Dokumentumpusztulások Magyarországon

Az alábbi szócikk a Magyarország területéről ismert dokumentumpusztulásokat mutatja be. A szócikkben szerepelnek kiadatlan kéziratos művek, régi könyvtári anyagok, alkalmi dokumentumok és ügyiratok is.

A megsemmisült vagy elveszett múzeumi iratokról bővebben az Elpusztult magyarországi múzeumi gyűjtemények, a hasonló sorsra jutott anyakönyvekről pedig a Megsemmisült magyar anyakönyvek listája szócikkben lehet olvasni.

16. század előtt

A korai források szűkössége miatt kevés dokumentumpusztulás ismert ebből az időből. Ezek egyike a székely–magyar rovásírásos emlékek (feliratok, imakönyvek) tervszerű pusztítása, amelyekre I. István magyar király már a 11. század elején parancsot adott.

Más példa az Egri székeskáptalan iratai, amelyek a tatárjárás során (1241) égtek el.

16. század

A Mátyás király korabeli királyi könyvek vizsgálata jól mutatja, hogy a középkori oklevelek jelentős része nem maradt fenn napjainkig, ami a „dokumentumpusztulás” egyik tipikus példája. Az 1464 és 1490 közötti időszakban a kancellária becslések szerint mintegy 1900–2500 oklevelet jegyezhetett be a királyi könyvekbe. Ebből azonban csak töredék maradt fenn: az első kötethez kapcsolódó iratoknál kb. 16–18%, a második kötetnél pedig mindössze ~5% a fennmaradási arány. Összességében a regisztrált okleveleknek nagyjából 5–20%-a élte túl az évszázadokat.

A források pusztulásának több oka volt:

• az adománylevelek és privilégiumok egy része elveszítette gyakorlati jelentőségét a végleges okirat kiadása után, ezért nem őrizték meg őket,
• a levéltári megőrzés nem volt rendszeres vagy egységes,
• földrajzi és társadalmi különbségek is befolyásolták a fennmaradást,
• háborúk, költöztetések és az iratkezelés esetlegessége tovább csökkentette a túlélő anyag mennyiségét.

A királyi könyvek sajátosságai miatt ez a forráscsoport valamivel jobb állapotban maradt fenn, mint sok más középkori irattípus, de még így is jól látszik a jelentős dokumentumvesztés. A kutatás tanulsága, hogy a középkori írott forrásanyag csak nagyon töredékesen maradt ránk, és a fennmaradás mértéke erősen függ a forrás típusától, funkciójától és későbbi használhatóságától.

A török megszállás idején több Corvinát az Oszmán Birodalom területére vittek, egy részük azóta elveszett.

A reformációval rokonszenvező, lengyel származású Hoffhalter Rudolf nyomdász 1574-ben a katolikus papság üldözése elől Drávavásárhelyre, Zrínyi György birtokára menekült, ahol horvát nyelvű protestáns vallási könyvek nyomtatásával foglalkozott. Később azonban a katolikus papok innen is elűzték, nyomdáját szétverték, kiadványait elégették.

A konkrét irodalmi művek, kéziratok mellett a sokszorosítva kiadott könyvek példányai is jelentős pusztuláson mentek át. A 19. század végén Varjú Elemér, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárosa ezt így fogalmazta meg: „a fennmaradt példányok száma oly csekély, annyit pusztított el a sok háború, no meg a tudatlanság és közömbösség, hogy a legtöbb XVII. és majdnem minden XVI. századi magyar nyomtatvány valódi raritásszámba megy”.

17. század

Buda visszafoglalása idején pusztult el a régi budai könyvtár. Az illusztráció a vár török lőporkészletének felrobbanását mutatja

Pázmány Péter (1570–1637) esztergomi érsek korának híres egyházi írója volt. Halála után nagyszombati könyvtára a ferences szerzetesék lett, akik 46 éven keresztül őrizték is azt. 1683-ban azonban a protestáns Thököly Imre nevéhez fűződő felkelés idején a települést megszálló katonák vigyázatlansága miatt tűz ütött ki a városban, és a könyvtár elégett.

