférés: 2025. május 16.
  52. ↑ "ETCHMIADZIN". web.archive.org. 2014. június 23. 2014. június 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. május 16.
  53. ↑ Varazdat Harowt̕yownyan: Haykakan čartarapetowt'yan patmowt'yown. 1992. ISBN 978-5-545-00215-3 Hozzáférés: 2025. május 16.
  54. ↑ "Էջմիածնի Մայր տաճարի սկզբնական տեսքը - Պատմա-բանասիրական հանդես =Historical-Philological Journal". web.archive.org. 2014. február 22. 2014. február 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. május 16.
  55. ↑ Christina Maranci: Sundials and Medieval Armenian Architecture. 2014–01–01. 551–571. o. ISBN 978-90-04-27026-8 Hozzáférés: 2025. május 16.
  56. ↑ Bandinelli, Ranuccio Bianchi (1971). "Syria and Asia Minor". Rome: The Late Empire: Roman Art AD 200-400. Translated by Peter Green. London: Thames and Hudson. p. 334.
  57. ↑ Hewsen 2001 259
  58. ↑ Tovma, Khachatryan (2020). Սուրբ Էջմիածին. քրիստոնեական առաջին գմբեթավոր տաճարը [Holy Etchmiadzin: The First Christian Domed Church] (örmény nyelven). Ejmiatsin: Mother See of Holy Etchmiadzin Press. ISBN 9789939592497.
  59. ↑ Villari 1906 238
  60. ↑ Lynch 1901 262
  61. ↑ Robert Ker Porter: Travels in Georgia, Persia, Armenia, ancient Babylonia, &c. &c. : during the years 1817, 1818, 1819, and 1820. Tisch Library. 1821. 186–188. o. Hozzáférés: 2025. május 16.
  62. ↑ Robert Paul Jordan. "The prous Armenians" (PDF). National Geographic (angol nyelven). 153 (6). National Geographic Society: 846–873. 2013. július 28. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2025. május 16. {{cite journal}}: Unknown parameter |ország= ignored (súgó)
  63. ↑ Cressey, George B. (1948. október). "Soviet Russia: The Land and Its People". Geographical Review. 38 (4): 687. doi:10.2307/211463. ISSN 0016-7428. Hozzáférés: 2025. május 16. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  64. ↑ Hewsen 2001  259
  65. ↑ Lynch 1901 263
  66. ↑ Thomas Spencer Baynes: The Encyclopaedia Britannica: A Dictionary of Arts, Sciences, and General Literature. 1879. Hozzáférés: 2025. december 20.
  67. ↑ H. F. B. (Harry Finnis Blosse) Lynch: Armenia, travels and studies. University of California Libraries. 1901. Hozzáférés: 2025. december 20.
  68. ↑ Robert Ker Porter: Travels in Georgia, Persia, Armenia, ancient Babylonia, &c. &c. : during the years 1817, 1818, 1819, and 1820. Tisch Library. 1821. Hozzáférés: 2025. december 20.
  69. ↑ James Bryce James Bryce Bryce: Transcaucasia and Ararat: Being Notes of a Vacation Tour in the Autumn of 1876. University of California. 1878. 301. o. Hozzáférés: 2025. december 20.
  70. ↑ ՀԱԿՈԲՅԱՆ, ՆՅՈՒՐԱ (2025. február 25.). "ՆՈՐԱԲԱՑ ԴԱՄԲԱՐԱՆ ՄԱՅՐ ԱԹՈՌ ՍՈՒՐԲ ԷՋՄԻԱԾՆԻ ՎԱՆԱԿԱՆ ՏԱՐԱԾՔՈՒՄ (ԸՍՏ ԿԵՆՍԱՀՆԱԳԻՏԱԿԱՆ ԵՒ ՊԱՏՄԱԳՐԱԿԱՆ ՏՎՅԱԼՆԵՐԻ)". «Էջմիածին» կրոնագիտական և հայագիտական ամսագիր=“Etchmiadzin” Theological and Armenological Journal=«Эчмиадзин» религиоведческий и арменоведческий журнал: 127. doi:10.56737/2953-7843-2024.08-127. ISSN 1829-4243. Hozzáférés: 2025. december 20.
  71. ↑ "The Holy Lance in Armenian Tradition & Legend". The Armenian Church (amerikai angol nyelven). 2020. november 27. Hozzáférés: 2025. december 20.
