Durkó Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Durkó Antal
Született 1890. január 17.
Békés
Elhunyt 1978. szeptember 23. (88 évesen)
Békés
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása pedagógus,
múzeumvezető

Durkó Antal (Békés, 1890. január 17.Békés, 1978. szeptember 23.) magyar gimnáziumi tanár, múzeumvezető.

Élete[szerkesztés]

Durkó Antal 1890-ben született Békésen, tősgyökeres békési család sarjaként. Elemi és középiskoláit Békésen végezte. Tanári diplomáját a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán, magyar - német szakon szerezte meg 1912-ben, mint az Eötvös Kollégium tagja.

1913 őszétől Pápán, a Tanítóképzőben kezdte tanári pályáját. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Kiss Margittal. Az első világháború kitörésekor a 2. honvéd gyalogezred hadapródja lett, zászlótartóként került a galíciai frontra, ahol megsebesült. Felépülése után újra a frontra vezényelték s a lengyelországi Przemyśl várába került, majd a vár katonáinak 1915. március 19-i kitörésénél fogságba esett. Különböző orosz fogolytáborokban (Taskent, Ghondzsent) több mint 6 évet töltött, és 1922-ben került haza. Ekkor kapta meg az I. oszt. Ezüst vitézségi érmet, lett a sebesülési érem tulajdonosa, melyeknek alapján 1926-ban vitézzé avatták. Hazakerülése után megnősült.

1922-ben Békésen, a gimnáziumban kezdte meg újból tanári működését, 1928-ban megszerezte a gyorsíró tanári képesítést is, majd 1935-ben Szegeden doktorált a békési gimnázium történetével. A tanítás mellett évtizedeken keresztül részt vett az iskolán kívüli népművelésben is. Megszervezte az iskolai cserkészcsapatot, tagja lett a Polgári Lövész Egyesületnek, a Békési Frontharcosok Szövetségének, a Békési Öreg Diákok Egyesületének, eszperantót tanított stb. 1925-1931 között a Békési Hitlap társszerkesztője volt. A tanári munka mellett végzett 10 évi kutatómunka eredményeképpen 1939-ben jelent meg „Békés nagyközség története” című munkája, amely hézagpótló jelentőségű, napjainkban is értékes forrásmunkának számít.

1938-ban bízták meg a Békési Múzeum megszervezésével, melyhez rövid idő alatt értékes néprajzi anyagot gyűjtött össze. A háborús események miatt azonban a Múzeum csak 1945-ben nyitott meg, először a református egyház presbiteri termében. Később javasolta, hogy a Nagyházat (volt uradalmi épület a főtéren) nyilvánítsák műemlékké, s azok rendbetétele után 1955. év végétől ebben az épületben kapott végleges elhelyezést a Múzeum. 1948-ban történt nyugdíjazása után kb. 80 éves koráig, a múzeum vezetésére, méltó elhelyezésére, a tárgyi és szellemi néprajz feltalálható értékeinek összegyűjtésére összpontosította minden energiáját.

1978-ban, 89 éves korában hunyt el.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Békés nagyközség története (monográfia), Békés, 1939
  • A békési magyarság néprajza (mesék, babonák, nóták, népszokások, hagyományok, gyógymódok, kuruzslások, rigmusok) kiadatlan (2 példányban lett legépelve, egyik a Néprajzi Múzeumban, egy pedig a Békési Múzeumban van letéve.)

Forrás[szerkesztés]