Ebben az időben pusztult el a régi budai könyvtár is. Az 1686-os ostrom idején a könyvtár, amelynek állományát 50 000 kötetre becsültek, nagyrészt elpusztult. Luigi Ferdinando Marsigli hadmérnök érdeme azonban, hogy az ostrom után a romok közül mintegy 800 művet ki tudott menteni, amelyekből 300 később Bécsbe került.

18. század

Számos protestáns egyházi mű is elpusztult. Erre a sorsra jutottak például Pilarik István (1615–1693) evangélikus lelkész kéziratos fordításai, vagy Zoványi P. György (1656–1758) tiszántúli református püspöke kéziratos könyvei; utóbbiak elégtek. Elvesztek Hermányi Dienes József (1699–1763) református lelkész kéziratai is.

Sajátos eset volt a veszprémi püspökségi és káptalani javakat igazoló oklevelek pusztulása. Ezeket 1718-ban kifejezetten másolásra vitte győri házába Volkra Ottó János veszprémi püspök. Az iratok a másolás idején tüzet kaptak és elpusztultak. 1792-ben tűzvészben égtek el Békásmegyer régi iratai.

19. század

1810-ben a Tállyát érintő tűzvész során az evangélikus egyházközség iratai elpusztultak. Ennek jelentősége annak fényében látszik, hogy Kossuth Lajos (1802–1894) születési anyakönyve is ezek között volt. Ugyanebben az évben leégett Virág Benedek (1754–1830) tabáni háza, ami miatt a költő számos könyve, kézirata elpusztult, beleértve a Magyar századok példányait is. 1811-ben tűzvész pusztította el (a ma Biatorbágy részét képező) Bia református egyházközségének iratait.

Az 1830/40-es években Fejér György római katolikus pap sokkötetes sorozatot adott ki középkori magyar oklevelekből Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis címen. Bár azóta készültek jobb, alaposabb oklevélkiadások, a közölt oklevelek egy része a Fejér művének megjelenése után elveszett, ezek szövegét így – mintegy „eredetiként” – a Fejér által kiadott formában ismerjük csak.

Az 1848–1849-es szabadságharc idején pusztultak el többek között a körösbányai plébánia iratai, a komáromi egyházmegyei könyvtár iratai egyéb magániratokkal, Zeyk Miklós iratai, és a régi temesvári irgalmasrendi gyógyszertár iratai is.

Nem Magyarországon történt ugyan, de magyar vonatkozású a nagy Afrika-kutató, Magyar László (1818–1864) értékes naplójegyzeteinek története. Ezeket két ládában Benguelában (Angola) őrizték, ahol tűzvész áldozatai lettek.

1853/1854-ben jelent meg 2 kötetben Maár Bonifác bences szerzetes Egyetemes történelem című műve. A szerző több más kéziratot, elsősorban magyar történelmi jegyzetet írt, ezek azonban elkallódtak az idők során.

1884-ben Kohn Sámuel rabbi kiadta A zsidók története Magyarországon című könyvének I. kötetét, amely a legrégibb időktől a mohácsi vészig dolgozta fel a magyarországi zsidóság múltját. A mű szándékolt folytatása, a 16-17. századot (1526–1711) tárgyaló része kéziratban maradt, soha nem jelent meg. A kéziratot az 1950-es években még látta Scheiber Sándor a Magyar Zsidó Múzeumban. Az irat később állítólag a Zsidó Levéltárba, majd az Országos Rabbiképzőbe került. Az 1980-as években azonban Raj Tamás már nem találta azt. Haraszti György azt állította, ő szintén látta valamikor a kéziratot, más kutatók (Frojimovics Kinga, Schweitzer Gábor) viszont úgy gondolják, hogy Kohn művének második része sohasem létezett, az mindössze legenda. (Eredetileg a műnek egy harmadik, 1711 utáni része is tervbe volt véve, ennek elkészítésével Büchler Sándor lett megbízva. Büchler műve valószínűleg még kéziratban sem készült el soha, kisebb részek jelentek meg belőle az Egyenlőség hetilap 1917–1919-es számaiban.)