  72. ↑ "Holy Lance "Geghard" Will be Brought out on December 04".
  73. ↑ Dan (2017. szeptember 24.). "Tibeto-logic: That Tibetan Bell in Armenia Once More". Tibeto-logic. Hozzáférés: 2026. január 1.
  74. ↑ "Многие годы над Первопрестольным Эчмиадзином раздавались звуки священной мантры". Armenia Today. 2012. november 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. január 1.
  75. ↑ "What Happened to Armenia's Famous Tibetan Bell?". 2011. május 21. Hozzáférés: 2026. január 15.{{cite news}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  76. ↑ Alishan, Ghevont (1890). "Այրարատ [Ayrarat]". digitale-sammlungen.ulb.uni-bonn.de (örmény nyelven). 221. o. Hozzáférés: 2026. január 1.
  77. ↑ Hewsen 2001 259. o.
  78. ↑ "That Tibetan Bell in Armenia - Part Two". tibeto-logic.blogspot.com. 2023. november 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. január 1.
  79. ↑ Nationalism in a global era: the persistence of nations. 2007. 37. o. = Routledge Studies in Nationalism and Ethnicity, ISBN 978-0-415-41405-0 Hozzáférés: 2025. december 20.
  80. ↑ Վազգեն Ա Կաթողիկոս Ամենայն Հայոց, (1991. február 2.). "Ամենայն Հայոց Վեհափառ Հայրապետի կոնդակը Հայաստանի ազատ ու ինքնիշխան պետության հռչակման առթիվ". echmiadzin.asj-oa.am. 2019. április 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 20.{{cite web}}: CS1 karbantartás: extra központozás (link)
  81. ↑ Mabel Evelyn Ellott: Beginning Again At Ararat. (angolul) Universal Digital Library. 1924. 298. o. Hozzáférés: 2025. december 20.
  82. ↑ Linda Kay Davidson – David M. Gitlitz: Pilgrimage: from the Ganges to Graceland: an encyclopedia. 2002. 154. o. ISBN 978-1-57607-004-8 Hozzáférés: 2025. december 20.
  83. ↑ Theodore Edward Dowling – Society for Promoting Christian Knowledge (Great Britain): The Armenian church. 1910. Hozzáférés: 2025. december 20.
  84. ↑ Historical Section of the Foreign Office (1920). Caucasia. London: Her Majesty's Stationery Office. p. 49. "Echmiadzin, in the Government of Erivan, the residence of the Armenian Patriarch, was regarded as the national capital of the Armenians."
  85. ↑ "Հայկական Հանրագիտարան". www.encyclopedia.am (amerikai angol nyelven). 2021. november 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 20.
  86. ↑ Design, Universität Münster, University of Münster, Web and (2024. október 11.). "Archaeologists discover Armenia's oldest church". www.uni-muenster.de (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. december 20.{{cite web}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  87. ↑ Howard L. Parsons: Christianity Today in the USSR. 46. o. Hozzáférés: 2025. december 20.
  88. ↑ Kublitsky, Georgi [in Russian] (1984). The Soviet People: Portrait Sketches. Moscow: Novosti Press Agency Publishing House. p. 17.
  89. ↑ Jean-Michel Thierry: Armenian Art. 599. o. Hozzáférés: 2025. december 20.
  90. ↑ Khalpakhchian, O. Kh. [in Russian] (1962). "Армянская ССР [Armenian SSR]". Искусство стран и народов мира. 1: Австралия - Египет [Arts of the Countries and Peoples of the World. Vol. 1: Australia - Egypt] (in Russian). Moscow: Sovetskaya Entsiklopediya. pp. 102–103.
  91. ↑ "Շուշիի Ղազանչեցոց Ս. Ամենափրկիչ եկեղեցի | armenianreligion.am". www.armenianreligion.am. 2017. február 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. december 20.
  92. ↑ David Roden Buxton: Russian mediaeval architecture: with an account of the Transcaucasian styles and their influence in the West. 1975. 100. o. ISBN 978-0-87817-005-0 Hozzáférés: 2025. december 20.
  93. ↑ Josef Strzygowski: Der dom zu Aachen und seine entstellung. University of Michigan. 1904. 39–41. o. Hozzáférés: 2025. december 20.
  94. ↑ Hasratyan 2003 270

Irodalom

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Etchmiadzin Cathedral című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ecsmiadzini_székesegyház&oldid=29252768”