Drezda bombázása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
A lerombolt városról készült egyik híres felvétel, a Kilátás a drezdai városháza tornyából dél felé (Fotó: id. Richard Peter, 1945)

Drezda bombázása a második világháborúban 1944 őszétől kezdve a brit és az amerikai légierő által többször is megtörtént. Különösen ismertté vált az 1945. február 1315. közötti négy támadáshullám. Az áldozatok pontos száma nem ismert a legtöbb hivatalos kutatás 135 000 és 200 000 körülire teszi. A legújabb 2009-ben felfedezett dokumentum 80 000–100 000 név szerint bejelentett eltűnt személyt jegyzett fel.[1] Hans Voight német tanár, aki személyes visszaemlékezéseiben arról tanúskodott, hogy részt vett az áldozatok azonosítását és előkerítését végrehajtó csapatban, személy szerint 135 000-re tette az áldozatok számát. A Drezda Polgári Védelmének műszaki vezetője szerint 1945. május 6-án összesen 39 773 halottat azonosítottak név szerint.[2] A drezdai bombázás egyik sajátossága, hogy egyes országokban más-más számot tartanak „hivatalos” áldozati számnak így a 250 ezres, vagy annál nagyobb számok főleg a jobboldalinak bélyegzett, hazafias körökben, szemben az angolszászok által használt 18 000–25 000 számmal. Noha tény, hogy az angolok által használt szám eredeti dokumentumon alapul, azonban azt nem vetették kritika alá, és nem vizsgálták meg a dokumentum kalkulációit. A kérdéses iromány mindössze az addig azonosított áldozatok ideiglenes számát tükrözi, keltezése 1945. márciusi. A bombázás számos vitát váltott ki többek között annak okán, hogy Drezda nem rendelkezett potenciális katonai infrastruktúrával (mindössze a Zeissnek voltak ott optikai gyárai[3]) illetve a bombázás nem is az ipari negyedeket, hanem a belvárost sújtotta.

Ezek a drezdai légitámadások éles kritikát váltottak ki a szövetséges hatalmak 1942-től kezdődően folytatott légi hadviselési gyakorlatával, különösen a brit területbombázási direktívával (Area Bombing Directive) szemben. A történészek máig vitatkoznak arról, hogy ezek a szőnyegbombázások katonailag szükségesek és célszerűek voltak-e, ill. etikailag és jogilag háborús bűnként értékelhetőek-e, különös tekintettel a gyújtóbombázásra.

Előzmények[szerkesztés]

A szövetséges bombázóhadjárat[szerkesztés]

Az 1945-ös évbe fordulva már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet az angolszász légierők még nem bombáztak volna a második világháború embertelen bombázóhadjárata következtében. Az Arthur Harris nevével jelzett koncepció jegyében, a városok legsűrűbben lakott belső negyedeit szőnyegbombázással elpusztították. A legnagyobb pusztítást nem is a rombolóbombák okozták, hanem a főleg foszforral végrehajtott támadások után kitörő óriási tűzvihar. A elől a polgári lakosság felmenekült a felszínre, ahol az óriási hőség, a mérges gázok és az oxigén hiánya percek alatt végzett velük. A módszert először Hamburg bombázása során próbálták ki még 1943 nyarán, és láthatóvá vált azonnali, döbbenetes hatása. A kb. 60 000[4] áldozat és a hatalmas okozott károkhoz képest csupán a bevetett repülők töredéke veszett oda, emiatt a Bomber Command sikeresnek és továbbfolytatásra alkalmasnak minősítette az akciósorozatot.

Ezen koncepció jegyében folytatódott a német nagyvárosok bombázása, amelyek belső része 1945 elejére gyakorlatilag már romokban hevert.

A német légierő és légvédelem 1945 elején[szerkesztés]

Az utolsó háborús évre a Luftwaffe már gyakorlatilag alig jelentett számottevő veszélyt a szövetséges légierőre, hiszen a hat évnyi háborúskodás teljesen kimerítette a légierő anyagi és személyi lehetőségeit. A több fronton folytatott harc már 1943-ra meggyengítette a Luftwaffét, amikor is Nyugat- és Dél-Európában már elvesztette korábban kivívott légi fölényét. Ezen év közepétől kezdődött a szövetségesek bombázóhadjárata, ami először csak éjszakai bombatámadásokat jelentett, főleg a Ruhr-vidék és az északnyugati országrész városai ellen. A támadások egyre pontosabbá és hevesebbé váltak, egyre több nehézbombázót bevetve. Az erőviszonyokat teljesen eldöntötte az USA légi erejének belépése, innentől kezdve nappal is bombázták a német városokat. A hosszú távú kísérővadászok (P–51 Mustang, P–38 Lightning) megjelenését követően a honi német vadászvédelmet állandó csatákra kényszerítették a kiválóan megerősített bombázószázadok ellen. A Szovjetunió ellen is háborút viselő Luftwaffe ezen sokszoros terhek hatására egyre több pilótáját vesztette el, hiába tetőzött a repülőgépgyártás 1944-ben Albert Speer erőfeszítéseinek hatására.