20. század

Az Újpesti Papírgyár (Hungária Papírgyár), ahol 1989-ben bizonyítottan semmisítettek meg állami iratokat

A második világháború előtt

A Budapesti Ítélőtábla 1891 és 1915 között jelentősen leselejtezte a peres iratokat. A Büntetőtörvényszék peres irataiból 1903 előttről egyáltalán nem, 1903–1917 között pedig csak töredékesen maradt irat. Az elnöki iratok az 1940-es évekig csak részlegesen léteznek. Hiányos a Budapesti Büntető Járásbíróság 19. századi iratanyaga.

1879-től jelent meg több kötetben Szabó Károly történész kutatásai alapján a Régi magyar könyvtár (I-IV.) című bibliográfia, amely az 1711 előtti magyar vagy magyar vonatkozású írásos műveket gyűjtötte listákba. Folytatásának, kiegészítésének gondolata a 20. század elején merült fel. A már korábban itt-ott folyóiratokban közzé tett pótlások összegyűjtését és kiadását Dézsi Lajos irodalomtörténész vállalta el. 1906-ban meg is jelent az első füzet ebből (48 tétel). A második füzetnek csak a kefelevonata készült el (89 tétel), ezt utólag Dézsi hagyatékában találták meg. (Kiadására csak jóval Dézsi 1932-es halála után, 1967-ben került sor.) A könyvészeti szaktudományban úgy tudni, hogy Dézsi állítólag elkészítette a Régi magyar könyvtár teljes első kötetének átdolgozott anyagát, azonban ez az első világháború alatt elpusztult.

Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság idején pusztult el Duschinsky Dov rabbi iratainak és könyveinek egy része. Nem ő volt az egyetlen rabbi, akinek munkái nagyrészt elvesztek. Bisztricz Dávid (megh. 1862) „sok halachikus munkája kéziratban elkallódott, csak az egyik kötetét tudta fia K. Kálmán felkutatni, melyet Beth David c. alatt ki is adott (Vác 1911).” Nem csak egyes rabbik, hanem teljes hitközségek dokumentumait és érintették pusztulások. Ilyen volt a Máramarosszigeti zsidó hitközség levéltára, amely az 1880-as években „a hitközségben kitört pártvillongások következtében elveszett.”

Az 1920-as évek közepén kezdte el megírni Gulyás Pál Magyar életrajzi lexikonát, amely kiegészítette Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című lexikonsorozatát. 1925 és 1929 között 6 füzetre bontva megjelent az I. kötet egy része, azonban később gazdasági okok miatt leállt a kiadás, és nyomda birtokában lévő „B”-betűs kézirat egy része el is veszett. A folytatásra nem került sor, hanem Gulyás új művet írt Magyar írók élete és munkái – új sorozat címen, és ebben saját bevallása szerint „csak igen tökéletlenül” tudta pótolni az elveszett anyagot.

A fentiekkel ellentétben saját maga okozta írásai egy részének pusztulását Osvát Ernő. Az író-szerkesztő, amikor 1929-ben elajándékozta a könyvtárát, úgy döntött, saját műveiből csak a Nyugat folyóirathoz kötődőknek biztosítja a fennmaradást. A többi el lett égetve.

A második világháború időszaka

A második világháború (1939–1945) idején számtalan irat pusztult el. Néhány együttes ezek közül: Pivány Jenő könyvtára (az angol nyelvű hungaricák legnagyobb magyarországi gyűjteménye), Magyar Országos Levéltár iratainak jelentős (3100 iratfolyóméternyi) része, Hopp Ferenc műgyűjtő fotógyűjteménye, Arany János Vojnovich-villában (Gellért-hegy) őrzött iratai. Történészek tudnak arról, hogy elpusztult az 1942-es Újvidéki vérengzés vizsgálati iratanyaga. A világháború idején, Budapest ostromakor égett el a Magyar Királyi Külügyminisztérium titkos levéltára. Ennek anyagát korábban egyedül Málnási Ödön történész kutatta át, és használta fel A magyar nemzet őszinte története című könyvének megírásához.

