Dunaalmási Kőfejtő Természetvédelmi Terület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
A Római út kopjafája Dunaalmás közelében

A Dunaalmási Kőfejtő Természetvédelmi Terület Dunaalmás és Szomód települések határában található, Komárom-Esztergom megye északi részén, a Gerecse északi nyúlványainál. A terület mintegy 230 hektár kiterjedésű. A kőfejtő a Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatóságának fennhatósága alá tartozik. Keresztülhalad rajta a Dunaalmás-Szomód turistaút és a Dunaszentmiklós-Kőpite-hegy turistaút is.

A kőfejtő már a római korban is működött, amikor is a közeli Brigetio erődjéhez bányásztak itt alapanyagot. A műemléknek számító kőhordó út, a Római út a leghosszabb fennmaradt magyarországi római eredetű útvonal. A kőfejtő egészen a második világháború idejéig működött.

A Dunaalmás melletti római kortól a II. világháborúig használt kőfejtő bejárata

A pleisztocén kori ősállat-leletanyag többek közt egy őselefántfaj egyik egyedét (Elephas planifrons), egy kihalt teknősfaj egyedeit (Clemys méhelyi) és édesvízi táskarákok maradványait rejtette.[1]

A korábbi pusztai homokgyep helyére fenyveserdőt telepítettek. A Magyarországon előforduló mintegy 33 páfrányfaj közül 18 él itt, rendkívül kis területen, amely egyedülálló fajgazdagságot jelent.

A védett természeti terület rövid jellemzése [szerkesztés]

Építőipari nyersanyagként a forrásmészkövet már a rómaiak is hasznosították, bányászata egészen a második világháborúig tartott.

A Gerecse jellegzetes töréses röghegység. A hegytömeg peremeit szegélyező törésvonalak mentén (elsősorban a tatai és Duna-völgyi törésrendszerek mentén) bő vízhozamú hévforrások fakadtak és ezekből vált ki a forrásmészkő. Dunaalmás fölött a forrásmészkő kiterjedése meghaladja a 2,5 négyzetkilométert, vastagsága a 20-25 métert. A forrásmészkő kiválása a pannon-időszakban kezdődött meg, helyenként csaknem napjainkig tartott. A hévforrás-tevékenység teljes megszűnése a tatabányai szénmedencében folytatott bányászathoz kapcsolódó karsztvízszint nagyfokú süllyesztésének hatására következett be.

A védett kőfejtősor kőzetanyaga az alsó pleisztocénban rakódott le. A kőfejtősor lényegében az egykori négy nagy bányából áll. A dunaalmási forrásmészkő ún. tetarátás kifejlődésű: azok a források, amelyekből a forrásmészkő kivált, északnyugati irányban folytak le. A forrásmészkőből 3.5méter magas gátak épültek. A víz ezeken átbukva, 30-50 m átmérőjű, sekély mélységű tavakban gyűlt össze.

A kőfejtők területén rendkívül értékes őslénytani lelet-anyagot tártak fel. A leletanyag érdekes tagja egy őselefántféle (Elephas planifrons), egy itt leírt kihalt teknősfaj (Clemys méhelyi) valamint a forrástavakban élt édesvízi táskarák.

Nem kevésbé érdekes és ritka a védett kőfejtők felszínén élő növényállomány: a pusztai homokgyep helyére telepített fenyves és a szomódi páfrányos erdő (a hazánkban előforduló 33 páfrányfaj közül 18-nak adott menedéket). Európában sehol sem volt ismeretes ehhez hasonló élőhely, ahol ilyen kis területen ennyiféle páfrányfaj, illetőleg azok hibridjei és változatai is előfordultak. Sajnos az utóbbi évtized éghajlat/időjárás változásai nem kedveznek az élőhely fennmaradásának.

A Kőpite-hegy és a Les-hegy között teljes épségben megmaradt az a rómaiak által épített, ún. kőhordó út, amelyen római rabszolgák szállították az itt fejtett mészkövet. Ez Magyarország leghosszabb ismert és ép római kori útja.

A dunaalmási forrásmészkő hazai vonatkozásban egyedülálló. Emiatt a dunaalmási kőfejtők kőzetfeltárásait földtani alapszelvényként tartják nyilván.

Források[szerkesztés]

  1. Dunaalmási Kőfejtő Természetvédelmi Terület. (Hozzáférés: 2014. december 3.)