A tapasztalatlan pilótákat sorra lőtték le a szövetséges vadászok, valamint a kritikus üzemanyaghiány hatására sok német egység már alig tudott bevetést repülni. A sziléziai iparvidék és a romániai olajmezők elvesztése után az ellátás még rosszabbá vált, a német gépek szinte állandóan a földön maradtak. Tovább apasztotta a bevethető gépek számát a Hannibal hadművelet, melynek során a Kriegsmarinével közösen a Luftwaffe is rengeteg civilt menekített ki Kelet-Poroszország területéről. Mindezek hatására a szövetséges légierő a német égbolt korlátlan urává vált, akár napi 2-3 több száz nehézbombázóval végrehajtott támadásra is képessé vált. Így a német légierő és légvédelem már vajmi keveset tehetett a szövetséges nyomás ellen.

Drezda helyzete a támadás előtt[szerkesztés]

Drezda eközben végig elkerülte a nagyobb bombázást, bár egyes, külsőbb részeit többször is támadták, de azok vagy katonai, vagy stratégiai célok voltak, magát a belvárost nem érte légitámadás. Mivel a szovjet ún. Munkás-paraszt Vörös Hadsereg addigra már bevette a német keleti területeket és Sziléziát, a megrémült lakosok százezrei vették nyugat felé az irányt. Mivel addig Drezdát komolyabban nem bombázták, a hatóságok a menekültek nagy részét a város falain belül helyezték el. Drezda nagy vasúti csomóponti jellege miatt a későbbiekben tervezték továbbszállítani az összetorlódott embereket. Ezért az eredeti kb. 640 000 fős lakosságszámnál lényegesen nagyobb, egymilliót bőven meghaladó embertömeg tartózkodott a városban 1945. február elején. A belvárosban jelentős katonai célpont nem volt. Mivel Drezda a második világháború előtt az egyik legszebb és hetedik legnagyobb városa volt Németországnak, ezért sok drezdai úgy hitte, hogy a szövetségesek megkímélik majd, esetleg a háború utáni német állam új fővárosa is lehet. Emiatt a szükséges óvintézkedéseket sem nagyon tették meg, nem alakítottak ki összefüggő menekülőútvonalakat (mint például Hamburgban), illetve a várost gyakorlatilag nem védte földi légvédelem se.

A megelőző támadások[szerkesztés]

Kilátás a drezdai városházából a szétrombolt városra a támadás után
Elszenesedett, azonosít(hat)atlan emberi holttestek tízezrei halomba rakva az elpusztított város főterén, az Altmarkon, 1945. február

1944 őszétől kezdve már egyre gyakrabban volt légiriadó a szász nagyvárosban is. Az első bombatámadást 1944. augusztus 24-én szenvedte el a város környéke, amikor is a Drezdától nyugatra lévő Freitalban lévő olajipari üzemet és a város délnyugati részén fekvő Gittersee nevű városrészt támadta a szövetséges légierő. A támadásban 241 ember vesztette életét.[5] Október 7-én újabb támadás érte a várost, a Friedrichstadtban lévő pályaudvart bombázta az amerikai légierő, a támadásnak 312 halálos áldozata volt.

Az első nagyobb támadás 1945. január 16-án történt meg, amikor is az Egyesült Államok Légiereje 133 bombázót bevetve 279,8 tonna robbanó- és 41,6 tonna gyújtóbombát dobott a friedrichstadti pályaudvarra. A támadások tovább gyengítették a légvédelmet, a környéken mindössze 30 darab bevethető vadászgép maradt, de az üzemanyag hiánya miatt ezek sem szállhattak fel. A földi légvédelmet már korábban a keleti frontra szállították, ami által gyakorlatilag teljesen védtelenül állt a város egy nagyobb támadás ellen.

A fő csapás[szerkesztés]

A Drezda bombázása néven elhíresült főcsapást 1945. február 13-án indították. A RAF nehézbombázói a szász főváros felé vették az irányt, a német légvédelem tehetetlen volt, mivel előtte egész nap elterelő hadműveletekkel tévesztették meg, a csapás irányát rejtve. Így a várost teljesen meglepte a váratlan támadás, a légoltalmi szirénák sem szólaltak meg időben. Az első hullám főleg gyújtóbombákkal támadott. A bombák zöme a sűrűn beépített, történelmi óvárosra hullott, ahol minden hamar lángba borult.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Real History, and a Radical's Diary. www.fpp.co.uk. (Hozzáférés: 2017. január 25.)
  2. David Irving: Apokalipszis 1945. Drezda elpusztítása 255. oldal
  3. David Irving: Apokalipszis 1945. Drezda elpusztítása 261. oldal
  4. Fire effects of bombing attacks: Progressiv management
  5. Sächsische Zeitung, 12. Februar 2005: Der Ablauf der Angriffe

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Drezda bombázása témájú médiaállományokat.