A Rákosi-korszak

A népbíróságok működésével kapcsolatban fontos tény, hogy a Budapesti Népügyészség 1945 és 1946-os anyaga majdnem teljesen elpusztult. A későbbi évek anyagaiban olyan selejtezéseket végeztek, hogy néha csak az ügyiratborító maradt meg.

1945 után a holokauszt miatt néptelenné vált vidéki zsidóság hitközségek iratai is nagyobb részben elpusztultak. (A megmaradt, és nagy nehezen összegyűjtött iratok képezik az 1972-ben megnyitott Magyar Zsidó Levéltár anyagainak egy fő alapját.)

Az 1930/1940-es évek ismert antiszemita írója volt Bosnyák Zoltán. 1950-es évekbeli bebörtönzése idején (önként vagy félelemből) elkészítette Vallomásaim és tévedéseim című önéletrajzát, amelyben beszámolt korábbi tevékenységéről. Bosnyákot 1952-ben kivégezték, a kézirat elveszett.

A fentiektől függetlenül sok komplett könyvet is megsemmisítettek ezekben az időkben, például:

• 1944-ben, a holokauszt idején Kolosváry-Borcsa Mihály vezetésével a magyarországi zsidósághoz kötődő műveket pusztítottak el;
• 1945/1946-ban, amikor kiadták a Betiltott könyvek jegyzékét („meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könyvkiadóvállalatok, könyvkereskedők, köz- és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában levő minden fasiszta szellemű szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket [könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat, stb.], tekintet nélkül arra, hogy az magyar vagy más nyelven jelent meg”);
• 1952/1953-ban, a magyar magán könyvkereskedelem teljes felszámolása idején, amikor könyvkereskedők és antikváriusok állományának jelentős részét (kb. 28.000-30.000 mű) teherkocsikkal zúzdába szállították (Elavult könyvek jegyzéke).

1956

A világháborúhoz hasonló pusztulást régi iratok tekintetében okozott az 1956-os forradalom. Ennek idején égtek el nagy számban az Országos Levéltárban egyetemi iratok, az 1526 és 1869 közötti magyar és erdélyi bírósági iratok, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak egész 1867 és 1916 közötti levéltári anyaga, a Magyar Nemzeti Múzeum céhes iratgyűjteménye, a Magyar Vöröskereszt irattára.

A Kádár-korszak

Nem található meg levéltári anyagok között – Gál Mihály filmtörténész kutatásai szerint – a szocializmus kori Filmátvételi Bizottság jegyzőkönyveinek egy része.

A rendszerváltás után

A rendszerváltás idejéről, az 1990 körüli évekből elsősorban a Magyar Szocialista Munkáspárt iratainak és állambiztonsági iratoknak megsemmisítése ismert, bár az újabb kutatások szerint ez nem volt annyira kiterjedt, mint azt korábban gondolták. Érdekesség, hogy egy korabeli magánfilmes is megörökítette az eseményt 1989 novemberében az Újpesti Papírgyárban.

21. század

A 2010-es évtizedben – 2015-ben – az UVATERV vállalat mintegy 100 000 tételt tartalmazó – ráadásul éppen digitalizálás előtt álló – fényképgyűjteményének pusztulása keltett nagyobb figyelmet. Az együttes az 1949 utáni magyarországi állami építkezések komoly gyűjteménye volt. A régi fotók tárolására használt XI. kerületi szuterén kigyulladása és a tűz eloltása után a Fortepan archívum önkéntes munkatársai az 1/3-nyi megmaradt, összeégett fényképeket igyekeztek menteni.

Kevés választott el a végleges pusztulástól egy érdekes feljegyzést. Kunt Gergely több interjút gyűjtött és készített a 2010-es években a második világháború során megerőszakolt idős magyar nőkkel, nőkről. Az egyik interjúalany egy idősotthonban élt, és halála előtt kézzel leírta emlékeit. Halála után jegyzeteit a szemeteskukába dobták, ott talált rájuk a kutató.

Források

• Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014. ISBN 963-361-626-3  
• A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  
• Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8  
• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.

Kapcsolódó szócikkek

• Elveszett magyar filmek
• Budapest elpusztult nevezetes épületeinek listája
• Elpusztult magyarországi múzeumi gyűjtemények